2022. június 1. szerda

jún. 1
4:48
Osztalékot fizet a Magyar Telekom macedón leányvállalata (Mínuszos)
A Magyar Telekom macedón leányvállalata a tavalyi eredménye után 1,72 milliárd macedón dénár (csaknem 11 milliárd forint) osztalékot fizet a keddi közgyűlési döntés alapján – közölte a távközlési cég. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint a Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) ugyanekkora nettó eredménnyel zárt, vagyis a teljes ös
jún. 1
5:48
Százötven új munkahelyet teremt a Nokia Budapesten (Mínuszos)
Százötven új, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre Budapesten a Nokia új beruházásának eredményeképpen az 5G-technológiához kapcsolódó kutatás-fejlesztési program keretében. A világ közel 130 országában jelen lévő, finn telekommunikációs vállalat mintegy 2,5 milliárd forint értékű projektjét az állam 633 millió forinttal támogatja. A Noki
jún. 1
6:30
Megjelent az új Realme Pad X táblagép (GSMring)
A kínai vállalat a napokban egy újabb táblagépet dobott piacra, ezúttal Realme Pad X néven, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk erről a készülékről. A Realme nemrég lépett be a táblagép piacra, de most máris bővítették a palettát egy középkategóriás táblagéppel, amit Realme Pad X-nek neveztek el. A készülék értékesítése május 31-én indul el Kínában,
jún. 1
6:48
TIM: húszezer forintos költségtérítést kaphatnak a távmunkában dolgozók (Mínuszos)
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések — közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, á
jún. 1
7:00
Az Assassin's Creed Origins sokkal jobb élmény lesz új generációs konzolokon (GameStar)
Fontos frissítést kap az Assassin's Creed Origins PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en.
jún. 1
7:06
Gyönyörű spirálgalaxist fotózott a Hubble űrteleszkóp (PCWorld)
Újabb lélegzetelállító felvétellel lepett meg minket a több mint 30 éves szerkezet.
jún. 1
7:48
A közösség által kért funkcióval gazdagodik az Xbox achievement-rendszere (GameStar)
Hosszú ideje ez a legjelentősebb frissítés, ami az Xbox achievementekre vár.
jún. 1
7:48
4iG: nincs lazítás, nincs megállás, durva növekedés van (Mínuszos)
Növelte a bevételét és a nyereségét, valamint a térség meghatározó infokommunikációs társaságává vált az első negyedévben a 4iG Nyrt. — közölte a vállalatcsoport. A nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerint készített beszámolójuk szerint a 4iG az idei első 3 hónapban 48,9 milliárd forint értékesítési árbevételt és 2,2 milliárd forint adózott er
jún. 1
8:06
Kiderülhet, hogy a tech titánok végtelen pénz nélkül nem is akkora ászok (Bitport)
A mostani tech lufi aktuális veszteségeinél is kártékonyabb lehet, hogy kezd kialakulni az egészségtelenül magas tolerancia a nagy veszteségekkel és rossz viselkedéssel szemben.
jún. 1
8:30
Ilyen lehet a Call of Duty: Warzone 2 másodlagos harctere (GameStar)
Újabb jelentéssel szolgált a Call of Duty: Warzone 2 érkezését is megjósoló Tom Henderson.
jún. 1
8:30
A Razer új vezeték nélküli fejhallgatói drágán, feljavított képességekkel, RGB villogás nélkül jönnek (PCWorld)
Három új fejhallgatóval támad a Barracuda-modellcsalád.
jún. 1
8:48
A Visegrádi Együttműködés akadémiái szolidárisak Ukrajnával (Mínuszos)
Budapesti találkozójukon a visegrádi akadémiák elnökei közös nyilatkozatban álltak ki az ukrán lakosság, a tudósok és a tudomány érdekei mellett, elítélve Oroszország katonai agresszióját. A Visegrádi Együttműködés akadémiái az alábbi állásfoglalást fogadták el éves, budapesti ülésükön 2022. május 27-én. A Visegrádi Együttműködés akadémiái legmélye
jún. 1
10:00
Európába is jön a mobil, ami megszabadít a Google kíváncsi szemeitől (PCWorld)
Mindenek fölé helyezi a privát szféra védelmét a Murena One.
jún. 1
10:00
Ilyen hosszú lesz a Diablo Immortal sztorija (GameStar)
Hamarosan indulhat a hadjárat a pokol szörnyetegeivel szemben. A felkészülés utolsó óráiban még mindig jönnek fontos infók a Diablo Immortal részleteiről.
jún. 1
10:06
Az Apple követő üzemmódban Vietnámba költözteti az iPad-gyártást (Bitport)
Tim Cookéknak nem tetszenek Kína szigorú járványügyi intézkedései.
jún. 1
10:18
Szavazz: szerinted melyik volt május legjobb játéka? (GameStar)
Teljes gőzzel zakatol az uborkaidőszak, miként arról a szavazásra bocsátott címek listája árulkodik.
jún. 1
11:12
Milyen számítógépet vegyek? 2022-es útmutató (Mínuszos)
Egy laptop eléggé kompakt ahhoz, hogy azt bárhová magunkkal vigyük. Mivel sokoldalú, így mondhatni dolgozni, filmezni, játszani, de még nyaraláshoz is kiváló választás. A legjobb eszköz, ha komoly munkához keresünk gépet és bár a telefonok és a tabletek népszerűek, a legtöbb ember számára nem megfelelőek dolgozni vagy videójátékozni. Ebben a
jún. 1
11:18
Geralt és Yennefer valami egészen szokatlant csinálnak ezen a nyáron (GameStar)
Ha már a játékot ezerszer végigvittük, üdítő lesz a jól ismert hangokat új környezetben hallani.
jún. 1
11:24
Régen várt funkciót kaphat a legújabb Iphone (hirado.hu)
Számos androidos készülék már évek óta támogatja ezt a funkciót.
jún. 1
11:30
Vajon megtudhatunk bármit az Apple AR headsetéről a WWDC-n? (PCWorld)
Ming-Chi Kuo ismét jósolt, ezúttal a közelgő Apple fejlesztői konferencia attrakcióit illetően.
jún. 1
11:48
16 év után újra elérhető a legnépszerűbb Jackass spin-off (GameStar)
Chris Pontius és Steve-O saját sorozata négy évadot élt meg az MTV-n, a közvetítési jogokat azóta a Paramount szerezte meg.
jún. 1
12:00
CIO Podcast #35. Kiberháború: jobbról várni pofont, majd kapni balról (Bitport)
Az idei CIO Hungrayn az ukrajnai háború miatt kiemelt szerepet kapott az üzletmenet-folytonosság biztonsága. A CIO Klub podcastban megosztjuk a konferencia erről szóló panelbeszélgetését.
jún. 1
12:30
Szeretted a Space Harriert? A Shenmue atyjának új játéka tetszeni fog! (GameStar)
Yu Suzuki az Apple Arcade-del együttműködve fejlesztette a 80-as évek lövöldéire emlékeztető alkotását.
jún. 1
12:54
Mozgolódás van a legnépszerűbb netes böngészők toplistáján (PCWorld)
Azért a legnépszerűbb böngésző még mindig maradt a régi, de változnak a szokások. És merre jár az Edge?
jún. 1
13:18
Tíz év eltelt, de még mindig készül a District 9 folytatása (GameStar)
Neill Blomkamp sci-fi filmjének új fejezete még nem halt meg, de nagyon nehezen akar életre kelni.
jún. 1
13:54
Kihajították a deepfake projekteket a Google Colab szolgáltatásából (Bitport)
Ez nem mindenki szerint jó dolog, mert ugyanúgy érinti a mélyhamisítás elleni eszközök fejlesztőit is.
jún. 1
14:12
Bizarr módon vált újra jelentőssé Dr Disrespect Twitch tiltása (GameStar)
A Dr Disrespect által rendezett Fortnite bajnokságon furcsa szabályokat kellett betartania a Twitch platformján közvetítő játékosoknak.
jún. 1
14:30
Egyelőre csak mindenkit összezavart a Netflix jelszómegosztás elleni rendszere (PCWorld)
Jelen formájában a felhasználókat és a Netflix alkalmazottait is frusztrálja a tesztelés alatt álló megoldás.
jún. 1
14:48
Azul csokiból, Odalent: A sötétség legendái, Dwellings of Eldervale és sok más - májusi magyar társasjáték bejelentések (GameStar)
Semmit nem akartunk még annyira megenni, mint az Azul: Master Chocolatier csempéit - kár, hogy bakelitből lesznek.
jún. 1
15:18
A legnagyobb kiadók is ott lesznek a Summer Game Festen (GameStar)
A PlayStation és az Xbox mellett olyan partnereket is bejelentett Geoff Keighley, mint a Netflix.
jún. 1
15:18
Kutatás: nő is, bölcsész is, mégis informatikus akar lenni? (Bitport)
Ez ma sem elképzelhetetlen, sőt! A vállalatok örömmel foglalkoztatnak bölcsész alapképzettségű IT-sokat, állítja egy állásportál.
jún. 1
16:00
Elon Musk a Starlink-műholdak új generációjáról mesélt (PCWorld)
Az új Starlink-szatellitek jóval hatékonyabbak lesznek a jelenlegi technológiánál, ám a célba juttatásuk is komolyabb kihívást jelent.
jún. 1
16:00
Ti tudjátok, hogy mi a Cyberpunk 2077 főszereplőjének a keresztneve? (GameStar)
A Cyberpunk 2077-ben mindig V-ként hivatkoznak a karakterünkre, azonban egy különleges sztoriszálban kiderül, hogyan hívják valójában.
jún. 1
16:42
Csak egy TAJ-szám kell, és a Semmelweis MI-je kiértékel bármilyen bőrgyógyászati elváltozást online (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 1
17:18
Rekordot döntött a Star Wars: Obi-Wan Kenobi sorozat (GameStar)
Maga mögé utasította a többi Star Wars és Marvel sorozatot is.
jún. 1
17:18
Mit tegyünk, hogy levelünk ne landoljon a spam-mappában? (Bitport)
Habár a spamszűrők néha teljesen érthetetlen okból küldenek süllyesztőbe ártalmatlan e-maileket, azért némi odafigyeléssel csökkenthető az ilyen "balesetek" gyakorisága.
jún. 1
17:30
Befutott a Gotham Knights első trailere, nem vagyunk elájulva (GameStar)
A The CW is megpróbálja feldolgozni a Batman nélküli Gotham történetszálát.
jún. 1
17:48
Két termékének is búcsút inthet az Apple (PCWorld)
Újabb modellek eshetnek el a hivatalos támogatástól.
jún. 1
18:06
Robotok, Csajok és Sárkányok - a Boros-Szikszai párossal beszélgettünk (GameStar)
A Boros-Szikszai duó túlzás nélkül legendának számít a hazai illusztrátorok között. Velük beszélgettünk.
jún. 1
18:42
Megvannak a júniusi PlayStation Plus címek, megkapjuk az előző generáció egyik legjobb játékát (GameStar)
Most tényleg senkinek egy rossz szava sem lehet.
jún. 1
18:48
Megvannak a júniusi PlayStation Plus címek, megkapjuk az előző generáció egyik legjobb játékát (GameStar)
Most tényleg senkinek egy rossz szava sem lehet.
jún. 1
19:18
Kiszivároghatott a Samsung Galaxy Z Fold4 és a Z Flip4 specifikációja (PCWorld)
Ha hihetünk a legfrissebb pletykáknak, nem sok kérdés maradt a Samsung hajtogatós újdonságai kapcsán.
jún. 1
19:42
Ezekből a filmekből azonnal játékot kellene csinálni (GameStar)
Nem is értjük, miért nem csipkedik már magukat a stúdiók
jún. 1
20:18
Megvan, mikor érkezik a Pokémon Scarlet és Violet, hatalmas szabadságot ígér a játék (GameStar)
Érezni fogjuk a Pokémon Legends: Arceus hatását.
jún. 1
20:36
Tisztázták a Fable 4-et érintő aggasztó híreszteléseket (GameStar)
Talán mégsem olyan baj, ha nem annyira ambiciózus egy projekt, mint amilyennek először megálmodják.
jún. 1
20:48
Napokra elfelejtheted a töltőt ezzel a 21 ezer milliamperórás okostelefonnal (PCWorld)
Az Oukitel WP19-cel nem kell attól tartanod, hogy energia nélkül maradsz a nap végére.
jún. 1
21:06
A Warhammer 40,000: Space Marine 2 új előzetesében a játék hátteréről meséltek a fejlesztők (GameStar)
Behind-The-Scenes videóval örvendeztette meg a rajongókat a Focus Entertainment.
jún. 1
22:00
Johnny Depp megnyerte a pert Amber Heard ellen (GameStar)
Megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard perében, Depp 15 millió dolláros kártérítést kapna, de a helyi törvények miatt kevesebb jár neki.

Keresés