2022. június 24. péntek

jún. 24
0:09
Mesebeli vége lett az ovis szerelemnek (hirado.hu)
Jess és Joe kilenc hónapos korukban „találkoztak” először a Bambinos bölcsődében.
jún. 24
0:09
Az észt kormányfő szerint Oroszországot nem szabad alábecsülni, nem fáradt bele a háborúba (444.hu)
Kaja Kallas szerint nem igaz, hogy az orosz hadsereg kimerült, még sok katonájuk van otthon, és nem számolják a veszteségeket, sem a tönkrement fegyvereket.
jún. 24
0:13
Újabb vakcina kapott engedélyt Európában (hirado.hu)
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlja a Valneva koronavírus elleni vakcináját.
jún. 24
0:15
Buldózerrel semmisítettek meg New Yorkban legalább száz krosszmotort és négykerekű quadot (rtl.hu)
A nyilvánosan széttrancsírozott járművek bűne az volt, hogy a számukra kijelölt pályák helyett a város utcáin használták őket. A rendőrség csak idén már több mint kétezer ilyen járgányt foglalt le, a város vezetése pedig elhatározta, hogy példát statuál a szabályok betartása érdekében. A néhai motorok dózerolásból megmaradt maradványait a tervek sz
jún. 24
0:17
Megszűnhet a kötelező oltás szomszédunknál (hirado.hu)
Az osztrák kormány az oltási kötelezettség eltörlését javasolja.
jún. 24
0:19
Videón a rekordméretű piton, ami elfogása előtt megevett egy szarvast (rtl.hu)
Patadarabkákat és 122 fejlődő tojást találtak a kígyó belsejében.
jún. 24
0:21
Irán négymilliárd dollárt követel Washingtontól atomtudósai meggyilkolásáért (hirado.hu)
Teherán mindig Izraelt vádolta atomtudósainak meggyilkolásával, de kártérítést most az Egyesült Államoktól követel.
jún. 24
0:23
Ismét Bécset választották a világ legélhetőbb városának (rtl.hu)
Tavaly a járvány miatt nem jött össze az első hely.
jún. 24
0:25
Boszorkányságért elítéltek ezreinek bocsátanának meg Skóciában (hirado.hu)
1736-ig Skóciában a becslések szerint mintegy 2500 embert végeztek ki boszorkányság vádjával.
jún. 24
0:27
Nem járt a vonata a sztrájk miatt, úgyhogy inkább kajakkal ment munkába – öltönyben és nyakkendőben (rtl.hu)
George Bullard azt javasolja, hogy felejtsék el a britek a tömegközlekedést és az autókat is.
jún. 24
0:29
Az EU-tagállamok megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölti státuszáról (hirado.hu)
Ezt Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében közölte csütörtökön este.
jún. 24
0:31
Eltörölték New York államban a nyilvános fegyverviselést korlátozó törvényt (rtl.hu)
Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság az alkotmányra hivatkozott.
jún. 24
0:33
Kijevi vezérkar: az ukrán erők megállították az oroszok előrenyomulását Liszicsanszknál (hirado.hu)
Az ukrán fegyveres erők megállították az orosz csapatok előrenyomulását a Donyec-medencei Liszicsanszk város déli peremén, Szeverodoneck irányában változatlanul heves harcok folynak – számolt be a kijevi vezérkar a csütörtök délutáni helyzetjelentésében.
jún. 24
0:35
Házkutatást tartottak egy volt minisztériumi tisztviselő otthonában, akivel Trump érvényteleníttetni akarta Biden választási győzelmét (rtl.hu)
Jeffrey Clark feladata lett volna választási csalásnak beállítani Donald Trump vereségét több amerikai tagállamban.
jún. 24
0:37
Európa jövőjét, biztonságát és jólétét is meghatározzák a kétnapos EU-csúcs döntései (hirado.hu)
Nekünk most nem újabb szankciókra, hanem békére van szükségünk, mert a háborús infláció egyetlen ellenszere a béke – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délutáni videóüzenetében.
jún. 24
0:39
Ukrajna és Moldova is megkapta az európai uniós tagjelölti státuszt (rtl.hu)
A döntés várhatóan fel fogja dobni az ukrán hadsereg morálját.
jún. 24
0:41
Több mint 20 ezer afgán talált menedéket Németországban a tálib hatalomátvétel óta (hirado.hu)
A Bundeswehr afgán alkalmazottjainak közel kétharmada már Németországban van.
jún. 24
0:43
Ukrán vezérkar: megállították az oroszok támadását, de folytatódik Szeverodonyeck ostroma (rtl.hu)
Az oroszok változatlan hevességgel bombáznak repülővel, ágyúkkal és rakétákkal.
jún. 24
0:45
Észt kormányfő: Oroszországot nem szabad alábecsülni (hirado.hu)
Kaja Kallas szerint az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve.
jún. 24
0:47
Hároméves gyerek holttestét találták a kukában, a nagymamát gyanúsítják gyilkossággal (rtl.hu)
Egy járókelő értesítette a rendőröket.
jún. 24
0:51
Ausztriában törölték az oltási kötelezettséget a növekvő esetszám ellenére (rtl.hu)
Habár elrendelték, a kötelezettséget sosem érvényesítették rendesen.
jún. 24
4:45
Villám csapott egy nőbe és két kutyájába, azonnal életüket vesztették (hirado.hu)
Az amerikai meteorológiai szolgálat közleménye szerint évente körülbelül 20 ember halálát okozzák villámok az Egyesült Államokban.
jún. 24
4:51
II. Erzsébet már felkészítette családját az uralkodásának a végére (ATV)
A királyi család életrajzírója szerint Erzsébet királynő már kiosztotta a feladatokat családja között arra az esetre, ha uralkodásának vége lenne – közölte a Blikk.
jún. 24
5:15
Puszta kézzel próbálta eloltani játszótársa arcán a lángokat (hirado.hu)
Nyilvánosságra került egy felvétel, ami bizonyíthatja, hogy mégsem szándékosan gyújtották fel áprilisban azt a kisfiút, aki másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az Egyesült Államokban, miután eltalálta az arcán egy lángoló focilabda.
jún. 24
6:09
„A kárt nem lehet jóvá tenni, de be lehet számítani a büntetésbe” – életfogytiglant is kaphat Jeffrey Epstein kerítőnője (hirado.hu)
A kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekkel vádolt Ghislaine Maxwell az amerikai ügyészség szerint „kulcsszerepet játszott a tizenéves fiatal lányok ellen elkövetett borzalmas visszaélésekben”.
jún. 24
6:15
Pletser Tamás: ha Németország bajban van, mi is bajban vagyunk (Infostart)
Németországban kihirdették a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt. A német alkancellár berlini tájékoztatóján azt mondta: a piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de már gázválság van. Az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője a válsághelyzet
jún. 24
6:15
Gázválság Németországban: a lakosságra is terhelhetik a pluszkiadásokat (hirado.hu)
Az sem kizárt, hogy fogyasztókat kapcsolnak majd le a hálózatról.
jún. 24
6:33
Figyelmeztetés: Oroszországot nem szabad alábecsülni, nem fáradt bele a háborúba (ATV)
A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai képességeit ukrajnai háborújában, amely immár az ötödik hónapjába lép, az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott és csütörtökön megjelentetett interjújában.
jún. 24
6:39
Megint fájhat Johnson feje, sorra bukják az időköziket a brit konzervatívok (444.hu)
Évszázados bázisukat vették el a liberális demokraták, egy másik körzetben pedig a munkáspárti jelölt győzött.
jún. 24
6:45
Észt kormányfő: Oroszországot nem szabad alábecsülni, nem fáradt bele a háborúba (HírTV)
A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai képességeit ukrajnai háborújában, amely immár az ötödik hónapjába lép, az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott és csütörtökön megjelentetett interjújában.
jún. 24
6:51
A Nike végleg otthagyja Oroszországot (rtl.hu)
A szakértők szerint a távozó márkák nagyon nehezen fognak tudni visszatérni az orosz piacra.
jún. 24
6:57
Sztrájkolnak a Ryanair dolgozói (HírTV)
Több európai országban is sztrájkot hirdettek a Ryanair dolgozói a rossz munkakörülmények miatt.
jún. 24
6:57
Az Elf Barhoz hasonló e-cigit készülnek teljesen kivonni Amerikában (444.hu)
A Juul e-cigijével ugyanaz a baj, mint az Elf Barral: a fiatalokat célozza.
jún. 24
7:09
Zelenszkij: 120 napja és 30 éve várunk erre (444.hu)
Ukrajna tagjelölt lett, az elnök örül.
jún. 24
7:15
Elfogadta a Szenátus az amerikai fegyvertartás szigorítását (444.hu)
Hamarosan Biden elé kerülhet.
jún. 24
7:21
Már biztos, hogy szigorodnak az amerikai fegyvertartási szabályok (Infostart)
Kérdés, mennyivel, és ez mire lesz elég.
jún. 24
7:21
Megszavazta az amerikai szenátus a fegyvertartás biztonságának növelését célzó törvénytervezetet (HírTV)
Megszavazta az amerikai szenátus csütörtökön azt a törvényt, amely a fegyverek birtoklásának és viselésének biztonságosabbá tételét célozza.
jún. 24
7:27
Lezuhant egy katonai szállítógép, többen meghaltak (hirado.hu)
A gép a lakóházak közelében, egy mezőn ért földet.
jún. 24
7:27
Megszavazta az amerikai szenátus a fegyvertartás biztonságának növelését célzó törvénytervezetet (ATV)
Megszavazta az amerikai szenátus csütörtökön azt a törvényt, amely a fegyverek birtoklásának és viselésének biztonságosabbá tételét célozza.
jún. 24
7:39
„A világ legjobb érzése” – egy egész utca nyert a lottón (hirado.hu)
A nagy-britanniai Orwell egyik utcájának lakói a világ legszerencsésebb embereinek gondolják magukat.
jún. 24
7:41
Úszót támadott meg egy cápa, a strandolók mentették meg (hirado.hu)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi az Egyesült Államokban, amikor úszás közben megtámadta egy cápa.
jún. 24
7:45
Zelenszkij leválthatja régi jó barátját az Szbu éléről (444.hu)
Ivan Bakanovnak nem sikerült megbirkóznia az új idők új kihívásaival.
jún. 24
7:57
Már dolgoznak a gondolatszabadság megszüntetésének módján (hirado.hu)
Állig felfegyverzett és kommandós maszkkal felismerhetetlenné tett katonai rendészek lepték el a német hadsereg egyik, Hannover melletti laktanyáját. A katonai elhárításért felelős titkosszolgálati szervezet katonai rendészeinek március 8-án megtartott akciójának célja: a demokratikus jogrend elleni törekvések leleplezése – adta hírül a Neokohn.
jún. 24
7:57
Horvátországban is megvan az első majomhimlős eset (ATV)
Horvátországban is diagnosztizálták a majomhimlő első fertőzöttjét - közölte a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
jún. 24
7:57
Ezt a fenékvillantó anyukát akarják többezren felszedni (Ripost)
Az egyedülálló Katie egy iskolai rendezvényen esett el és villantott.
jún. 24
7:57
Megszavazta a szenátus a fegyvertartást korlátozó törvénytervezetet (Demokrata)
Az amerikai szenátus megszavazta a fegyvertartás biztonságának növelését célzó törvénytervezetet.
jún. 24
8:09
Diagnosztizálták az első majomhimlő fertőzöttet Horvátországban is (hirado.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint május óta a majomhimlőt 39 országban azonosították.
jún. 24
8:09
Horvátországban is diagnosztizálták a majomhimlő első fertőzöttjét (Demokrata)
A páciens állapota jó, enyhe tünetei vannak, és jelenleg karanténban tartják.
jún. 24
8:09
Amerikában a Szenátus elfogadta a fegyvertartás szigorítását (rtl.hu)
65-33 arányban átment a szigorításról szóló javaslat, de még a Képviselőháznak is szavaznia kell róla.
jún. 24
8:11
Az orosz arany- és devizatartalék 2,1 százalékkal csökkent egy hét alatt (hirado.hu)
Az év elején a tartalékszint 630,6 milliárd dollár volt.

Keresés