A kiállítás a Palladion Műhely országos tanulmányi versenyére beküldött plakátok legjobbjait mutatja be, amelyek egy ókori pompeii étterem mindennapjaiba engednek betekintést.
Lengyel könyvvel kezdődik szerdán az Irodalom Éjszakája programsorozat. Anna Janko Kis népirtás című könyve 2020-ban a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelent meg. A könyvből június elsején a Margitszigeten a Vígszínház színésze, Antóci Dorottya olvas majd fel.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar nagyon büszke arra, hogy vidéki zenekarként, nemzetközi színpadokon és jótékonysági koncerteken is játszanak. Hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház gyermek rehabilitációs osztályának javára gyűjtöttek.
Hiába látjuk már a kizsákmányoló életmódunk következményeit, magunktól nem fogunk lemondani a privilégiumainkról, véli Moskát Anita, aki három évvel a Zsoldos Péter-díjat elnyert Irha és bőr (cikkünk itt) után új kötettel jelentkezik. A hazugság téziseibe a korábban már megjelent és új novellák mellé egy friss kisregény is belefért, a könyvet pedig
A Magyar Képregény Szövetség 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét június 3. és 5. között. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor a Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket.
Több mint 30 pincészet és közel 150 tétel, jazz és modern swing zenekarok, valamint az Anyukám Mondta és az Ikon street food egységei várnak minden érdeklődőt a debreceni nyárnyitó ünnepségen.
Két év járvány okozta kényszerszünet után pénteken ismét elindul az össznemzeti zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra. A részletekről Szilágyi Péterrel, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kabinetfőnökével beszélgettünk.
Jó néhányan eljátszották már az úristent, de senkire nem illett olyan jól a szerep, mint rá. A csúcsra hatvan év felett ért fel, és hogy mekkora a népszerűsége, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Putyint is fel tudta dühíteni egy videóüzenetével.