2022. május 3. kedd

máj. 3
0:12
A Bankholding 8,2 százalékos inflációt és 5,9 százalékos növekedést vár (Infostart)
Az államháztartási adatokat számos tétel rontja idén - mondta Suppan Gergely elemző.
máj. 3
0:12
Nagy kutatási programok indulnak az MTA-n (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 195. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, és az Akadémiai Újságíró Díjat.
máj. 3
0:12
Emberekre támadó varjúk - még jó pár hétig számítani kell erre (Infostart)
Az MME azt is elmondta, mi a teendő, ha támadó varjakkal szembesülünk, illetve hogy itthon melyik madár támadásától kell leginkább tartani.
máj. 3
0:12
Korda György is gyászolja Bradányi Ivánt: „Egyedül azt sajnálom, hogy bár nagyon sokan szerették, egyedül hunyt el” (Blikk)
Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, 92 éves korában a Szent Imre Kórházban elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író, akinek a nevéhez többek között Kovács Kati és Korda György számos slágere köthető. Kovács Katit megrendítette Bradányi halála.
máj. 3
0:12
Változás a vonatokon, buszokon talált tárgyak ügyében (Infostart)
Közös adatbázisba kerülnek a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak.
máj. 3
0:12
Már 126 embert tudtak evakuálni az Azovsztalból (Infostart)
Még ezer civil lehet az acélműben.
máj. 3
0:12
Hiába reménykedik Moszkva: Brüsszel tudomása szerint egyetlen Eu-tagország sem fizet rubelben (Blikk)
Az Európai Bizottságnak nincs információja arról, hogy bármelyik európai uniós tagország vagy magáncég rubelben fizetne az orosz gázért, vagy hajlandó lenne erre – közölte hétfőn Kadri Simson, az energiaügyekért felelős uniós biztos.
máj. 3
0:12
Az üzemanyagárak újabb emelkedésére számíthatunk (Blikk)
Jelentős emelkedés várható május 4-én, a benzin és a gázolaj ára is nőni fog.
máj. 3
0:12
Wimbledon - A teniszvilág nem igazán kitiltáspárti (Infostart)
Az orosz mellett a fehérorosz teniszezők sem léphetnek pályára Wimbledonban: a föntésről legfrissebben Andx Mzrray mondta el véleményét, melynek lényege megegyezik azzal, amit a legtöbben képviselnek.
máj. 3
0:12
A lehetetlenre vállalkozik a Bl-ben a Villarreal (Blikk)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában olyan feladat vár a Villarrealra az angol Liverpool elleni visszavágón (M4Sport, 21), amelyet ebben a szezonban még egyetlen csapatnak sem sikerült véghezvinnie. A spanyol klubnak kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a legrangosabb európai kupasorozatban a német Jürgen Klopp csapata ellen, márpedig ebben a szezonban a l
máj. 3
0:12
A vezérigazgató megerősítette, jön az F1-be az Audi és a Porsche! (F1világ)
2026-ban csatlakozik a Forma-1-hez a Porsche és az Audi – erősítette meg hétfőn a Volkswagen Csoport vezérigazgatója, Herbert Diess. A hivatalos megerősítésre ugyan még várni kell, a Porsche azonban szinte biztosan a Red Bull Racinggel lép szövetségre.
máj. 3
0:12
Szurma Gyöngyivel bővült a Rossmann cégvezetése (Behaviour)
Szurma Gyöngyi értékesítési vezetőként tevékenykedik a Rossmann Magyarország kötelékében, azonban most cégvezetői kinevezést is kapott.   A Rossmann Magyarország vezetősége Tóth Gergely cégvezető, Flórián László és Németh Kornél ügyvezetők mellett Szurma Gyöngyivel bővült. A szakember 2002 óta erősíti a Rossmann csapatát, jelenleg értékesítési veze
máj. 3
0:12
Gumilövedékes fegyverrel lőttek rá egy férfira a fővárosban (hirado.hu)
Az elkövetőt és társait elfogták – közölte a rendőrség a honlapján.
máj. 3
0:12
Ukrán menekültekkel találkozik Szlovákiában és Romániában Jill Biden (hirado.hu)
Romániába és Szlovákiába utazik a héten Jill Biden, Joe Biden amerikai elnök felesége, hogy ukrán menekült családokkal, segélymunkásokkal és amerikai katonákkal, valamint nagykövetségi alkalmazottakkal találkozzék – közölte a first lady irodája hétfőn.
máj. 3
0:12
Változik a termékek árazása a Tesco házhozszállításnál (Azenpenzem)
Május 5-től fix árakat vezet be a Tesco Otthonról szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy kiszállításkor azt az árat kell megfizetni, ami a termék rendeléskor megadott ára volt. Ha módosítunk a rendelésen, az ár változhat.
máj. 3
0:12
Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése (Ripost)
Áder János megnyitotta az Országgyűlés alakuló ülését.
máj. 3
0:12
Ronaldóval nem számol az új edző, elképesztő helyről jöhet a mentőöv (Ripost)
Rengeteg szurkoló álma teljesülne a transzferrel.
máj. 3
0:12
Szomorú hírt jelentettek be, háborús hős hunyt el Kárpátalján (Ripost)
Az 57 éves férfi önként jelentkezett, hogy védje szülőföldjét.
máj. 3
0:12
A mostanihoz hasonló időjárás legutóbb 40 éve fordult elő (Infostart)
Hűvösebb volt az április.
máj. 3
0:12
Rókabetegséggel küzd Hosszú Katinka kamasz riválisa, jön a budapesti vb-re is (Ripost)
Lábtörése sem zavarta a 16 éves amerikai lányt.
máj. 3
0:12
Minden, ami NŐ – Élményfesztivál a Millenárison (Ripost)
Igazi élménykavalkádra készülhetnek azok, akik május 14-15-én ellátogatnak a Millenárisra, a Ridikül magazin 2 napos rendezvényére.
máj. 3
0:12
Az EU nem tudja, ki fizet rubelben gázért (vg.hu)
Egyre közelebb kerül az orosz olaj bojkottjához is az Európai Unió.
máj. 3
0:12
Szijjártó Péter: Javult a helyzet, a hétvégén visszaköltözött Kijevbe a magyar nagykövetség (Biztosító Magazin)
Mostantól újra Kijevben működik a magyar nagykövetség - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn a hivatalos közösségi oldalán.
máj. 3
0:12
Meghalt Bradányi Iván, az egyik legtermékenyebb magyar dalszövegíró (Könyves Magazin)
Az eMeRton-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője 92 évesen hunyt el vasárnap a Szent Imre Kórházban - informálta Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor hétfőn az Mti-t.
máj. 3
0:12
Horgászás közben esett össze az apa Gyulán: a fia élesztette újra (Life)
Hirtelen lett rosszul, majd összeesett egy apa, aki éppen Gyulán, a Rákóczi tónál horgászott a fiával. A gyerek értesítette a mentőket, és megkezdte az újraélesztést.
máj. 3
0:12
Királyi fotók: így ünnepli 7. születésnapját Sarolta hercegnő (Hamu és Gyémánt)
Három új fotót tettek közzé Sarolta hercegnőről a hetedik születésnapja alkalmából.
máj. 3
0:12
Kósa Lajos súlyos fotót posztolt a Parlamentből – Mi a közös ebben az öt férfiben? (Nyugati Fény)
Fiatal demokraták egymás között.
máj. 3
0:12
Jakab Péter üzent Kövér Lászlónak: „Remegjen” (Mandiner)
A Jobbik frakcióvezetője, a párt első embere nem is gratulált a Házelnöknek.
máj. 3
0:12
Optimista Mészáros Lőrinc bankja: közel 15 százalékos béremelkedést, erős növekedést várnak (Forbes)
5,9 százalékos GDP-növekedés várható az idei évben a Magyar Bankholding elemzői szerint – hangzott el a vállalatcsoport mai sajtórendezvényén. Suppan Gergely, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetője a 2022-es évre 5,9 százalékos, 2023-ra pedig 4,2 százalékos GDP-növekedést jelzett előre. Az elemző szerint az indirekt hatások leginkább
máj. 3
0:12
Zsírpapa celeb lett és díjat kapott a Rallye Rádiótól (Racing)
Akik látták a Rally Rádió élő közvetítését, az Eger Rallyról, azok már értesülhettek a hírről, hogy Zsírpapa különdíjat kapott a szerkesztő csapattól egy szivacs VFTS formájában. Nekünk azt is elárulta, hogy hová tette.  „Hallod, olyan meglepetés ért… – kezdte Zsírpapa. – Megyünk fel a gyorsaságira, mert meg akartam nézni Husiékat (Erdélyi Lászlót,
máj. 3
0:12
Elkésett a vőlegény az esküvőről, máshoz adták hozzá a menyasszonyt (rtl.hu)
A haverjaival bulizott, emiatt nem ért oda időben.
máj. 3
0:12
Társuk elvesztése miatt gyászolva kezdték az érettségit az egyik budapesti gimnázium diákjai (rtl.hu)
Az érettségi vizsga megkezdése előtt közösen gyújtottak mécseseket annak a budapesti gimnáziumnak a diákjai, ahová a csütörtökök este autóbalesetben elhunyt 19 éves lány járt. Az autó, amiben ült, egy buszba rohant Csepelen. A lány kómába esett, majd egy nappal később meghalt.
máj. 3
0:12
A fideszes képviselő szerint azért születik kevés gyerek, mert kevés a szép, színes közterület, amiről az ellenzék tehet (rtl.hu)
Mihály Zoltánné számon kérte az ellenzéki képviselőket azért, mert egyre kevesebb gyerek születik a kerületben, azok csak nevetni tudtak.
máj. 3
0:12
Perre mennek a benzinkutasok az állammal az üzemanyagárstop miatt (rtl.hu)
A benzinkutasok strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak, mert szerintük a beavatkozás súlyosan sérti a tulajdonjogaikat. A beadványhoz már 50 vállalkozás csatlakozott, amelyek az árbefagyasztás miatt váltak veszteségessé. A kormány múlt héten hosszabbította meg másfél hónappal az üzemanyagárstopot.
máj. 3
0:12
Időjárás 2022-05-02 (rtl.hu)
A hidegörvény elhagyja térségünket, már az esti órákban keleten is elülnek a záporok,  éjjel már nem is várható csapadék, a szél is nagyon sokat gyengül, a hőmérséklet pedig 0 és 7 fok közé süllyed hajnalra.
máj. 3
0:12
Új kihívója akadt Erdei Zsoltnak, nem mindig bír öntörvényű kamasz fiával (rtl.hu)
Nincs egyszerű dolga manapság Erdei Zsoltnak. Bár az egykori világbajnok bokszoló a profi sporttól már visszavonult, mégis akad egy ellenfél, aki újabban rendesen feladja neki a leckét: kamasz fia, Viktor.
máj. 3
0:12
Szellő István Hraballal haverkodott, Barabás Éva saját élete válságára ismert, Rábai Balázs 35 éve visszatér Friderikuszhoz (rtl.hu)
Szabados Ágnes kedvenc könyveiről kérdezte az RTL Híradó és a Fókusz műsorvezetőit.
máj. 3
0:12
Egész Nagy-Britanniát el tudná pusztítani a „Sátán-2” rakéta – az orosz propagandamédia szerint (rtl.hu)
Fülsüketítő robajjal indult első útjára a tesztelés során április végén a Szarmat RS-28 rakéta Oroszország területén, még a föld is beleremegett a lökéshullámba. A „Sátán-2” becenevű rakéta tucatnyi nukleáris töltetet képes szállítani a hírek szerint, ami hatalmas pusztítást végezhet akár 18 000 km-rel messzebb a kilövéstől.
máj. 3
0:16
Így forgatja fel a világgazdaságot a háború (Infostart)
Magyarország, Románia és Törökország is a legnagyobb kockázatoknak kitett piacok között Ukrajna megszállása miatt - írja elemzésében az Allianz.
máj. 3
0:16
Kosarat kapott a párjától Gáspár Virág, mégis férjhez mehet (Blikk)
Gyönyörű májusi kosarat kapott Gáspár Győző kisebbik lánya. Régi népszokás az ország egyes tájain, hogy a lányok színes virágkosarakat kapnak az udvarlójuktól május elsején. A színeknek különleges jelentésük van ebben az esetben: a zöld kibontakozóban lévő kapcsolatot jelent, a lila komoly kapcsolatot, a rózsaszín közelgő esküvőt, a fehér pedig azt
máj. 3
0:16
Házelnöknek választották Kövér Lászlót (Infostart)
Az Országgyűlés elnökét a parlament legnagyobb frakciója, a Fidesz jelölhette.
máj. 3
0:16
Újabb hírek a szlovákok átal Ukrajnának ajánlott MiG-29-es vadászrepülőkről (Infostart)
„Szlovákia jelenleg nem hajlandó lemondani az orosz nyersanyagokról, de mindent megtesz annak érdekében, hogy kevésbé függjön az orosz gáztól” – nyilatkozta Eduard Heger szlovák miniszterelnök a BBC-nek. A kormányfő szerint az ukrajnai háború ellenére nem növekszik a közvetlen veszély Szlovákiára nézve. A brit közszolgálati televíziónak elmondta, P
máj. 3
0:16
Egykori védelmi minisztere állítja: Trump a tüntetők közé akart lövetni (Blikk)
Mark Esper volt védelmi miniszter azt állítja, Trump korábbi amerikai elnök bele akart lövetni a tömegbe, amikor tüntetők jelentek meg a Fehér Háznál George Floyd halála miatt.
máj. 3
0:16
Meghúzta a vörös vonalat Szijjártó Péter: a Parlamentből üzent Brüsszelnek (Blikk)
Hétfőn már javában tárgyaltak az energetikai miniszterek Brüsszelben az energiahordozókat érintő szankciókról, amikor Szijjártó Péter a Parlamentben kijelentette, „Magyarország továbbra sem támogat olyan uniós szankciót, amely a magyar olaj- és gázellátást korlátozza”.
máj. 3
0:16
Bővítik a Mol Bubi közbringarendszert (Infostart)
A koronavírus-járvány idején teret nyert a kerékpáros közlekedés, ezt a folyamatot kívánják segíteni újabb 900 kerékpárral és számos új gyűjtőponttal.
máj. 3
0:16
Újabb kemény szankciókkal sújtotta az oroszokat az Uefa: az Eb-pályázatukat is megsemmisítették (Blikk)
A 2022/23-as szezonban is érvényben marad az orosz nemzeti- és klubcsapatok eltiltása az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) frissen kiadott döntése értelmében.
máj. 3
0:16
Nem marad versenyigazgató nélkül az F1 Miamiban (F1világ)
Nem marad versenyigazgató nélkül a Forma-1 a hétvégi Miami Nagydíjra, a legfrissebb hírek szerint ugyanis Niels Wittich felépült koronavírus-fertőzéséből, így szolgálatba állhat a 2022-es szezon ötödik versenyhétvégéjén.
máj. 3
0:16
Bővült a hazai munkavállalók tábora, közel lehet a teljes foglalkoztatottság (Behaviour)
A magyarországi aktivitási ráta már közel azonos szinten található a mintaként is kezelt Csehországgal.   "Nagyon közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz, de nem az új munkaerő bevonása a leglényegesebb feladat", mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ahogy arról HR Híradónkban is beszámoltunk, a Központi Statisztikai Hiv
máj. 3
0:16
ITM-államtitkár: Magyarország számára kiemelten fontos az energiaellátás biztonsága (hirado.hu)
Magyarország álláspontja szerint az energiaellátás biztonságára kiemelt figyelmet kell fordítani az Oroszország elleni uniós szankciók meghatározásakor – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az Energia Tanács hétfői brüsszeli re
máj. 3
0:16
Új vezérigazgató az OTP Alapkezelő élén (Azenpenzem)
Az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága új vezérigazgatót nevez ki Éder György személyében. A szakember 2021 decemberében csatlakozott az alapkezelőhöz stratégiai tanácsadóként, az alapkezelő vezérigazgatói tisztségét pedig a felügyeleti jóváhagyást követően tölti be. Az új vezető megbízatásának célja, hogy az alapkezelő új befektetési megoldásokkal to

Keresés