2022. június 14. kedd

jún. 14
4:48
BudapestGO: több mint egymillió jegy és bérlet (Mínuszos)
Négy hónappal ezelőtti indulása óta már több mint egymillió jegyet és bérletet vásároltak a felhasználók a BudapestGO alkalmazáson keresztül – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a vásárlók több mint 1,2 milliárd forint értékben vásároltak terméket az alkalmazáson keresztül. A március eleje óta kapható digitális vonal
jún. 14
5:48
Egyre több vállalat tervez digitális fejlesztést (Mínuszos)
Nőtt a digitális fejlesztést tervező cégek száma, és emelkedett a K&H innovációs indexe is, a mutató kedvező trendjét az orosz-ukrán konfliktus sem törte meg – mondta Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője. Az idei első félévben készült kutatás a több mint 300 millió forint éves árbevételű magyar cégek elmúlt
jún. 14
6:00
Szivárgások érkeztek a Xiaomi Redmi Note 12 szériáról (GSMring)
A kínai vállalat már elkezdte tervzeni a Xiaomi Redmi Note 12 sorozatot, amit az is bizonyít, hogy már szivárgások is érkeztek róla. Mutatjuk, hogy mit tudunk ezzel kapcsolatban. A kínai vállalat tavaly októberben mutatta be a Xiaomi Redmi Note 11 széria tagjait Kínában, de fontos megjegyezni, hogy amelyik termékek hazánkban is elérhetőek, teljesen
jún. 14
6:30
Még az idén megjelenhet a Xiaomi 13 sorozat (GSMring)
A kínai vállalat már az idén piacra dobhatja a Xiaomi 13 sorozatot, amik a cég legerősebb termékei lehetnek az idei évben. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Xiaomi tavaly decemberben mutatta be a Xiaomi 12 sorozatot Kínában, globálisan pedig április környékén került bevezetésre, a vártnál magasabb áron. A tavalyi évben úgy tervezte a kínai vállala
jún. 14
6:48
Bennfentes részvényvásárlás miatt büntet az MNB (Mínuszos)
A  Magyar Nemzeti Bank (MNB) 58 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki bennfentes információ ismeretében Est Media részvényeket vásárolt, így a többi befektetőhöz képest tisztességtelen előnyhöz jutott – közölte a MNB. A közlemény szerint a magánszemély egy nappal azelőtt vásárolt részvényeket, hogy az Est Media bejelentette voln
jún. 14
7:06
Kojima stúdiója tisztázta, hogy szakított-e a PlayStation csapatával (GameStar)
Joggal merülhetett fel ez a kérdés a rajongókban, miután kiderült, hogy képbe került az Xbox Game Studios.
jún. 14
7:06
2024-ben egy AR szemüveggel is előállhat az Apple (PCWorld)
Egyelőre a VR eszközt sem kaptuk meg, a hírek szerint azonban egy AR szemüveg is készülőben van.
jún. 14
7:30
Megjelent az Oppo Reno 8 Lite (GSMring)
A kínai vállalat néhány napja újabb okostelefont dobott Piacra, ezúttal Oppo Reno 8 Lite néven. Mutatjuk, hogy mit tudunk az újdonságról. Az Oppo folyamatosan terjeszkedik az okostelefon piacon és próbálja növelni a részesedését. a napokban egy újabb készüléket mutatott be, ezúttal Oppo Reno 8 Lite néven, ami az európai piacon került bemutatásra. A
jún. 14
7:42
Izgalmas DLC-t, külső nézetes játékmódot és irányítható Lady Dimitrescut is kap a Resident Evil Village (GameStar)
Számos extrával megpakolva érkezik a Resident Evil Village Gold Edition.
jún. 14
7:48
Kompetenciamérés: Köszönjük a pedagógusoknak, köszönjük a szülőknek! (Mínuszos)
Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai – közölte a közoktatást felügyelő (Ééérted!?!) Belügyminisztérium. A kompetenciamérés minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követő
jún. 14
8:00
A brit hadsereg kvantumszámítógépet pakolna a harckocsikba (Bitport)
Hogy pontosan minek, az nem teljesen világos, de most az Orca Computing nevű kvantum számítástechnikai startuppal együtt kikísérletezik, hogy mennyi mindenre jó lehet a dolog.
jún. 14
8:24
A Universal történetének negyedik legjobb IMAX-rajtját produkálta a Jurassic World: Világuralom (GameStar)
Szép kis zsebpénzt termelt az új Jurassic World IMAX-verziója a nyitóhétvége során.
jún. 14
8:48
A felmelegedés miatt törpévé válhat az emberiség (Mínuszos)
A globális felmelegedés miatt csökkenhet az emberi test mérete, mivel úgy tűnik, a kisebb emlősök jobban bírják az emelkedő hőmérsékletet az ősi kövületek egy vezető szakértője szerint. Előre jelezheti az ember jövőjét az, ahogy korábban más emlősfajok reagáltak a klímaváltozásra – idézte a The Guardian Steve Brusatte-et, az Edinburgh-i Egyetem
jún. 14
8:54
Mozgás közben is megcsodálhattuk a Resident Evil 4 Remake-et, ami egy fontos játékmenetbéli újítást is kap (GameStar)
Fontos változás várható a Resident Evil 4 Remake-ben.
jún. 14
9:00
Javíthatatlan hibát találtak az Apple M1 chipben (PCWorld)
Olyan biztonsági résről van szó, ami kedvelt célponttá teheti az Apple CPU-ját a hackerek számára.
jún. 14
9:12
Egy korszak lezárul, megszűnik az Internet Explorer böngésző támogatása (hirado.hu)
A Microsoft tavaly jelentette be az IE fokozatos visszavonását.
jún. 14
9:36
A kezdetek óta várt alap funkciót hoz a Sea of Thieves következő frissítése (GameStar)
A hetedik szezonban érkező pakkal lesz csak igazán teljes a pixelkalózok élete.
jún. 14
9:54
Már a kínaiak is az olcsó vietnámi munkaerőre hajtanak (Bitport)
Az Apple úgy csökkentené a Kínától való függőséget, hogy beszállítóit vietnámi terjeszkedésre ösztönzi. Közben úgy tűnik, hogy a kínai gyártók is éppen oda tartanak.
jún. 14
10:42
Elstartolt Magyarországon is a Disney+ (GameStar)
Hosszú ideje vártak már erre a Marvel- és Star Wars-rajongók.
jún. 14
10:48
Benchmark-tesztek árulkodnak az Intel 24 magos bestiájának teljesítményéről (PCWorld)
Az Intel Core i9-13900 komoly vetélytársa lehet az AMD alternatíváinak.
jún. 14
10:48
A Microsoft hivatalosan is beleegyezett a szakszervezetek elismerésébe (GameStar)
Jóval könnyebb lesz a szakszervezetek alapítása, ha a redmondiakhoz kerül az Activision Blizzard.
jún. 14
11:42
Nagyon ígéretesnek tűnik a Frostpunk fejlesztőinek sci-fi thriller játéka (GameStar)
Főhősünk megtestesült alternatív személyiségei segítik a túlélésünket a 11 Bit Studios következő produkciójában.
jún. 14
12:06
Az orosz-ukrán háború nem hozott változást a céges innovációban (Bitport)
Ez persze lehet rossz is... De most inkább annak kell örülni, hogy nem csökkent az innovációs kedv.
jún. 14
12:18
Már tölthető a Resident Evil 2, 3, és 7 új generációs frissítése (GameStar)
A PlayStation 5 és Xbox Series X tulajdonosoknak érdemes lehet ránézni újra ezekre a Resident Evil-játékokra.
jún. 14
12:30
A Spotify felvásárolja a céget, amely visszahozta Val Kilmer hangját a Top Gun: Maverickben (PCWorld)
A Sonatic bekebelezése a játékiparba is utat nyithat a zenei streaming platform számára.
jún. 14
12:48
Leszbikus csók miatt tiltották be több országban az új Disney mesét, vagyis a Lightyeart (GameStar)
Korábban Marvel-mozik is jártak már így.
jún. 14
13:24
Az Obi-Wan Kenobi sorozat színésze is reagált a rajongói elméletekre (GameStar)
A Grand Inquisitor maga válaszolt az Obi-Wan Kenobi nézőinek kételyeire.
jún. 14
13:30
Lady Gaga lehet Harley Quinn a Joker 2-ben, ami elvileg egy musical lesz (GameStar)
Szürreálisan hangzik az egész koncepció, de ne feledjük el, a Joker folytatásáról beszélünk.
jún. 14
13:36
Bekeményít az EU a deepfake és a kamu profilok ellen (Bitport)
Közben úgy tűnik, hogy az Amazon és a Google más ügyekben is hajlandó engedményeket tenni, hogy elkerülje a következő uniós gigabírságot.
jún. 14
14:18
Már az útdíjakat is kiszámolja helyettünk a Google Maps (PCWorld)
Hivatalosan is elindult a Google Térképek legújabb szolgáltatása.
jún. 14
14:54
Ingyen lehet a tiétek egy kiváló akció-platformer (GameStar)
Nagy nyári vására keretében újabb ajándékot ad a GOG.
jún. 14
15:00
Tetszett az Oracle évzárása a befektetőknek (Bitport)
Az amerikai technológiai nagyvállalat negyedéves jelentése várakozásokon felüli számokat hozott, ami gyorsan meglátszott a részvényárfolyam mozgásán is.
jún. 14
15:36
A játékosok tehetnek róla, hogy a Starfield bizonyos tekintetben a múltban ragadt (GameStar)
A Bethesda megpróbált a rajongók visszajelzéseire támaszkodni, ezért visszafordult a Fallout 4-gyel megkezdett útjáról.
jún. 14
16:00
Kiakadtak a felhasználók, alig frissül a Qualcomm méregdrága csúcstelefonja (PCWorld)
Nagyon úgy néz ki, hogy kamu volt a frissítésekre vonatkozó ígéret a Smartphone for Snapdragon Insiders kapcsán.
jún. 14
16:06
Megnyitott Üllőn a Lenovo első európai gyártóüzeme (Bitport)
Az egység hivatalos átadásakor máris 1000 főt alkalmaz, de a környező piacok kiszolgálásához további bővítésekkel készül a kínai technológiai cég.
jún. 14
16:18
A Dying Light 2 új frissítése elhozott egy rajongók által igényelt funkciót (GameStar)
A Techland azt szeretné, hogy ha egy zombiktól hemzsegő városban is szelfiznénk.
jún. 14
16:54
A Google lehetővé teszi a valós idejű Föld felszín követést (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 14
17:06
A Capcom egy Dragon's Dogma livestreamet is tart a héten (GameStar)
Bejönnek a pletykák és tényleg bejelentik a Dragon's Dogma 2-t?
jún. 14
17:18
Még a Google-nél is van, aki hisz a gépben lakó szellemben (Bitport)
A vállalat kényszerszabadságra küldte egyik tudósát, aki azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az általuk fejlesztett chatbot érző lénnyé vált.
jún. 14
17:48
Elkészült a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképe (PCWorld)
Az Európai Űrügynökség még mindig dolgozik rajta, de már megnézhetjük a jelenlegi változatot, amely a valaha készült legteljesebb képet adja a Naprendszert is magába foglaló spirálgalaxisról.
jún. 14
17:48
A Diablo IV fejlesztői szerint nem kell félnünk a monetizációtól (GameStar)
A Diablo Immortal láttán a rajongók nagyon aggódnak a széria jövője miatt, de a Blizzard igyekezett megnyugtatni a tömeget.
jún. 14
18:06
Véglegesen döntöttek! Ez minden Internet Explorer böngésző felhasználót érinti (Metropol)
Megszünteti június 15-től a Microsoft az Internet Explorer (IE) internetböngésző támogatását, és a böngészőt a Windows 10 legtöbb verziójából el is távolítják – közölte a redmondi székhelyű techóriás kedden.
jún. 14
18:30
Ha nagy a kezed, játékban is nagy vagy? (GameStar)
Egy kutató szerint nemcsak az ügyesség számít a kompetitív játékoknál, hanem a kézméret is.
jún. 14
18:30
Gyermekvédelmi fejlesztést jelentett be a szülők számára az Instagram (hirado.hu)
A szülői felügyeletet biztosító frissítéssel reagál hamarosan az Instagram azokra a vádakra, miszerint eddig nem védte kellően a kiskorú felhasználóit – jelentette be az Instagramot működtető Meta cég franciaországi közkapcsolati felelőse.
jún. 14
18:54
Új platformokon elérhető az Assassin's Creed Valhalla önálló Discovery Tour játékmódja (GameStar)
A Ubisoft az Assassin's Creed Celebration során jelentette be a jó hírt.
jún. 14
19:18
Végre 60 fps-sel pörög az Assassin's Creed Origins konzolokon is (GameStar)
Ráadásul a Ubisoft tart egy hosszabb próbaidőszakot is, hogy tesztelhessék a játékosok.
jún. 14
19:30
Megszabadít a Firefox az idegesítő sütiktől (PCWorld)
Mostantól a Mozilla böngészőjének alapvető funkciói közé tartozik a cookie-k elleni védelem is.
jún. 14
19:42
Idén már tényleg lezárul az Assassin's Creed Valhalla, és bejelentik a következő részt (GameStar)
De addig is új tartalmakat kap a Valhalla, először egy új játékmód érkezik, amit később a történet utolsó fejezete követ.
jún. 14
20:18
Ekkor indul az Overwatch 2 béta, megjöttek az első részletek is (GameStar)
Akinek már viszket a kezében a puska a vasárnapi bejelentés óta, az most megnyugodhat: nagyon hamar kezdődik a második rész bétája.
jún. 14
20:24
Ekkor indul az Overwatch 2 béta, megvannak az első részletek is (GameStar)
Akinek már viszket a kezében a puska a vasárnapi bejelentés óta, az most megnyugodhat: nagyon hamar kezdődik a második rész bétája.

Keresés