2022. május 1. vasárnap

máj. 1
0:12
Meglepetés! Chris Buescher a pole-ban Doverben! (Racing)
Óriási meglepetésre az RFK Racing versenyzője, Chris Buescher indulhat majd vasárnap a doveri pole pozícióból. Chris Buescher csapattársa indulhat az élről Doverben, mellőle pedig a héten az újságok címlapjára kerülő Denny Hamlin rajtolhat majd. A top 10-ben 3 Hendrickes autó is megtalálható. Kyle Larson és Chase Elliott kibérelte a második sort, a
máj. 1
0:16
Zákányi nagyon elmérte a féktávot Egerben (Racing)
Nem jól indult a ladás Zákányi János és Vidécz Zsolt Eger Rallyja a Rally3-ban, miután a Békési Richárd és Tóth Gergely által megnyert nyitó szakaszon telibe kaptak egy lassítót, amivel duplán veszítettek időt.  Zákányi János és Vidécz Zsolt a Rally3-as szezonnyitó Orfű Rallyn rajt-cél győzelmet ünnepelhetett Ladájával, azonban hasonlóra egyelőre n
máj. 1
0:18
Mario Andretti bevezetné a Tripla Koronát (Racing)
Las Vegas és Miami F1-es versenyére Mario Andretti szerint az IndyCarnak is reagálnia kell, és már egy ötlettel is előállt, hogyan. A királykategória jövőre háromszor is ellátogat az Egyesült Államokba, ráadásul az ország három különböző részére. Andretti szerint ez veszélyes lehet az IndyCar népszerűségére, és a maga mesterhármasával válaszolna. A
máj. 1
0:20
VeeKay nyerte a meglepetésekkel tűzdelt időmérőt a Barberben (Racing)
Rinus VeeKay volt a leggyorsabb az IndyCar sorozat birminghami időmérő edzésén. Az Ed Carpenter Racing versenyzője pályafutása során második alkalommal indulhat az első helyről. Az idei szezon 4. versenyének időmérő edzése rögtön óriási meglepetésekkel kezdődött. A 2016-os szezon bajnoka, Simon Pagenaud mindössze Jimmie Johnsont tudta megelőzni cso
máj. 1
0:24
Kiváló versenyzéssel győzött Berry Doverben (Racing)
Pályafutása harmadik győzelmét szerezte Josh Berry a NASCAR Xfinity sorozat doveri versenyén. A JR Motorsports versenyzője az utolsó 55 körben végig vezetve, magabiztosan nyerte a futamot. Az idei szezon 10. versenyét Brandon Jones kezdhette az első helyről, a Joe Gibbs Racing versenyzője azonban nem örülhetett sokáig az elsőségnek. A 31. körben az
máj. 1
0:30
IndyCar: Callum Ilott az élen, Tatiana Calderon balesetet szenvedett (USAracing)
Piros zászlóval kellett megszakítani az IndyCar harmadik edzését szombaton. A kiváltó ok Tatiana Calderon volt,...
máj. 1
0:30
IndyCar: Callum Ilott az élen, Tatiana Calderon balesetet szenvedett (Racing)
Piros zászlóval kellett megszakítani az IndyCar harmadik edzését szombaton. A kiváltó ok Tatiana Calderon volt,...
máj. 1
1:12
Győzött és továbbra is az élen áll a Manchester City - tabella (Infostart)
A címvédő 4-0-ra nyert a kiesés elkerüléséért harcoló Leeds United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati játéknapján.
máj. 1
5:30
Megint leiskolázta a mezőnyt, több futamra viszont már nincs pénze az IndyCar fotós gyakornokának (USAracing)
St. Petersburg utcái után a Barber Motorsports Park roadján is Myles Rowe látta meg elsőként...
máj. 1
5:30
Megint leiskolázta a mezőnyt, több futamra viszont már nincs pénze az IndyCar fotós gyakornokának (Racing)
St. Petersburg utcái után a Barber Motorsports Park roadján is Myles Rowe látta meg elsőként...
máj. 1
5:48
Nascar: Hamlin másfél éve már önként részt vett egy érzékenyítő tréningen (USAracing)
A Nascar még a hét elején kötelezte érzékenyítő tréning elvégzésére Denny Hamlint. A büntetést azután...
máj. 1
5:48
Nascar: Hamlin másfél éve már önként részt vett egy érzékenyítő tréningen (Racing)
A Nascar még a hét elején kötelezte érzékenyítő tréning elvégzésére Denny Hamlint. A büntetést azután...
máj. 1
6:24
Fourmaux helye nincs veszélyben (Racing)
Adrien Fourmaux számára katasztrofálisan kezdődött a WRC-szezon, hiszen az M-Sport versenyzője három futam után is pont nélküli, ezért veszélybe került portugál indulása is. Az M-Sport francia versenyzője, Adrien Fourmaux már a Monte-Carlo Rallyn az év eddigi legnagyobb balesete következtében esett ki, majd Svédországban műszaki hiba miatt kényszer
máj. 1
6:48
Lewis Hamilton kínos bukása: lekéste saját visszavonulását (HírTV)
A hétszeres világbajnok Forma-1-es versenyzőt, a brit Lewis Hamiltont folyamatosan és egyre többen bírálják – nem alaptalanul.
máj. 1
6:48
Laguna Seca az Acuráé, Taylorék az élen az időmérőn (Racing)
A Wayne Taylor Racing magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót az IMSA sportautó bajnokság Laguna Seca-i fordulóján. Az Acura által épített autók már az edzéseken is gyorsak voltak, és az első két edzést a Wayne Raylor Racing 10-es autója vitte el – annak ellenére, hogy sokszor óriási forgalom volt a pályán. Nem történt meglepetés
máj. 1
7:12
A Next Level Racing lett a Ferrari legújabb partnere (Racing)
A Next Level Racing bejelentette, hogy technikai és promóciós partnerséget kötött a Ferrari E-Sport csapatával. A megállapodás értelmében a Scuderia Ferrari Velas Esports Team a Next Level Racing cockpitjeit fogja használni a professzionális szimulátor versenyeken, de a két márka technikai és promóciós téren is együttműködik majd. “Igazán hihetetle
máj. 1
7:30
O'Sullivan-Trump döntő a vb-n; önkritika segítheti Leclerc idényét; mutatjuk, hol dőlhet el a Giro (Eurosport)
Carlo Ancelotti spanyol bajnok lett a Real Madriddal, egy ágon Novak Djokovic és Rafael Nadal a madridi Mastersen, nagyinterjút készítettünk Benczur Mártonnal, a zsinórban hétszer bajnok UVSE női vízilabdacsapatának vezetőedzőjével.
máj. 1
7:42
Denny Hamlin Kitálalt a Nascar döntése után (Racing)
Végre megszólalt Denny Hamlin a hétközi mém-botránnyal kapcsolatban, aminek következményeként érzékenyítő tréningre kell mennie. Denny Hamlin elmondta, hogy valakitől üzenetben kapta a mémet, amely Kyle Larson vezetésén gúnyolódott, és ő pedig gondolkodás nélkül kirakta azt twittere. “Azt gondoltam, hogy nagyon vicces volt” – mondta Hamlin. “Emelle
máj. 1
8:24
A Magyar Nagydíj győztese a WRC-ben indulna (Racing)
A Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese, a finn Heikki Kovalainen idén szeretne a WRC mezőnyében debütálni, ami jó eséllyel Japánban történhet meg.  Heikki Kovalainen, aki megnyerte a 2008-as Forma 1-es Magyar Nagydíjat, 2016 óta a japán Super GT sorozatban versenyzett, ahonnan tavaly vonult vissza. A japán sorozatba lépése óta folyamatosan indult hel
máj. 1
8:54
Hamilton szezon közben visszavonul? Így reagált a pletykákra a Forma-1 világsztárja (Ripost)
Hetek óta erről pusmognak a Forma-1 pilótái is.
máj. 1
9:12
Hamilton figyelmeztet: Az F1 ne veszítse el a “koronaékszerét” (Racing)
Lewis Hamilton figyelmeztette az F1-et, hogy ne veszítse el a “koronaékszert”, vagyis Monacót a versenynaptárból. A 2023-as Las Vegas-i Nagydíj bejelentése azonnal aggodalmat keltett a hagyományos európai futamok jövőjével kapcsolatban. Franciaországot és Monacót emelték ki, mivel ezek idei versenyei az utolsók a jelenlegi szerződésük szerint. Az A
máj. 1
9:24
Videó: Sallói remek gólt szerzett, döntetlent játszott a Kansas (m4sport.hu)
Sallói Dániel góllal járult hozzá a Sporting Kansas City pontszerzéséhez az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján.
máj. 1
9:24
18 év - 18 km: EU-s futás Budapesten, május 8-án (SzMo)
Minden célba érkező egy egyedülálló emléket, Magyarország tizennyolc éves EU-tagságát szimbolizáló érmet kap.
máj. 1
9:24
Ansu Fati felépült sérüléséből (Eurosport)
Anssumane Fati felépült sérüléséből, így több mint három hónap után visszatérhet az FC Barcelona labdarúgócsapatának meccskeretébe. Xavi Hernández vezetőedző szerint a 19 éves támadójátékost már nem hátráltatja combizom-sérülés, így ott lehet a keretben vasárnap 21 órától, amikor a katalánok az RCD Mallorcát fogadják a La Liga 34. fordulójában.
máj. 1
9:24
Fábián Lóránt hajmeresztő forgása videón (Racing)
Fábián Lóránt és Ihász László annak ellenére az ötödik helyen áll a Rally3 idei második futamán, Egerben, hogy az első szakaszon egy hatalmas forgást mutatott be.  Fábián Lóránt és Ihász László nagyszerűen kezdte a Rally3-as szezont márciusban Orfűn, ahol a harmadik helyet szerezte meg a Renault Megane-nal az egyaránt ladás Zákányi János-Vidécz Zso
máj. 1
9:36
Felépült sérüléséből, ott van a Barcelona keretében Ansu Fati (m4sport.hu)
Anssumane Fati felépült sérüléséből, így több mint három hónap után visszatérhet az FC Barcelona labdarúgócsapatának meccskeretébe.
máj. 1
9:36
Rossi az egekig Magasztalta csapatát a gyors szerelés után (Racing)
Alexander Rossi rendkívül hálás volt csapatának, amiért az edzésen történt kisiklását követően gyorsan újjáépítették autóját. Rossi a reggeli edzésen eléggé csúnyán odaverte autóját az utolsó kanyart övező korláthoz, és a sérülés elég nagy volt ahhoz, hogy egy teljesen új hátsó futóművet és egy új motort kelljen beszerelni. A csapatnak kevesebb min
máj. 1
9:54
Nadal alig edzett a madridi torna előtt, de úgy számol, a Garrosra formába lendülhet (Eurosport)
Rafael Nadal fáradásos bordatörést szenvedett az Indian Wells-i tenisztornán, ezért kénytelen volt kihagyni a salakpályás idény első felét. A spanyol klasszis a Real Madrid szombati mérkőzése előtt beszélt a sérüléséről, elárulta, hogy két hétig egyáltalán nem tudott edzeni, de így is elegendő idő áll a rendelkezésére, hogy Párizsra formába lendülj
máj. 1
10:06
A Real Madrid edzője olyat tett, amit a futballvilágban eddig senki (Blikk)
Egyetlen pontra lett volna szüksége a Espanyol elleni bajnoki meccsen a Real Madridnak. A királyi klub azonban semmit nem bízott a véletlenre, 4-0-ra nyert barcelonai riválisa ellen, ezzel története 35. bajnoki címét ünnepelte.
máj. 1
10:18
Berger: Véget érhet Hamilton karrierje (Racing)
Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton karrierje lassan eléri a célvonalat. A Mercedes az új érában nem hozta a megszokott dominanciáját. A csillagosok egyelőre a középmezőnyben vitézkednek, miközben a Red Bull és a Ferrari az élen harcol. A delfinezés és a motorerő hiánya megnehezíti a versenyzők és a mérnökök dolgát. Miamiba azonban fejlesztéseket
máj. 1
10:24
A nap, amikor Ayrton Senna Rallyversenyző volt (Racing)
1994. május 1-je minden szurkolónak beégett a tudatába, az volt a nap, amikor megtörtént a megtörténhetetlen, elvesztettük az autósport történetének egyik legnagyobb alakját. Nem csak a Forma–1-es szurkolók gyászolták, hanem minden sportszerető ember. Bár Ayrton Senna neve hallatán, a fekete-arany Lotus, vagy a piros-fehér McLaren ugrik be elsőre,
máj. 1
10:30
Sorozatban hatodszor is román bajnok a Sepsi Sic női kosárlabdacsapat (m4sport.hu)
Sorozatban a hatodik romániai bajnoki címét szerezte meg a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat.
máj. 1
10:48
Kiakadtak a hazai játékosok a tulajdonosok értelmetlen döntésén (Eurosport)
Egy emberként tiltakoznak a spanyol teniszezők a madridi 1000-es tenisztorna új tulajdonosainak döntése ellen, melynek értelmében a szabadkártyák többsége külföldi játékosokhoz került. Mindez nem csak az előző évek szokásaival megy szembe, de úgy általában a szabadkártyák kiosztásának gyakorlatával is, hiszen a legtöbb helyen a hazai igények priori
máj. 1
11:00
Az új Usain Bolt? Űridőt futott 200-on az amerikai csodatini (Eurosport)
Az amerikai Erriyon Knighton 19.49 másodperces eredménnyel minden idők negyedik legjobb idejét futotta 200 méteren a Baton Rouge-i nemzetközi versenyen. A 18 éves atléta ezen a távon tavaly negyedik lett a tokiói olimpián, szombaton pedig saját junior világcsúcsát döntötte meg (19.84 mp), amelyet tavaly júniusban az amerikai olimpiai válogatón futo
máj. 1
11:06
Videó: ünnepelt az egész stadion, 38 év után nyert újra török bajnokságot a Trabzonspor (m4sport.hu)
Szombat este egy döntetlen is elegendőnek bizonyult a Trabzonspornak, hogy 1984 után ismét megnyerje a török labdarúgó-bajnokságot.
máj. 1
11:06
Sainz: Még mindig nem mennek olyan simán a dolgok, mint szeretném (Racing)
Carlos Sainz a tavalyi nagyszerű szezonját követően idén egyelőre botladozik és jelentősen elmarad a csapattárs Charles Lecerc-től is. A spanyol a legutóbbi két versenyen kiesett és többször hibázott is. Ausztráliában a versenyen, míg Imolában a pénteki időmérőn rontott. Az olaszországi futamon is kiesett, de akkor Ricciardo hibájából. Egyedül a mú
máj. 1
11:18
Ceferin: Az orosz focistákat nem szabad büntetni (m4sport.hu)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke szerint az orosz futballistáknak nem kellene szenvedniük a szankciók miatt, amelyeket a hazájukra róttak ki, amiért háborút indított Ukrajna ellen.
máj. 1
11:18
Janovichék a rengeteg probléma után sem adják fel (Racing)
Nem indult jól Janovich Roland és Csáthy Miklós számára az Eger Rally második napja, miután már a szombati második szakaszon szerelniük kellett az autót. A verseny élére ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter állt.  Janovich Roland és Csáthy Miklós 2020-ban a Rally2 második helyét szerezte meg a Ladával, azonban a tavaly csupán három versenyen tudt
máj. 1
11:24
Tóth Krisztián nyolcaddöntős, Gőz Roland és Vég Zsombor befejezte a cselgáncs-Eb-n (m4sport.hu)
Tóth Krisztián bejutott a 16 közé, Gőz Roland és Vég Zsombor viszont búcsúzott a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
máj. 1
11:42
A visszavonulás után irány a Giro-dobogó? – Tom Dumoulin fejest ugrik az ismeretlenbe (Eurosport)
Talán a Jumbo vezetősége sem tudja pontosan megmondani, hogy mi lehet a reális cél Tom Dumoulin számára a Budapesten rajtoló Giro d’Italián. A holland csapatnál bíznak benne, de azért ott lesz mellette a sorban Foss és Oomen is.
máj. 1
11:42
Küszöbön a McLaren hivatalos bejelentése (Racing)
Az Arrow McLaren SP arra számít, hogy a hosszú távú stratégiájának egy fontos darabját még az Indy 500-as verseny előtt magához kötheti. Zak Brown csapatfőnök megerősítette, hogy az AMSP-s Pato O’Ward nemsokára aláírja új szerződését, és ezzel véget érhet a szezon eleje tartó se veled se nélküled sztori. “Patóval remekül állunk” – mondta a McLaren
máj. 1
11:48
Nem az orosz focistákon kéne bosszút állni (Demokrata)
A közeljövőben az UEFA eldönti, hogy az orosz klubok részt vehetnek-e európai versenyeken.
máj. 1
12:06
„A nap leesett az égről” – a tragédia és az igazi Ayrton Senna (m4sport.hu)
Az egyik legjobb barát, Gerhard Berger megemlékezése.
máj. 1
12:06
“Retró” Senna nyereményjátékra invitálunk! (Racing)
Miután kiderült, hogy a snooker-sztár Ronnie O’Sullivan olyan stílusú dokumentumfilmet szeretne készíttetni magáról, mint amilyen a Senna film volt, eszünkbe jutott, hogy van még belőle pár darab a szekrény mélyén. Az Ayrton Senna életéről készült számos díjat megnyert dokumentumfilm 2010-ben készült el. Magyarországon sajnos nem vetítették a mozik
máj. 1
12:12
Videó: 17 éve szerezte élete első felnőtt gólját Lionel Messi (m4sport.hu)
a közeljövőben az UEFA eldönti, hogy az orosz klubok részt vehetnek-e európai versenyeken.
máj. 1
12:18
Sportigazgatója és továbbra is házi gólkirálya nélkül a Diósgyőr ; egy pont kell a Vasasnak az élvonalhoz (m4sport.hu)
Vasárnap és hétfőn a 35. fordulót rendezik a Merkantil Bank Ligában. A zárótalálkozón a Vasas akár már annak tudatában léphet pályára, hogy egy szombathelyi vereséggel is biztos lehet a feljutása, ehhez azonban a Kecskemét vagy a DVTK botlása kéne – márpedig nekik az egymás elleni versenyfutásban minden pontra szükségük van.
máj. 1
12:30
„Ayrton abban halt meg, amit a legjobban szeretett csinálni” (m4sport.hu)
Az egyik legjobb barát, Gerhard Berger megemlékezése.
máj. 1
12:42
Az eddigi legrosszabb F1-es autójára emlékezteti Hamiltont a Mercedes (m4sport.hu)
Az eddigi legrosszabb F1-es autójához hasonlította az idei Mercedest Lewis Hamilton. A nehéz 2009-es mclarenes szezonja azonban reményt is ad számára.
máj. 1
13:00
Cristiano Ronaldo megmutatta újszülött kislányát – „Örök szerelem!” (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo iker kisfiuk elvesztése után megmutatta kislányukat.
máj. 1
13:00
Az Uefa elnöke szerint az orosz futballistáknak nem kellene szenvedniük (Eurosport)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke szerint az orosz futballistáknak nem kellene szenvedniük a szankciók miatt, amelyeket a hazájukra róttak ki, amiért háborút indított Ukrajna ellen.

Keresés