Szalai Attila szerint a csapat fáradt, Dibusz Dénes és Schäfer András pedig egyetért vele abban, hogy az első félidőben komoly hibákat vétettek, így már csak szépítésre futotta a második félidőben az Európa-bajnok ellen. Gianluigi Donnarumma az olaszok játékkedvét emelte ki. Marco Rossi pedig elfogadja az eredményt, még úgy is, hogy "ez az Olaszors
Jacques Villeneuve szerint a Ferrari kezdi kiengedni a kezéből a gyeplőt. A Scuderia az elmúlt versenyhétvégéket felemásan zárta. A szombati napokon még jól szerepeltek, ám a vasárnapokon már nem tudták a rajtpozíciójukat pontokra váltani. Charles Leclerc technikai hiba miatt kiesett Barcelonában, míg Monacóban a stratégia fosztotta meg a győzelemt
Dani Sordo sorozatban harmadik, idén pedig második alkalommal zárt a harmadik helyen a Szardínia Rally alkalmával. A Hyundai spanyol versenyzője bevallotta, az olasz versenyből ennél többet nem tudott kihozni. “Hogy őszinte legyek ezen a versenyen a harmadik hely volt a maximum, amit elérhettem – mondta Dani Sordo, aki az utóbbi három versenyén egy
Marco Rossi szövetségi kapitány büszke a magyar labdarúgó-válogatottra annak ellenére, hogy 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként a Nemzetek Ligája második fordulójában.
„Nagyon szerettem volna saját hazámban jól szerepelni. Úgy érzem, ez sikerült is, ezért köszönet jár a játékosoknak, még ha nem is mindenki játszotta élete meccsét” - mondta a válogatott szövetségi kapitánya az olasz-magyar után.
Az utolsó etap során nagyon kellett, hogy vigyázzon a gumijaira Will Power. Vigyázott, és így nyert Detroitban, és a bajnokságot is vezeti. Will Power a 2022-es IndyCar-szezon messze-messze legstabilabb versenyzője. A veterán ausztrál az Indy 500-at leszámítva ebben a szezonban nem végzett a negyediknél rosszabb helyen. Mégis, győzni először most t
A gyorséttermek és az autós kultúra közötti kapcsolat mindkét iparágnak a kezdeti korszakára nyúlik vissza. Ahogy a 20. század elején az autósok az Egyesült Államok egyre bővülő autópálya-rendszerét birtokba vették, az őket kiszolgáló, utazásbarát ételeket kínáló üzletek is megjelentek. Az autósbüfék, az autósávok és a mozgó parkolóhelyek mind-mind
A Rally Velenje ugyan kieséssel zárult Osváth Péter és Papp Tamás számára, de a Skodás pilóta a balesetük ellenére is pozitívan nyilatkozott a Mitropa Kupa negyedik, szlovén állomásáról. Az első nap az abszolút harmadik helyen kezdett a magyar bajnokság tavalyi ötödik helyezettje, majd a második nap veszítettek egy pozícMiót összetettben. Ezt a lem
Monaco után Bakuba látogat a Forma-1 mezőnye, amely szintén egy utcai versenypálya. A Haas versenyzői, de leginkább Mick Schumacher idén egyelőre nem találja a ritmust a szűk falak között, többször is komolyan összetörte már az autót. Ráadásul most szünet nélkül következik két versenyhétvége (Baku majd Kanada), ez pedig a csapatfőnök legnagyobb fél
Kőkemény védő Alexander Milosevic. A svéd futballválogatott Aik Solnában szereplő bekkje képtelen volt kikapcsolni Erling Haalandot, aki két gólt lőtt a háromkoronásoknak, és ezzel a norvégok 2-1-re nyertek Nemzetek Ligája-találkozón.
Nemrégiben az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher azt sugallta, hogy unokaöccse, Mick és csapatfőnöke, Steiner személyiségei ütköznek egymással. Ez még a 23 éves Schumacher legutóbbi nagy sebességű balesete előtt történt, amelyben a Haas 2022-es autója kettétört, Steiner pedig annyit reagált, hogy az eset “nem volt túl kielégítő”, majd ennyi
A Hyundai első idei győzelmét aratta a Szardínia Rallyn Ott Tanak révén, ráadásul Dani Sordo a harmadik helyezéssel tette teljessé a koreai gyártó örömét, amivel közelebb került a Toyotához a gyártók bajnokságában. “Nagyszerű eredményt sikerült elérnünk a hétvégén – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese. – Ez nagy si
A korábbi híresztelésekkel ellentétben nyitottak lennének a Forma–1-ben egy tizenegyedik csapat érkezésére, van azonban egy csavar a történetben, ami miatt még ez a fejlemény sem kedvezhet az Andretti-családnak.
Nem vitás, hogy az idei Le Mans-i 24 órás versenyen kiemelt figyelmet fog kapni a hétszeres rali világbajnok Sebastien Ogier. A francia élő legendának teljesen új terep lesz a hosszútávú versenyzés. A 38 éves klasszis az LMP2-es Richard Mille Racing Team versenyzője lesz két honfitársával Charles Milesi-vel és Lilu Wadoux-val. A terepen szinte verh
2023-ban érkezik az új Chevrolet Corvette Z06-os. Ez jelenleg talán a legfelkapottabb új sportautó a piacon, ami az Indy 500-on már bemutatkozhatott. Most pedig egy más jellegű tesztre vitték el. A Corvette Z06 az év vitathatatlanul legfelkapottabb sportautója. A jármű az Indy 500-on már bemutatkozhatott, most pedig a vezető fejlesztőmérnökkel, Aar
Szombaton valóra vált egy 12 éves kislány álma, ugyanis a Magyarország–Anglia mérkőzés után megkapta Szoboszlai Dominik mezét, így örömében még el is sírta magát.
A rajongók a Super Racing Fesztiválon hatalmas fiesztára számíthatnak, hiszen a hétvégén a Hungaroringen a kamionversenyek mellett a FIA Túraautó Világkupa és az FIA eTúraautó Világkupa is rajthoz áll. A 2022-es Goodyear FIA ETRC szezonnyitóján három pilóta állhatott fel a dobogó legfelső fokára az első négy futamon. Az élmezőnyben szoros küzdelemb
Kalle Rovanpera sorozatban három győzelem után a Szardínia Rallyn már nem tudott az első helyért harcolni, azonban a célt így is elérte, legközelebbi riválisát megelőzte. Kalle Rovanpera azt követően, hogy a havas Svéd Rallyn, az aszfaltos Horvát Rallyn és a murvás Portugál Rallyn is nyerni tudott, Szardínia murvás útjain már túl sok időt vesztett
Kalle Rovanpera sorozatban három győzelem után a Szardínia Rallyn már nem tudott az első helyért harcolni, azonban a célt így is elérte, legközelebbi riválisát megelőzte. Kalle Rovanpera azt követően, hogy a havas Svéd Rallyn, az aszfaltos Horvát Rallyn és a murvás Portugál Rallyn is nyerni tudott, Szardínia murvás útjain már túl sok időt vesztett
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a hollywoodi színész, Brad Pitt Forma-1 témájú filmen dolgozik, melyet az Apple Studios készít majd. Pitt egy veterán versenyzőt alakít majd, aki visszavonulása után visszatér, hogy csapattársként mentoráljon egy fiatal versenyzőt. Pitt nagy motorsportrajongó hírében áll, és a múltban számos versenyre kilátogato
83 alkalommal haladt át elsőként a célvonalon NASCAR Cup Series-futamon Jimmie Johnson. Utoljára pedig szinte napra pontosan öt éve már. Jimmie Johnson a 2001-es szezon végén debütált a NASCAR topsorozatában, a Cup Seriesben. Ezt követően a 13. futamon máris győzelmet ünnepelhetett. 2006-ban már bajnokká is koronázták, ez pedig egy ötös (!) sorozat
A Williams F1-es csapatát megbírságolta az FIA, mert megszegte a sportág pénzügyi szabályzatát, és túl későn nyújtotta be a pénzügyi dokumentumait. A csapat nem nyújtotta be időben az FIA által előírt 2022. március 31-i határidőre a teljes pénzügyi évre vonatkozó beszámoló dokumentációit. Az F1-es csapatok a 2021-es szezon kezdete óta kénytelenek a
Hayden Paddon hosszú szünetet követően idén megkezdi a felkészülést a jövő évi WRC2-es bajnokságra, ezért Vb és Eb futamokon is rajthoz áll. Az új-zélandi Hayden Paddon a 2019-es Wales Rally óta csupán hazai versenyeken állt rajthoz, azonban jövőre szeretne visszatérni a Rally Világbajnokságra, amire már idén megkezdi a felkészülést. A 35 éves pi
Lando Norris újult erővel várja az Azerbajdzsáni Nagydíjat. A brit versenyző az elmúlt hetekben mandulagyulladással küszködött. A spanyol futam volt számára a legrosszabb, hiszen a barcelonai hőség is nehezítette a pilóta helyzetét. Ugyanakkor mindkét futamon pontot szerzett a 24 éves fiatal, míg csapattársa egységek nélkül távozott a helyszínekről
A magyar minifutball-válogatott szerdán kiélezett mérkőzésen, büntetőpárbaj végén legyőzte a szerb együttest, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kassai Európa-bajnokságon.
Az IndyCar népszerűsége szárnyal, a következő lépés pedig az lehet, hogy az észak-amerikai együléses-sorozat határait is kiterjesztenék. A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown, aki az IndyCarban és a Forma-1-ben is irányít csapatokat, szeretné, ha több országban rendeznének IndyCar-futamokat, de nem szeretné, ha a sorozat a Forma-1-hez hasonló
Mohammed Ben Sulayem szerint elkerülhetetlen az, hogy a politika megjelenjen a sportágban. Az elmúlt években a versenyzők előszeretettel álltak ki a társadalmi problémák és a környezetvédelmi gondok ellen. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ékes szószólója volt a témaköröknek, viszont az FIA szabályzata nem nézi jó szemmel azt, hogy “politizálnak”