2022. április 4. hétfő

ápr. 4
0:12
Vízilabda: döntőben az FTC (Infostart)
Ötméteresek után jutottak be a fináléba a zöld-fehérek.
ápr. 4
0:12
Kilenc éve volt utoljára a fehérvárihoz hasonló fordítás az Nb I-ben (Blikk)
Nagy pénzt szakíthatott az, aki arra fogadott, hogy a Fehérvár háromgólos hátrányból megfordítja a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokiját (5-3).
ápr. 4
0:12
Berger Senna és Prost közé tenné Hamiltont (Racing)
A korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton versenyzéshez való hozzáállása Ayrton Senna és Alain Prost nagyon különböző stílusának keveréke. Hamilton régóta azonosul a feltűnő, karizmatikus Sennával, aki 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben is világbajnoki címeket nyert. Megígérte, hogy idén követi példaképét, és “agresszívabb vers
ápr. 4
0:16
Fontos győzelmet aratott a Barcelona, Pedri volt a kulcs (Infostart)
AZ FC Barcelona hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Sevillát a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának rangadóján.
ápr. 4
0:16
Bomba formában a magyar válogatott focista: zsinórban a negyedik bajnokiján lőtt gólt a tengerentúlon (Blikk)
Philadelphia – Sorozatban negyedik bajnoki mérkőzésén volt eredményes az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar válogatott labdarúgója, Gazdag Dániel.
ápr. 4
0:16
MRF Team: A kemény munka kifizetődött (Racing)
Az MRF Team számára nem alakult jól a Fafe Rally, azonban a Rally Európa-bajnokság második versenyén már sikerült megszerezniük a győzelmet.  Az indiai MRF Team számára nem indult jól a Rally Európa-bajnokság, hiszen a Fafe Rallyn egy versenyzőjük sem tudott minden szakaszt teljesíteni.  Az Azori-szigetek Rallyn azonban kifizetődött az a kemény mun
ápr. 4
0:18
Borzasztó balesete után ebben bízhat a fiatal hokis (BorsOnline)
Családja és menyasszonya is aggódik Alpárért.
ápr. 4
0:18
Daruval vagy helikopterrel lophatták el a 8 méteres vitorlást (rtl.hu)
Elloptak egy ikonikus vitorlást a Balatonon. A Chance nevű hajó, amivel a Kékszalag versenyt is többször teljesítették, egy balatonfűzfői vitorlásiskola telephelyéről tűnt el. Kormányosa feljelentést tett a rendőrségen. Azt gyanítja, hogy daruval, vagy helikopterrel vihették el a 8 méteres Chance-t, amely 30 éven át volt az olimpiai vitorlázás megh
ápr. 4
0:20
Válik a Chelsea német menedzsere, Thomas Tuchel (Blikk)
Thomas Tucheltől, az angol Chelsea futballcsapatának német vezetőedzőjétől 13 év után válik a felesége, Sisi.
ápr. 4
0:20
Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente? (Racing)
Arie Luyendyk nem tudja sajnálni a mentális nehézségekkel küzdő Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok nemrég az Instagram-oldalán beszélt arról, hogy milyen nehéz számára az idei év. Nehezen tud pozitívan gondolkodni, a világban történő dolgok miatt. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy sosem szabad feladni a reményt, tovább kell mindig küzdeni. Az I
ápr. 4
0:22
Itt a vége: Újabb sztárpár adta be váratlanul a válópert (BorsOnline)
Tizenhárom év házasság után válik a fociedző és újságíró felesége.
ápr. 4
0:24
Fritsch Róbert aranyérmes a budapesti birkózó Európa-bajnokságon (Blikk)
Fritsch Róbert diadalmaskodott a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában vasárnap a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.
ápr. 4
0:24
Új motort kap Fernando Alonso Ausztráliára (Racing)
Megtalálta a felelőst az Alpine Fernando Alonso szaúdi kieséséért, a franciák számára pedig rossz hír, hogy ez a hiba az adott motort végét is jelentette. Nagyon erős teljesítményt mutatott az Alpine Jeddah-ban, Fernando Alonso és Esteban Ocon is sok pontot szerezhettek volna, ám a verseny utolsó harmadában a spanyolt utolérte a technika ördöge, íg
ápr. 4
0:28
Binotto sokat tanult Schumachertől, ez is hozzájárul a jó teljesítményükhöz (Racing)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kifejtette, hogy jelenlegi szerepének két lényeges aspektusát Michael Schumachertől tanulta meg, az F1-ben töltött közös idejük alatt. Schumacher rekordnak számító hét világbajnoki címéből ötöt a Ferrarival nyert. A német pilóta 1996-ban csatlakozott a Scuderiához, egy évvel Binotto motorrészlegére érkezése ut
ápr. 4
3:33
Megtört a jég: Hat hónap után először nyert versenyt Denny Hamlin és a Jgr (USAracing)
Denny Hamlin az összetett pontverseny 22. helyén tanyázva, top 10-es idei befutó nélkül vágott neki...
ápr. 4
3:36
Megtört a jég: Hat hónap után először nyert versenyt Denny Hamlin és a Jgr (Racing)
Denny Hamlin az összetett pontverseny 22. helyén tanyázva, top 10-es idei befutó nélkül vágott neki...
ápr. 4
5:48
Nascar: Hamlin és a Jgr nagy visszatérése – Íme a richmondi futam összefoglalója! (Videó) (Racing)
Bő hat hónap után először tehetett látogatást a Nascar Cup Series victory lane-jéne a Joe...
ápr. 4
5:51
Nascar: Hamlin és a Jgr nagy visszatérése – Íme a richmondi futam összefoglalója! (Videó) (USAracing)
Bő hat hónap után először tehetett látogatást a Nascar Cup Series victory lane-jéne a Joe...
ápr. 4
5:54
Mobiltelefonnal közvetítették a norvég futballrangadót a tévében (Infostart)
Bodö/Glimt–Rosenborg mérkőzésen zárlatos lett a közvetítőkocsi.
ápr. 4
6:06
Közösen fejleszt repülő autót a Suzuki és a SkyDrive (Racing)
A Suzuki Motor Corporation és a repülő autók (eVTOL) gyártásával és teherszállító drónok fejlesztésével foglalkozó SkyDrive Inc. 2022. március 22-én közösen jelentette be Tokióban, hogy partnerséget kötnek repülő autók fejlesztésére, gyártására, valamint kereskedelmi forgalomba hozatalára. Ezek a repülő autók elektromos meghajtással, teljesen auton
ápr. 4
6:18
Hamlin nyerte a Nascar Cup Series taktikai csatáját Richmondban (Racing)
Denny Hamlin pályafutása során negyedszer nyert a NASCAR Cup Series-ben hazai pályáján, a Richmond Raceway-en. A pályától nem messze született versenyző csak a verseny utolsó 11 körét vezette, és végül friss gumijait kihasználva előzte meg az első két helyezettet, William Byront és Martin Truex Jr-t. Hamlin ezután Kevin Harvickot tartotta vissza, é
ápr. 4
6:24
Latvala: Az FIA talán túl magabiztos volt (Racing)
Az idei évre az FIA bevezette a hibrid rendszert a WRC-ben, azonban már a második verseny után változtatni kellett a szabályokon a rendszer hibái miatt.  A hibrid rendszer bevezetésével a sportszabályzatba került, hogy bármilyen probléma esetén kiállni köteles az érintett versenyző, azonnal. A Svéd Rallyn ezért volt kénytelen kiállni Ott Tanak, val
ápr. 4
6:39
Bajban Dárdai fia, csöbörből vödörbe került (Ripost)
Dárdai Pál középső fia óriási lépéssel közelebb került a német válogatotthoz, de a klubjában már a második edző nézi levegőnek.
ápr. 4
8:06
Így versenyez a kétszeres F1 Esport bajnok Las Vegas utcáin (Racing)
Nemrégiben vált hivatalossá, hogy Austin és Miami után egy harmadik helyszínre is el fog látogatni a Forma-1 mezőnye. Ez pedig nem lesz más, mint Las Vegas, ahol a múltban már két királykategóriás versenyt is rendeztek, azonban az új pálya nem a Ceasers Palace kaszinó parkolójában lesz kialakítva, mint 1980-ban és 1981-ben. Az utcai pálya 6
ápr. 4
8:24
Moura: Minden méter számít (Racing)
Ricardo Moura az utolsó szakaszig vezette az Azori-szigetek Rallyt, azonban a versenyt végül Efrén Llarena nyerte. A portugál versenyző érthetően csalódott volt a vereség után.  Ricardo Moura és António Costa csaknem a teljes versenyen vezetett az Azori-szigetek Rallyn, azonban az utolsó három szakaszon nem tudta megtartani 14,7 másodperces előnyét
ápr. 4
8:26
Cindric-et Cota után Richmondban sem kímélték a többiek (Racing)
Austin Cindric fantasztikus munkát végzett, miután a futam előtti fékcsere miatt a mezőny hátsó feléből indult, azonban kilökték őt. Cindric már a 18. helyen haladt, amikor a kettes kanyarban egy 3-wide közben megpörgették őt. Szerencsére nem sérült meg súlyosan a 2-es autó. A baleset – a második egymás utáni, amelyet a Petty GMS Motorsports versen
ápr. 4
8:54
A 93 éves Erzsi néni Európa teniszkirálynője (Blikk)
– Az elmúlt időszakban sokat olvashattunk fiatal, feltörekvő női teniszezőink, Bondár Anna, Udvardy Panna vagy Gálfi Dalma sikereiről, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy a szeniorok között akad egy igazi világklasszisunk, élő legendánk is. A 93 esztendős Szentirmay Erzsébet – vagy ahogy teniszberkekben mindenki ismeri, Erzsi néni – nemrég ko
ápr. 4
9:06
A korábbi világbajnok vitatja, hogy Verstappen a jelenlegi mezőny legjobbja (Racing)
Jenson Button nem biztos benne, hogy Max Verstappen a jelenlegi Forma-1-es mezőny legjobb pilótája. A 2009-es világbajnok szerint ugyanis van, amiben Lewis Hamilton még mindig a holland előtt jár. Noha Max Verstappen 17 évesen a valaha volt egyik legnagyobb tehetségként robbant be a Forma-1-be, és már második szezonjában megszerezte első győzelmét
ápr. 4
10:12
Ez adhat reményt a Mercedesnek a korábbi Ferrari-mérnök szerint (Racing)
A korábban a Forma-1-ben a Williams, a Jordan és a Ferrari színeiben is dolgozó Rob Smedley szavai reményt adhatnak a Mercedes drukkereinek. A 2019 óta a Formula One Group technikai tanácsadójaként, 2020 óta pedig az adatrendszerek igazgatójaként dolgozó brit mérnök úgy véli, az új szabályok minden korábbinál nagyobb átrendeződést hozhatnak szezon
ápr. 4
10:18
Elhunyt az Imsa legendás versenyigazgatója, Marty Kaufman (Racing)
Gyászolnak a kollégák, és versenyzők, illetve azok, akik több évtizedes autóversenyzői pályafutása során Marty Kaufman mellett dolgoztak. Kaufman csütörtökön Floridában hosszan tartó betegség után elhunyt. A 82 éves Kaufman – aki eredetileg a kaliforniai Fresnóból származott – az IMSA egyik legünnepeltebb korszakában versenyigazgatóként és tisztség
ápr. 4
10:24
Lesújtó hírt közölt a focilegenda: Rák támadta meg a szervezetét (BorsOnline)
Louis van Gaal prosztatarákkal küzd.
ápr. 4
10:24
Ostberg volt a leggyorsabb, de Európa nyert a Nemzetek Rallyján (Racing)
A Norvégiát erősítő Mads Ostberg volt a leggyorsabb, mégis Európa csapata nyerte a mexikói Nemzetek Rallyját.  Gilles Spitalier, a mexikói Nemzetek Rallyjának menedzsere szeretett volna egy utolsó szakaszig kiélezett versenyt létrehozni, ami sikerült is.  A Nemzetek Rallyján ugyanis két szakasszal a vége előtt sikerült Európa csapatának megelőznie
ápr. 4
10:54
Agresszív prosztatarákkal küzd a holland futballválogatott kapitánya (Blikk)
Szomorú hírt közölt Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 70 éves szakember elmondta, hogy eddig titokban járt a kezelésekre.
ápr. 4
11:06
Norris: Nem akarok hozzászokni a mostani állapothoz (Racing)
Lando Norris gyorsan szeretne változtatni a McLaren jelenlegi helyzetén. A szezon megkezdése előtt sokan arra számítottak, hogy a wokingi istálló a középmezőny élén lesz. Ám ehelyett a mezőny végén találták magukat. Több sebből is vérzik a koncepciójuk, így a megoldást nem biztos, hogy még idén megtalálják. A brit versenyző a szaúdi versenyen már m
ápr. 4
12:12
Aranyhalak segíthetik vissza a Ferrarit a csúcsra? (Racing)
Nem szeret pódiumceremóniára járni, nem magukat tartja a favoritnak, és azt sem gondolja, hogy a többiek előtt járnának. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke egyelőre óvatosan fogalmaz a Scuderia évek óta legsikeresebb szezonkezdetét követően, azt viszont elismeri, hogy jó helyzetben vannak. A svájci olasz a fejlesztések fontosságát is hangsúlyoz
ápr. 4
12:18
Jön a következő generáció; Busch, Larson és Bowyer kölykei versenyeztek (Racing)
Kyle Larson és Kyle Busch nem csak a versenypályákon riválisok. Gyermekeik egy futam előtti rohangálós játékban csaptak össze. Néha könnyű elfelejteni, hogy a NASCAR versenyzőknek a pályán kívüli magánéletük is van a pályán és azon kívül zajló drámák közepette. Nos, néhány esetben e versenyzők gyermekei apjuk nyomdokaiba lépnek. Közülük is kiemelke
ápr. 4
12:24
És igazunk lett: Loeb a DTM-ben (is) indul (Racing)
A múlt héten még csak pletykaként írhattunk róla, most azonban a Red Bull hivatalosan is bejelentette, a kilencszeres rally világbajnok, Sébastien Loeb csatlakozik a DTM szezonnyitón, a Red Bull AlphaTauri AF Corse csapatához. A DTM rajongói egy új motorsport-legendát láthatnak a 2022-es szezonnyitón Portimaóban, amikor a francia rallysztár, Sébast
ápr. 4
13:12
Wolff elárulta, hogy kivételt tesznek a Haasszal (Racing)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy a Forma-1 módosítani fogja a költségplafont a Haasnak Mick Schumacher szaúd-arábiai nagy balesete miatt. Schumacher a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérőjén szenvedett szörnyű balesetet, amikor több mint 150 km/h sebességgel a betonfalnak csapódott, a becslések szerint 33G-s ütközéssel. A hétvége után a
ápr. 4
13:42
Mennyből a pokolba, Dárdai fia nagyon nehéz helyzetbe került (BorsOnline)
Dárdai Márton az utóbbi napokban nagy lépést tett a német válogatott felé, de a klubjánál továbbra is mellőzik.
ápr. 4
14:12
A Red Bull a csillagokat is odaígérte volna Riccardónak, de ő távozott (Racing)
Christian Horner elmondta,  olyan ajánlatot tettek le Daniel Ricciardo elé, ami még a sztratoszférából is látszott. 2018-ban az ausztrál versenyző úgy döntött, hogy új kihívások elé néz, így otthagyja az osztrák istállót. Sokakat meglepett a határozatával, főleg az után, miután kiderült, hogy a Renault-hoz készül. A Red Bull próbálta marasztalni a
ápr. 4
14:24
Túl van első idei Indy Pro 2000 tesztjén Lindsay Brewer (Racing)
A Lindsay Brewer a Carolina Motorsport Parkban tesztelhette azt az autót, amivel az idei szezonban versenyezni fog. Brewer a Mastermine és az EVO szponzorait viseli majd, és az Exclusive Autosport csapatában fogja megmérettetni magát, a 93-as rajtszámú autóban az Indy Pro 2000 idei szezonjában. “Jó tesztünk volt a hétvégén az indypro2000 autóval a
ápr. 4
15:12
Hülkenberg visszatérne, de nem mindenáron (Racing)
Nico Hülkenberg azt mondja, hogy lelkes, de nem akar mindenáron visszatérni a Forma-1-be, újra, miután a szezon első két versenyén részt vett az Aston Martinnal, a covid-fertőzött Sebastian Vettel helyén. Annak ellenére, hogy 2020 óta nem versenyzett az F1-ben, Hülkenberg Bahreinben jobban teljesített csapattársánál, Lance Strollmál, és mindkét ver
ápr. 4
15:42
Kapás Boglárka húga halála után: Köszönöm, hogy erőt adtok! (BorsOnline)
Köszönetet mondott az olimpiai bronzérmes úszó.
ápr. 4
16:06
Aggasztó jel Schumacher balesete, de az önbizalmával nem lesz gond (Racing)
Nem nagyon fér bele több, a Jeddah-ban látotthoz hasonló baleset Mick Schumachertől. A Haas német pilótája a folyatásban nehéz helyzetbe hozhatja a csapatot az autótöréseivel, amelyekből tavaly is akadt bőven. Főnöke szerint át kell beszélniük a történteket, de versenyzője önbizalmát nem félti. A Szaúd-arábiai Nagydíjon történt bukásával Mick Schum
ápr. 4
16:24
Szupergyors kiállásával rekordot döntött a Joe Gibbs Racing (Racing)
A NASCAR történetében először történt olyan, hogy egy csapat (Joe Gibbs Racing) négy kereket cserélt le 10 másodpercnél rövidebb idő alatt. Lee Cunningham vasárnap a Richmond Raceway-en valami egészen mást tapasztalt mint eddig bármikor NASCAR karrierje során. Cunningham, aki Kyle Busch 18-as számú csapatának hátsó kerék cserélője, először ugrott v
ápr. 4
17:00
Újabb manchesteri bravúrra készül az Atlético (Blikk)
Az angol Manchester United legyőzése után a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán kedden (M4 Sport, 21) a másik manchesteri egyesület, a City látja vendégül a spanyol bajnok Atlético Madridot.
ápr. 4
17:12
Leclerc nem fél Verstappentől: Úgy vélem, elég erős vagyok (Racing)
Charles Leclerc nem retten meg attól, hogy Max Verstappennel küzdjön. Az új éra kezdetén a Ferrari és a Red Bull emelkedik ki a mezőnyből. Így a monacói pilóta és a holland versenyző ismét összecsaphat egymással. 2021-ben ádáz küzdelem folyt a Bikák fenegyereke és Lewis Hamilton között. Olykor-olykor mindketten keményen neki feszültek a másinak. A
ápr. 4
17:18
Hamilton a levegőben keresi az adrenalint (Blikk)
A hétszeres Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton egy vakmerő ejtőernyőzéssel töltődött fel az elmúlt hétvégén, amikor a sűrű versenynaptár ellenére nem rendeztek futamot.
ápr. 4
17:18
Busch 200 kört ment szabálytalan autóval, és a Nascar nem büntette (Racing)
Kyle Busch-t a verseny vége felé intették ki egy olyan szabálytalanság miatt, amit már a verseny elején elkövetett a csapata. Ben Beshore csapatfőnök elismerte, hogy a 18-as rajtszámú csapata hibázott, amikor szalagot tett Kyle Busch Toyotájának hűtőrácsára. Ezt az idei évtől szigorúan bünteti a NASCAR. “A fékhűtőre akartunk szalagot rakni” – mondt
ápr. 4
17:20
Ütős testvérpár: a top 100-as teniszező, Udvardy Panna példáját követné húga, Luca (Blikk)
Balatonakarattya – Egyelőre még csak testvérekként támogatják az Udvardy nővérek, de ha álmaik valóra válnak, egy nap párosban, vagy egymás ellen is pályára léphetnek egy Grand Slam-tornán. A női teniszezők világranglistáján 84. helyen álló Udvardy Panna húga, a 16 éves Luca is tehetséges játékos, s hozzá hasonló ütemben lépked felfelé a juniorok k

Keresés