2022. június 24. péntek

jún. 24
0:09
Oliver Solberg a Rallycross Eb-n akarja legyőzni a világbajnokot (Racing)
A Rallycross Eb idei második versenyén Höljesben ott van a nevezők közt Oliver Solberg neve. A Hyundai WRC pilótájának eddig nem úgy sikerült a szereplés a rally világbajnokságon ahogy tervezte, így a rallycrossban szerezhet pozitív impulzusokat. A feladat nem lesz könnyű. AZ EURO RX1 mezőny pokoli kemény lesz a július eleji svéd versenyen, mivel J
jún. 24
0:15
Megmagyarázták, miért az edzőnek kellett kimentenie az ájult versenyzőt a vizes vb-n (rtl.hu)
Kiderült, miért nem ugorhattak a medencébe a vízimentők.
jún. 24
0:19
Megint olyan gyorsan úszott Milák, hogy csak na – legjobb idővel döntős 100 pillangón (rtl.hu)
Ő a favorit.
jún. 24
0:23
„Kreativitás, váratlanság, istenáldotta tehetség” – 50 éves lett Zinedine Zidane (rtl.hu)
Kevés olyan cím van a futballban, amit az 50 éves Zinedine Zidane-nak nem sikerült elhódítania. Góljai világbajnoki és Bajnokok Ligája-finálékat döntöttek el, cselt neveztek el róla, és edzőként is olyan eredményeket ért el, amelyekre előtte senki sem volt képes.
jún. 24
0:27
Rekordot döntött egy svéd férfi azzal, hogy több mint négy méterre dobott el egy mosógépet (rtl.hu)
Komoly küzdelem zajlott a mosógépdobó versenyen.
jún. 24
0:31
Hibázott a magyar vízimentő az edző szerint, mert a hátára akarta fektetni az ájult szinkronúszót (rtl.hu)
Pedig az oldalára kellett volna. Andrea Fuentes szerint a medence szélén álló vízimentők kővé dermedtek.
jún. 24
6:09
Világbajnok segítette dobogóra Vida Benedeket (Racing)
Másodszorra állhatott dobogóra Vida Benedek a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) idei szezonjában, miután az ausztriai Bruckban rendezett futamon, harmadik helyet szerzett. Eredménye azért is figyelemreméltó, mert idén indul először DD2 kategóriában, igaz, magától a világbajnoktól kap tanácsokat. Jesolo és Kecskemét után az ausztriai Bruckban
jún. 24
6:27
A jó eredményre éhezik a PSZA Motorsport (Racing)
Öt párossal vesz részt az 55. Mecsek Rallye-n a PSZA Motorsport csapata, melynek sorában Berta László, Kiscsatári Imre, Helembai Zsolt, Szombathelyi Péter és Zsolna József áll rajthoz, de rajtuk kívül a csapat Csukovics István autóját is szervizeli majd. A kicsit gyengébbre sikerült Dunakanyar Rally után a PSZA Motorsport egyesülete nagyon éhezik a
jún. 24
7:03
Eltűnt egy úszó a vizes-vb-ről (Infostart)
A 22 éves Faizan Akbar schengeni vízummal a zsebében távozott, csapatpólóját hagyta csak hátra Budapesten.
jún. 24
7:09
Speciális nagyító alatt az eddigi Nascar szezon – Podcast (Racing)
Egy hetet pihenhetett a NASCAR Cup Series mezőnye a sonomai futam után, azonban mi kihasználtuk a lehetőséget és egy kis érdekességgel készültünk a 19. adásra. Elkészítettünk egy súlyozott listát, amely csekély mértékben, de igyekszik kompenzálni azt, hogy a pilóták mennyire sikeres csapatban versenyeznek. Azt, hogy miként matekoltuk ki mindezt rés
jún. 24
7:39
A magyar férfi vízilabda-válogatott kiütötte Brazíliát (Demokrata)
A válogatott 20-6-ra legyőzte Brazília legjobbjait, így hibátlan teljesítménnyel vezeti négyesét.
jún. 24
7:45
Cseh László napokon belül apuka lesz, így készül a pici érkezésére (BorsOnline)
Még a vizes világbajnokságról is lemond.
jún. 24
8:15
Spa-Francorchamps nyitott a Forma-1 amerikai-módjára (Racing)
Stijn de Boever versenyigazgató elismeri, hogy a legendás Spa-Francorchamps-nak el kell fogadnia az “amerikai utat”, ha a Forma-1-es naptárban akar maradni. Egyre világosabbá válik, hogy az ikonikus helyszín 2023-ban már nem kaphat helyet a 24 futamból álló versenynaptárban, mivel az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új futamokkal terv
jún. 24
8:27
Szelep: Újra kormányt ragadok! (Racing)
Öt autót mozgósít az 55. Mecsek Rallye-ra a Horváth Rally Ase, melyben ismét rajthoz áll Szelep is, aki Spitzer Gáborral az oldalán egy Hondát fog terelni. A Kovács „Koko” Roland az orfűi szezonnyitó versenyen vett utoljára részt, akkor megállt a Lada motorja. Most közel három hónappal később újra felhúzza a kesztyűt és a Just4Fan kategóriában
jún. 24
8:57
Húzós feladat előtt a magyar női vízilabda-válogatott, Milák Kristóf annál kevésbé - sport a tévében (Infostart)
A vizes-vb eseményei mellett utánpótlás-kézilabda és sportmászás is a programban, no meg strandkézi.
jún. 24
9:03
Spanyol labdarúgó mentette meg egy buszból kizuhanó nő életét – Döbbenetes videó (Blikk)
Az utolsó másodpercben kapta el a buszból kieső nő lábát egy spanyol focista. Döbbenetes videó készült az elképesztő mentésről.
jún. 24
9:09
Russell ismét kockahasat villantott, Albon szerint lefizette az admint (Racing)
A Mercedes Instagramra kiposztolta kedvenc képeit a Kanadai Nagydíjról. Mindjárt az elsőn a félmeztelen George Russell látható, amint egy doboz vizet locsol a fejére. Miután rivális haverjai korábban már cukkolták Russellt félmeztelen fotó miatt, most is volt, aki nem tudta megállni, hogy oda ne kommenteljen a kép alá. Csapattársa, Lewis Hamilton c
jún. 24
9:21
Nyomós ok miatt marad távol a vizes-vb-től Cseh László (Infostart)
A visszavonult úszó a kedvenc időtöltéséről, a horgászatról is lemondott. Nézőként sem láthatjuk.
jún. 24
9:21
Megszűnhet a Digi Sport (444.hu)
A csakfoci.hu szerint júliustól leállítják a műsort.
jún. 24
9:39
Színpadi jelenlét is kell – a világbajnok magyar aerobikválogatott tagjai meséltek a történelmi sportsikerről (rtl.hu)
Több mint húsz év után először tért haza világbajnoki címmel a magyar aerobikválogatott. Bali Dániel és és Farkas Balázs a Reggeliben elmesélte, hogyan készültek a megmérettetésre, Berki Krisztián, a Magyar Tornász Szövetség elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy már régóta figyelik a csapatot, valahol számítottak is a sikerükre, mert nagyon ügyes spo
jún. 24
10:03
Rosenqvist hosszabbított a McLarennel! Hol fog indulni? A fene se tudja! (Racing)
A McLaren bejelentette, hogy szerződést hosszbbítottak Félix Rosenqvisttel. Az viszont nem derült ki, hol fog indulni a színeikben. Rosenqvist jövőjét a csapatnál találgatások övezték, miután Alexander Rossi az Arrow McLaren SP-hez szerződött Pato O’Ward partnereként, bár az IndyCar-csapat jelenleg egy harmadik autóval is tervez a 2023-as szezonra.
jún. 24
10:09
Verstappen és a többi pilóta kritikája után az F1 belátta tévedését (Racing)
Alighogy bevezették a csütörtöki sajtónapot érintő változtatásokat, máris minden újra a régi lesz. Legalábbis majdnem.  Az idei szezontól a Forma-1 és az FIA változtatott a korábban jól bevált menetrenden, és csütörtöktől péntekre, az első szabadedzés elé helyezte át a versenyzők hivatalos versenyhétvége-indító sajtótájékoztatóját. Ez azonban nagyo
jún. 24
10:27
„Valószínűleg neki nem ez a sport való” – mondta Merkely Béla a medencében elájult amerikai szinkronúszóról (SzMo)
A budapesti vb egészségügyi vezetője azt is elmondta, tudomása szerint Anita Alvarez edzője semmit sem jelzett, mielőtt beugrott a medencébe.
jún. 24
10:27
Vida Benedek a világbajnoktól tanulhat (Racing)
Idei második dobogóját szerezte Vida Benedek a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) harmadik fordulóján, az ausztriai Bruckban. Eredménye azért is figyelemreméltó, mert idén indul először DD2 kategóriában, igaz, magától a világbajnoktól kap tanácsokat.  Jesolo és Kecskemét után az ausztriai Bruckban folytatódott a CEE sorozat. A régió legrangosa
jún. 24
11:09
Hivatalos: Gasly 2023-ban is az AlphaTaurit fogja erősíteni (Racing)
Nemrégiben vált hivatalossá az a hír, amit az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost már a Kanadai Nagydíjon belengetett: Pierre Gasly biztosan ki fogja tölteni a faenzai istállóval lévő szerződését, ami a 2023-as év végeztével jár majd le. Ugyan a francia fiatalt sokáig még a Red Bull-lal is szóba hozták, Sergio Pérez szerződéshosszabbítása bezárta a
jún. 24
11:27
Megszólalt Anita Alvarez, amerikai szinkronúszó, aki szerdán eszméletét vesztette a medencében (Blikk)
Megszólalt Anita Alvarez, amerikai szinkronúszó, aki szerdán – az eszméletét elveszítve – a medence alja felé kezdett süllyedni a budapesti úszó-világbajnokságon.
jún. 24
11:27
Kitálalt az edző, erre készül Milák Kristóf (BorsOnline)
Este szurkolhatunk a világbajnokunknak.
jún. 24
11:27
A Toyota dominanciájánál már csak a Hyundai drámája nagyobb (Racing)
Négyes Toyota vezetés alakult ki a péntek délelőtti szakaszokat követően a kenyai Szafari Rallyn, míg a Hyundai versenyzői sorra szenvedtek különböző problémák miatt.  Csupán három szakasz vár péntek délelőtt a Szafari Rally mezőnyére, ám ezek felértek más versenyek teljes hosszával a nehézség tekintetében.  Az első pénteki szakaszon Sébastien Loeb
jún. 24
11:39
Sokk: a medencében ájult el a műúszó a vizes vb-n (Ripost)
Edzőjének kellett kimenteni a vízből.
jún. 24
11:39
Történelmet írtak (Demokrata)
Ha csak úgy fogalmazunk, hogy nagyszerűen kezdte a szereplést a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, az nem tükrözi hűen nemzeti együttesünk fantasztikus teljesítményét.
jún. 24
11:39
Megmentette az életét a kórház, DeFrancesco ezért adományokat gyűjt (Racing)
Devlin DeFrancesco pénzgyűjtési kampányt indított a torontói Sunnybrook Egészségtudományi Központ számára, amely megmentette az életét. Az Andretti Autosport 22 éves újonca, DeFrancesco 15 héttel korábban született, kevesebb mint egy kilogrammal, így élete első négy hónapját inkubátorban töltötte a Sunnybrookban, miközben elkerülhetetlenül számos e
jún. 24
11:51
Egy lelkes szurkoló így örökítette meg a nemzeti tizenegy Eb-szereplésének egyik legmeghatóbb pillanatát (Blikk)
A tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság talán legszebb pillanatát tetováltatta magára egy szurkoló.
jún. 24
11:51
Egyre jobban szorongatja a vizes vb-t a covid (rtl.hu)
Egyre több sportoló lép vissza, a terjedés megfékezésére szigorúbb szabályokat vezettek be.
jún. 24
12:09
Rasszista jelzővel illette Hamiltont Verstappen “apósa” (Racing)
Nem túl félreérthető jelzőket használt Lewis Hamiltonra Nelson Piquet egy videóban. A háromszoros világbajnok a lányával egy párt alkotó Max Verstappen és a hétszeres világbajnok tavalyi angliai ütközésének elemzése közben négerezte le a britet. A napokban az F2-ben versenyző Jüri Vips hívta fel magára akaratlanul a figyelmet azzal, hogy egy online
jún. 24
12:21
A Mecsek Rally nem maradhat ki Osváth naptárából (Racing)
A hazai bajnokság legtradicionálisabb futamán, az 55. Mecsek Rallyn Osváth Péter és Papp Tamás is rajthoz áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val. Ugyan 2022-ben csak a „kedvenc” hazai futamaikon látjuk Osváthékat, ezzel együtt az a szezon előtt sem volt kérdés, hogy a kék-fehér Skoda ott lesz a Széchenyi téren felállított rajtban. Persze a Velenje Rallyn
jún. 24
12:39
Duna Aréna - Ez nem a magyarok péntekje eddig (Infostart)
Egyetlen úszó folytathatja a délelőtti programból, az eredetileg uszonyos úszó Senánszky Petra.
jún. 24
12:57
Tänak MacGyver a kerékkulccsal váltott (Racing)
A Szafari Rally második szakaszán tört el Ott Tänak váltókarja, ám az észt versenyző nem esett kétségbe, pillanatok alatt előkapta a kerékkulcsot és azzal folytatta a versenyt.  “Alig pár kilométer után lazult ki a váltókar – mesélte Tänak. Felváltani nem tudtam, csak vissza, aztán teljesen le is esett a váltókar. Kellett vagy tíz másodperc mire
jún. 24
13:15
Russell: Az emberek nem értékelik Hamilton lenyűgöző szakmai oldalát (Racing)
George Russell úgy véli, hogy “kiváltságos helyzetben” van, amiért csapattársa, Lewis Hamilton mellett versenyezhet a Mercedesnél. Ezen kívül kiemelte, mely tulajdonságait értékeli nagyra a hétszeres világbajnoknak. Russell az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki idén eddig minden futamon pontot szerzett, és bár remélhette volna, hogy a szezon ezen sza
jún. 24
13:45
Loeb a villamossal sem ért célba… (Racing)
A Szafari Rally első körének végén esett ki Sébastien Loeb és Isabelle Galmiche, miután a Ford Puma Rally1-es motorja megadta magát. A Monte-Carlo Rally győztes párosa egy darabig kihasználta a hibrid versenyautó előnyeit és pusztán elektromos hajtással próbálta eljutni a szervizparkig, de lemerült az akkumulátor, így a villamossal sem értek célba.
jún. 24
13:51
Nekik drukkolhatunk ma a vizes-vb-n (Infostart)
Este 6 után érdemes sasolni - hosszan.
jún. 24
13:57
Milák Kristóf és edzője is világcsúcsot vár (Infostart)
Főleg a fordulóra kell figyelni – mondta Virth Balázs a 100 méter pillangó döntője előtt.
jún. 24
13:57
Szenzációs hír: Magyarországra jön a sztárcsapat (BorsOnline)
13 év után ismét hazánkba látogat a 19-szeres olasz bajnok Ac Milan labdarúgócsapata, az élvonalbeli Zalaegerszeg ellen játszik felkészülési találkozót júliusban.
jún. 24
14:09
Kitüntetést kap Michael Schumacher, de természetesen nem ő veszi át (Racing)
Tartományi kitüntetésben részesül Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok 2013 decemberi síbalesete óta nem szerepelt nyilvánosan, és ez most sem fog változni, a kitüntetést ugyanis felesége és gyerekei veszik át. Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kitüntetését ítélték oda a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek. A díjat július 20-án, külö
jún. 24
14:27
Az 55. Mecsek Rally rajtlistái (Racing)
54 Historic és 61 ORB-ben, Mitropa Kupában és ORC-ben érdekelt páros áll rajthoz pénteken az 55. Mecsek Rallyn. Az első napon négy gyorsaságit rendeznek. A Historic Eb pécsi pontjaiért 20-an, míg a Historic OB pointjaiért 34 páros küzd meg a hétvégi Mecsek Rallyn. A modern autók mezőnye 61 párosból tevődik össze, akik között ORB-ben és
jún. 24
14:45
Már nyolc koronavírusos eset van a budapesti vn-n (Infostart)
Egy éremesélyes ausztrál úszónak pozitív lett a tesztje, így vissza kellett lépnie.
jún. 24
14:45
Nascar Nashville, Watkinsi 6 órás – íme a hétvégi közvetítések listája (Racing)
Egy hét szünet után visszatér a NASCAR, az IMSA pedig az Endurance kupa 3. fordulójához érkezik Watkins Glenben. NASCAR A NASCAR teljes palettája fel lesz vonultatva Nashville-ben, a zene városában, hiszen a Cup Series mellett az Xfinity Series, és a Truck Series is versenyt rendez a Nashville Superspeedwayen. Daniel Suarez érkezik a legnagyobb len
jún. 24
15:09
Leclerc nem mondott igazat a sajtónak, de Binotto lebuktatta (Racing)
Utólag bukott le Charles Leclerc, ráadásul főnöke leplezte őt le. A monacói pilótáról kiderült, hogy az utolsó pillanatig igyekezett félrevezetni a közvéleményt – és persze elsősorban a riválisait – azzal kapcsolatban, hogy büntetést kap-e a Kanadai Nagydíjra. Nem volt őszinte a sajtó képviselőivel Charles Leclerc a Kanadai Nagydíjon. A Bakuban mot
jún. 24
15:27
Az erős szél miatt új időpontban lesz a Balaton-átevezés (Infostart)
Csak egy nappal csúsztatták későbbre a közkedvelt versenyt.
jún. 24
15:39
„Csillag alakban terült el a vonalon” – megrázó pillanatok a versenypályán (rtl.hu)
Nem először történt olyan egy sportverseny közben, hogy valaki elájul, ahogyan az a budapesti vizes vb-n Anita Alvarez szinkronúszóval is megesett. A közelmúltban számos hasonló eset történt. Volt, ahol egészségügyi probléma vagy baleset okozott bajt, de a klímaváltozás miatt is nőhet az eszméletvesztések gyakorisága sportban.
jún. 24
16:09
Hivatalos: Magyarországra jön nyáron az Ac Milan (Blikk)
Zalaegerszeg – Magyarországra látogat egy felkészülési mérkőzés erejéig az AC Milan, az olasz bajnoki címvédő a labdarúgó-NB I-ben legutóbb nyolcadikként végző Zalaegerszeg vendége lesz a Zete Fieszta elnevezésű rendezvényen.

Keresés