Kihirdették a nonprofit szervezetek számára kiírt Invitech InnoMax-díj nyerteseit – közölte az Invitech ICT Services Kft. A győztesek egyike a Kompánia Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozik a virtuális valóság (VR) segítségével. A Németh Imre Alapítvány drónokkal és VR-felszerelésekkel korszerűs
Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektorban foglalkoztatott nők arányának növeléséhez a sztereotípiák lebontására és az informatikai képzésekben résztvevő nők számának növelésére van szükség – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A szövetség nem reprezentatív felmérése szerint a szektorban a váll
Díjazták az “Adatgazdaság digitalizációs összefüggései” pályázat nyerteseit. A Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. pályázata olyan egyetemistáknak, frissen végzett pályakezdőknek szólt, akik szakdolgozatukban, diplomamunkájukban, doktori disszertációjukban az adatgazdaság digitalizációs összefüggéseivel foglalkoztak
Átadták a középiskoláknak meghirdetett Mesterséges intelligencia (MI) verseny díjait. A tizenkét díjazott intézmény mindegyike egymillió forint értékű, informatikai eszközökből álló csomagot nyert. A versenyre éppen száz iskola jelentkezett, és darabra pontosan hatezer diák végezte el a kihívást. A tizenkét nyertes intézmény egymillió forint értékb
Soha még olyan nagy távolságból nem észleltek csillagot űrteleszkóppal, mint a Hubble segítségével felfedezett Earendel, amely 12,9 milliárd fényévnyire van a Földtől. Ilyen nagy távolságból a teleszkópok általában csillagok millióiból álló galaxisokat lennének képesek érzékelni – írta a BBC. A Hubble ezzel szemben egyetlen csillagot, az Earendelne
Május 5-én Szigetvári József, a Szállás Group vezérigazgatója egy felmérést mutat be a régió turisztikai digitalizációs szintjéről. Ennek kapcsán kérdeztük egy rövid podcastban.
Szakértők szerint a biztosítók akkor sem feltétlen bújhatnak ki kötelezettségeik alól, ha a szerződésben rögzítve van, hogy háború esetén nem térítik meg a kibertámadások okozta károkat.
Az MI-rendszerek fejlődésével azok energiaigénye is gyorsan növekszik, és interdiszciplináris hardverfejlesztések hiányában hamarosan fenntarthatatlanná válhat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Március közepére orvosolták a tavaly októberben azonosított hibát, amelynek nyomán akár 30 százalékkal is megugorhatott bizonyos félrevezető tartalmak nézettsége világszerte.
Az OXO csaknem 355 millió forinttal emeli meg a Gloster alaptőkéjét; amiből hazai magánbefektetők 55 millió forintot állnak. Az OXO Technologies Holding Nyrt. közleménye szerint a Gloster Infokommunikációs Nyrt. a jegyzési árat a döntés időpontjában érvényes 180 napos forgalommal súlyozott átlagárban, 952 forint részvényenkénti árban határozta meg.
Fegyházbüntetésre ítélték egy nemzetközi sportfogadási csalás több vádlottját — közölte a Fővárosi Törvényszék. Mint írták: a büntetőügyben az ügyészség 12 ember ellen emelt vádat számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntette, gazdálkodó szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló folytatólago
Az elektronikai termékeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. kapacitásbővítő beruházást hajt végre Jászárokszálláson, Jászberényben és Nyírbátorban újabb, mintegy 15 milliárd forint értékben. Az utóbbi években a Rosenberger csoport már megvalósított Magyarországon egy közel 15 milliárd forint értékű fejlesztést. Papp Francisco, a magyarországi l
Digitális aláírást fejlesztettek a Benker magyar fejlesztői — közölte a cég. A litván cég magyar fejlesztői szerint az Ethereum 2.0 hitelesítési problémájának megoldására létrehozott matematikai alapon működő digitális hitelesítési technológia az egész bankrendszert megreformálhatja. A Benker az Európai Unió első olyan pénzügyi szolgáltatója, amely
Mintegy negyven kilogrammos kődarab szakította be kedd délután egy vajdahunyadi lakóház tetőzetét és emeleti mennyezetét. Az égből pottyant kődarab nem okozott személyi sérülést, mert a házban lakó nő és két kiskorú gyermeke a földszinten tartózkodott, a kő pedig nem hatolt át a földszint födémjén. A hírtelevíziók meteorit becsapódását valószínűsít
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Dell Technologies bemutatta legújabb gamer monitorát, a 4K UHD-s Dell G3223Q-t. A Dell 32 4K UHD 4K játékra tervezett monitor (G3223Q) modell kristálytiszta képminőséget és a legmodernebb csatlakoztatási lehetőségeket kínálja a játékosoknak pc-n és konzolon egyaránt. Az új kijelző 4K UHD felbontással, Fast IPS és VESA DisplayHDRTM 600 tanúsítvánn
Közel egy hónap alatt több mint hétmillió forint adományt gyűjtöttek össze az eMAG-Extreme Digital vásárlói a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. Az közelmúltban egyesült társaság saját, tízmillió forintos adománya mellett a befolyt összeget teljes egészében a szeretetszolgálatnak továbbítja az Ukrajnában bajbajutottak megsegítésére. “Azért in
Egy kibertámadás számos negatív következménnyel járhat a vállalatok számára – beleértve a munkavállalókat, a gazdasági mutatókat és az egész szervezet működését – ezért elengedhetetlen, hogy felkészüljünk az ellene való védekezésre. A fenyegetések mennyisége és kifinomultsága folyamatosan fejlődik, ezért ébernek kell lennünk — figyelmeztetnek a szl
Március 31. a World Backup Day. Ezen a napon a szakemberek a biztonsági mentések fontosságára hívták fel a figyelmet. A kezdeményezés szervezőinek statisztikái szerint az emberek 30 százaléka még sosem készített biztonsági mentést az adatairól. Senki nem tudja, mikor lesz ő a következő áldozat, tehát mindenkinek érdemes időt szakítania a
Óriási, talányos kőkorsókat fedeztek fel az északkelet-indiai Asszám államban. A régészek szerint feltehetően ősi temetési szertartásokban játszhattak szerepet. A 65 különböző méretű és alakú homokkő edényt négy helyszínen találták meg szétszórva a BBC News cikke szerint. A korsók némelyike magas és hengeres, míg a többi részben vagy teljesen a föl
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tavaly a világ lakosságának közel hatvan százaléka (4,66 milliárd ember) használja az internetet. Sajnos a világon nem mindenhol élvezhetik a polgárok az egyenlő és nyílt internet-hozzáférést. Egy tanulmányban kutatók országonként összehasonlítást végeztek, hogy kiderítsék, mely országokban vannak a legszigorúbb internetkorlátozások, és hol élvezhe
Minden korcsoport számára alkalmas levéltár-pedagógiai foglalkoztatótermet alakított ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Az általános- és középiskolás korosztály számára négy online applikáció is készült. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy az intézmény legújabb funkciója a levéltár-pedagógia, ezt a felad
Az új, 24M1N3200ZA a Philips monitort általános felhasználásra és intenzív számítógépes játékokhoz fejlesztette ki. A gyártó szerint gyors, 165 Hz-es frissítési sebesség és az 1 ms-os válaszidő zavartalan játékélményt biztosít. Kipróbálhattuk a gépet, és állíthatjuk, ez nem ígéret! Amikor nagy frissítési sebességű, intenzív játékokat játszunk, a gr
A Teslát üldöző márkák új kihívással néznek szembe az elektromos hajtású, szoftvervezérelt járművek fejlesztésében: kérdés, hogy milyen technológiákat építsenek saját maguknak, és mit vásároljanak továbbra is a beszállítóiktól.
Az Accenture legújabb jelentése szerint a „metaverzum kontinuum”, a digitálisan továbbfejlesztett világok, valóságok és üzleti modellek spektruma újradefiniálják a világ működését és interakcióit. Az Accenture 2022-es Technology Vision kutatása szerint a vállalatok egy olyan jövő felé haladnak, amely jelentősen különbözik az általuk tervezettől – m
Az avarok néhány év alatt több mint ötezer kilométert tettek meg Mongóliától a Kaukázusig, majd további tíz év múlva a mai Magyarország területén telepedtek le. Ez a migráció az emberiség történetének egyik leggyorsabb, nagy távolságú vándorlása, amely az ősi DNS-nek köszönhetően most rekonstruálhatóvá vált – derült ki az avar kori
Miután a ködösítés már a Baidu vagy a Weibo tőzsdei kereskedésének felfüggesztésével fenyeget, a kínai szabályozó hajlandó lenne lazítani szigorú feltételein.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Ez a sakk vagy a gó után újabb mérföldkő lehet az MI menetelésében, mivel a bridzs is olyan stratégiai játék, amelyik nagyban épít a ránk jellemző "emberi" képességekre.
Nehéz idők jönnek, egyre több veszély leselkedik a vállalatok informatikai rendszereire. Íme néhány fontos lépés, amelyeket a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szakértői szerint érdemes megtennie a vállalkozása biztonsága érdekében. Frissítse (vagy készítse el) az üzletmenet folytonosságát biztosító tervet. Tervezze meg, hogyan működhet a vál
A Dell Technologies bemutatta legújabb gamer monitorát, az USB-C-s Dell G3223D-t. A Dell 32 USB-C gamer monitor (G3223D) kijelző magával ragadó képeket, gazdag színeket és USB-C csatlakozást kínál, hogy zökkenőmentes élményt nyújtson a sport-, szerepjátékok és szimulációs játékok során. A QHD felbontásnak és a VESA DisplayHDR 400 tanúsítványnak kös
A vállalkozások igényeinek megfelelően új funkcióval bővült a vali.hu vállalkozói információs portál. A legújabb fejlesztés eredményeként a társas vállalkozások mellett mától már az egyéni vállalkozók számára is elérhetőek a személyre szabott információk a honlapon. A VállALkozói Információs portált a világjárvány gazdasági hatásaira válaszul hozta
Elsők között teszi országosan elérhetővé a CAT-M hálózatot a Vodafone. A Vodafone hazánkban elsők között vezet be országos szinten egy új adatátviteli technológiát, a CAT-M hálózatot. A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszak
Az ózon gyengítheti a Föld egyik legfontosabb hűtési mechanizmusát, így az eddig véltnél jelentősebb üvegházhatású gáz lehet – derült ki egy kutatás eredményéből. A Kaliforniai Egyetem riverside-i intézménye vezette nemzetközi kutatás eredményei szerint az Antarktiszt körülvevő óceáni vizekben a XX. század második felében tapasztalt felmelegedés ma
Fényesebb online jövőt ígér, de közben lerakhatja egy disztópikus rémálom alapjait is – figyelmeztet március végén kiadott elemzésében a Forrester Research.
A világ aktuálisan leggazdagabb embere eddig csak kritizálta a Twitert, de most be is vásárolta magát a társaságba, és annak legnagyobb részvényeseként már a felhasználókat szavaztatja bizonyos változtatásokról.
Sok végzős is csak annyit tud, amennyi az iskolán kívül ragadt rá, ez pedig a munkáltatók szerint jelentős hiányosságokat okoz még az alapvető digitális képességekben is.