2022. június 2. csütörtök

jún. 2
0:12
Akár nullára lenne csökkenthető számos termék áfája (Azenpenzem)
Az Európai Unió Tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy csökkentsék az EU környezetvédelmi és egészségügyi politikájával összhangban levő termékek áfáját. Ebben a kedvezményben sok termék részesülhetne, de a kormánynak is le kellene mondania bevételről hozzá.
jún. 2
0:12
Újabb európai országba utazhatunk korlátozások nélkül, teljesen szabadon (Spabook)
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) tájékoztatása szerint 2022. június 1-től, várhatóan augusztus végéig feloldják a németországi beutazási korlátozásokat, tehát a határátlépéshez nem kell igazolnunk, hogy oltottak, avagy gyógyultak vagyunk-e és…
jún. 2
0:12
Határidőre leadták a képviselők a vagyonnyilatkozatukat (Demokrata)
A vagyonnyilatkozatok június 2-tól tekinthetők meg az Országgyűlés honlapján.
jún. 2
0:12
Bondár Anna és társa kikapott a negyeddöntőben a Roland Garroson (Demokrata)
Bondár Anna és Greet Minnen kikapott a Cori Gauff, Jessica Pegula amerikai kettőstől.
jún. 2
0:12
A francia elnök átláthatóságot kért a párizsi BL-döntőn kialakult káoszról (Demokrata)
A Real Madrid-Liverpool FC finálé rendfenntartása körüli polémia szerdán sem csitult.
jún. 2
0:12
Horvátországban jövőre már euró lesz (Növekedés)
Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót; Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
jún. 2
0:12
A lengyelek megegyeztek a helyreállítási alapról - Már csak egy ország nem férhet hozzá az EU-s pénzekhez (Nyugati Fény)
Lemaradtunk.
jún. 2
0:12
Történelmi jelentőségű felvétel mutatja be a donyecki front árokharcait (Helló Magyar)
Sosem látott, döbbenetes videófelvétel egyenesen az orosz-ukrán háború harcteréről. Csak erős idegzetűeknek!
jún. 2
0:12
Az egyre terheltebb légtér igényli a drónhasználat szabályozását (go2fly)
A drónok terjedése és ennek nyomán a légtér egyre nagyobb leterheltsége, illetve a személyi biztonság igényli a drónhasználat szabályozását – jelentette ki Bunya Tamás r. százados, a Készenléti Rendőrség Légirendészeti
jún. 2
0:12
Több ezer liter gázolajat spórolhat meg a napelemes hűtőkocsi (Villanyautósok)
Annyire logikus, hogy előbb-utóbb meg kell valósulnia.
jún. 2
0:12
Nagyon ráfizetett a macskarugdosásra a West Ham focistája (rtl.hu)
Kurt Zoumát 180 óra közmunkára ítélték, az Adidas pedig felbontotta a reklámszerződését.
jún. 2
0:12
Otthonában gyógyul az első majomhimlős magyar (rtl.hu)
Súlyos tünetei nincsenek, otthonában gyógyul az a 38 éves férfi, akinél Magyarországon először kimutatták a majomhimlőt. Szlávik János infektológus az RTL Híradónak azt mondta: a legtöbb esetben a majomhimlő enyhe – a bárányhimlőhöz hasonló tüneteket okoz. A Nemzeti Népegészségügyi Központ egyelőre még kutatja, hogy a férfi kikkel került kapcsolatb
jún. 2
0:12
Túl közel ment el mellette a busz, begurult, kocsiba pattant és büntetőfékezett (rtl.hu)
Bosszúból büntetőfékezett egy busz előtt egy autós Kaposváron az ügyészség szerint, a tavaly nyári eset miatt most emeltek vádat ellene. A busz vészfékezése miatt egy utas megsérült. Mindent rögzített a fedélzeti kamera. A férfi azért lett dühös, mert a busz szerinte túl közel ment el mellette, amikor az út szélén gyalogolt. Emiatt kocsiba pattant,
jún. 2
0:12
Időjárás 2022-06-01 (rtl.hu)
Csütörtökön napközben 25-31 fok környékén alakul a csúcshőmérséklet, a keleti és déli tájakon lehet számítani záporokra.
jún. 2
0:12
Rekordot döntött a benzin ára Amerikában (rtl.hu)
Egy gallon (3,785 liter) 4,671 dollár, azaz literenként nagyjából 450 forint, kevesebb, mint nálunk a hatósági ár.
jún. 2
0:12
A lengyelek már kapnak pénzt az Európai Uniótól (rtl.hu)
Magyarország esetében egy éve húzódik a helyreállítási alap ügye, Brüsszel a korrupciós kockázatok miatt nem utal.
jún. 2
0:12
Eladták az olasz bajnokcsapatot (rtl.hu)
Az AC Milanért 1,2 milliárd eurót fizettek.
jún. 2
0:16
Használt cuccot sózhatnak a vevőre szépséghibásként (Azenpenzem)
A szépséghibás, szállítássérült termékeket hirdető kereskedők akár több éves, használt készüléket is árusíthatnak – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz). A szervezethez több erről szóló panasz is érkezett.
jún. 2
0:16
Biden alatt több mint egymillió illegális bevándorló érkezett az országba (Demokrata)
Biden elnöksége alatt eddig több mint egymillió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba.
jún. 2
0:16
Kirobbanó nyereséget zsebelt be Lázár János luxuskastélyos cége (Nyugati Fény)
Van oka az örömre.
jún. 2
0:16
Letették a debreceni BMW-gyár alapkövét (Villanyautósok)
Miután elkészül, évi 150.000 villanyautót fognak itt legyártani.
jún. 2
0:16
Akkorát repült egy tehén, miután elütötte egy autós, hogy még egy motorosra is ráesett (rtl.hu)
A tehén az eset után szerencsére felállt és elszaladt.
jún. 2
0:16
Magyarországot is elérheti a nyári üzemanyaghiány (rtl.hu)
A Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője kedden beszélt arról, hogy üzemanyaghiány jöhet nyáron egész Európában az orosz-ukrán háború miatt. Elemzők és szakértők szerint előfordulhat, hogy ideiglenesen Magyarországon sem tudnak majd mindenhol üzemanyagot adni, a helyzetet pedig csak rontja a hatósági ár.
jún. 2
0:16
Évente átlagosan hat egy éven aluli gyermeket ölnek meg Magyarországon (rtl.hu)
Az anyák általában csak utólag fogják fel, mit is tettek – ezt mondta az RTL Híradónak az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa a komlói csecsemőgyilkosság kapcsán. Hétfő délután egy 28 éves nő fojtotta a fürdőkádba két hónapos gyermekét Komlón.
jún. 2
0:16
Hurrikán tarolta le Mexikót: 11 ember meghalt, 20-an eltűntek (rtl.hu)
Legalább 11 ember meghalt, több mint húsz pedig eltűnt abban a brutális erejű viharban, amely hétfő este csapott le Mexikóra. Ez volt a legpusztítóbb hurrikán, amelyet a negyvenes évek óta feljegyeztek Mexikó csendes-óceáni partvidékén. Rengeteg ház összedőlt és az áramellátás is megszűnt.
jún. 2
0:18
Új lendületben az áruhitelpiac (ProfitLine)
Partneri megállapodást kötött a Jysk és a Cofidis. Idén tavasztól egy a piacon egyedülálló hibrid áruhitel-szolgáltatás érhető el a dán bútorláncnál: a hitelfelvételt az üzletekben digitális síkra terelik. A piac egyötödét magáénak tudó Cofidis felmérése szerint az áruhitelre nem csak a kiskereskedelmi üzletekben van igény, hanem az online térben i
jún. 2
0:20
Kiderült: Épp a Momentum kérésére került ki az ellenzéki megállapodásból az a szöveg, amelyre hivatkozva most zsarolni próbál a párt (Nyugati Fény)
Három év hosszú idő, azóta meggondolták magukat.
jún. 2
0:20
Júliusra kivezeti benzin- és dízelautóit a Fiat az Egyesült Királyságban (Villanyautósok)
Már tavaly óta elérhető elektromosított változat minden modellhez.
jún. 2
0:20
Biztonsági kamerák rögzítették, ahogy egy kenguru összeverekszik egy férfival (rtl.hu)
Az Ausztráliában élő Cliff Des a kutyáit akarta megvédeni, de nem volt egyszerű legyőzni az ellenfelét.
jún. 2
0:20
Nem csak Mészáros Lőrinc, felesége is aratott, Várkonyi Andrea 295 millió forintot vett fel cégéből (rtl.hu)
Majdnem kétmilliárd forint osztalékot fizetett most benyújtott beszámolója alapján a miniszterelnök édesapja tulajdonában álló bényacég. Több vezető politikus családtagjának vállalkozása is jól teljesített a tavalyi évben. A közpénzek átláthatóságáért küzdő Trasnparency International szerint jól bevált recept alapján jutnak állami pénzből származó
jún. 2
0:20
Belföldön is mélyebben a zsebükbe kell nyúlni a nyaralni vágyóknak (rtl.hu)
Két év alatt ötödével drágultak a szállások az országban a KSH adatai alapján. A kétágyasokért már majdnem 20 ezer forintot kérnek éjszakánként átlagosan a panziókban. Ráadásul több üdülőhelyen legalább 5 éjszakára kell foglalni, hogy egyáltalán kiadják a szobát. Az éttermekben, sőt a múzeumokban is átlag fölötti áremelésre számíthat, aki nyaralásr
jún. 2
0:24
Nahát! Miután a DK botrányt csinált belőle, mégis lett szappan a budapesti Leövey gimnáziumban (Nyugati Fény)
Ez gyors volt!
jún. 2
0:24
Roaming villanyautó-töltés otthoni tarifával (Villanyautósok)
Az idei nyárra is remek ajánlattal készült a szlovák GreenWay elektromobilitás szolgáltató.
jún. 2
0:24
Videón, ahogy egy meghibásodott munkagép autót és motorokat tarol le (rtl.hu)
A felvételen látszik, hogy az ott ücsörgő férfi épp, hogy el tud ugrani a közeledő veszély elől.
jún. 2
0:24
Hadházy Ákos: Műszaki hiba miatt állnak a telepen a szűrőbuszok (rtl.hu)
Több szűrőbusz, köztük az emlődaganatot szűrő berendezéssel felszerelt buszok is egy óbudai BKV-telepen állnak, jórészt kihasználatlanul Hadházy Ákos szerint. A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy műszaki hiba miatt. Kerestük az ügyben a kormányt és a Nemzeti Népegészségügyi Központot is, de nem kaptunk választ.
jún. 2
0:24
Mégis megkapja Kijev az amerikaiak rakétarendszerét (rtl.hu)
Meggondolták magukat az amerikaiak: mégis odaadják fejlett rakétarendszerüket az ukránoknak. Kijev ugyanis megígérte, hogy nem használja oroszországi célpontok ellen az akár 70 kilométeres hatótávolságú, műholdas irányítású rakétavetőt. Közben a legújabb elemzések szerint az orosz gazdaság a Szovjetunió összeomlása óta nem látott recesszió elé néz,
jún. 2
0:28
Videóval: Oroszország útlevelekkel és SIM kártyákkal gyarmatosítja Kelet-Ukrajnát (Nyugati Fény)
Kényszerből veszik fel az orosz állampolgárságot.
jún. 2
0:28
Királyi pompával vette feleségül magyar menyasszonyát a világ egyik legismertebb DJ-je, Timmy Trumpet (rtl.hu)
Ausztráliából érkezett a népes násznép, a magyar menyasszony pedig mindent meg szeretett volna mutatni abból, ahogyan nálunk szokás egy lakodalmat megülni. A Fókuszt meghívták a pompás ceremóniára, és már boldog feleségként és férjként szerelmük történetét is elmesélték.
jún. 2
0:28
Az állami támogatás leállítása miatt megszűnhet a súlyosan fogyatékos gyerekeket fejlesztő iskola (rtl.hu)
Szeptembertől az állami támogatás leállítása miatt megszűnhet a súlyosan fogyatékos gyerekek különleges fejlesztését végző Bliss Alapítvány iskolája – erről a Házon kívül számolt be kedden. A Klebelsberg Központ szerint ugyanis a gyerekek más intézményekben is megkaphatják a fejlesztést, például Hospice Házakban, de a szülők ezt vitatják. Időközben
jún. 2
0:28
Két hónap vesztegzár után lazítanak a kijárási tilalmon Sanghajban (rtl.hu)
Szerda hajnalban feloldották Sanghajban a két hónapon át tartó vesztegzárat. A 25 milliós nagyvárosban szigorú kijárási tilalom volt a koronavírus-járvány új hulláma miatt, melynek terjedését mostanra sikerült visszaszorítani. A széleskörű tiltakozást kiváltó szigorú korlátozások ellenére a vírus még mindig nem tűnt el teljesen, ezért a lazítások c
jún. 2
0:32
Kínos kérdést kapott az Orbán-párti államtitkár a BBC-től, nem térhetett ki a válaszadás elől (Nyugati Fény)
Nem tudta kikerülni.
jún. 2
0:32
Mit ígért neki Csuja Imre, és mi a legdurvább, amit magáról olvasott? Ezeket biztosan nem tudtad Peller Annáról (rtl.hu)
Harminc kérdéssel soroztuk meg Peller Annát a Reggeli stúdiójában sétálva, ő pedig rengeteg vicces és meglepő történetet mesélt magáról. Hogyan szeretett bele a saját unokatestvérébe, mi volt a legcikibb gyerekkori élménye, mi az az intim becenév, amin csak a családja szólíthatja, és mi történt, amikor rosszkor nyitott be a vécébe az első munkája k
jún. 2
0:32
Kutyapiszok: ráfizethetnek a kutyatartók, ha nem szedik össze, amit kell (rtl.hu)
Kampányt indított Budapest II. kerülete a kutyaürülék ellen. Kiszámolták, hogy csak náluk évente 1600 tonna kutyapiszok keletkezik. Nagyjából ennyit nyom 24 darab combino villamos. Az önkormányzat most táblákkal figyelmezteti a kutyatulajdonosokat a kötelességükre. Akár 150 ezer forintra is bírságolható, aki elmulasztja a feladatát.
jún. 2
0:32
Hidvéghi Balázs szerint leegyszerűsítése a dolgoknak, hogy Orbán Viktort jobban érdekli az olaj, mint az ukrán vér (rtl.hu)
A fideszes politikus szerint az ukrán elnök minél több szereplőt próbál belevonni a konfliktusba, az pedig álhír, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin legnagyobb uniós szövetségese.
jún. 2
0:36
Szijjártó teljesen bepörgött, szerinte történelmi rekordon a foglalkoztatás az Orbán-kormánynak köszönhetően (Nyugati Fény)
Példás sikernek tartja a kormányzati modellt.
jún. 2
0:36
Megszületett a bíróság ítélete: Johnny Depp nyert, de ő is fizethet (rtl.hu)
A bíróság szerint Amber Heard tudatosan állított valótlanságokat Johnny Deppről, ezért 15 millió dollár kártérítést kell fizetnie. Exférjét ugyanakkor kétmillió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték.
jún. 2
0:36
Van egy jó televíziós sorozatötleted? Most akár 10 ezer eurót is érhet (rtl.hu)
A Mellékhatást akár az élet is írhatta volna. Egy elkeseredett pár küzdelmét mutatja be, akik minden képesek megtenni, hogy saját gyerekük születhessen. Évről évre egyre több történetet láthatnak a nézők a képernyőn. Nem túlzás azt mondani, hogy fénykorukat élik a magyar sorozatok és ma már mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabb történetet
jún. 2
0:36
A koronavírus után az idei nyaralást az üzemanyaghiány és az áremelkedések nehezíthetik meg (rtl.hu)
Nyakunkon a nyár, és sokan a nyakukba vennék a világot is. Aki pedig ezt autóval tenné meg, jobb ha felkészül a nehézségekre. Itt van mindjárt Horvátország, ami a közelsége okán kedvelt célpontja a magyaroknak. A helyzet azonban csalóka, hiába van közel, attól még nem lesz olcsó. A háború miatt mindenhol emelkednek az árak.
jún. 2
0:40
Friss: Szégyenpadra kerültek Orbánék, egyedül a magyar helyreállítási tervet nem hagyta jóvá az EU (Nyugati Fény)
Roppant kínos.
jún. 2
0:40
Még mindig blokkolja a szankciókat Magyarország, ezúttal az orosz egyház fejét védik Orbánék (rtl.hu)
A vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtott személyek között ott lenne Kirill pátriárka, Vlagyimir Putyin támogatója.

Keresés