Ausztráliából érkezett a népes násznép, a magyar menyasszony pedig mindent meg szeretett volna mutatni abból, ahogyan nálunk szokás egy lakodalmat megülni. A Fókuszt meghívták a pompás ceremóniára, és már boldog feleségként és férjként szerelmük történetét is elmesélték.
Harminc kérdéssel soroztuk meg Peller Annát a Reggeli stúdiójában sétálva, ő pedig rengeteg vicces és meglepő történetet mesélt magáról. Hogyan szeretett bele a saját unokatestvérébe, mi volt a legcikibb gyerekkori élménye, mi az az intim becenév, amin csak a családja szólíthatja, és mi történt, amikor rosszkor nyitott be a vécébe az első munkája k
A bíróság szerint Amber Heard tudatosan állított valótlanságokat Johnny Deppről, ezért 15 millió dollár kártérítést kell fizetnie. Exférjét ugyanakkor kétmillió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték.
Meglehetősen szerény összeggel számolt el Márki-Zay Péter. A korábbi miniszterelnök-jelölt, ellenzéki politikus kevesebb, mint két hónap alatt – február 12. és április 3. között – bruttó 1 182 878 forintot költött kampánycélokra – derült ki a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjéből. Ezt egy budapesti reklámügynökségi cégnek fizette, „reklám- és prop
Exkluzív interjúnkban Damien Hirst angol művésszel, vállalkozóval és műgyűjtővel beszélgetünk az életéről, illetve a szépség, az élet és a halál témájában készült festményeiről, melyeket Párizsban a Fondation Cartier kortárs művészeti múzeumban állított ki.
– Kórházba került Vitray Tamás – tudta meg a Blikk. A 89 éves, Kossuth-díjas újságíró egyelőre nem tudja, mikor hagyhatja el az egészségügyi intézményt, ám reméli, az állapota hamarosan javul.
A Skechers UNO neve most egy olyan kortárs művészeti alkotással fonódik össze, ami példát mutat kreativitásból, kommunikációból és univerzális önkifejezésből.
Az ember mindig is arra vágyott, ami nem lehet az övé. Ezért van az, hogy az emberek nagyobb értéket tulajdonítanak annak a dolognak, amiből kevés van, vagy, amit nagyon nehezen tudnak megszerezni.
Ha a rendezőnek pszichopatára, sorozatgyilkosra, vagy őrült rendőrre volt szüksége, az elsők között Ray Liottát hívta. Se szeri, se száma azoknak a filmeknek, melyekben ebben a szerepkörben remekelt. Egyszer kijelentette, hogy „jó lenne már olyan filmet csinálni, ahol nem kell megfojtani a lányt, hogy megszerezze”. Hollywood rosszfiúja 67 évesen me
Egész Nagy-Britannia lázban ég, hiszen II: Erzsébet trónra lépésének a 70. évfordulóját ünneplik. A platina jubileum ünnepségei valójában már fél éve zajlanak, de ez a hétvége lesz a csúcspont.
Rácz Jenő és Gyuricza Dóri babája április 14-én született meg. A kis Kamilla picit korábban érkezett, mint várták. A házaspár először mesélt a szülői élet szépségeiről és nehézségeiről.
A mai napot is a Rák jegyében lubickoló Hold befolyásolja: érzelmesebb, érzékenyebb és háziasabb leszel a szokásosnál. Biztonságot a szüleidtől és a családi kapcsolataidtól remélhetsz. A délutáni órákban a Hold és az Uránusz barátságos fényszöge különleges élményeket, váratlan találkozásokat vagy meglepetést okozó üzeneteket ígér. Háztartási és éle
A 75. cannes-i filmfesztivál vörös szőnyege az idén talán minden eddiginél pazarabb volt, hiszen két éves szünet, de legalábbis nagyon visszafogott szemle után végre teljes pompájában és mindenféle megszorítások nélkül térhetett vissza a Francia Riviéra legpompásabb eseménye.
Gyakran kerülnek a vezető hírek közé azok a hírességek, akiket smink nélkül sikerül megörökítenie a paparazziknak. A legfrissebb áldozat Selena Gomez. Feltéve, ha tényleg ő van a képeken.