2022. május 14. szombat

máj. 14
0:12
Cinthya Dictator a leendő férjét látja Molnár Tamásban (Blikk)
Gyakorolni akarta a randizást, ezért mondott igent Cinthya Dictator a kapcsolatuk elején Molnár Tamásnak. A fotóművész korábban ugyanis csak akkor találkozott valakivel, ha látta benne a leendő férjét, a zenész, énekes azonban nem felelt meg ennek a kritériumnak. Legalábbis először.
máj. 14
0:12
Mentőhelikoptert riasztottak Pápára, nagy baj történt (BorsOnline)
Összeütközött egy kisteherautó és egy személyautó Pápán. Az Aradi utcában történt a baleset.
máj. 14
0:12
A testalkatod elárulja: ezzel a módszerrel fogyhatsz a legkönnyebben (Blikk)
Így olvadni fognak a kilók.
máj. 14
0:12
Újabb fejlemények a jobbikos nemi erőszak ügyében – Megszólalt a pártársai által megvádolt Földi István (Blikk)
Az érintett pénteki közleményében azt írta, megteszi a szükséges jogi lépéseket politikai ellenfelei lejáratási kísérlete miatt.
máj. 14
0:12
A háború kirobbanása óta először tárgyalt egymással az amerikai és az orosz védelmi miniszter: erre jutottak (Blikk)
Az orosz TASZSZ hírügynökség idézte az orosz védelmi minisztériumot, amely szerint a hívás „az amerikai fél kezdeményezésére” történt.
máj. 14
0:12
Emberségből jeles: a Real sztárja vigasztalta a kiesés miatt sírva fakadó ellenfelet – Fotón a megható jelenet (Blikk)
Megható jelenet zajlott le a Real Madrid–Levante spanyol bajnoki mérkőzés után. A madridiak 6-0-s győzelmével biztossá vált, hogy a valenciai labdarúgócsapat búcsúzik az élvonaltól. Nem rejtette véka alá csalódottságát a Levante csapatkapitánya, a kiesést biztossá tevő vereség után férfiasan vállalta a könnyeit a kamerák előtt is.
máj. 14
0:12
Új feladatkört kap Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a továbbiakban is politikai igazgatóként számít Orbán Balázs, a Miniszterelnökség eddigi miniszterhelyettese munkájára - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
máj. 14
0:12
Új vezető az Intersnack Magyarország élén (ProfitLine)
Házon belülről érkezett a Chio termékek gyártójának új vezetője. Lukács Dénes kereskedelmi igazgatóként dolgozott az Intersnack Magyarországnál, 2009 nyara óta. Előzőleg a Scitec Nutrition globális kereskedelmi vezetője volt, korábban pedig az Unilevernél töltött be több vezető pozíciót. Az Intersnack Magyarország piacvezető a sós snack kategóriáb
máj. 14
0:12
Abszurd dolgot tett a férfi a buszon, áldozata csak a tükörben vette észre (hirado.hu)
A brit nőnek azóta pánikrohamai vannak, hogy az ismeretlen levágta a haját.
máj. 14
0:12
Szombattól orosz áram nélkül maradnak a finnek (hirado.hu)
A finn jelentés szerint az ország villamosenergia-piaca nincs veszélyben, a kieső orosz áramot svéd szállítás fogja kompenzálni.
máj. 14
0:12
Több, mint 67 balatonnyi víz veszett el a világon (hirado.hu)
Az elmúlt 20 évben 4000 négyzetkilométernyi veszett el a világ árapályos vizes élőhelyeiből - mutatták ki az ausztráliai James Cook Egyetem kutatói.
máj. 14
0:12
A Keresztapa rendezője újjáépítené a Nagy Almát (hirado.hu)
Adam Driver, Forest Whitaker, Nathalie Emmanuel, Jon Voight és Laurence Fishburne játssza Francis Ford Coppola Megalopolis című, ősztől forgó filmjének főszerepeit - írta meg a deadline.com filmes portál.
máj. 14
0:12
Halálos áldozata is van a súlyos viharoknak az amerikai Minnesotában (hirado.hu)
Csütörtökre virradóan házak és üzletek tízezrei maradtak áram nélkül Minnesota déli részén.
máj. 14
0:12
„Tudták, hogy ennek a kutyának van múltja” – rátámadt az angyalarcú 3 éves kislányra a megvadult házőrző (Ripost)
A férfi nem tudott parancsolni a kutyájának.
máj. 14
0:12
A dél-koreai kultúra, ami mindannyiunk szívét rabul ejtette - Korea napot rendeznek a Millenárison (Noizz)
Kimchi, taekwondo, BB krém, Palota ékköve, K-pop, Squid Game. Ismerősen hangzanak? Nincs olyan, aki ne hallott volna már, sőt, ne rajongana a felsoroltak valamelyikéért. A közös bennük, hogy mind Dél-Koreából származnak, ahol egyszerre tisztelik a hagyományos értékeket, és hódítják meg a világot újításaikkal. Nem csoda, hogy ez a távoli, titokzatos
máj. 14
0:12
A magyar családpolitikát szeretné lemásolni Matteo Salvini (vg.hu)
Olaszországban nem fordítanak elegendő figyelmet a kérdésre, mivel általános meggyőződésnek számít, hogy a családpolitika "nem hoz szavazatot".
máj. 14
0:12
Péntek 13. a legszerencsétlenebb katasztrófák: világvége és repülőgép-szerencsétlenség (BorsOnline)
Péntek 13 mindig babonákkal teli. Több szörnyűség is történt már ezen a napon.
máj. 14
0:12
Egy polgárháború felé robogunk? (Növekedés)
Bár a régiónkban a szegénység történelmi léptékben szorult vissza a múlt évtizedben, a társadalomkutatók figyelmeztetnek: a nyugati világban a jelenlegi gazdasági rendszer felerősíti a társadalmi különbségeket, ami hosszútávon komoly problémákhoz vezethet.
máj. 14
0:12
Nem hajlandó kiszolgálni magyarokat egy horvát étterem – 2. felvonás (Mandiner)
Frissítette az étterem a tábláját. Mégis szívesen látnak minket. Egy feltétellel.
máj. 14
0:12
Orbán idióta törvénye miatt elképesztő helyzetbe kerültek a szociális intézmények (Nyugati Fény)
Azonnali megoldásra van szükség.
máj. 14
0:12
Kanári-szigetek Rally: Szoros csatában Csomós abszolút 10., Herczig Eb 10. (Racing)
Nagyon szoros küzdelmet hozott a Kanári-szigetek Rally első napja, melyet a helyi menő Luis Monzón nyert meg Nil Solans és Yoann Bonato előtt. Herczig Norbert az Eb értékelés tizedik helyén áll.  A Kanári-szigetek Rally jellegzetességei a rendkívül sok kanyart tartalmazó szakaszok, melyeken igazából csak azok tudnak nagyon gyorsak lenni, akik helyi
máj. 14
0:12
Nagy Melanie és G.w.M. a bíróságon keresi a megegyezést (rtl.hu)
A rapper volt felesége azt mondta, főleg a gyerekek miatt nem akarja kiteregetni a magánéletét.
máj. 14
0:12
A VW már villanyautós nyereséggel számol (Villanyautósok)
Az árak viszont tovább emelkedhetnek. A teljes anyag A VW már villanyautós nyereséggel számol címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
máj. 14
0:12
Elon Musk felfüggesztette a Twitter felvásárlását (rtl.hu)
Bejelentésében arra a hírre hivatkozott, ami szerint nem is olyan számottevő a hamis felhasználói fiókok jelenléte a platformon.
máj. 14
0:12
Sertészsírra cserélték a napraforgóolajat konzerveikben, mert akadozik az étolajimport (rtl.hu)
Sertészsírra cserélte a napraforgóolajat a Szegedi Paprika Zrt. az általa gyártott konzervekben. Hiány van, mert akadozik az étolajimport Ukrajnából, ezért volt szükség a cserére. Nem változik az ételek íze, sem az energiatartalma, és a cserét a konzervdobozok tetején jelölik is. A lipidológus szakemberek figyelmeztetnek, hogy a túlzott zsírfogyasz
máj. 14
0:12
Egy Kreml-közeli oligarcha szerint Vlagyimir Putyin vérrákban szenved (rtl.hu)
Újabb spekulációk láttak napvilágot az orosz elnök egészségi állapotáról.
máj. 14
0:12
Időjárás 2022-05-13 (rtl.hu)
Szombaton alapvetően a napsütésé lesz a főszerep, néhol számíthatunk fátyolfelhőkre. A csúcshőmérséklet 25-28 fok körül alakul.
máj. 14
0:12
„Itt van velünk, a történetekben, az emlékekben” – Benedek Tibor már nem élhette meg a vízilabda aranycsapatról készült filmet (rtl.hu)
Dokumentumfilm készül a magyar vízilabda-válogatottról, a forgatás lezárult, a produkció az utómunka fázisába lépett. A zsinórban három megnyert olimpia már önmagában elég lehetne egy filmhez, de ennél jóval többet megmutat majd az alkotás. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt. Egyvalaki sajn
máj. 14
0:12
Késsel megölte testvérét egy 48 éves férfi Szarvason (rtl.hu)
A két férfi berúgott, majd a fiatalabbik leszúrta az idősebbet. Az 53 éves férfi a helyszínen meghalt, az öccsét elkapták a rendőrök.
máj. 14
0:12
Jótékonysági akcióra kényszerül a Trafó, mert a becsődölt orosz bankban tartották a pénzüket (rtl.hu)
A háború miatt csődbe ment Sberbankban volt a színház minden pénze.
máj. 14
0:16
Bár összejött a barátnőjével, Pumped Gabo szerint Vv Soma csak hálás lehet neki: „Még mindig jó üzlet volt azok után, amit tettem érte” (Blikk)
VV Soma, a ValóVilág nyolcadik évadának a nyertese súlyos dolgokat állít Pumped Gabóról, aki most reagált az őt érintő vádakra.
máj. 14
0:16
Nagy baleset történt az M3-as autópályán, többen egymásba rohantak (BorsOnline)
Három autó ütközött össze az M3-ason Gödöllőnél. A Vásárosnamény felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani.
máj. 14
0:16
Rogán Antal kezébe kerül a korrupció üldözése az új kormányban (Blikk)
Ahogy kiderült az új kormány névsora, meg is kezdték az új szerkezethez igazítani az ágazati törvényeket.
máj. 14
0:16
Cseh miniszter: ha az ukrán menekültek egyharmada elkezd dolgozni, a nekik nyújtott állami segély már nem lesz „veszteség” (Blikk)
A Csehországba érkezett ukrán menekülteknek nyújtott állami segély már nem lesz „veszteség” a társadalom számára, ha legalább egyharmaduk munkába áll – jelentette ki Vít Rakusan cseh belügyminiszter pénteken Prágában, amikor a parlamenti alsóházban ismertette a kormány stratégiai elképzeléseit az ukrajnai menekülthullám kezelésére.
máj. 14
0:16
Rejtélyes kór gyötri Fucsovics Mártont (Blikk)
Aggodalomra ad okot a legjobb magyar teniszezővel, Fucsovics Mártonnal kapcsolatos legfrissebb hír. A világranglista 52. helyén álló játékos ugyanis visszatérő erős fejfájásának kivizsgálása még folyik, ezért visszalépett a jövő heti genfi ATP-250-es tornától, ami a Roland Garros előtti utolsó felkészülési verseny lett volna számára.
máj. 14
0:16
A miniszterelnök irányítása alá kerülnek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok (hirado.hu)
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően Magyarországon is a miniszterelnök irányítása alá kerülnek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok - erről közölt cikket internetes oldalán a Magyar Nemzet péntek délután.
máj. 14
0:16
Elárulták a legexkluzívabb klubok kidobói, hogy kik azok, akiket biztosan nem engednek be (hirado.hu)
Egyre nehezebb bejutni egyes szórakozóhelyekre az Egyesült Államokban, de New Yorkban egyre kreatívabbak a bulizni vágyó fiatalok.
máj. 14
0:16
Nő a bizalmatlanság a német kancellár körül (hirado.hu)
Két nap múlva Németország legnépesebb szövetségi államában fontos tartományi választások lesznek.
máj. 14
0:16
Milliárdokat fizettek a Jurassic Park dinócsontvázáért (hirado.hu)
A Jurassic Park című Steven Spielberg-film velociraptorát inspiráló dinoszauruszfaj egy ritka csontváza 12,4 millió dollárért (4,6 milliárd forintért) kelt el egy csütörtöki New York-i árverésen.
máj. 14
0:16
Elhunyt a legendás énekesnő (hirado.hu)
Nyolcvankilenc évesen elhunyt Teresa Berganza, aki évtizedeken át a világ egyik legjobb mezzoszopránjának számított. A legendás spanyol operaénekesnő pénteken halt meg a Madridtól északnyugatra fekvő San Lorenzo de El Escorialban.
máj. 14
0:16
Nincs veszélyben a Balaton, a hatóság cáfolta a fake-newst (hirado.hu)
A jelenlegi csapadékhiányos helyzet ugyan szélsőséges, de nem rendkívüli, a Balaton nincs veszélyben a hiányzó vízutánpótlás ellenére sem - hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
máj. 14
0:16
Élénkülő AirBnB, magasabb bérleti díjak: ezt hozhatja a nyár a belváros ingatlanpiacán (Noizz)
Már szinte szokásos, hogy minden latolgatás, összefoglalás, elemzés azzal indul, hogy sorraveszi a nehézségeket. A Covid 2 éve után 2022-t az orosz-ukrán konfliktus árnyékolta be, miközben a világ egyre inkább felkészült a nyitásra. Az utóbbi időszakban mindenesetre megnőtt az utazási kedv, ismét többen veszik a bátorságot, és nekivágnak a vágyott
máj. 14
0:16
Elképesztő terv: egymillió ukránt készül felfegyverezni Kijev (vg.hu)
Az ukrán védelmi minisztérium szerint az új idők új megoldásokat kívánnak.
máj. 14
0:16
Belenyúlt a konnektorba, 40 percig küzdöttek a hajdúhadházi kislány életéért (BorsOnline)
Áramütést szenvedett egy gyerek Hajdúhadházon.
máj. 14
0:16
Megreformálná a diákkedvezményeket az MVM Edison startup verseny nyertese (Növekedés)
Hatodik alkalommal szervezi meg az MVM a startup és scaleup cégeknek szóló versenyét. Az Edison azonban nem csak egy verseny, de mentor program is egyben. A nyertes egy akár 50 millió forintos befektetést is kaphat a projektjéhez. Megszülettek az MVM Edison startup verseny eredményei.
máj. 14
0:16
Horvátországban 2023-tól bevezethetik az eurót (Mandiner)
Elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt a horvát parlament pénteken.
máj. 14
0:16
Rendkívüli bejelentést tett Lázár János: “Hajlamos vagyok a lázadásra” (Nyugati Fény)
Szerinte az Oroszországgal való együttműködés ellehetetlenül.
máj. 14
0:16
Herczig Patrik úr volt, Csomós Mixi a tizedik (Racing)
A tizedik helyen zárta a Kanári-szigetek Rally első napját Csomós Mixi és Nagy Attila, akik a legjobb eredményüket a második, Valsequillo szakaszon érték el, ahol hetedikek lettek. Több esés is hátráltatta őket, valamit a harmadik gyorsaságin beeső Wagner balesete miatt egész nap késés volt, így sokat álltak a rajtban, ami miatt az abroncsokat is h
máj. 14
0:16
Pornó miatt rúgták ki Robert Pattinsont – 10 érdekesség a szívtipró színészről (rtl.hu)
36 éves lett az Alkonyat sztárja, akit legutóbb Batmanként láthattunk a mozikban. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, amiket tudni kell a születésnapos színészről.
máj. 14
0:16
„Ami belekerül, majdnem biztos, hogy halálra van ítélve” – tucatjával fulladnak a vadak az öntözőcsatornába (rtl.hu)
Öntözésre szükség van, ez bizonyos esetekben a vadaknak is hasznukra lehet, de a csatornák kivitelezése egyáltalán nem mindegy – ezt mondta az RTL Híradónak a Békés megyei fővadász. Ugyanis nem ritka, hogy vadállatok fulladnak bele a meredek, csúszós falú öntözőcsatornákba. Ez azonban nem csak óriási természeti veszteséget, hanem élelmiszeripari ko

Keresés