Nil Solans idei második versenyét is megnyerte a Rally Európa-bajnokságon, miután a leggyorsabbnak bizonyult a Fafe Rally után a Kanári-szigetek Rallyn is. A bajnokságot azonban Efrén Llarena vezeti. Herczig Norbert az Eb értékelés kilencedik helyén zárt, míg Csomós Miklós abszolút 12. lett. A Kanári-szigetek Rallyn még csütörtök este az osztrák Si
A korábbi Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg úgy véli, hogy ha a száguldó cirkusz meg akar felelni a jövőben a kormányzatok környezetvédelmi előírásainak, akkor kénytelen lesz az elektromosság útjára lépni. Napjaink kiemelt témája a klímaváltozás, a világ vezetői pedig egyre több intézkedést, előírást vezetnek be, hogy elejét vegyék a globális fel
Nem akárkit láthatnak az októberi USA Nagydíj nézői ismét F1-es autóba ülni Austinban, a McLaren jóvoltából ugyanis a most 82 esztendős Mario Andretti kipipálhat egy tételt a bakancslistájáról. Régóta terítéken van a Michael Andretti vezette Andretti Autosport beszállása a Forma-1-be, ám míg ez leghamarabb 2024-ben történhet meg, addig az Andretti
Öt versennyel az idei szezon kezdete után Christian Horner továbbra is azon a véleményen van, hogy az idei szezonban jobban a pályán zajló eseményekre tudnak koncentrálni, mint tavaly. Arra ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke sem számít, hogy ez az év végéig így marad. A 2022-es szezon – legalábbis eddig – a Red Bull és a
Óriási káoszt hozott az IndyCar Indy Road-on rendezett versenye, volt azonban egy ember aki még egy kis driftelést sem bánt: Colton Herta. A pályán folyamatosan változtak a körülmények, így a versenyzők többször is voltak esős pályán száraz gumival, illetve száraz pályán esős gumival. Ezekhez azonban Colton Herta zseniálisan alkalmazkodott, és maga
Christopher Bell szerezte meg a pole pozíciót a NASCAR Cup Series vasárnapi Kansas Motor Speedwayen tartott versenyére. A Joe Gibbs Racing versenyzőjének ez a harmadik pole-ja a szezonban, amivel beérte Ryan Blaney-t, akinek szintén ennyi első helyezése van az időmérőkön. “Fantasztikus munkát végzett a csapatom, nekik köszönhetem ezt az első helyet
Jean-Éric Vergne állítja, a Formula E-ben többet kell melóznia egy pilótának a pályán kívül, és szerinte még Max Verstappennek is komoly kihívást jelentene az elektromos formaautós széria. Örökös vitatémát szolgáltat a rajongók körében, hogy melyik pilóta mennyire jó valójában, és mennyit köszönhet az autójának. Ezt a témát egy kicsit kiterjesztve
Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát. Joey Logano-t a verseny előtt kérdezték, hogy számít-e megtorlásra William Byron részéről a Darlingtonban történtek miatt. “Megint csak azt tudom elmondani, mint a múlt héten. Ő lökött fel a falra, szóval megérdemelte azt, amit a verse
Nagy Miklós sportigazgató csak egyetlen estén át ünnepelt, már megvan az élvonalba négy év után visszajutott labdarúgócsapat előtt a cél: stabilizálódni.
Marc Surer szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nem biztos, hogy apja nyomdokaiba léphet, de ettől még szép pályafutás várhat rá. Mick Schumacher az idén eddig nem azt hozza, amit a szakértők és a rajongók vártak tőle. Azok után, hogy a Haas a szezon kezdete előtt menesztette Nyikita Mazepint, és visszahozta a csapatba Kevin
A Kanári-szigetek Rally volt a Suzuki történetének 100. Rallyversenye, mely után győzelemmel ünnepelhet, miután Joan Vinyes és Jordi Mercader megnyerte az ERC Open kategóriát. A Rally Európa-bajnokság harmadik versenye, a Kanári-szigetek Rally volt a Suzuki 100. futama, melyen csak célba kellett érnie valamely ERC Open kategóriában induló versenyz
Kritikák tömkelege zúdult az F1-ben az idén debütált miami versenypályára. A pilóták nem voltak elégedettek az aszfalttal, a pálya lassú és szűk szakaszával, valamint az egyik ott található betonfallal sem. Mindez nem esett túl jól Clive Bowennek, a pálya tervezéséért felelős Apex Circuit Design főnökének, akinek szavaiból kiderül, hogy a kritikák
Az edzéssel és az időmérővel megkezdődtek a NASCAR Cup Series eseményei Kansasban, Joey Logano pedig a falban kötött ki. Korábban megírtuk, hogy Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát. Logano elmondta, ha Byron meg meri próbálni kilökni őt, akkor bizony a Hendrick Motorsport
Nem kímélte a Mercedes hétszeres világbajnokát Tom Coronel. A holland túraautós veterán szerint Lewis Hamilton mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kellene. Lewis Hamilton az idén egyelőre nemcsak a Red Bull és a Ferrari versenyzőivel, de csapattársával sem igazán tud mit kezdeni. Jóllehet, George Russellnek többször szerencséje is volt, d
Nil Solans a Fafe Rally után a Kanári-szigetek Rallyn is nyerni tudott, így az anyagi problémával küzdő spanyol versenyző még veretlen az idei Rally Európa-bajnokságon. A spanyol Nil Solans Marc Martí navigálásával a Fafe Rallyn szerzett fölényes győzelme után a Kanári-szigetek Rallyn is nyerni tudott, bár ehhez elengedhetetlen volt a helyi hős Lu
Sebastian Vettel kijelentette, visszavonulása után nem fog olyan utat bejárni, mint Nico Rosberg és Nico Hülkenberg. Rengeteg német versenyző döntött úgy, hogy tévés szakértőnek áll, és úgy segíti honfitársait a Forma-1 megismerésében. A német Sky állandó tagja így lett Ralf Schumacher vagy épp Timo Glock, ám Nico Rosberg és Nico Hülkenberg is együ
Colton Herta szenzációs teljesítménnyel nyerte meg az IndyCar Indy Road versenyét, melyet az élete legnehezebb versenyének nevezett. Herta a 14. helyről rajtolt, azonban a változó körülmények – és jó stratégiai döntések – miatt hamar az élen találta magát. A verseny során domináns volt, és végül simán nyert. “Nem éreztem kockázatosnak, hogy mi volt
Ha Lewis Hamilton Monacóban sem lesz hajlandó ékszerek nélkül versenyezni, akkor a Mercedesnek elő kell állnia egy “B” tervvel. Az FIA és a hétszeres világbajnok “háborúja” kezd túl sok fejezetet felölelni. Az új versenyigazgatók leporolták a régi szabályt, mi szerint az autóban ülve a versenyzők nem viselhetik ékszereiket, ezen felül az alsóneműt
A Portugál Rallyval elérkezik Dani Sordo első idei WRC futama, így a Rally1-es autóval is debütálhat azona a versenyen, melyen tavaly a második helyen zárt és mely a második hazai futama. Dani Sordo tavaly a toyotás Elfyn Evans mögött és Sébastien Ogier előtt a második helyen zárt a Portugál Rallyn, idén pedig ezzel a versennyel
Ezredik győzelmét aratta profi pályafutása során a római férfi tenisztorna elődöntőjében Novak Djokovics, aki az olasz salak pályás viadal fináléba jutásáért 6:4, 6:3-ra győzte le a norvég Casper Ruudot. A világranglista-vezető szerb ezzel a tenisz történetének ötödik játékosa lett, aki az ATP-érában négy számjegyű győzelemig jutott, ám még messze
Minden Forma-1-es versenyző nagyon várja azt a pillanatot a szezonban, hogy hazai pályáján versenyezhessen. Azonban amíg Lewis Hamilton például már nyolc alkalommal tudott nyerni Silverstone-ban, addig Charles Leclerc-nek rendkívüli pech szériája van Monacóban és ez a sorozata most a Történelmi Nagydíjon folytatódott, ahol összetörte Niki Lauda 197
A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó elhatározta, hogy megszabadul attól, ami több, mint egy éve megkeseríti az életét. Kozák Danuta a kórházi beavatkozás után bizakodóan üzent rajongóinak.
Az angol Ligakupa után az FA-kupában is tizenegyesekkel győzte le a Liverpool labdarúgócsapata a Chelsea-t, Jürgen Klopp az első német edző, aki magasba emelhette az idén 150 éves sorozat trófeáját.
Antonio Tiberi nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny zárószakaszát vasárnap, az összetettben a kékestetői hegyi befutón második Edward Dunbar diadalmaskodott.
Sebastien Bourdais szerezte meg a pole pozíciót az IMSA WeatherTech SportsCar Championship hétvégi Mid-Ohio-i futamára. A pálya száraz volt, amikor a kvalifikáció megkezdődött, de az eső esett, ami a körülményeket különösen nehézkessé tette. Bourdais 1.11.979 perces idővel kezdte a sort, mielőtt Filipe Albuquerque Wayne Taylor Racing Acurája megelő
Lewis Hamilton úgy véli, az első verseny óta nem fejlődött a Mercedes. Az új éra egy kissé megborította a rég megszokott erősorrendet. Ugyan a Red Bull maradt az élmezőnyben, ám a csillagosok helyett a Ferrarival kell megküzdeniük a Bikáknak a bajnoki címért. Az Ezüst Nyilak a középmezőnyben találták magukat, és mindent megtesznek azért, hogy vissz