2022. május 3. kedd

máj. 3
0:12
Wimbledon - A teniszvilág nem igazán kitiltáspárti (Infostart)
Az orosz mellett a fehérorosz teniszezők sem léphetnek pályára Wimbledonban: a föntésről legfrissebben Andx Mzrray mondta el véleményét, melynek lényege megegyezik azzal, amit a legtöbben képviselnek.
máj. 3
0:12
A lehetetlenre vállalkozik a Bl-ben a Villarreal (Blikk)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában olyan feladat vár a Villarrealra az angol Liverpool elleni visszavágón (M4Sport, 21), amelyet ebben a szezonban még egyetlen csapatnak sem sikerült véghezvinnie. A spanyol klubnak kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a legrangosabb európai kupasorozatban a német Jürgen Klopp csapata ellen, márpedig ebben a szezonban a l
máj. 3
0:12
Rókabetegséggel küzd Hosszú Katinka kamasz riválisa, jön a budapesti vb-re is (Ripost)
Lábtörése sem zavarta a 16 éves amerikai lányt.
máj. 3
0:12
Zsírpapa celeb lett és díjat kapott a Rallye Rádiótól (Racing)
Akik látták a Rally Rádió élő közvetítését, az Eger Rallyról, azok már értesülhettek a hírről, hogy Zsírpapa különdíjat kapott a szerkesztő csapattól egy szivacs VFTS formájában. Nekünk azt is elárulta, hogy hová tette.  „Hallod, olyan meglepetés ért… – kezdte Zsírpapa. – Megyünk fel a gyorsaságira, mert meg akartam nézni Husiékat (Erdélyi Lászlót,
máj. 3
0:12
Új kihívója akadt Erdei Zsoltnak, nem mindig bír öntörvényű kamasz fiával (rtl.hu)
Nincs egyszerű dolga manapság Erdei Zsoltnak. Bár az egykori világbajnok bokszoló a profi sporttól már visszavonult, mégis akad egy ellenfél, aki újabban rendesen feladja neki a leckét: kamasz fia, Viktor.
máj. 3
0:16
Bővítik a Mol Bubi közbringarendszert (Infostart)
A koronavírus-járvány idején teret nyert a kerékpáros közlekedés, ezt a folyamatot kívánják segíteni újabb 900 kerékpárral és számos új gyűjtőponttal.
máj. 3
0:16
Újabb kemény szankciókkal sújtotta az oroszokat az Uefa: az Eb-pályázatukat is megsemmisítették (Blikk)
A 2022/23-as szezonban is érvényben marad az orosz nemzeti- és klubcsapatok eltiltása az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) frissen kiadott döntése értelmében.
máj. 3
0:16
Blomqvist szerint őket illetné a Jogos győzelem (Racing)
Agresszív csata folyt vasárnap a Laguna Seca-i aszfaltcsíkon az Acura két autója között, melyből a Blomqvist-ék jöttek ki vesztesen. Tom Blomqvist úgy érzi, hogy a Meyer Shank Racingnek meg kellett volna nyernie a vasárnapi, Laguna Seca-i versenyt, ha nem “a lehető legrosszabb helyen kapja el a forgalmat a lehető legrosszabb időben”. Filipe Albuque
máj. 3
0:16
A futás öröme mellett beteg kisgyerekeket is támogathattak az Ultrabalatonon (rtl.hu)
17 ezer ember futotta körbe a Balatont a hétvégén. Az elképesztő távot sokan csapatban, váltófutásában tették meg. Az RTL Klub munkatársai is neveztek a versenyre, a homeoffice időszak után még jobban felértékelődtek a csapatot építő tevékenységek. A futók azonban jótékonykodhattak is, az időmérő chip letéti díját három gyógykezelésre váró gyerekne
máj. 3
0:20
A Porsche és az Audi beszáll a Forma–1-be (Infostart)
A tervek szerint 2026 után vennének részt a sorozatban.
máj. 3
0:20
Vas János harmadszorra juthat fel a hoki elitjébe: 2008-ban és 2015-ben is remekelt a magyar válogatottal (Blikk)
Ma megkezdi szereplését a szlovéniai divízió I/A-s világbajnokságon a magyar férfi jégkorong-válogatott, amely története során harmadszor is fel akar jutni a világelitbe. Hatalmas bravúr lenne, de amit így Vas János elérne, még ennél is elképesztőbb sikernek nevezhető: a játékosok közül ő az egyedüli, aki 2008-ban és 2015-ben is részese volt a hata
máj. 3
0:20
Egy horrorisztikus balesetben kigyulladt az egykori Nascar versenyző autója (Racing)
Elképesztő élményben volt része Brandon Ash-nek, lángra kapott versenyautója, miután megjárta a falat is.
máj. 3
0:24
Döntött az orosz csapatokról az UEFA (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a következő szezonra is fenntartotta az orosz klubcsapatok és válogatottak kizárását a nemzetközi sorozatokból.
máj. 3
0:24
Nemzetközi kupára hajtanak Nikolicsék (Blikk)
Székesfehérvár – Elképesztő fordulatokat élnek meg a fehérvári focisták... A csapat nagyon rosszul kezdte az idei évet az NB I-ben, zsinórban hét vereséget szenvedett, s a sikertelenség edzőcseréhez vezetett. Szabics Imre helyett jött Michael Boris, de az elején még nála is döcögött a játék, aztán március 19-én megszerezte első idei győzelmét a Vid
máj. 3
0:24
Már Chase Elliott sem lóg ki a sorból, ismét Hendrick siker Doverben (Racing)
Rengeteg sárga és sok apró baleset jellemezte a NASCAR doveri futamát. Idén Chase Elliott szállította a Hendrick Motorsports győzelmét a Monster Mile-on.
máj. 3
4:48
Nascar: Elliott megtörte az oválos átkot – Íme a hétfői Cup-futam összefoglalója [Videó] (USAracing)
Nem kevesebb, mint 540 napba telt Chase Elliottnak, hogy újra győzelmet ünnepelhessen oválpályán. Rajta kívül...
máj. 3
4:48
Nascar: Elliott megtörte az oválos átkot – Íme a hétfői Cup-futam összefoglalója [Videó] (Racing)
Nem kevesebb, mint 540 napba telt Chase Elliottnak, hogy újra győzelmet ünnepelhessen oválpályán. Rajta kívül...
máj. 3
5:24
Mészöly Kálmán fröccsel ünnepelte a Vasas feljutását: „Boldog vagyok, hogy a következő bajnokságban újra legyőzhetjük a Ferencvárost” (Blikk)
– Mészöly Kálmán jól van. Sőt, most nagyon jól! A 80 esztendős legenda, a Szőke Szikla, aki játékosként és kapitányként is vezére volt a válogatottnak, legyőzve megannyi betegséget, most ünnepel: tiszta szívből ünnepli imádott futballcsapata, a Vasas feljutását. A laza fröccs is segített ebben.
máj. 3
6:06
Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek (Racing)
Lando Norris nemrég arról beszélt milyen embernek látja magát és milyen kérdést szeretne kapni. A McLaren pilótája az elmúlt időszakban több kritikát kapott a nyilatkozatai miatt. Fernando Alonso visszavonulásával is viccelődött már, míg legutóbb George Russellt kóstolta be. A rajongók egy részének viszont nem tetszett az angol humort alkalmazó ver
máj. 3
6:24
Nascar: Videón, amint Hamlin a saját kereke ellen versenyez (USAracing)
Büntetésre számíthat a Joe Gibbs Racing 11-es számú Toyotájának csapata a Dover Motor Speedwayen történt...
máj. 3
6:24
Nascar: Videón, amint Hamlin a saját kereke ellen versenyez (Racing)
Büntetésre számíthat a Joe Gibbs Racing 11-es számú Toyotájának csapata a Dover Motor Speedwayen történt...
máj. 3
6:26
Jönnek a két napos Rally1-es versenyek? (Racing)
A Salgó Rally és a Boldogkő Rally után a Dunakanyar Rally alkalmával elérkezünk az első 2022-es, két napos Rally1-es versenyhez.  Az ugyancsak egy napos Salgó Rallyt és Boldogkő Rallyt követően a Rally1 Bajnokság harmadik futamát már két nap alatt fogják lebonyolítani a Dunakanyar Rallyn május 27-29. között.  Az időtartam bár tehát nagyobb lesz az
máj. 3
6:42
VeeKay csak saját magát okolhatja az elbukott első helyért (Racing)
Rinus VeeKay elismerte, hogy túlságosan óvatos volt a kivezető körén a Barber Motorsport Parkban, és emiatt bukta el első helyét. VeeKay O’Warddal csatázott a lejtős, nehezen bemérhető féktávval rendelkező 5-ös kanyarban, méghozzá a kivezető körén, hideg gumikon. O’Ward egy körrel hamarabb jött ki a pitbe, és bátrabban fékezett a meleg gumijaival,
máj. 3
6:54
Ki is volt a futballvilág legtökéletesebb ügynöke? (Infostart)
A világ legtöbb nagy klubja kifejezte a részvétét a hétvégén a földkerekség talán legdörzsöltebb, legsikeresebb, s egyben a klubvezetők által leginkább rettegett futballügynöke, Mino Raiola halála miatt. De ki is volt az 54 éves korában elhunyt olasz-holland ügynök, akit egyszerre imádott és gyűlölt a futballvilág?
máj. 3
7:36
Ünnepel az egész város, bajnok lett a Vasas az NB II-ben (444.hu)
A bajnoki címet pedig nem kell megmagyarázni. Csak felfelé!
máj. 3
7:42
Legendás rockzenekar lép fel majd a Coca-Cola 600-on (Racing)
A NASCAR Cup Series szezonjának egyik legnagyobb versenyén a Lynyrd Skynyrd nevű, legendás country rock zenekar fog fellépni. A szurkolók üvölteni fognak, és a piros, fehér és kék színű zászlók lobogni fognak a Coca-Cola 600 május 29-én, Charlotte Motor Speedwayen tartott futam előtt. Az ikonikus rockzenekar, a Lynyrd Skynyrd a Memorial Day hétvégé
máj. 3
8:06
Az éjszakai baglyoknak kedvez Miami időbeosztása (Racing)
A hétvégén első alkalommal látogat a Forma-1-es mezőny Miamiba. Ahogy azt már megszokhattuk a tengerentúli versenyek kapcsán, nekünk itt Európában ez késő esti kezdési időt jelent. Így lesz ez Miami esetében is, szóval éjszakai baglyok előnyben! Íme az F1-es időpontok a hétvégére. magyar idő szerint: Május 6. péntek 20:30 Első szabadedzés 23:30 Más
máj. 3
8:24
Brutálisan erős mezőny a Portugál Rallyn (Racing)
Rekord számú Rally1-es autó indul a Portugál Rallyn, miután a Rally Világbajnokság negyedik versenyén 12 lesz belőlük, a legtöbbet az M-Sport indítja.  Nagyon komoly mezőny áll rajthoz a Rally Világbajnoki szezon első idei murvás versenyén, ahol 12 Rally1-es és egy WRC autó is indul.  A Rally1-es autók között a Ford Pumából lesz a legtöbb, összesen
máj. 3
8:36
Fontos meccsel rajtol a hoki-vb, döntőbe juthat a Liverpool – sport a tévében (Infostart)
A hétközi NB I-es fordulóból kedden két meccset közvetítenek. A kézilabda és a tenisz rajongói sem fognak unatkozni.
máj. 3
8:42
Kiderült, ebben jobb a Fradi a Bayernnél és a PSG-nél is (Ripost)
Csak semmi hátradőlés, pláne ibizai kiruccanás!
máj. 3
8:54
Egyre közelebb a budapesti Giro rajt, továbbra sincs nyugalom Wimbledonban (Eurosport)
Ronnie O'Sullivan hetedszerre is világbajnok lett, miután magabiztosan verte Judd Trumpot a döntőben.
máj. 3
9:06
Horner: Verstappen és Leclerc ténylegesen tisztelik egymást (Racing)
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a tisztelet Charles Leclerc és Max Verstappen között igenis valódi és a két fiatal pilóta egyáltalán nem játssza meg magát a kamerák előtt. A két fiatal titán egyaránt 2-2 futamgyőzelemnél jár a 2022-es szezonban és már nagyon úgy tűnik, hogy a világbajnok is az ő párviadaluk győztese lesz.
máj. 3
9:36
Szabadulna tőle, mégis egyre jobban a DRS rabjává válik az F1? (m4sport.hu)
Hosszabb távon szabadulni próbálna a DRS-től a Forma–1, mégis egyre jobban a rabjává válik? Felemás idei tanulságok – Sebastian Vettelt aggasztja a tendencia, és tesztjelleggel azonnal ejtené az eszközt.
máj. 3
9:42
Édesapja ezzel köszönti a szülinapos Hosszú Katinkát (BorsOnline)
Vasárnap Hosszú Katinka köszöntötte az édesanyját, ma pedig a szülők, a család, a szerettei és a szurkolók gratulálnak a háromszoros olimpiai bajnoknak a 33. születésnapján.
máj. 3
9:42
Bum-bum Becker tökéletes elrettentő példát csinált magából, pedig a tenisz a tenyerén hordta őt (Eurosport)
Azokat, aki feljutnak a tenisz csúcsaira, a sportág viszi magával, és a tenyerén hordozza. A siker, a hírnév és a csillogás persze sokélű fegyver, amely sokféleképpen elsülhet. Aki kellőképpen tudatos, és a megfelelő emberek veszik körül, az magasan tud maradni, akinek ez nem sikerül, mélyre kerülhet. Azonban talán soha senki nem zuhant még akkorát
máj. 3
9:42
40 év után került elő a sportág legnagyobb Szélhámosa (Racing)
L.W. Wright minden idők egyik leghíresebb NASCAR-pilótája, annak ellenére, hogy pályafutása során mindössze 13 kört teljesített. Korábban – a talladegai futam kapcsán – már írtunk L.W. Wright-ról, aki egy ismeretlen versenyzőként indult ez az 1982-es Winston 500-as versenyen. Larry Wright azt állítja, hogy ő az az L. W. Wright, aki az 1982-es Winst
máj. 3
10:06
Ronaldo új fejezetet nyitott a rekordok könyvében, és azt is bizonyítja, képtelen megöregedni (m4sport.hu)
Megállíthatatlan.
máj. 3
10:12
Sallai? Vagy Gulácsiék? Esetleg Schäferék? Melyik csapatok juthatnak a Bundesligából a BL-be? (m4sport.hu)
Akár két magyar érdekeltségű német csapat is BL-résztvevő lehet, de előfordulhat, hogy egy sem.
máj. 3
10:12
Kiss Norbiék is befejezték a szezon előtti teszteket (Racing)
Áprilisban a háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Racing kitolták a feljavított Balut a műhelyből, majd megkezdték a teszteket. Idén is a Hungaroringen zajlott mindez, távol a mezőny többi résztvevőjének közös dzsemborijától. A hónap elején még esős körülmények fogadták a nyírségi csapatot, alig pár napja azonban már alapvetően jó idő
máj. 3
10:18
Amikor elérzékenyült a snookervilág (Eurosport)
Ronnie O'Sullivan 18-13-ra legyőzte Judd Trumpot a 2022-es snooker világbajnokság döntőjében, és ezzel megszerezte pályafutása hetedik világbajnoki trófeáját. Ezzel beállította Stephen Hendry rekordját, ami azt jelenti, hogy most már minden rekord O'Sullivané, és innentől fogva vitán felül áll, hogy ő minden idők legjobb és legsikeresebb játékosa.
máj. 3
10:30
Felemelnék az alsó korhatárt a műkorcsolyázóknál (HírTV)
Még a 2026-os téli olimpia előtt 15-ről 17 évre módosítanák a korhatárt.
máj. 3
10:30
Rovanpera saját meteorológust szeretne (Racing)
Kalle Rovanpera felszólította csapatát, hogy javítsa információit az időjárással kapcsolatban, miután Horvátországban csaknem elvesztette biztosnak tűnő győzelmét a rossz meteorológiai információk miatt.  Kalle Rovanpera 28,4 másodperc előnnyel vezetett a Horvát Rally utolsó két szakasza előtt Ott Tanak előtt, azonban ez is kevésnek bizonyult az es
máj. 3
10:42
Kellemetlen baki az Mlsz-től: a szurkolók azonnal kiszúrták (Blikk)
– A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn este Facebook-oldalán gratulált a másodosztályból feljutott Vasasnak az NB II-es bajnoki cím bebiztosításához, a posztba azonban egy „apróbb" hiba csúszott, amit az élesszemű szurkolók azonnal ki is szúrtak.
máj. 3
10:42
Mészöly Kálmánt meghatotta a Vasas feljutása (Metropol)
Mészöly Kálmán elérzékenyült vasárnap, amikor biztossá vált a Vasas feljutása a labdarúgó NB I-be. A piros-kékek egykori legendás játékosa kijelentette, ott szeretne lenni az angyalföldiek első élvonalbeli meccsén.
máj. 3
10:42
A korábbi világelső már a nyolcaddöntőben búcsúzott Madridban (Eurosport)
A korábbi világelső Viktoria Azarenka a nyolcaddöntőben búcsúzott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében, hétfő este.
máj. 3
10:48
Newey: Voltak piszkos és buta húzásai, de Verstappenről téves kép él (m4sport.hu)
A Red Bull főtervezője elismerte, Max Verstappen túlzásokba esett Lewis Hamilton ellen a múlt évi szezonhajrában, ám mégis torznak tartja a hollandról élő képet.
máj. 3
10:54
Arrigo Sacchi: A Liverpoolnak nincsenek világklasszis játékosai (m4sport.hu)
Nagyon megizzadhat a Klopp-csapat a Villarreal elleni BL-visszavágón.
máj. 3
11:12
Fetter Erik: Lesznek olyan szakaszok, amik rám fognak épülni (m4sport.hu)
Az EOLO-Kometa magyar kerékpárosa már nagyon várja a Giro d'Italia pénteki budapesti rajtját.
máj. 3
11:12
Hivatalos BTCC kiegészítő érkezik az rFactor 2-höz (Racing)
A BTCC 2022 májusától az rFactor 2-ben is képviselteti magát, méghozzá a Toyota és az Infinit 2021-es specifikációjú autóival. Miután az elmúlt évtizedben kevés hivatalos BTCC-s játéktartalom volt, a 2021-es szezonból származó Toyota Corolla GR és Infiniti Q50 az rFactor 2 májusi, Q2-es frissítésének részeként válik majd elérhetővé. A Traxion.gg in
máj. 3
11:18
Usain Boltból csak egy volt, kipukkadt szupertiniből több is, szóval csak óvatosan a jelzőkkel! (Eurosport)
Néhány nappal ezelőtt a 18 éves Erriyon Knighton egy teljesen értelmezhetetlen 19.49-et repesztett 200 méteren, amely minden idők negyedik legjobb ideje ezen a távon. Az amerikai szupertehetség majd fél másodperccel gyorsabb, mint Usain Bolt volt ennyi idősen. Adódik a kérdés, vajon ő lesz-e az a sprinter, aki megdönti a jamaicai korszakos világcsú

Keresés