2022. március 8. kedd

márc. 8
0:15
Nemzetközi kiállítással és emlékéremmel is tisztelegnek az idén 120 éves halasi csipke előtt (Tudás.hu)
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt. Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója elmondta: május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége
márc. 8
0:19
Tizenhárom kulturális szervezet fogott össze segítségnyújtásra (Tudás.hu)
Tizenhárom, a kultúra területén tevékenykedő hazai nonprofit és szakmai-érdekvédelmi szervezet megállapodott, hogy az ukrajnai menekültek hatékony segítése érdekében erősíteni kell az intézmények együttműködését a már gyakorlott karitatív szervezetekkel – tájékoztatott a Magyar Teátrumi Társaság Titkársága. A megfogalmazottak szerint a kulturális s
márc. 8
6:15
“Európa legklasszikusabb repertoárja a Magyar Nemzeti Baletté” (Tudás.hu)
Lángoló szerelem, halálba vivő ölelések, romantikus gesztusok – a Magyar Nemzeti Balett Kenneth MacMillen Mayerling című nagyszabású balettjével ünnepli március 14-én a Magyar Állami Operaház újranyitását. Addig izgalommal és a fellélegzés jó érzésével számolhatja a napokat Solymosi Tamás Érdemes és Kíváló művész, az együttes vezetője. Két összetar
márc. 8
6:54
Miért volt meteoritból készült tőr Tutanhamon sírjában? (hirado.hu)
Az archeológusok végre megoldották a rejtélyt, hogyan kerülhetett Tutanhamon fáraó sírjába egy vasmeteoritból készített tőr.
márc. 8
7:39
Negyven éve nem látott rossz helyzet az antarktiszi jégtakarónál - térkép (Infostart)
Több mint négyévtizedes mélypontjára süllyedt februárban az antarktiszi tengerjég kiterjedése - közölte hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata.
márc. 8
8:15
A nők helye a tudományágakban – Konferenciát rendez három kulturális intézet (Tudás.hu)
Tudományos konferenciát szervez a Francia Intézet a Cervantes Intézettel és az Olasz Kulturális Intézettel együttműködésben, melynek témája a nők helye a tudományágakban – közölte a Francia Intézet. Lehetséges-e nemek közötti egyenlőség a tudományban? Ma milyen helyet töltenek be a nők a tudományos ágazatokban? Többek között ezekre a kérdésekre is
márc. 8
9:27
Sosem látott dinoszauruszra bukkantak Kínában (Infostart)
A stegosaurus egy új fajtáját fedezték fel Kínában, a lelet ráadásul az eddig előkerült, legrégebbről származó stegosaurus példány Ázsiában - számolt be a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.
márc. 8
10:09
Pm-államtitkár: a magyarok pénzügyi tudatosságának növelése nemzeti érdek (Tudás.hu)
A kormány álláspontja szerint a magyar emberek pénzügyi tudatosságának növelése nemzeti érdek, a számok alapján jó irányba haladunk: 2010-óta háromszorosára, 19 ezer milliárdról 60 ezer milliárd forintra nőttek a családok megtakarításai – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára az idei, immár 8. pénzügyi és vállalkozói t
márc. 8
11:36
Ed Sheeranre húzzák legszívesebben a lóbőrt a kutyák (hirado.hu)
A Spotify legnépszerűbb alvós lejátszási listáit elemezte a Hillarys friss tanulmánya, hogy kiderítse, mely énekesek dalai altatják el leginkább a kutyákat.
márc. 8
12:27
Tovább csökkent a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (Demokrata)
A vizsgált városok döntő többségét csökkenő tendencia jellemzi – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
márc. 8
13:30
A világon elsőként ültettek át szívet és csecsemőmirigyet egyszerre (hirado.hu)
Az úttörő eljárással egy Easton nevű kisfiú életét akarják megmenteni, de egyben forradalmasíthatják a szervátültetés területét.

Keresés