A Ford 6200 munkahelyet teremt az amerikai Michiganben, Missouriban és Ohio államokban, mivel több elektromos jármű gyártására készül. A vállalat csütörtökön közölte, hogy 3,7 milliárd dollárt fektet be új munkavállalók felvételébe a három államban 2026-ig. Emellett mintegy 3000 ideiglenes alkalmazottat teljes munkaidős státuszba helyez át, fizetés
A hétvégén Detroitban versenyez az IndyCar mezőnye, és a széria applikációjának segítségével 11 versenyző száguldását nézhetjük majd. Visszatért a kemény fékezés és a jobbra kanyarodás. Az Indianapolis 500 több mint 370 kilóméter/órás izgalmai után az IndyCar Series mezőnye sebességet vált, és a detroiti Belle Isle-ra tart, hogy június 5-én egy kím
Rafael Nadal 14-edszer nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 6:3, 6:3, 6:0-ra legyőzte a norvég Casper Ruudot.
Will Power már a verseny korai szakaszában átvette a vezetést csapattársától, és egészen a verseny végéig nem engedti ki azt kezéből. A rajt után Josef Newgarden könnyedén váltotta pole pozícióját a korai vezetésre, míg Simon Pagenaud és Helio Castroneves is elhúzott Takuma Sato mellett. Mögöttük Pato O’Ward és Colton Herta haladt, míg Alexander Ro
A győri játékosok szerint megérdemelt a Vipers sikere a női kézilabda BL-ben. A norvég együttes többek között a hét a hat elleni eredményes játéknak és remek kapusteljesítménynek köszönhetően védte meg a címét.
A svájciak elleni, lisszaboni labdarúgó Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésen szerzett két találatával a portugál Cristiano Ronaldo tovább javította a válogatottsági góllövő örökrangsor rekordját.
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miat
Diszkriminációellenes szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy az elvileg zárt kapus meccsen is kifütyülik a térdelő játékosokat Budapesten. El a kezekkel a magyar gyerekektől - üzeni Menczer Tamás, a külügy államtitkára.
Nem pont ilyen nosztalgiázásra vágyott Novák Balázs és Fodor Gábor a Dunakanyar Rallyn, ugyanis egy rajt erejéig tartott a verseny számukra. Hamar vége lett a nosztalgia futamnak. – Úgyis mondhatnám, hogy még el sem kezdődött… és azzal a lendülettel be is fejeződött számunkra a verseny, még az első gyors rajtjában. Valami átok lehet rajtunk, mert
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke nem szívesen hallana róla, ha Lando Norrist Lewis Hamiltonhoz és Michael Schumacherhez hasonlítanák, pályafutása ilyen korai szakaszában. Bár a McLaren egyelőre nem bizonyul olyan versenyképesnek 2022-ben, mint az előző két szezonban, Norris továbbra is kiváló teljesítményt nyújt és mindent kihoz az autóból. Je
Marcus Ericsson elismerte, hogy fél szemmel már ő is a NASCAR-ba vágyik a Trackhouse bejelentését követően. A Trackhouse Racing – a Justin Marks és Pitbull tulajdonában lévő NASCAR Cup Series csapat – többé-kevésbé a szezon eddigi legérdekesebb története. A csapat már két futamot nyert Ross Chastainnel a volán mögött, és nem is akarnak egyhamar las
A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról beszélt, mire számíthatnak a következő, azeri hétvégén. Ismét egy városi pályára látogat a Forma-1 mezőnye, ahol a címvédők további nehézségekre számítanak. Lewis Hamilton és George Russell Bacelonában már láthatta a fényt az alagút végén, ám Monacóban visszaestek az eddigi szintre, és csak tisztes távolba
A 2019-es Szilveszter Rally után a hazai versenyén a Dunakanyar Rally-n ült újból versenyautóba az Erdélyi György – Linszter Erika duó. „Két oka is van, hogy elindultunk a versenyen, az egyik, hogy a verseny nekünk hazai pálya, a másik pedig, hogy most készül el a Zsiguli, a Hús System a futam előtt három héttel rakta
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke makacs dolognak tartja, hogy egyes csapatok a költségplafonnal kapcsolatos engedmények ellen vannak. Szerinte az egész Forma-1-nek hátrányos lenne, ha máshogy kellene megoldaniuk az inflációval kapcsolatos problémákat. Miközben a pályán a Ferrari és a Red Bull küzd az idei világbajnoki címekért, a háttérben egy k
Legalábbis egy régi NASCAR tulaj szerint. Tommy Baldwin amely a 2020-as év végéig futtatott csapatot mérges a nagy csapatok tulajdonosaira. Egy nemrégiben sugárzott podcastban Tommy Baldwin, a korábbi NASCAR-csapat tulajdonos beszélt sportág hátulütőiről. Elmondása szerint nagyon nehéz egy egész szezont összehozni, különösen pénzügyi szempontból. É
Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legpikánsabb mérkőzésére készül a magyar labdarúgó-válogatott élén, ugyanis saját hazája, Olaszország válogatottja ellen ül majd kedden a kispadon a Nemzetek Ligája élvonalának második fordulójában.
Michael Andretti szerint leendő új Forma-1-es csapatának egyik mellékterméke az lenne, hogy utat biztosítana a fiatal amerikai pilótáknak az F1-be. Bár az F1 történetében 57 versenyző érkezett az Egyesült Államokból, köztük két világbajnok, Phil Hill és Andretti édesapja, Mario személyében; az elmúlt években az amerikai versenyzők sora nem bővült a
Nem sikerült jól a Gulf Racing Hungary duójának, a Szilágyi Patrik – Érsek Krisztián párosnak a visszatérése, mert a Dunakanyar Rally volt az autó első éles tesztje, ahol nagyon sok probléma hátráltatta a srácokat. „Jó volt újra a kormány mögött versenyautóban ülni, ami persze sokkal jobb lehetett volna, ha több időnk van felkészülni a versenyre”
A svédországi Kristianstadban rendezték meg a gokart Európa-bajnokság harmadik versenyhétvégéjét, amelynek OK-Junior kategóriájában Molnár Martin is pályára lépett. Az Energy Corse magyar versenyzője mindhárom nap során remek tempót ment, de a szerencse most nem állt mellette. Két héttel azután, hogy életében először versenyzett a svédországi Krist
Sajtóhír szerint nem véletlenül nem fogadja tárt karokkal az F1 a 2024-től beszállni szándékozó Andrettit, a sportág irányítói ugyanis jobban örülnének egy másmilyen csapat érkezésének. Úgy tűnik, hogy a kezdeti ódzkodás után a Forma-1 és az FIA mégiscsak hajlandóságot mutat arra, hogy bővítse az F1 mezőnyét. Ez akár jó hír is lehetne a királykateg
Elon Musk újabb nagy projektbe vágja a fejszéjét, hiszen Tesla éttermet akar nyitni az USA szórakoztató központjában, Hollywoodban. A gyorséttermi ételek és az autó kultúra közötti kapcsolat mindkettő kialakulásának kezdetéig nyúlik vissza – írja a Washington Post. Ahogy a 20. század elején az autósok az Egyesült Államok egyre szélesedő autópálya-h
A korábbi F1-es pilóta, csapatfőnök és IndyCar-legenda Bobby Rahal három olyan IndyCar-pilótát nevezett meg, akik szerinte a megfelelő autóval a Forma-1-ben győzelmekért tudnának csatázni. Rég volt már amerikai versenyző a Forma-1-ben, győztes meg aztán pláne. Most azonban egyre nagyobb az akarat arra, hogy a tengerentúli versenyzők a Forma-1-ben i
Vasárnap először gurult pályára az idei Le Mans-i 24 órás 62 autós mezőnye az 13 kilométeres félig közúti pályán. A 90. verseny első edzésén a 7-es számú Toyota (Conway, Kobayashi, López) volt a legjobb, a nap végéig nem előzte meg őket senki. Egyedül ez a legénység lépte át a 3 perc 30 másodperces határt, de
Helmut Marko továbbra sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Mercedes csatlakozik a két topcsapathoz, és még az idei szezon folyamán visszatér a győztesek közé. 41 pont. Ennyi a hátránya a pontversenyben előrébb álló Mercedesnek Max Verstappennel szemben. Persze, ez nem kevés (közel két futamgyőzelem), Helmut Marko szerint azonban annyira nem is so
Az angolok legyőzése után újabb komoly feladat vár a Nemzetek Ligájában a Marco Rossi vezette magyar futballválogatottra, amely kedd este Cesenában az Európa-bajnok olasz együttes vendége lesz (M4, 20.45). A szövetségi kapitány számára különösen érzelemdús kilencven perc vár hazája nemzeti csapata ellen.