2022. június 23. csütörtök

jún. 23
0:12
Till Attila hatalmasat borult a Balatonon: lencsevégre kapták az esés pillanatát (Blikk)
Till Attila a Balatonra utazott sportolni és relaxálni. A suppozás közben azonban nem várt dolog történt vele.
jún. 23
0:12
Szomorú titkot osztott meg Caramel felesége: több babát is elveszítettek korábban, most a második gyermeküket várják (rtl.hu)
Szilágyi Szilvia, az énekes felesége erről még soha nem beszélt.
jún. 23
0:16
„Mindig nagyon egyedül éreztem magam” – Brad Pitt kendőzetlen őszinteséggel vallott Angelina Jolie-val való szakításáról (Blikk)
Brad Pitt legújabb interjújában élete legnehezebb időszakaként jellemezte az Angelina Jolie-val való szakítását. Őszintén elmondta azt is, hogy annak hatására döntött úgy, hogy végleg leteszi az alkoholt.
jún. 23
0:16
Már lehet jelentkezni a ValóVilág 11. szériájába, korábbi játékosok mondták el, nekik mit adott a luxusbörtön (rtl.hu)
Az ország első számú luxusbörtöne ismét várja a lakóit, akik mától az rtl.hu-n jelentkezhetnek a hamarosan induló ValóVilág tizenegyedik szériájába. Merci, Robi és az előző évad győztese, Vivi mesélte el, miért érdemes bevállalni a kalandot, és ők mit köszönhetnek a VV-nek.
jún. 23
4:21
Napi horoszkóp – június 23: A Kos számára a bolygók a szerelmet fogják felerősíteni, a Mérleg pedig titkokat kaphat a nyakába (Promotions)
A Szűz számára nagyon feszült lehet a mai nap, szóval neki mindenképpen lassítania kell, a Nyilas közben olyan embereket bánthat meg, akiket nem szeretne.
jún. 23
4:51
A világ legfurcsább helyén, a semmi közepén van egy magyar zászló, mindez több ezer kilométerre Magyarországtól (Promotions)
Kedves kis történet, amelyben a földrajzi pontok fontos szerephez jutnak.
jún. 23
5:21
Vészhelyzet az Rtl Klub híradójában: adás előtt szétnyílt a ruha Erős Antónián – Mit mond a híradós az idegtépő percekről? (Blikk)
Hoppá! Nemcsak a szavakat kellett egymásba öltenie Erős Antóniának, de az RTL Klub Híradójában viselt ruháját is javítani kellett, hogy az adásra minden makulátlanul álljon rajta.
jún. 23
5:33
Mick Jagger 78 évesen úgy tombol a színpadon, mint egy tini (Promotions)
Milánóban adott koncertet a The Rolling Stones, Mick Jagger természetesen kitett magáért.
jún. 23
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: új kapcsolat vár rád? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jún. 23
6:03
A Rossmann is az Edisonplatformot támogató Menő Cégek között (Glamour)
A Rossmann Magyarország is csatlakozott az Edisonplatformot támogató Menő Cégek közé. Az Edisonplatform egy olyan közösség, amely összefogja a gyerekeket fejlesztő, innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket. A kicsik jövőre való felkészítésére fókuszál, izgalmas, új megközelítésű módszerekkel segít a most óvodás és iskoláskorúaknak, hogy a jövőben m
jún. 23
6:21
Mellek csatája: Vajna Tímea vagy Demi Rose keblei tüzelnek fel jobban? - válogatás (Promotions)
Vajna Tímea, Horváth Éva, Demi Rose és még Bella Thorne is elképesztően dögös képekkel ajándékozott meg minket.
jún. 23
6:51
Idegtépően nehéz kvíz: a 3. kérdésnél már nem leszel hibátlan, vagy mégis sikerül? (Promotions)
Csupán 10 kérdésre kell jól felelned.
jún. 23
7:21
Főszerkesztőnk, Maróy Krisztina a Púdermentes podcastban beszélgetett Viszkok Fruzsival és Havasi Virággal (Glamour)
Kíváncsiak vagytok, milyen felelősség nyomja egy főszerkesztő vállát? Hogyan néz ki egy divatmagazin átlagos hétköznapja? Mit jelent ma, a digitalizáció egyre nagyobb térhódítása közepette nőkhöz beszélni, a nők ügyét segíteni?
jún. 23
7:21
Ijesztő piramis jelent meg New York központjában – hosszú ideje mélyen hallgatnak róla (Promotions)
Korabeli mozgókép is készült a meghökkentő látványosságról.
jún. 23
7:23
Virágzik a pannonhalmi levendulamező - de vajon hogyan kapcsolódik ez a Nespresso kapszulákhoz? (Glamour)
Virágzik a pannonhalmi levendulamező, így már látható a Nespresso és a Pannonhalmi Főapátság különleges együttműködésének eredménye, melynek keretében a használt kávékapszulákból kinyert kávézaccot a Főapátság levendulamezőin hasznosítják újra egy speciálisan erre a célra kifejlesztett termesztőközeg formájában. A körforgásos szemléleten alapuló ke
jún. 23
7:27
„Megkérem a kezedet” – Barátja unokahúgába szerelmes Varga Patrik, A Konyhafőnök győztese (Blikk)
Hatalmas meglepetést okozott az egész országnak Varga Patrik, akiknek kitartó munkával sikerült elnyerni a sokszor eléggé szőrösszívű zsűri kegyeit A Konyhafőnökben. Az ifjú séf most csodálatos szerelméről vallott, akit hamarosan talán el is vesz feleségül.
jún. 23
7:51
Utálod a magokat a dinnyében? Így lehet könnyen, gyorsan eltávolítani őket (Promotions)
Tényleg vakbélgyulladást okozhatnak? Itt az igazság!
jún. 23
8:03
"Nincs olyan, hogy legjobb színésznő, bennfentesként én már csak tudom" - Meryl Streep 73 éves lett (Femcafe)
Semmilyen és mindenféle – Meryl Streep maga az amerikai álom – korosztályoktól független, több generációs kedvenc. Születésnapja alkalmából azt fejtegetjük, mi lehet emberöltőn átívelő varázsának titka.
jún. 23
8:09
Tudta? A 70 éves Straub Dezsőnek van egy kislánya (Blikk)
Hatalmas öröm a Straub családban, nagykorú lett Straub Dezső legkisebbik lánya, Napsugár. A komikus, aki már nagypapa korba lépett, nemcsak lányos apaként nincs könnyű helyzetben, de a korkülönbséget is megérzi néha.
jún. 23
8:09
Bíró tiltotta el az abortusztól a megerőszakolt 11 éves kislányt Brazíliában (rtl.hu)
A felháborodás nyomán a bíró ellen vizsgálat indult.
jún. 23
8:11
Kulcsár Edina Csutiról: Nem akarom, hogy rosszul essen neki (rtl.hu)
Nincs viszály köztük.
jún. 23
8:21
Ezért tart a legtöbb kapcsolat nyolc hónapig vagy két évig az asztrológia szerint (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
jún. 23
8:21
Aggasztó hírt kaptak a Stranger Things rajongók: fontos szereplő hal meg a 4. évad végén? (Promotions)
Úgy tűnik, hogy jóval brutálisabb és szomorúbb lesz a Stranger Things 4. évadának vége, mint hittük.
jún. 23
8:39
Bereczki Zoltán és Bata Éva vallomása: Nem volt munkánk, el kellett gondolkodni, hogyan lesznek az anyagiak (Blikk)
Bereczki Zoltán és Bata Éva még 2019-ben találtak rá egymásra. Kapcsolatuknak nem sok szabadságot adott a 2020 februárjában Magyarországra is beférkőző koronavírus-járvány. A színészek most elmondták, az ilyen helyzetek mutatják meg igazán, két ember mennyire illik össze.
jún. 23
8:51
Ez a fiatal férfi volt Diana legfőbb bizalmasa: a hercegné összes titkát ismerte, és Károllyal ellentétben sosem hagyta őt cserben (Femcafe)
A hírneve miatt Diana csak kevés emberben bízhatott, ám volt valaki az ellenkező nemből, akinek az összes titkát kiadta – az ő vállán sírt akkor is, amikor Károly megcsalta a hercegnét Kamillával.
jún. 23
8:51
Amber Heard megtalálta a módját, hogyan állhat könyörtelenül bosszút Johnny Deppen (Promotions)
Johnny Depp retteghet, ugyanis Amber Heard súlyos csapást készül mérni rá.
jún. 23
9:21
Napi horoszkóp: Az Ikrek tervei megvalósulnak - Június 23. (Glamour)
A mai nap legfontosabb eseménye a Vénusz jegyváltása: a Bika jegyéből, uralmi pozíciójából átlép a lét könnyedségét élvező, de inkább a szellemi kapcsolatot, mint az érzelmeket előnyben részesítő Ikrekbe. Az Ikrek-Vénusz nem szereti az elkötelezettséget sem érzelmileg, sem anyagilag, a testi szükségleteknél fontosabb számára az élénk, szórakoztató
jún. 23
9:21
Adam Sandler olyan csúcsbombázó csajjal jött össze, hogy kultúrák kötöttek hirtelen békét - így néz ki most a Ne szórakozz Zohannal-film szépséges főszereplője (Promotions)
Ennyi idő eltelt? Úgy tűnik, hogy még annál is gyorsabb minden, mint gondoltuk.
jún. 23
9:27
Brad Pitt hosszú idő után megtörte a csendet: a színész most először vallott őszintén Angelina Jolie-val való válásáról (Femcafe)
Brad Pitt a brit Gq magazin hasábjain mesélt részletesen arról, hogyan viselte a színésznővel való viharos szakítást.
jún. 23
9:39
Lerohanta a nőket a leszbikus színésznő, ha ivott, jobb volt elkerülni az öltözőjét (Femcafe)
Lilyan Tashman elbűvölő és tehetséges színésznő volt, aki az 1920-as és az 1930-as évek Hollywoodjában kamatoztatta a tehetségét. Noa rengeteg filmben játszott, sosem vált igazi szupersztárrá, s talán éppen ezért nem őrizte hétpecsétes titokként a leszbikus afférjait.
jún. 23
9:51
Íme a titok, ahogyan Kim Kardashian 16 kilótól szabadult meg 3 hét alatt a Met gálára (Promotions)
Kim Kardashian nagy feltűnést keltett, amikor megjelent a 2022-es Met-gálán egy régi, Marilyn Monroe által valaha viselt ruhában – és később még inkább, amikor megosztotta, hogy mindössze három hét alatt 16 kilót fogyott szénhidrátmentes és cukormentes di
jún. 23
10:15
Így lesz hosszú életű a fürdőruhád (Glamour)
A nyár elengedhetetlen ruhadarabja egyértelműen a fürdőruha, ami a forró hónapok alatt talán a leggyakrabban hordott ruhaneműnk. Annak érdekében, hogy minél tovább hordhasd a kedvenc bikinidet, fontos, hogy betarts néhány szabályt. Megmutatjuk, mire érdemes odafigyelned, hogy még hosszú ideig eredeti szépségében pompázzon kedvenc nyári ruhaneműd!
jún. 23
10:21
Különköltözött Gallusz Niki és barátnője (Blikk)
Gallusz Niki és párja, Laura már külön is költöztek egymástól, ugyanis problémák léptek fel a kapcsolatukban.
jún. 23
10:21
Íme pár egyszerű tipp, hogy a lábad gyönyörűen mutasson az új szandálodban (Glamour)
Végre eljött az igazi forró nyár, így hát bizonyára a kedvenc sneakered mellett helyet kapott már egy szandál vagy egy papucs is a cipőtartón. Nem kell feltétlenül pedikűröshöz rohannod, kövesd inkább az alábbi egyszerű és költségkímélő lépéseket a pihe puha, dekoratív lábfejekért!
jún. 23
10:27
Brutálisan nagy folt jelent meg a Napon, amely pont a Föld felé néz, de mégis mit jelent mindez? - A szakértők is megszólaltak a témában (Promotions)
A folt elég nagy, és ütemesen növekszik.
jún. 23
10:45
Mi történt vele? Így néz ki most az egykori Playmate, akiért az egész világ odavolt (Promotions)
Kendra Wilkinsont leginkább A Playboy villa lányai című realityből ismerheti a magyar közönség, de azóta rengeteget változott.
jún. 23
11:09
Szerelmüknek csak a halál vethetett véget: több mint 50 évig rajongott a férjéért a magyar színésznő (Femcafe)
Felföldi Anikó és férje, Körmendi Vilmos szerelme legendás volt: sokak oldalát furdalta a kíváncsiság, mi a páratlanul hosszú ideig tartó kapcsolatuk receptje, ők azonban hétpecsétes titokként őrizték a magánéletüket.
jún. 23
11:09
A világ legformásabb popsijú bébiszittere levetkőzött, majd úgy tette szét a lábait, hogy arra elfogynak a karakterek (Promotions)
Elképesztően forró fotók jelentek meg Samara Weavingről, aki a Netflix szexihorrorjában is szerepelt.
jún. 23
11:33
Pataky Ági a házasságairól és a válásairól vallott – 18 évesen, négy hónap után lett vége az elsőnek (Blikk)
Pataki Ági, az egykori modell 70 évesen is elképesztő formában van, köszönhetően többek között az édesanyjától örökölt génjeinek. Ági az élete során háromszor is férjhez ment, ám csak a harmadik házasságában tudott kiteljesedni igazán.
jún. 23
11:45
Megdöbbentő dolog derült ki Sylvester Stallone fiának boncolási jegyzőkönyvéből (Femcafe)
Sage Stallone tragikusan fiatalon, csupán 36 évesen vesztette életét – halála körül a mai napig rengeteg a rejtély, boncolási jegyzőkönyvéből azonban viszonylag sokat meg lehet tudni arról, mi is okozhatta a tehetséges férfi vesztét.
jún. 23
11:51
Brad Pitt úgy néz ki a legújabb fotóin, mint egy kiöregedett selyemfiú (Promotions)
Brad Pitt lett egy magazin címlapsztárja, de valami nagyon nem stimmel a képeivel.
jún. 23
11:57
10 milliárd forintos vagyona van Magyarország leggazdagabb tanárának, mégis egy falusi iskolában tanít (SzMo)
Attilának mindene megvan, de a tanítás és mások segítése ösztönzi a legjobban.
jún. 23
12:03
Így növeszd ki a frufrudat anélkül, hogy beleőrülnél (Glamour)
Ha úgy gondolod, hogy nem bírsz már a frufrud rendszeres karbantartásával, meguntad az elköteleződést, akkor nyugodtan is kivárhatod a lenövést, és közben remekül szórakozhatsz is!
jún. 23
12:09
Brad Pitt visszavonul? A színész szerint közeleg a vég (Glamour)
Brad Pitt 58 évesen eljutott arra a szintre, hogy tényleg csak azt csinálja, amit akar. A GQ legújabb számában új filmjének apropóján készült vele interjú és hozzá egy egész pszichedelikus fotósorozat.
jún. 23
12:27
Orosz-ukrán háború: megdöbbentő csapás érte az oroszokat Ukrajnában, a saját csapdájukba sétáltak bele - új szimbólum születik? (Promotions)
Egy előre nem látott forgatókönyv fő szála érvényesült, elképesztő csapás ért egy orosz csapatot.
jún. 23
12:27
A királyi család rideg stratégiával kezelte Meghan Markle-t és Harry herceget (rtl.hu)
A sussexi hercegi pár ősszel bombát robbanthat a herceg új könyvével.
jún. 23
12:51
Emberölés áldozata lehetett a világhírű futballsztár, Diego Maradona (Femcafe)
Maradona haláláért a bíróságon vonnak felelősségre nyolc egészségügyi szakembert.
jún. 23
13:09
Melltartó nélkül pózolt a Stranger Things fiatal sztárja, aki az egész világ kedvence lett (Promotions)
A Maxet alakító Sadie Sinkről bevállalós fotók jelentek meg, le fognak izzadni a Stranger Things rajongók.
jún. 23
13:21
Nyertes Zsuzsa lánya elbűvölő nő lett, le sem tagadhatná, hogy a színésznő az édesanyja (Femcafe)
Nyertes Zsuzsa igazán büszke édesanya: 28 éves lánya, Zsuzsó komoly felnőtt nővé érett, ráadásul a munkában és a magánéletben is megtalálta a boldogságot.
jún. 23
13:21
Mikor a legjobb a szex? (Glamour)
Sok felmérés bizonyítja, hogy melyik is a legjobb napszak egy kis hancúrozáshoz. Egyesek esküsznek, hogy nincs jobb napindító egy gyors reggeli összebújásnál, mások azon a véleményen vannak, hogy az este a tökéletes alkalom a romantikázásra. Nos, egy legújabb kutatás szerint a délután 3 óra az, amikor a legkielégítőbb tud lenni a szex.

Keresés