2022. június 24. péntek

jún. 24
16:09
Megvannak a wimbledoni magyarok ellenfelei (Infostart)
A legelőkelőbben rangsorolt magyar, a tavaly negyeddöntős Fucsovics Márton (57.) az első fordulóban azzal a kazah Alekszander Bublikkal (39.) csap össze, aki idén februárban Lyonban nyerte pályafutása első ATP-tornáját.
jún. 24
16:09
Pérez mindent megtesz, hogy sérülése rendbe jöjjön a Brit Nagydíjra (Racing)
Sergio Pérez a Kanadai Nagydíj után utalt rá, elképzelhető, hogy szombati időmérős balesete okozta a kiesését a futamon. De nem ez volt az egyetlen negatív következménye a kvalifikáció második szakaszában elkövetett hibának, a mexikói pilóta ugyanis felfedte, hogy kisebb sérülést is összeszedett a becsapódás során. Pérez a hármas kanyar előtt mérte
jún. 24
16:15
„Nem éreztem, hogy elértem a határt” – megszólalt a szinkronúszó, akit az edzője mentett ki a medencéből (SzMo)
Anita Alvarez szerint az emberek nem is tudják elképzelni, mennyire gyakoriak az ájulások ebben a sportban.
jún. 24
16:27
Ez a két magyar úszó szinte a karrierjét is feláldozta Milák világcsúcsáért (Blikk)
Ragyogó példaképek! A bajtársiasság diadala, amit Márton Richárd és Biczó Bence az elmúlt két évben Milák Kristóf társaként véghez vitt. A tehetséges sportolók arra tették fel a karrierjüket, hogy a magyar úszás elmúlt éveinek legnagyobb sikerei megszülethessenek. Muskétásként támogatták Milák felkészülését, a ragyogó ígéret pedig elfoglalta méltó
jún. 24
16:51
Friss hír! Ma már nem engedték medencébe az elájuló szinkronúszót (Blikk)
A műúszó hölgy horrorisztikus ájulása után ma újra versenyzett volna, edzői azonban a legutolsó pillanatban jobbnak látták, ha inkább kihagyja a mai megmérettetést.
jún. 24
16:51
Marco Rossi: ez az, ami tökéletesen illik a csapatra (Demokrata)
Marco Rossi szerint a csapategység a magyar válogatott legnagyobb erőssége.
jún. 24
16:57
Marco Rossi: A csapategység a magyar válogatott legnagyobb erőssége (HírTV)
A csoportban elfoglalt első hely ellenére továbbra sem az elsőségre gondol, sokkal inkább arra, hogy az együttes szeptemberben bennmaradjon az NL legfelső osztályában.
jún. 24
17:03
Sokkoló részletek derültek ki Kesjár Csaba autóversenyző haláláról (Blikk)
Harle Tamás újságíró újabb könyvet írt idén Kesjár Csaba autóversenyzőről, amelyben megdöbbentő részleteket tár fel a fiatal haláláról.
jún. 24
17:15
Nem szerepelhet a csapatversenyen a műúszó, aki szerdán elájult a medencében (SzMo)
Anita Alvarez korábban azt mondta, normálisan érzi magát és emelt fővel szeretné befejezni versenyt.
jún. 24
17:15
Az Alpine a tizedik futamra már a hatodik fejlesztésével készül (Racing)
Az Alpine egyre jobb formát mutat az elmúlt versenyhétvégéken, ez pedig köszönhető a folyamatos fejlesztéseiknek is. A franciák jelenleg a konstruktőri bajnokság ötödik helyén állnak, de az elmúlt évvel ellentétben a negyedik helyre is van esélyük, jelenleg mindössze 8 pont a lemaradásuk az itt álló McLarenhez képest. A Brit Nagydíjon pedig tovább
jún. 24
17:21
Marco Rossit ajánlatokkal bombázzák a Nemzetek Ligája-sikerek után: egy elit válogatott is megkereste (Blikk)
Siracusa – Nem túlzás, világszerte is komoly visszhangja volt labdarúgó-válogatottunk kiváló Nemzetek Ligája-szereplésének, és különösen az angolok elleni 4-0-s wolverhamptoni sikernek. A magyar szurkolók körében elképesztő népszerűségnek örvendő szövetségi kapitány, Marco Rossi a történelmi győzelem után maga is jó néhány megkeresést kapott, ahogy
jún. 24
17:39
Szexista üzenetekkel zaklatják a bombázó focistanőt (Blikk)
"Úristen! Ki ez a lány?" – tehetnénk fel a kérdést a magyar Valmar zenekar nyári slágere után szabadon, hogyha megpillantjuk Ana Maria Markovicot, a svájci Grasshopper futballistáját.
jún. 24
17:39
Nikita Mazepin nem kér Amerikából és az IndyCar-ból (Racing)
Nikita Mazepin ragaszkodik ahhoz, hogy a közeljövőben vissza fog térni a Forma-1-be, éppen ezért elzárkózik az IndyCar-tól. Bár a Haas F1-es csapatától az ukrajnai konfliktus és az abból fakadó nyugati szankciók miatt kirúgták, a 23 éves versenyző ragaszkodik ahhoz, hamarosan visszatér a száguldó cirkuszba. “Bízom benne, hogy a jövőben lehetséges l
jún. 24
18:03
Brutális baleset az országúti kerékpáros ob-n, mentőt kellett hívni (Metropol)
Figyelmetlen autós ütött el kerékpárosokat a pénteki országúti országos bajnokság férfi mezőnyversenyében.
jún. 24
18:09
Ecclestone: Schumacher apja befogná a kritikusok száját (Racing)
Bernie Ecclestone védelmébe vette a szenvedő F1-es pilótát, Mick Schumachert, és ragaszkodott ahhoz, hogy a Haasnak segítenie kellene neki, nem pedig kritizálnia. A 91 éves egykori F1-es vezér ugyanakkor elismerte, hogy a Forma-1-es legenda Michael Schumacher fiának teljesítményét jelenleg nehéz megítélni. A német NTV-nek nyilatkozott: “Nem ismerjü
jún. 24
18:27
Negyedik lett Szabó Szebasztián (Demokrata)
Szabó Szebasztián negyedik helyen végzett 50 méter gyorson a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 24
18:39
Nascar: Kurt Buscht elviszik az idegenek, Hamlin monitort aprít – Mi pedig sírva röhögünk (USAracing)
Ki ne emlékezne arra, amikor Kyle Busch 2010-ben babarózsaszín, kiscicákkal, bébifókákkal és szivárvánnyal díszített autóban,...
jún. 24
18:39
Nascar: Kurt Buscht elviszik az idegenek, Hamlin monitort aprít – Mi pedig sírva röhögünk (Racing)
Ki ne emlékezne arra, amikor Kyle Busch 2010-ben babarózsaszín, kiscicákkal, bébifókákkal és szivárvánnyal díszített autóban,...
jún. 24
18:45
Szabó három századdal maradt le a dobogóról 50 méter gyorson (HírTV)
Szabó Szebasztián negyedik helyen végzett 50 méter gyorson pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 24
18:57
Úszó-világbajnokság: Szabó Szebasztián három századdal maradt le a dobogóról 50 méter gyorson (Blikk)
Szabó Szebasztián negyedik helyen végzett 50 méter gyorson pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 24
19:03
Szabó három századdal maradt le a dobogóról 50 méter gyorson (444.hu)
Óriási egyéni csúccsal a negyedik lett döntőben.
jún. 24
19:03
Milák Kristóf világbajnok (Demokrata)
Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 24
19:05
Milák Kristóf világbajnok a 100 méteres pillangóban is (444.hu)
Duplázott a magyar klasszis.
jún. 24
19:09
A 200 után 100 pillangón is világbajnok Milák Kristóf (HírTV)
Második aranyérmét is megszerezte Milák Kristóf a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon, amelynek pénteki napján Szabó Szebasztián szintén remek eredményt ért el.
jún. 24
19:09
Nizza lakossága nem akar F1-es versenyt rendezni (Racing)
A helyieknek nem tetszik az az ötlet, hogy Nizzában is rendezzen a Forma-1 versenyt. Stefano Domenicali szeretné kissé megfűszerezni a Francia Nagydíjat. Tervei szerint így két éves ciklusban váltaná egymást Le Castellet (Paul Ricard) és Nizza. Esteban Ocon örömmel fogadta a híreket. A francia versenyző ugyanakkor azt is el tudná képzelni, hogy a m
jún. 24
19:21
"Nagyon rossz idő..." - Milák Kristóf újra lenyomta a világot (Ripost)
Milák pénteken a 100 méter pillangó döntőjében úszott.
jún. 24
19:21
Nem engedi tovább versenyezni Budapesten a FINA az elájult szinkronúszót (rtl.hu)
Anita Alvarez ugyan egészséges, de a biztonsági megfontolások fontosabbak a Nemzetközi Úszószövetség szerint.
jún. 24
19:27
Aranyérmet szerzett Milák Kristóf 100 méteres pillangóúszásban is (SzMo)
A magyar klasszis tényleg megállíthatatlan a budapesti vizes vb-n.
jún. 24
19:33
Ronaldo is követheti Manét a Bayernbe (Blikk)
Minden idők legszenzációsabb átigazolását viheti végbe a Bayern München, ha igaznak bizonyulnak a spanyol és a német sajtó spekulációi. A bajorok ugyanis Robert Lewandowski távozása esetén a nyáron szerződtetnék Cristiano Ronaldót a Manchester Unitedből, nem sokkal azután, hogy Sadio Manét megszerezték a Liverpooltól.
jún. 24
19:39
Történelmi sportsiker: több mint húsz év után lett ismét világbajnok a magyar aerobikválogatott (Blikk)
24 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar aerobikválogatott újabb világbajnoki címmel térhessen haza.
jún. 24
19:45
Szenzációs siker! Milák Kristóf újabb aranyérmet nyert (Metropol)
Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon, amihez Orbán Viktor is gratulált.
jún. 24
19:45
"Az uszoda cápája" - Orbán Viktor gratulált Milák Kristófnak (Ripost)
Milák Kristóf újabb győzelmet aratott az úszó-vb-n.
jún. 24
19:45
Újabb IndyCar-teszt, ezúttal Andretti-elsőséggel (Racing)
Ezúttal az indianapolisi belső körön gyűlt össze az IndyCar-mezőny egy szezonközi tesztre. Két Andretti-versenyző bizonyult a leggyorsabbnak. Legutóbb még Iowában tesztelt az IndyCar mezőnye, ott egy 1-2-5-tel a Penske vitte a prímet. Ezúttal, hogy roadon is gyakoroltak, az Andretti Autosport két versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak Herta-Rossi s
jún. 24
20:09
Milák Kristóf: én is ember vagyok (Demokrata)
Én is ember vagyok, kicsit elfáradtam, mondta Milák Kristóf.
jún. 24
20:09
Nehéz helyzetbe kerülhet a Red Bull a Honda miatt? (Racing)
Német lapértesülések szerint a Honda vissza akar lépni a Forma-1-be. 2021 végén hivatalosan kihátráltak a sportágból a japánok, bár az erőforrásokat továbbra is ők biztosítják a Red Bullnak és az AlphaTaurinak. Azonban az új motorszabályok megjelenésével visszatapsolnák magukat a száguldó cirkuszba. Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport neves sz
jún. 24
20:45
Milák Kristóf szenzációs úszással megszerezte második aranyérmét a vizes vb-n (rtl.hu)
Az úszó ezúttal 100 méteres pillangóúszásban nyert.
jún. 24
21:15
Marko szerint idén a Red Bull dominál, de… (Racing)
Dr. Helmut Marko szerint a Red Bull domináns formában van az elmúlt versenyek hihetetlenül jó eredményeit követően. Az energiaitalosok szaktanácsadója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az RB18 megbízhatóságán továbbra is dolgozniuk kell. Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon idei hatodik, pályafutása huszonhatodik futamgyőzelmét szerezte, amivel már 49 po
jún. 24
21:33
Az év fekete sportolójának díjára jelölték Bubba Wallace-t (USAracing)
Hivatalosan közzétették a Bet Awards 2022-es jelöltjeinek listáját. A díjkiosztót 2001-ben hozta létre a Black...
jún. 24
21:33
Orbán Viktor rímbe foglalta gratulációját Milák Kristóf felé (SzMo)
A miniszterelnök a „legenda” szóval is illette a 100 méteres pillangóúszás friss világbajnokát.
jún. 24
21:33
Az év fekete sportolójának díjára jelölték Bubba Wallace-t (Racing)
Hivatalosan közzétették a Bet Awards 2022-es jelöltjeinek listáját. A díjkiosztót 2001-ben hozta létre a Black...
jún. 24
21:33
Íme a világ legalacsonyabb ejtőernyős ugrása (rtl.hu)
Nem csak nagyon magasról nehéz végrehajtani.
jún. 24
21:45
Döntött a világbajnok focista: visszatér előző klubjához a francia világsztár (Blikk)
Visszatér az olasz Juventus labdarúgócsapatához az angol Manchester Unitedtől távozó Paul Pogba – számolt be az olasz transzerguru, Fabrizio Romano.
jún. 24
22:15
Ezekkel az autócsodákkal száguldanak a teniszvilág sztárjai (Blikk)
A következő két hétben a wimbledoni Grand Slam-tornán szereplő teniszcsillagokra szegeződik a sportvilág szeme. A brit The Sun bemutatta, milyen luxusautókkal közlekednek a sportág ászai.
jún. 24
22:21
Győzelem Kanada ellen (HírTV)
A magyar női vízilabda-válogatott 11-7-re nyert pénteken a kanadai csapat ellen, így másodikként jutott tovább csoportjából a hazai rendezésű világbajnokságon. Bíró Attila olimpiai bronzérmes együttese vasárnap az argentinokkal játszik a negyeddöntőbe jutásért.
jún. 24
23:39
Imsa/Wec: Bemutatta autóját és versenyzőit a Porsche Penske Motorsport (Galéria) (USAracing)
Napvilágra kerültek az első képek a Porsche Penske vadonatúj versenygépéről. A Porsche 963 nevet viselő...
jún. 24
23:39
Imsa/Wec: Bemutatta autóját és versenyzőit a Porsche Penske Motorsport (Galéria) (Racing)
Napvilágra kerültek az első képek a Porsche Penske vadonatúj versenygépéről. A Porsche 963 nevet viselő...

Keresés