2022. április 11. hétfő

ápr. 11
4:51
Részvényenként 29 forint osztalékot javasol a 4iG igazgatósága (Mínuszos)
Tavalyi eredményéből részvényenként 29 forint osztalék kifizetését javasolja a 4iG Nyrt. igazgatósága – közölte a társaság. Az osztalékfizetés alapja a 3,97 milliárd forintos adózott eredmény, időpontját a likviditási helyzet függvényében jelölik ki, legkésőbb december 31-ig. Tavaly év végén 103 207 921 4iG-törzsrészvény volt forgalomban. A 4iG cég
ápr. 11
5:45
Februárban harmadával nőtt a chipek eladása a világon (Mínuszos)
Februárban a félvezetők globális értékesítése 32,4 százalékkal, 52,48 milliárd dollárra ugrott éves szinten a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint. Januárral összevetve a növekedés 3,4 százalék volt. John Neufer, a SIA elnök-vezérigazgatója elmondta: “a globális chipeladások továbbra is magas szinten maradtak fe
ápr. 11
6:27
Koncepciós képeken a Samsung Galaxy A54 5G (GSMring)
A dél-koreai vállalat új készülékének utódja már megtekinthető koncepciós képeken. Mutatjuk, hogy hogyan nézhet ki majd a Samsung Galaxy A54 5G okostelefon. A Samsung Galaxy A53 5G okostelefon még egy hónapja sincs, hogy megjelent, de máris olyan szivárgások érkeznek, amiben azt taglalják, hogy hogyan nézhet majd ki a Samsung Galaxy A54 5G. Ezeket
ápr. 11
6:57
Drónkutató központ is lesz Zalaegerszegen (Mínuszos)
Drónkutatási és -fejlesztési központot alakítanak ki Zalaegerszegen húszmilliárd forintos beruházással, nagyjából kétszáz munkahelyet teremtve – közölte a város polgármestere. Balaicz Zoltán a városi közgyűlés napirendjéről szóló tájékoztatóján azt mondta, Magyarország a drónok alkalmazása, kutatása és fejlesztése területén vezető szerepet kíván ki
ápr. 11
7:33
Erősebb töltőt kaphatnak az iPhone modellek? (GSMring)
Úgy tűnik, hogy az amerikai vállalat is dolgozik azon, hogy gyorsabban tudjanak feltölteni készülékei, legalább is a szivárgások ezt mondják. Mutatjuk, hogy mit tudunk az új töltőről. Az Apple még mindig nem szállt be a nagy töltési sebességet növelő háborúba és az is lehetséges, hogy nem is fog, viszont valamilyen szinten azért mégis növelhetik a
ápr. 11
7:45
Bajban a Tungsram (Mínuszos)
Mától részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények — írta a Zalai Hírlap. Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül
ápr. 11
8:03
Álszentek összeesküvése? Nadella beszélt az online munkavégzés veszélyeiről (Bitport)
Nehéz a Productivity Score-t figyelmen kívül hagyva hallgatni a Microsoft-vezért, amikor a magánélet és a munka közti határvonal eltűnésének veszélyeiről beszél.
ápr. 11
8:51
Megvan, hogy mikor jön az első okostelefon a legújabb Snapdragon lapkával (GSMring)
Már régóta pletykálnak arról, hogy hamarosan új Snapdragon processzor érkezik a következő hónapokban, most megtudhatjuk, mikor és melyik terméknél találkozhatunk majd vele. A Qualcomm idén elég hamar bemutathat egy újabb csúcslapkát legalább is a szivárgások ezt mondják. Az első Snapdragon 8Gen1 SoC lapkával felszerelt okostelefon, tavaly decemberb
ápr. 11
8:51
Tudtak élni az ókori Jeruzsálemben (Mínuszos)
Egzotikus, vaníliás-fűszeres borokat is ittak az i.e. VI. századi Jeruzsálemben egy új tudományos kutatás szerint – jelentette a The Times of Israel. Az egzotikus, távoli vidékekről Izrael földjére került fűszer-maradványokra Jeruzsálemben, a Dávid városának elnevezett ásatási övezetben bukkantak, az i.e. VI. századi, még a Babiloni fogság előtti i
ápr. 11
9:45
Nagyot változik a Play Áruház (GSMring)
Az egyik legnépszerűbb letöltőalkalmazás tulajdonosai, most egy új szoftveres újítást mutattak be, ami javítja a felhasználók biztonsági érzetét. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az Android alapú eszközökön, már jól megszokhattuk, hogy a hivatalos letöltő áruház a Play Áruház, ami alapból elérhető ezeken a termékeken. Persze vannak alternatív megol
ápr. 11
9:45
Csökkent, de erős maradt a PC-piac (Bitport)
Ugyan a személyi számítógépek első negyedéves eladásai 5 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi szinttől, de a szektor összességében remek teljesítményt nyújtott.
ápr. 11
10:21
Hol játsszuk életünk első pókerjátszmáját? (Mínuszos)
Minden profi pókerjátékos elkezdte valahol! Akár a legjobb barátainkkal játsszuk életünk első pókermeccsét, akár az online póker csodálatos világába merészkedünk, a kérdés az: melyik a számunkra legideálisabb mód az első pókerélmény megszerzésére? Cikkünk erre a kérdésre próbál meg választ találni. Póker a barátokkal Kevés olyan játék van, amely te
ápr. 11
11:39
A Hitachi biometrikus azonosítással tenné fölöslegessé a bankkártyát (Bitport)
Elkészült az a rendszere, amin keresztül a felhasználó hitelkártya vagy okostelefon nélkül is be tud jelentkezni egy szállodába, vagy fizethet az üzletekben.
ápr. 11
13:27
Mindenki látja az adat fontosságát, mégis kevesen támaszkodnak rá (Bitport)
Az elmúlt évek a túlélést segítő digitális átalakulásról szóltak, és csak a szervezetek tizede koncentrált az adatokra.
ápr. 11
13:39
Új színben érkezik a Samsung Galaxy S22 Ultra (GSMring)
A dél-koreai vállalat legújabb csúcskészülékét egy új színben dobta piacra a napokban. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről az új kiadásról. A Samsung Galaxy S22 sorozat februárban került bemutatásra, amik akkora népszerűségnek örvendenek világszerte, hogy nem túl könnyű beszerezni őket. A sorozat legerősebb tagja a Samsung Galaxy S22 Ultra, ahogy a leg
ápr. 11
15:15
A Volkswagen szerint csak 2024-re érhet véget a csiphiány (Bitport)
Bár a termelés jövőre visszatérhet a 2019-es szintre, ezúttal már 2024-re teszik az ellátási láncok zavartalanságának helyreállítását.
ápr. 11
16:39
Különös objektum tűnt fel Alaszka felett (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
ápr. 11
17:03
Kockázatos buli a játék és a kriptó összeolvadása (Bitport)
A play-to-earn modellek a játékosok számát és a befektetett tőke értékét tekintve is rakétáznak, azonban a nyilvánvaló kereseti lehetőségek mellett a modell buktatói is ugyanolyan egyértelműek.

Keresés