2022. május 5. csütörtök

máj. 5
0:06
A Real Madrid lesz a Liverpool ellenfele a BL-döntőben (HírTV)
Másodikként a Real Madrid jutott a fináléba a labdarúgó Bajnokok Ligájában, így a spanyol csapat játszik majd a Liverpoollal május 28-án, Párizsban a sorozat trófeájáért.
máj. 5
0:12
A Fed 22 éve nem emelt ekkorát a kamaton (Infostart)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi jegybankrendszer, a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 1,00 százalékra emelte meg az irányadó dollárkamatot májusi monetáris politikai ülésén, szerdán.
máj. 5
0:12
Meglepő jelszavakkal próbálkoznak komoly cégvezetők (Infostart)
700 ezer alkalommal sikeresen törtek fel túl egyszerű jelszókat a NordPass által vizsgált időszakban.
máj. 5
0:12
Karsai Zita kislány épp olyan ügyesen táncol, mint az anyukája (Blikk)
Az édesanya az Instagram-oldalán osztott meg kislányáról egy táncos videót, ami elbűvölte a rajongókat.
máj. 5
0:12
Indul a "mozgás" két népszavazási kérdésben (Infostart)
Ezen a héten az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága is megtárgyalja a Fudan Egyetem, illetve az álláskeresési járadék ügyében beterjesztett ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket. A baloldal még április 3-án, az országgyűlési választás napján akarta megtartani ezeket a referendumokat, de a jogorvoslati határidők miatt elkés
máj. 5
0:12
Orvosi felszerelést tartalmazó magyar segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára (Infostart)
Eljutott Kárpátaljára szerdán a magyar kormány újabb öt kamionból álló segélykonvoja, amely 210 millió forint értékű orvosi felszerelést, hatvan tonna tartós élelmiszert, illetve higiéniai termékeket is tartalmaz.
máj. 5
0:12
Bocsánatot kért Márki-Zay Pétertől Lázár János? A polgármester lapunknak elárulta (Blikk)
Nem tudja biztosan Márki-Zay Péter, valóban a békekötés, avagy inkább Hódmezővásárhely elnyerése áll Lázár János békülési szándéka mögött, de rendszeresen találkoznak majd a kormánypárti képviselővel. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere beszélt a Blikknek a fegyverszünetről.
máj. 5
0:12
Elon Musk a Twitter után egy olasz nevezetesség tulajdonosává is válhat (Blikk)
A világhírű szicíliai fehér sziklaképződmény, a Török lépcső egy darabját kínálja a tulajdonosa eladásra Elon Musk amerikai milliárdosnak.
máj. 5
0:12
Nyolcgólos mérkőzésen nyert a Ferencváros - tabella (Infostart)
A Ferencváros sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg.
máj. 5
0:12
Áder egyetlen területen tudott függetlenedni Orbántól, Novák Katalin ezt is elveszítette (444.hu)
Az új köztársasági elnökre újra a TEK fog vigyázni a Készenléti Rendőrség helyett.
máj. 5
0:12
Garázdasággal vádolják a Momentum októberi sajtótájékoztatóján pofozkodó férfit (Hírklikk)
Garázdasággal vádolta meg az ügyészség azt a férfit, aki tavaly októberben előbb hangosan szitkozódott, majd több politikust arcon ütött egy budapesti, Széll Kálmán téri sajtótájékoztatón – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.
máj. 5
0:12
Szijjártó: ebben a formában nem támogatható az újabb szankciós csomag (Növekedés)
Ebben a formában felelősen nem támogatható az Európai Bizottság újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomagja, az ugyanis lerombolná Magyarország energiaellátásának biztonságát - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Üzbegisztánban.
máj. 5
0:12
700 forintos benzin, 800 forintos gázolaj – ezt jelenti Brüsszel olajembargós javaslata (Mandiner)
Kompromisszumos megoldás jöhet.
máj. 5
0:12
Nincs válasz: Az Orbán-kormány nem szolgáltat információkat az ukrán nagykövetségnek a Magyarországra érkező menekültekről (Nyugati Fény)
Hiába kérik.
máj. 5
0:12
Kállai: Füstbe ment tervek (Racing)
Nagy reményekkel vágott neki az idei Eger Rally-nak a Solid Racing Team Ladás alakulata, a Kállai Tamás – Szilassy Arnold duó, ám a célba érős terveik a harmadik gyorsasági szakaszon füstbe mentek. „Az orfűi problémák után már egy egri célba érésnek is nagyon tudtam volna örülni, de sajnos erre még várnunk kell” – nyitotta a
máj. 5
0:12
A Mazsihisz meghívta a Dohány utcai zsinagógába a karlendítő, randalírozó fiatalokat (rtl.hu)
Szakértő segítségét is felajánlják nekik, hogy szembe tudjanak nézni tettükkel.
máj. 5
0:16
Orsovai Renit álomutazással lepte meg a párja (Blikk)
Szokásos hétnek indult, ám egy varázslatos utazás lett belőle. Orsovai Reni párja, Dani a lagúnák városába vitte el szerelmét, de erről a szándékairól az énekesnő mit sem sejtett.
máj. 5
0:16
A Pegasus kémszoftver ügyében a tagállamoktól vár lépéseket az EB (Infostart)
A Pegasus nevű kémprogram Európai Unión belüli illegális alkalmazásának kivizsgálása nem tartozik az Európai Bizottság hatáskörébe, "a tagállami hatóságoktól várjuk el az ügy felderítését és ezáltal a polgárok bizalmának helyreállítását" - jelentette ki Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos az Európai Parlament szerdai strasbourgi plen
máj. 5
0:16
Merkely Béla reagált a róla megjelent bulivideókra (Blikk)
A napokban kerültek elő azok a videók, amelyeken Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerepel. Az egyiken éppen egy hölgyet derékon ragadva táncolt és énekelt önfeledten, finoman szólva is ünnepi hangulatban.
máj. 5
0:16
Elképesztő mérkőzésen jutott be a Real Madrid a BL-döntőbe (Infostart)
A Real Madrid, miután a 90. perc elején még két gólra volt a hosszabbítástól is, kiejtette a Manchester Cityt, s bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának döntőjébe.
máj. 5
0:16
Tömegközlekedési korlátozásokat vezettek be Pekingben a koronavírus miatt (Növekedés)
Tömegközlekedési korlátozásokat vezettek be Pekingnek a koronavírus-járvány szempontjából magasabb kockázatúnak ítélt részein, jóllehet a tömeges tesztelések mellett a napi esetszám szerdán továbbra is alacsony maradt a városban.
máj. 5
0:16
Aki hisz, annak nincs mitől félnie – Tompa Gábor a Mandinernek (Mandiner)
A színház soha nem lehet az aktuálpolitika terepe, az a nézői lelkekben csupán ideig-óráig ható próbálkozás – a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Interjú.
máj. 5
0:16
Kirobbant a botrány: Varga Mihály egykori tanácsadója amerikai menedékjogot kapott két nappal a választások után (Nyugati Fény)
Kipakolt a pénzügyminiszter egykori tanácsadója.
máj. 5
0:16
Kövér László: Megfelelő, minimális mértékben kell emelni a pedagógusbéreket (rtl.hu)
Megfelelő, minimális mértékben kell emelni a pedagógusbéreket, hogy vonzó legyen a pálya a fiatalok számára. Ezt mondta Kövér László házelnök az Inforádióban. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tanárok valószínűleg kitérnek a hitükből, ha ezt meghallják. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, a béremelésre számíthatnak a tanárok, az időp
máj. 5
0:18
Rubint Réka: „A sport a legegészségesebb drog” (Blikk)
Rubint Réka néhány éve kezdett el a hozzájuk közeli erdőben futni, azóta pedig – ha teheti – inkább itt rója a köröket, mint a négy fal között.
máj. 5
0:18
Fördős Zé félrekacsintgat? Barátnője kommentben reagált (rtl.hu)
A műsorvezető sosem fogja vissza magát, ha csinos versenyzők lépnek a konyhába. Ez A Konyhafőnök legújabb évadában sincs másképp, most viszont valami megváltozott: párja, Sári is elmondta a véleményét.
máj. 5
0:18
Négy útlevélkezelő fülkét tarolt le egy bolgár autós a letenyei határon, egy kislány életveszélyesen megsérült (rtl.hu)
Életveszélyesen megsérült egy 13 éves lány a letenyei határátkelőhelyen, miután nagy sebességgel az autójuk hátuljába hajtott egy bolgár kisteherautó az éjjel. A becsapódás erejétől mindkét kocsi letarolta az útlevélkezelő fülkéket. Információink szerint a hétszemélyes kocsiban egy ötfős család és egy ismerősük ült, mindenkit kórházba vittek, és me
máj. 5
0:18
A világ ötödik leggazdagabb embere szerint majmok is tudnának olyan munkát végezni, mint egyesek a Wall Streeten (rtl.hu)
Warren Buffet szerint a befektetés egyszerű, csak a pénzügyi tanácsadók győztek meg mindenkit arról, hogy igazából nehéz.
máj. 5
0:18
Rémisztően magasra mászott egy férfi, hogy kifejezze támogatását az abortusz szigorítása mellett (rtl.hu)
Országszerte heves tüntetéseket váltott ki az Egyesült Államokban az abortusz-szabályok tervezett szigorítása. Egy kiszivárgott dokumentum szerint ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a tagállamokra bízná a terhességmegszakítás engedélyezését. A kormányzó demokraták szerint a republikánus többségű testület ezzel a döntéssel korlátozná az amerikaiak szabads
máj. 5
0:18
Időjárás 2022-05-04 (rtl.hu)
Éjszaka még kialakulhat egy-egy zápor, de azért nagyrészt jelentősen csökken az égbolt takartsága. 8 és 12 fok közé csökken hajnalra a hőmérséklet, aztán napközben 20-26 fok közé emelkedik.
máj. 5
0:18
Rekordáron vitték el Maradona „Isten keze” mezét (rtl.hu)
Jócskán megverte az eddigi rekordáron elkelt sportfelszerelést. A legendás ruhadarabot eddig a korábbi angol válogatott középpályás, Steve Hodge birtokolta.
máj. 5
0:18
„Imádom őt játszani” – exkluzív interjút adtak a Doctor Strange sztárszínészei, a Fókusz is bekapcsolódhatott az online eseménybe (rtl.hu)
Visszatér a mozivászonra Doctor Strange: legutóbb a Pókember – Nincs hazaútban volt fontos szerepe, most viszont már a második saját filmjét kapta meg. A legújabb Marvel-film Los Angeles-i bemutatója előtt a film sztárszínészei exkluzív interjúkra gyűltek össze, az online eseménybe Magyarországról csak a Fókusz kapcsolódhatott be.
máj. 5
0:20
Újra fellángolt az Egyesült Államokban az abortuszvita (Infostart)
Az Egyesült Államokban 26 szövetségi állam törölheti el a nők abortuszjogát, miután kiszivárgott a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, amely szerint a művi terhességmegszakítás az egész országban érvényes, alkotmányos jog. A hírre több nagyvárosban tüntetések indultak meg.
máj. 5
0:20
Veterán kapus lett a legjobb focista Skóciában (Infostart)
Craig Gordont, a Hearts 39 éves kapusát választották Skóciában az Év labdarúgójának.
máj. 5
0:20
A kínai olajfinomító cégek nagy árengedménnyel vásárolnak orosz kőolajat a "színfalak mögött" (Növekedés)
A kínai olajfinomító magáncégek nagy árengedménnyel vásárolnak orosz kőolajat a "színfalak mögött", miközben egyes nyugati államok az embargóra készülve már felfüggesztették saját beszerzéseiket. A tételek nagyságrendje arra utal, hogy Moszkvának nem lesz könnyű dolga piacot találni a Nyugaton el nem adott olajnak.
máj. 5
0:20
Antsi: Liptai cuki, de nem tud kijönni a férfiközpontú társadalmi szocializációból (Mandiner)
Utánam például ne füttyögjenek.
máj. 5
0:20
A Külügyminisztérium megerősítette: A São Pauló-i konzulátus alkalmazottja a rasszista nő, akit rendőrök vezettek ki a metróból (Nyugati Fény)
A São Pauló-i magyar konzulátuson dolgozik konzuli asszisztensként.
máj. 5
0:20
Különleges felhatalmazás esetén a kormány rendeletekkel is kormányozhat (rtl.hu)
Benyújtotta az Országgyűlésnek a háborús veszélyhelyzet bevezetéséről szóló alaptörvény-módosítást a kormány. Amennyiben a kétharmados jogszabályt elfogadja a parlament, úgy különleges felhatalmazás esetén a kormány rendeletekkel is kormányozhat a veszély elmúltáig. A javaslatot az orosz-ukrán háború gazdasági és humanitárius hatásainak kivédésével
máj. 5
0:22
Unózás közben berágott egy férfi, és belelőtt a kártyapartnerébe (rtl.hu)
Belelőtt a karjába, majd megfenyegette, hogy megöli. A 2020-ban Georgiában történt esetben még nem született ítélet.
máj. 5
0:22
Gyerekei szeme láttára késelte meg volt élettársát (rtl.hu)
Nem bírta elviselni, hogy szakított vele, ezért a nyílt utcán, fényes nappal, a gyerekei szeme láttára késelte meg volt élettársát egy 29 éves férfi Debrecenben. A nő maga hívott segítséget, mert a támadás idején senki sem volt az utcán. A késelő kedden feladta magát a rendőrségen.
máj. 5
0:22
Guy Verhofstadt: „Nem engedhetjük meg azt a magunkra szabott fogyatékosságot”, amit Orbán kihasznál (rtl.hu)
A Twitteren kelt ki az EP-képviselő Orbán Viktor ellen. Szerinte rossz az az EU-s rendszer, ami megengedi, hogy a magyarok mindig mindent megvétózzanak.
máj. 5
0:22
Pénteken indul a Giro Budapesten, jelentős lezárásokra kell készülni (rtl.hu)
Jelentős lezárások várhatók péntektől vidéken és a fővárosban is. Ekkor kezdődik a Giro d’Italia kerékpáros körverseny. A világ egyik leghíresebb kerékpárversenyének három szakaszát rendezik Magyarországon. Idén három magyar versenyző is a mezőny tagja.
máj. 5
0:22
Gyorsan jött a siker a TikTok-sztárrá vált Hoffmann Richárd számára, aki korábban a Csillag születikben is feltűnt (rtl.hu)
Hogyan lett TikTok-sztár, és miért akar vele minden korosztály duettet énekelni? Hoffmann Richárd színész, énekművész, drámapedagógus tizennyolc éves korában a Csillag Születik tehetségkutató műsorban is feltűnt, most egy nemzetközi énekversenyt nyert meg, az interneten pedig rengetegen követik. Azt mondja, sikere a közösségi médiában egyik napról
máj. 5
0:24
Ennyi ukrán menekült maradhatott Magyarországon (Infostart)
Budapesten tárgyalt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának delegációja.
máj. 5
0:24
Eszméletlen összegért kelt el Maradona meze (Adózóna)
Rekordot jelentő 9,3 millió dollárért (3,348 milliárd forint) kelt el szerdán Diego Maradona meze, amelyet az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen viselt.
máj. 5
0:24
Orosz olaj-szankciók: Haladékot kap a MOL a finomítók fejlesztésére (Növekedés)
A jelek szerint a Bizottság elfogadta a magyar szakmai érveket, így a MOL százhalombattai és pozsonyi finomítója tovább működhet orosz kőolajjal a 2023 végéig tartó átmeneti időszak végéig - olvasható a Mathias Corvius Collegium (MCC) Klímapolitikai Intézetének friss elemzésében.
máj. 5
0:24
Perintfalvi Rita: Egy leszbikus is lehet szerb miniszterelnök! (Mandiner)
Vajon milyen érzés lehet melegként vagy leszbikusként a kormány csicskájának lenni?
máj. 5
0:24
Videóval: Szijjártó megmagyarázta, miért nem támogatjuk a gyilkos Putyin elleni uniós szankciókat (Nyugati Fény)
Már nem is titkolja, hogy az oroszok ügynökei vagyunk az Unióban.
máj. 5
0:24
A fideszesek közül mindenki, az ellenzékből szinte csak Márki-Zay Péter költötte magára a kampánytámogatást (rtl.hu)
Az is kiderült, hogy Gődény György, valamint egy momentumos jelölt sem volt jogosult állami támogatásra a választási kampányban.
máj. 5
0:26
Kiderült, hogy nézhetett ki Kim Kardashian az általa letagadott plasztikai műtétek előtt (rtl.hu)
A celeb állítja, hogy sosem feküdt kés alá, de merőben más volt régen az arca.

Keresés