2022. június 6. hétfő

jún. 6
0:12
Rossz teljesítménye miatt büntetésből nem adtak vizet a diákfiúnak, holtan találtak rá (BorsOnline)
„Srácok, vízre van szükségem. Hozzatok nekem egy kis vizet” – könyörgött a 20 éves fiatal, de hiába.
jún. 6
0:12
Stana Alexandra sellőként emelkedett ki a vízből (Blikk)
Stana Alexandra úgy emelkedik ki a habokból, akár egy sellő
jún. 6
0:12
Veszélybe került Putyin emberének belgrádi látogatása: három ország is tiltakozik ellene (Blikk)
Veszélybe került Szergej Lavrov hétfőre és keddre tervezett belgrádi látogatása, Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária ugyanis megtiltotta, hogy az orosz külügyminisztert szállító gép használja a légterét - közölte értesülését vasárnap az internetes oldalán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
jún. 6
0:12
Tragédia a Balatonnál – Megszólalt a reményvesztett édesapa: órákig állt összetörten a víz előtt, a fiára várva (Blikk)
Még vasárnap kora délután is szonárral, nagy erőkkel vizsgálták át a Balatont a vízirendészek, de mindezidáig nem akadtak nyomára az előző nap eltűnt 17 és 18 éves fiúknak. Az egyikük édesapja órákig állt összetörten a víz előtt fiára várva, de úgy érzi, már nem látja őt újra élve.
jún. 6
0:12
Kleinheisler lesérült az angolok elleni találkozón: jó ideig nem láthatjuk a magyar válogatott játékost (Blikk)
Kleinheisler László térdsérülést szenvedett, így elhagyja a magyar labdarúgó-válogatott edzőtáborát és visszatér klubjához, a horvát NK Osijekhez.
jún. 6
0:12
Sosem látott felvétel került elő Radics Béláról (Blikk)
A negyven éve elhunyt rocklegenda, Radics Béla a magyar zene egyik ikonikus alakja volt, most pedig egy eddig sosem látott felvétel került elő róla.
jún. 6
0:12
Reagált a Fidesz Niedermüller kijelentésére (hirado.hu)
A Gyurcsány-párti Niedermüller Péter korábban rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuálisokat, most pedig kijelentette, hogy Trianonnak köszönhetik a határon túli magyarok a szabadságukat, a nyílt társadalom és az Európához való tartozás esélyét – közölte vasárnap a Fidesz.
jún. 6
0:12
Platinajubileum: lebukott Katalin hercegnő húga, nem titkolhatja tovább, hogy új taggal bővülhet a család (hirado.hu)
Kate Middleton, Cambridge hercegnéjének húgát, II. Erzsébet királynő platinajubileumi ünnepségén kapták lencse végre a szombati "Party at the Palace" koncerten, Londonban. Az elragadó Pippa mosolyogva nézett a kamerába, gömbölyödő pocakjával.
jún. 6
0:12
Kitört egy vulkán, evakuálták a lakosokat (hirado.hu)
A Sorsogon tartományban található Bulusan vulkán kitörése 17 percig tartott.
jún. 6
0:12
Kiadták a riasztást: zivatarok és felhőszakadás jöhet, mutatjuk hol (hirado.hu)
Az érintett területeken rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék eshet.
jún. 6
0:12
IndyCar: Will Power nyert, a Chevy mennybe ment Detroitban (USAracing)
Régen láttuk olyan formában versenyezni Alexander Rossit, mint vasárnap a Detroit Grand Prix-n. A jövőre...
jún. 6
0:12
Nadal injekciókkal játszott a Roland Garroson, újfajta kezeléseket fog kipróbálni (m4sport.hu)
„Ha ezek nem működnek, fontolóra kell vennem egy nagyobb műtétet.”
jún. 6
0:12
Tovább lazít a korlátozásokon Peking (vg.hu)
A helyi lakosok visszakapnak egy kicsit a normális életükből.
jún. 6
0:12
Minden, amit még nem tudtál az orgazmusról (Glamour)
Kombinált, anális és csikló? Melyiket ismered? A szakértők szerint többfajta csúcspont is létezik, és a megtapasztalt érzés is más lehet egyik típusnál, mint a másiknál. Vajon, hogyan tapasztalhatjuk meg mind a hatféle orgazmust?
jún. 6
0:12
„Szörnyű, hogy látta az egészet” – szerelme szeme előtt motorozott a halálba Petra (BorsOnline)
A fiatal nő egy hatalmas fékezés után vesztette el uralmát a motor felett, életét először az arra autózók, majd a mentők is próbálták megmenteni.
jún. 6
0:12
Szoboszlai Dominik megríkatott egy kislányt a Puskás Arénában (BorsOnline)
A fényes győzelem megkoronázása volt ez a fiatal szurkolónak.
jún. 6
0:12
Orbán Viktor: Áldott Pünkösdöt! (BorsOnline)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán keresztül üzent a magyaroknak.
jún. 6
0:12
Este kilenc óráig tart nyitva a békéscsabai Árpád fürdő (Spabook)
Beköszöntött a nyári szezon, így június 1-jétől a békéscsabai fürdő hosszított nyitva tartással, este 9-ig várja a fürdőzni vágyó vendégeket. A Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő weboldalán olvasható, hogy a…
jún. 6
0:12
Dwayne Johnson úgy meglepte az édesanyját, hogy rögtön elsírta magát (Promotions)
Dwayne Johnson ismét megmutatta a világnak, hogy mennyire szereti az anyukáját.
jún. 6
0:12
A nyomtatás energiakibocsátásának felét meg lehetne spórolni tintasugaras nyomtatókkal egy kutatás szerint (Tudás.hu)
Ha 2025-ig az összes irodai lézernyomtatót kiváltanák tintasugaras nyomtatóra, akkor a jelenlegi szint 52 százalékára lehetne csökkenteni az energiakibocsátást, ez 1300 millió kilogramm szén-dioxidot takarítana meg, ami több mint 280 ezer autó forgalomból való kivonásával lenne egyenértékű – derül ki az Epson megbízásából készült kutatásból. Az  kü
jún. 6
0:12
Nagypontosságú rakétákat használ az orosz haderő Kijevnél (Növekedés)
Nagypontosságú rakétákkal kelet-európai országokból származó T-72-es harckocsikat és más páncélozott harcjárműveket semmisített meg az orosz légierő egy Kijev külvárosában lévő vagonjavító üzem területén - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
jún. 6
0:12
Bajba kerülhet Mariah Carey az All I Want for Christmas Is You miatt (Mandiner)
Lopta a karácsonyi dal címét, legalábbis ezt állítja egy countryénekes.
jún. 6
0:12
Tizenegy percen keresztül nem dobott gólt a Győr, ezért sem nyerte meg a BL-t (Magyar Nemzet)
Kikapott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a norvég Viperstől a budapesti Mvm Dome-ban.
jún. 6
0:12
Milliárdokat öl az elektromos autói fejlesztésébe a Ford (Racing)
A Ford 6200 munkahelyet teremt az amerikai Michiganben, Missouriban és Ohio államokban, mivel több elektromos jármű gyártására készül. A vállalat csütörtökön közölte, hogy 3,7 milliárd dollárt fektet be új munkavállalók felvételébe a három államban 2026-ig. Emellett mintegy 3000 ideiglenes alkalmazottat teljes munkaidős státuszba helyez át, fizetés
jún. 6
0:12
Cliff Richardot irigységgel töltötte el, hogy nem énekelhetett II. Erzsébetnek (rtl.hu)
Fel se kérték, pedig számos ünnepi alkalommal szórakoztatta a királyi családot.
jún. 6
0:16
Sokkoló részletek: Ezért késelte meg betege a Honvédkórház orvosát (BorsOnline)
A 54 éves beteg csütörtök éjjel késelt meg egy orvost a Honvédkórházban.
jún. 6
0:16
Shane Tusup csodás hírt osztott meg (Blikk)
Shane Tusup büszkén tette közzé a közösségi-oldalán, miszerint ismét nyert a csapata.
jún. 6
0:16
Ukrán sajtóértesülés: a harcokban meghalt egy orosz tábornok (Blikk)
Életét vesztette Roman Kutuzov, az orosz hadsereg vezérőrnagya a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében - közölte vasárnap este az ukrán Szabadság Rádió orosz Telegram-csatornákon megjelent értesülésre hivatkozva.
jún. 6
0:16
Újraavatták a magyar állam támogatásával visszavásárolt temesvári Magyar Házat (hirado.hu)
Vasárnap délután ünnepélyes keretek között újraavatták a magyar állam támogatásával visszavásárolt temesvári Magyar Házat.
jún. 6
0:16
Kikapott az ukránoktól a minifoci-válogatott a kassai Eb-n (m4sport.hu)
Elveszítette második csoportmérkőzését a Kassában zajló Európa-bajnokságon a magyar minifutball-válogatott, amely vasárnap Ukrajnától szenvedett kétgólos vereséget.
jún. 6
0:16
Kína bevásárolná magát az amerikai médiába (vg.hu)
630 millió dollárt ajánlottak az amerikai Forbesért.
jún. 6
0:16
Munkával és lánybúcsúval zárja a színésznő a hetet (Glamour)
Ezen a héten Pálmai Anna, a Junior Prima díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja enged betekintést a gardróbjába.
jún. 6
0:16
Rátalált a szerelem Zsidró Tamásra? (BorsOnline)
Titokzatos fotót osztott meg a sztárfodrász.
jún. 6
0:16
Szívrohamot kapott, mentő rohant kórházba a sportlegendával (BorsOnline)
Szívrohamot kapott, emiatt kórházban kezelik Pablo Lasót, a Hanga Ádámot foglalkoztató Real Madrid kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét.
jún. 6
0:16
Most adta ki a riasztást a meteorológiai szolgálat: kegyetlen, ami jön (BorsOnline)
Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.
jún. 6
0:16
Hatoslottó: egész Magyarország szívesen zsebre vágná az 1,49 milliárd forintot – mutatjuk mely számokat kellett ehhez eltalálni (Promotions)
Magyarország rekordnyereményért ikszelgetett 2022-ben, de zsebre is vágta valaki? Mutatjuk a hatos lottó nyerőszámait!
jún. 6
0:16
La Boum “kastélyházibuli” Pusztazámoron (Tudás.hu)
Harmadszor tartanak “kastélyházibulit” Pusztazámoron. Az indie zenekarok összefogásából született La Boum fesztivál július 22-23-ára az Öreg Tölgyfa Fogadóba költözik. Visszatér a Bohemian Betyars, a Platon Karataev, a Mary PopKids, az Analog Balaton, Perrin, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, illetve a Samurai Drive, mellettük koncertet ad Beton.H
jún. 6
0:16
Komoly hiány van új autókból, kábelhiány is nehezíti a helyzetet (Növekedés)
A szakértők borús képet festenek az autóspiacról. Szerintük a chiphiány és az ukrajnai háború miatti kábelhiány következtében akár 2023-ig is elhúzódhat a mostani autópiaci alkatrészellátási hiány. Mivel már másfél-két évet is várni kell egy új autóra, a szakértők azt mondják, muszáj alkalmazkodni az új helyzethez.
jún. 6
0:16
Szomorú volt a vasárnap a szegedi határsértőknek (Mandiner)
Nyakon csípték őket a rendőrök. Mind a hatvannégyet.
jún. 6
0:16
Árpád-házi leszármazottat ünnepelt Nagy-Britannia! (Magyar Nemzet)
Árpád fejedelemtől II. Erzsébet brit királynőig 39 nemzedék követi egymást.
jún. 6
0:16
Detroitban is lehet Ingyenesen nézni az IndyCar sztárjait (Racing)
A hétvégén Detroitban versenyez az IndyCar mezőnye, és a széria applikációjának segítségével 11 versenyző száguldását nézhetjük majd. Visszatért a kemény fékezés és a jobbra kanyarodás. Az Indianapolis 500 több mint 370 kilóméter/órás izgalmai után az IndyCar Series mezőnye sebességet vált, és a detroiti Belle Isle-ra tart, hogy június 5-én egy kím
jún. 6
0:16
Lövöldözés tört ki Tennessee-ben, hárman meghaltak (rtl.hu)
Tizennégy embert találat ért, hármat elütöttek menekülés közben.
jún. 6
0:18
Engedély nélkül kereskedett védett hüllőkkel (Adózóna)
Lezárult a nyomozás annak a kecskeméti férfinak az ügyében, aki engedély nélkül kereskedett védett hüllőkkel és kétéltűekkel – közölte Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
jún. 6
0:20
Kiderült: 4 éves kisfiú halt meg a szombati horrorbalesetben (BorsOnline)
A szemtanúk próbálták megmenteni a kisfiú életét, de már nem sikerült.
jún. 6
0:20
Liptai Claudia Londonból posztolt: de vajon mit csinál ott? (Blikk)
Liptai Claudia Londonba utazott férjével, és ha már ott volt, elárulta, mit tette, ha lenne varázsereje.
jún. 6
0:20
46 évvel fiatalabb férfihoz ment hozzá a 82 éves brit nagymama: áll a bál a rokonságban (Blikk)
Számos kritika érte az egyiptomi Mohamedet és angol kedvesét miután házasságot kötöttek, őket azonban ez cseppet sem zavarja, a megjegyzések ellenére is boldogok.
jún. 6
0:20
Platinajubileum: Aranyhintón érkezett Erzsébet királynő 27 éves korabeli hologramja (hirado.hu)
Katonai parádéval és többórás színpompás felvonulással ért véget vasárnap Londonban a brit uralkodó platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából szervezett négynapos hatalmas ünnepségsorozat.
jún. 6
0:20
Fiatalon jött, fiatalon is vonulhat vissza Verstappen? (m4sport.hu)
Nem tartja kizártnak Max Verstappen, hogy a Red Bull-lal kötött hosszú távú megállapodása lejárta után az F1-nek is búcsút intsen.
jún. 6
0:20
Követhetetlen: Musk most azt mondja, hogy nőni fog a Tesla alkalmazottak száma (vg.hu)
Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy mire készül a világ leggazdagabb embere.
jún. 6
0:20
Balesetnek álcázta felesége megölését az író (BorsOnline)
Az amerikai regényíró, Michael Peterson feleségét 2001 decemberében találták holtan a házaspár észak-karolinai otthonának lépcsőjén – ezzel alapozva meg az Egyesül Államok történelmének egyik legfurcsább jogi esetét.

Keresés