2022. március 23. szerda

márc. 23
0:12
Belgium meghosszabbította két atomerőműve működését 2035-ig (Tudás.hu)
A belga kormány, korábbi határozatával ellentétben – amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolták volna az országban működő atomerőműveket-, két atomreaktora, a Doel 4 és a Tihange 3 élettartamának tízéves meghosszabbítása mellett döntött – tájékoztatott a belga sajtó. A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárták volna az ö
márc. 23
0:16
Áder János: dicséret illeti az erdészek munkáját (Tudás.hu)
Dicséret illeti az erdészeket nemcsak az elmúlt hét év, hanem az elmúlt 100 esztendőben végzett munkájukért – mondta Áder János köztársasági elnök a Pilisszentkereszt fölötti Kakashegyen tett látogatásakor hétfőn, az Erdők nemzetközi napján. Áder János felidézte: 2014 decemberében a tartós ónoseső miatt súlyos jégkárt szenvedett a pilisi erdők ezen
márc. 23
0:20
Mnb: a természet kárára nem lehet a növekedést erőltetni (Tudás.hu)
A környezeti fenntarthatóság elérése a 21. század egyik legnagyobb kihívását jelenti, a természet kárára ma már nem lehet a növekedést erőltetni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután elkészítette a klímaváltozással kapcsolatos pénzügyi (TCFD) jelentését. A tájékoztatás szerint az MNB első átfogó klímakockázati jelentésének fő motivációja a
márc. 23
0:24
Napelempark épül Sümegen (Tudás.hu)
Napelempark épül Sümegen, a beruházás 2024 tavaszára készül el a tervek szerint – közölte Navracsics Tibor kormánybiztos hétfőn, a városban tartott sajtótájékoztatóján. Navracsics Tibor, a veszprémi 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta: a fejlesztés energiapolitikai szempontból új korszakot nyit a térség életében. A
márc. 23
0:28
Magyarországon 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként szakértők szerint (Tudás.hu)
A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon – tájékoztatott a szervezet. A közlemény szerint jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg 2 kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a köz
márc. 23
6:06
Az erdőtelepítések zöme csak papíron növeli a zöldterületek arányát (Tudás.hu)
A fatelepítés világszerte a környezettudatosság és a klímaváltozás elleni küzdelem egyik zászlóshajója lett az utóbbi években, annak ellenére, hogy rosszul átgondolt erdősítéssel többet árthatunk, mint használnánk. Brazília egyik délnyugati állama, a Bolíviával határos Rondónia egykor 200,000 négyzetkilométernyi esőerdőnek adott otthont – ennek már
márc. 23
7:12
Az Eu megkönnyíti az ukrán kutatók hozzáférését az uniós tudományos programokhoz (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság portált hozott létre az Ukrajnában dolgozó és az Ukrajnából elmenekült kutatók számára, hogy megkönnyítse hozzáférésüket az unió tudományos és kutatási kezdeményezéseihez és a támogatási lehetőségekhez – közölte a brüsszeli testület kedden. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az Európai Kutatási Térség Ukrajna számára (ERA
márc. 23
9:18
“Csatornaszörny” került a pécsi állatkertbe (Tudás.hu)
A szennyvízszolgáltatás felelős igénybevételére kívánja felhívni a figyelmet az a “csatornaszörny” elnevezésű installáció, amelyet helyi vízszolgáltató állított ki kedden a pécsi állatkert fógadóépületében. A Tettye Forrásház Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a városban és környékén szolgáltató cég “Ne etesd a csatornaszörnyet!
márc. 23
11:24
Újjáélesztik a Szent Jakab-zarándokút szlovén szakaszának egyik ágát (Tudás.hu)
Újjáélesztik a híres Camino de Santiago avagy Szent Jakab-zarándokút – ismert nevén El Camino – Szlovénia északkeleti részén áthaladó szakaszát. A projektet Sasa Fras turisztikai szakember és Igor Vidmar, a Szent Jakab-zarándokút Baráti Egyesület vezetője mutatta be kedden a muravidéki Kebeleszentmártonban (Kobilje). A világ legismertebb zarándokút
márc. 23
13:24
Idén is meghirdette az Am az Ifjú Kócsagőr Programot (Tudás.hu)
Keddtől április 22-ig lehet jelentkezni az Ifjú Kócsagőr Programra – jelentette be közleményében az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Rácz András azt közölte az MTI-vel, hogy az Ifjú Kócsagőr Program évről-évre egyre népszerűbb a természetvédelem iránt elkötelezett diákok körében. Idén már 9. alkalommal hirdetik meg számukra a
márc. 23
16:18
A nagy fehér cápák jóval barátságosabbak, mint gondolnánk (hirado.hu)
A Floridai Nemzetközi Egyetem új tanulmánya szerint a gyakran magányos ragadozóként ábrázolt nagy fehér cápák sokkal szociálisabbak, mint azt gondolták.
márc. 23
20:24
Rekordmagasságú hőhullám sújtja az Északi- és a Déli-sarkot (SzMo)
Az Antarktiszon 40 °C-kal, az Arktiszon pedig 30 °C-kal magasabb a hőmérséklet a normális szintnél.

Keresés