2022. június 23. csütörtök

jún. 23
4:45
Nem lesz ennek jó vége: lassan lépni sem tudunk a mesterséges intelligencia nélkül (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (MI) az életünk szinte minden területére belépett: ott van velünk az utakon a navigációban, ha az interneten keresünk vagy vásárolunk valamit, és akkor is, ha ügyet intézünk. Az Avaya felmérése azt mutatja, hogy ötből négy ember észreveszi a mindennapokban az MI alkalmazását, de a férfiak körében még
jún. 23
5:51
Lezárul a Vodafone-UPC integráció: néhány napig korlátozott lesz az ügyintézés (Mínuszos)
A Vodafone ügyfelei informatikai átállás miatt július 11-16. között csak korlátozottan tudnak majd ügyeket intézni, az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul működnek – közölte a vállalat. A tájékoztatás szerint a szolgáltató a hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében végez informatikai átállást, ami Vodafone-
jún. 23
6:09
Fontos információ a Vodafone ügyfeleknek (GSMring)
Magyarország egyik legnagyobb szolgáltatója egy fontos hírt tett közzé a hivatalos weboldalán, amit érdemes figyelembe venni. Mutatjuk a részleteket. A Vodafone az utóbbi időszakban nagy átalakuláson ment keresztül, kezdve a UPC felvásárlásával, a felületek megújításával és az e-SIM bevezetésével. Teljesen még mindig nem készültek el, hiszen még sz
jún. 23
6:39
Amerika követné az EU-t a szabványos töltők bevezetésében (GSMring)
Úgy tűnik, hogy az amerikai kontinensen is megsürgetnék annak a törvények a bevezetését, amivel egységesítenék a töltő csatlakozókat. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. Már évek óta arról szóltak a híresztelések, hogy az EU-ban egységesíteni szeretnék a töltőcsatlakozókat minden eszközön, hogyan csökkenjen az elektronikai hulladék, emellett
jún. 23
6:51
Botrányok miatt lemondott a legnépszerűbb felnőttoldal két vezetője (PCWorld)
A MindGeek, melyhez több, felnőtt tartalmakat kínáló oldal is tartozik, elvesztette ügyvezetőjét és operatív vezetőjét is.
jún. 23
6:51
Megtévesztheti felhasználóit az Elittárs társkereső (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Elittárs társkeresőt működtető Spark Networks Services GmbH-val szemben, mivel valószínűleg nem ad megfelelő tájékoztatást a szolgáltatás egyes alapjellemzőiről. A vállalkozás sem a regisztráció előtt, sem annak során nem közli egyértelműen, hogy a felületet ingyenesen használók nem tudják ma
jún. 23
6:57
A GTA III városa gyönyörűen festene egy Unreal Engine 5-ös remake-ben (GameStar)
Az első 3D-s GTA epizód megérdemelne egy tisztes újragondolást - rajongói UE5-videó mutatja be, miért.
jún. 23
7:39
Saját Disney+-os sorozatot kaphat a Star Wars Jedi: Fallen Order főhőse (GameStar)
Cameron Monaghan önálló szériájára valószínűleg nem mondanának nemet a rajongók.
jún. 23
7:51
A Digi Belgiumban terjeszkedik (Mínuszos)
A Digi távközlési vállalat elnyerte a jogot, hogy Belgiumban mobiltelefonfrekvenciákat használjon, ami lehetővé teszi terjeszkedését a nyugat-európai piacokon. A Digit birtokló RCS&RDS a belga Citymesh NV-vel társulva vett részt a pályázaton, amelyet a belga postai és távközlési hatóság írt ki. A Digi közleménye szerint a belga mobilfrekvenciák has
jún. 23
8:03
Milyenek lesznek a reklámok a virtuális világban? (Bitport)
A sci-fi megvalósításához a reklámiparnak és a technológiai cégeknek új szabványokat kell kidolgozniuk a virtuális platformok zökkenőmentes összekapcsolására, a szabályozóknak pedig nagyon szilárd alapokra kell helyezniük a felhasználók védelmét.
jún. 23
8:21
Újabb izgalmas részletek derültek ki a Gotham Knights-ról (GameStar)
A Warner Bros. Montreal fejlesztői két fontos dolgot is tisztáztak.
jún. 23
8:51
Római kori szentélyt fedeztek fel (Mínuszos)
Önkéntes régészek egy kivételesen jó állapotban fennmaradt római kori szentélyt tártak fel Hollandia Gelderland tartományában, Nijmegen közelében. A Dutchnews holland hírportál beszámolója szerint önkéntesek tavaly óta végeznek feltárásokat a 2021-ben az UNESCO világörökség listájára került római limes közelében fekvő város mellett. Noha számos róm
jún. 23
8:57
Az első benchmark alapján nem az Intel Arc A380 lesz a játékosok megmentője (PCWorld)
Az Intel belépő szintű videokártyája a riválisok alapmodelljei alatt teljesít a játékokban.
jún. 23
9:03
Ebben a játékban megépíthetjük álmaink Rapture-jét (GameStar)
A BioShock- és Subnautica rajongóknak is kedvez a Digital Reef Games.
jún. 23
9:21
Nagyon jó akcióban vannak a Samsung hajlítható mobiltelefonjai (GSMring)
A dél-koreai vállalat hajlítható kijelzős okostelefonjai, a hónap végéig egy nagyszerű kedvezménnyel vásárolhatóak meg a MediaMarkt üzletekben. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. A Samsung tavaly augusztusban mutatta be a Samsung Galaxy Z Fold 3 és Samsung Galaxy Z Flip 3 okostelefont, amik a vártnál is nagyobb érdeklődést keltettek a felha
jún. 23
9:57
Bemutatkozott az Alien: Isolation alkotóinak új FPS-e, és egészen más, mint amire számítottunk (GameStar)
A Sega és a Creative Assembly szerint a Hyenas a játékosok vágyait tükrözi.
jún. 23
10:09
Akár az elhunyt szeretteid hangján is képes lesz megszólalni az Amazon Alexa (PCWorld)
Az Amazon asszisztense már egy rövid minta alapján is kiváló minőségben generálja a hangokat.
jún. 23
10:09
Elérhető a HCL átfogó AIOps- és átláthatósági megoldása (Bitport)
Az IntelliOps az egyre bonyolultabbá váló vállalati IT-műveletekben segítene rendet tenni, különös tekintettel a folyamatosan változó hibrid környezetek kezelésére és az üzleti hatások visszamérhetőségére.
jún. 23
10:39
Chris Hemsworth azért akar cameózni a Deadpool 3-ban, hogy kiszúrjon Hugh Jackmannel (GameStar)
Vajon Thor megdönti majd Rozsomák rekordját? A Deadpool 3 befolyásolhatja a csata kimenetelét.
jún. 23
11:09
A Blizzard tisztázta, hogy mi lesz az Overwatch 1-es ládáink és kreditjeink sorsa (GameStar)
Az Overwatch 2-ben teljesen átalakul a monetizáció, ezért az új rendszerben már nem lesz helye a ládáinknak. Mondjuk attól sem kell tartanunk, hogy kárba vesznének.
jún. 23
11:45
Három hasznos eszközzel bővül a Microsoft Edge (PCWorld)
Az Internet Explorer búcsújával tovább csiszolja az utódot a Microsoft.
jún. 23
11:57
A Volkswagen vezére nem hisz az Apple autójában (Bitport)
Herbert Diess szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az Apple fizikai járművet tervezne eladni. A világ egyik legnagyobb autógyártójának vezetője inkább a CarPlay koncepciójában hisz.
jún. 23
12:09
Elindult a PlayStation nyári vására, rengeteg játékot leáraztak (GameStar)
Olyan címek kerültek az akciós kosárba, mint a Sekiro: Shadows Die Twice és az Assassin's Creed Valhalla.
jún. 23
12:51
Brad Pitt hamarosan visszavonulhat, szerinte már a karrierje végén van (GameStar)
Ugyan a veterán színésznek most épp rengeteg melója van, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a karrierje is felfelé ível.
jún. 23
13:21
Jön a világ első 1,5 TB-os microSD kártyája (PCWorld)
Több mint 100 napnyi videófelvétellel kecsegtet a Micron újdonsága, amely a strapabírás és a sebesség terén is nagyot domborít majd.
jún. 23
13:39
Hayden Christensen nem győzte dicsérni az Obi-Wan Kenobi sorozat Leia hercegnőjét (GameStar)
Olyat is ritkán látunk, hogy Anakin Skywalker dicséretekkel halmozza el az ifjakat.
jún. 23
13:51
22 milliárdért vetnének véget a Toshiba kínlódásának (Bitport)
Lapértesülések szerint ennyiért is jelentkezett vevő az utóbbi időben leginkább belső harcaival elfoglalt nagy múltú japán vállalatért.
jún. 23
14:09
Ha a részvényeseken múlik, sosem szabadulunk meg Bobby Koticktól (GameStar)
Elsöprő többséggel szavazták meg az Activision Blizzard vezetőinek maradását, köztük Bobby Kotickét is.
jún. 23
14:39
Ló helyett valójában emberen lovagoltunk az Assassin's Creedben (GameStar)
Egyszerre vicces és bizarr részletről rántotta le a leplet az első Assassin's Creed fejlesztője.
jún. 23
14:45
Megnyolcszorozza a PCIe 4.0 sávszélességét a készülő 7-es szabvány (PCWorld)
A technológiáért felelős konzorcium már javában dolgozik a PCI Express 7.0-s szabványon.
jún. 23
15:21
Videón a Sebhelyesarcú játék, ami soha nem készült el (GameStar)
Képeket korábban már láthattunk a Scarface 2-ből, és most egy videó is felbukkant.
jún. 23
15:21
Révbe ért a Codex: havi 10 dollárért ontja a kódot a Copilot szolgáltatás keretében (Bitport)
Egy év próbaidőszak után bárki előfizethet évi 100 dollárért az Open AI és a GitHub közös fejlesztésére.
jún. 23
15:51
Évek óta készülhet egy Call of Duty szerepjáték, és hamarosan talán meg is jelenik (GameStar)
Valaki, valamiért azt gondolta, a Call of Duty jó szerepjáték-alapanyag lesz - nemsokára meglátjuk, igaza volt-e.
jún. 23
15:51
Hivatalos: érkeznek a reklámok Netflixre, de ezzel még jól is járhatunk (PCWorld)
A Netflix ügyvezetője, Ted Sarandos megerősítette a korábbi pletykákat.
jún. 23
16:39
Kiderült, mi lesz az Overwatch sorsa, miután megjelenik a második rész (GameStar)
Eddig csak sejthettük, mi a szándéka a Blizzardnak az első Overwatchcsal.
jún. 23
16:57
Megadta a kegyelemdöfést az orosz felhasználóknak a Microsoft (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 23
17:15
Érkeznek az Amazon saját fejlesztésű önjáró robotjai (Bitport)
A világ egyik legmeghatározóbb e-kereskedelmi vállalata a kiszolgáló központjai hatékonyságát igyekszik növelni az ígéretek szerint emberek mellett is teljesen biztonságosan tevékenykedő autonóm gépekkel.
jún. 23
17:21
50 millió okostelefon ragadt be a Samsungnál az alacsony kereslet miatt (PCWorld)
Elsősorban a középkategóriás, A-szériás mobilok maradtak a raktárakban.
jún. 23
17:21
Két ingyen játékkal vár az Epic Games Store (GameStar)
Amellett, hogy a Fall Guys is ingyenes lett, még két játékot tölthetnek le a PC-s játékosok.
jún. 23
17:57
Több játékkal indult az európai PlayStation Plus, mint amennyit ígértek (GameStar)
A jelek szerint a Sony túlteljesítette a saját maga által támasztott elvárásokat.
jún. 23
18:21
Kiderült végre az A Plague Tale: Requiem megjelenési dátuma (GameStar)
Június elején még csak annyit mondott a kiadó, hogy 2022-ben jelenik meg az A Plague Tale: Innocence folytatása, a Requiem.
jún. 23
18:51
Már Apple Watch-on is lehet YouTube videót nézni, de semmi értelme (PCWorld)
Még a nagyobb, 45mm-es kijelzővel sem épp optimális élmény a YouTube videók fogyasztása.
jún. 23
19:21
Tényleg fut a No Man's Sky Switchen, megjelenési dátum is van (GameStar)
Nehéz volt elképzelni, hogy ez működhet, de a Hello Games összehozta a No Man's Sky kézikonzolos változatát.
jún. 23
19:57
Fejlessz játékot, ismerkedj más, magyar fejlesztőkkel a JFO Jam III keretében! (GameStar)
Izgalmas game jamet szervez a jatekfejlesztes.online(), amire akár te is nevezhetsz.
jún. 23
20:21
Még támogathatják a DDR4-et az Intel új generációs processzorai (PCWorld)
Lehetséges, hogy az Intel még nem akar teljesen áttérni a DDR5-re.
jún. 23
20:21
Ennyit fejlődött az évek alatt az Assassin's Creed sorozat (GameStar)
Összehasonlítottuk egyetlen videóban a fő Assassin's Creed széria összes epizódját, így fejlődött a sorozat 2007 és 2020 között.
jún. 23
20:33
Nagyon aranyos és ingyen játszható az Elden Ring demake-je (GameStar)
Ha túl részletes neked az Elden Ring, kipróbálhatod a 8-bites, Game Boy-t idéző változatot.
jún. 23
21:21
Újabb játék mutatta meg, hogy sokakat elrettent az Epic Games Store (GameStar)
Több százezer játékos vetette rá magát a Chivalry II steames változatára, pedig a játék már PC-n is régóta elérhető.
jún. 23
21:57
John Williams szerint neki és Harrison Fordnak is az Indiana Jones 5 lehet az utolsó filmje (GameStar)
A többszörös Oscar-díjas zeneszerző-legenda a visszavonulását vetítette előre.

Keresés