A kiállító csoport civil tagjainak szemében a kerület utcái emlékekkel teliek, szépségekkel, vagy épp nehézségekkel, melyeket eddig csak ők élhettek meg, de melyeket egy fényképezőgéppel a kezükben az utóbbi időben már megörökíteni is igyekeztek.
A szervezők legfőbb célja, hogy bevonják a határon túli térségek klub- és fesztiváltulajdonosait, rendezvényszervezőit, zeneiszcéna-szereplőit és -alkotóit a hazai szakmai véráramba, továbbá, hogy megismertessék a résztvevőkkel a magyarországi könnyűzenét. támogató rendszert.
A hazai filmek ünnepén három városban - Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok, melyek közül húsz hazai premier.
Harcsa Veronika weboldalának köszönheti, hogy felfedezték Japánban és elindulhatott a zenei karrierje. 2006-ban még keveseknek volt saját weboldala, neki már ekkor is fontos volt, hogy valahogy megmutassa zenei tehetségét, így a honlapnak köszönhetően jutott el más kontinensekre is a zenéje. Ha mégsem a jazz felé vette volna az irányt, akkor nagy v
Már több mint hetven éve, hogy Albert Einstein kiöltötte a nyelvét egy fotósra, és ezzel megszületett a világ egyik leghíresebb fényképe. A Deutsche Welle a kép történetét mutatta be, mi pedig ajánlunk mellé egy könyvet.
Az Osirisnál most megjelent könyvek koncepciójában hangsúlyos volt, hogy a témájukat ne csak Petőfi Sándor és munkássága adja, hanem egy tágabb korszakot öleljen fel és annak legnagyobb alkotóival is foglalkozzon, Petőfi mellett többek között Vörösmarty Mihály, Arany János és Madách Imre is megjelenjen.
Elmondható-e - illetve sokkal inkább: hogyan mondható el, mit jelent átélni a vetélést? Mit jelent egy gyerek elvesztése annak, aki várta, és annak, aki nem? Kiállják-e a valóság próbáját a sztereotípiáink árnyalatlanságai anyaságról, társadalmi hátterekről, testi és lelki folyamatok egymásba gubancolódásáról, amikor egy nőnek be kell feküdnie a nő
Azóta is élek című összegyűjtött novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Bereményi Géza kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett G. István László, Fenyő D. György, Keresztury Tibor és Gyimesi Emese vehet át elismerést egy-egy kötetéért, négy kategóriában.
A négynapos rendezvény helyszíne az idén 100. születésnapját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad, ahol a könyvbemutatók és dedikálások mellett ezúttal is számtalan izgalmas program közül válogathatunk.
Lágy, nyári lüktetéssel és egy véget ért kapcsolat kellemes fellélegzéseként készült el a Már vagy egy perce című dal, amihez Lola személyes tapasztalatai is hozzásegítettek.