Nagy tekintélynek örvendő klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő, dr. Kitanics Márk meghallgatásával folytatódott kedden a Fővárosi Bíróságon a Fenyő-gyilkosság felderítésére hivatott per. A már másodszor meghallgatott Kitanics Márk úgy értékelte, hogy a hat, Portik által rögzített beszélgetésben Portik arra igyekszik rávenni Gyárfást, hog
A francia napilap hétfőn közölte, hogy a bajnoki címét megvédő fővárosi alakulat katari vezetése a nyári átigazolási időszakban kíván megválni a harmincéves csatártól.
Megkezdődtek Riva’s Hotels & Resorts luxusszálloda építési munkálatai a horvátországi Icici-ben. A mintegy 375 millió kuna (21 milliárd forint) értékű beruházás Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó és egy helyi fejlesztő, a DDG Group együttműködésével valósul meg.
A prémium kategória csúcsát képviselő élelmiszerek jó ízűek, a képeik jól mutatnak a közösségi médiában, megfelelő kampánnyal pedig méregdrágán eladhatóak. A Concorde elemzőjének írása. Van az inflációnak egy olyan aspektusa, amit nehéz az infláció szóval megfogni. Ez az egyes termékek és szolgáltatások olyan drágulása, amikor egyre magasabb minősé
Dani Sordo első versenyén indult a Portugál Rally alkalmával a Rally1-es autóval, azonban nagy küzdelmet követően elsőre is dobogón tudott zárni. Dani Sordo a portugál Power Stage előtt 2,2 másodperccel volt Takamoto Katsuta mögött, azonban az utolsó szakaszon 4,3 másodperccel gyorsabb tudott lenni japán riválisánál, így 2,1 másodperc előnnyel meg
Ulyana átlagos ukrán nő volt, de a szomszédunkban zajló háború kitörése miatt kockázatos vállalkozásba kezdett. Egy több mint 150 fős, nőkből álló csapat kezében telefonnal járja a pusztítások helyszíneit, és dokumentálja azt is, amire a hivatalos újságíróknak egyszerűen nincs kapacitásuk. Soha ennyi felvétel nem terjedt még a különféle közösségi o
A volt újságíró, aki a korábbi riportalanyaival dolgozik most együtt. A népszerű aktivista, akiből kiszakadt egy káromkodás, amikor győzött. És a méhész, aki a természetben érzi jól magát, és még barátkozik a Parlament épületével. Három frissen esküt tett képviselővel találkoztunk az első munkanapjaik egyikén.
A Lonestar Data Holdings nevű startup cég a Hold felszínén található üreges lávacsövekben lévő adatközpontokban akarja tárolni az információkat. A misszió célja pedig az, hogy segítsenek a jövőbeli holdi küldetések során – és akár megőrizzék az emberi tudást a Föld pusztulása után.
A Zalando, Európa egyik vezető online divat- és életmódplatformja, ma Magyarországon is megnyitotta kapuit a vásárlók előtt, akik ezzel a hazai piac legnagyobb termékkínálatához nyertek hozzáférést.
Ellentmondásos hírek jönnek, hogy mennyire van közel az olajembargós megállapodás. A német alkancellár szerint napokra vagyunk tőle, de állítólag Orbán tárgyalni sem nagyon akar róla.
2022-re már 23 fordulósra tervezték a Forma-1-es versenynaptárt és csak az Orosz Nagydíj kiesése miatt csökkent ez a szám 22-re. Az F1 vezetői 25-ig meg sem állnának, bár ezzel a megközelítéssel sokan nem értenek egyet. Mindenesetre egyre több új helyszín kerül a naptárba. Idén például már debütált Miami, jövőre pedig Las Vegasba is elvinnék a
Több száz eseményt, köztük színházi előadásokat, irodalmi esteket, képzőművészeti és családi programokat, koncerteket kínál öt napon át az idén augusztus 2. és 6. között zajló Ördögkatlan fesztivál - közölték a szervezők keddi online sajtótájékoztatójukon.
A Villarreal hazai pályán 2-0-ra legyőzte az FC Barcelona csapatát. A Camp Nouban elszenvedett újabb kínos vereség ismét rávilágított arra, hogy a következő szezon előtt nagyobb szükség van erősítésre, mint valaha.
A Nasa által követett objektumok 99 százalékánál nagyobb aszteroida közelíti meg a Földet. Az Empire State Buildingnél négyszer nagyobb aszteroida tart a Föld felé, ami legközelebb május 27-én lesz a bolygónkhoz – írja a ScienceAlert a Nasa Földközeli Objektumokat Vizsgáló Központja (Cneos) közlése alapján. Félni azonban nem kell
Egy sikeres évtized és egy sikeres válságkezelés van a magyar gazdaság mögött. Ugyanakkor a koronavírus, majd az orosz-ukrán háború három területen is az egyensúlyok felborulását okozta, amit egy kétéves programmal kell helyreállítani, mondta kedden az MTI-nek Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Hullámvasúton a forint: reggel előbb erősödni, majd délelőtt még jelentősebben gyengülni kezdett. Az ellentétes hatású európai és hazai jegybanki kommentárok mellett az euró-dollár árfolyam alakulása is besegített ebben. A jövőben a vitás uniós ügyek alakulására érdemes figyelni árfolyamfronton. Eseménydúsan indult a keddi nap a forintárfolyam szám
A riport egy egészen érdekes szemszögből mutatja be a tajvani konfliktust: amatőr rádiósok olyan üzeneteket csípnek el, amelyeket a tajvani hatóságok küldenek a túl közel merészkedő kínai repülőgépeknek
Sokan kiugrásként tekintettek a portimaói eredményekre, de a DTM lausitzringi hétvégéjén teljesen más sorrend állt elő, mint korábban. Az első hétvége (Portimao) egyik győztese, Nico Müller már a hét elején kijelentette, nem számít több Audi győzelemre az évben, a kiegyensúlyozott mezőny miatt. Még a két dobogót szállító bajnoki éllovas, Mirko Bort
A jó alvás kulcsfontosságú az egészség és a mentális jóllét szempontjából. A globális felmelegedés azonban még gyorsabban növeli az éjszakai hőmérsékletet, mint a nappalit, ami megnehezíti az alvást.
Akár életmentő gyógyszereket készít egy vállalat, akár lakóházakat tervez, vagy épp pénzügyi tevékenységet végez, az üzleti működése szoftvereken alapul. Elmúltak már azok az idők, amikor a kódot megírták, tesztelték, leszállították az ügyfeleknek, majd a munkát befejezettnek tekintették. Ma minden korábbinál jobban elvárják a vállalatok a szoftver
A csehek számára Oroszország lehetett az elrettentő példa, ahol a kicsit is kritikus médiafelületeket azonnal lekapcsolják, a vezetőiket börtönbe vetik, vagy a családtagjaikat vegzálják
Lando Norris mandulagyulladással küzd, ám nincs sok ideje a felépülésre, ha részt akar venni a Monacói Nagydíjon. A brit versenyző már pénteken sem érezte jól magát. Akkor még szénanáthára és allergiára gyanakodott, ám szombaton már a torka is fájni kezdett. Betegen teljesítette a Spanyol Nagydíjat, de sikerült pontszerző helyre behoznia az autóját
Azt hinné az ember, hogy csak azért vágunk bele apróbb háztartási feladatokba, hogy halogassuk a ránk váró munkát. Pedig pont, hogy nagyon jó hatással lehetnek ránk. Elmagyarázzuk, miért. A szobanövényeim általában akkor érzik leginkább a törődésemet, ha éppen valami határidős anyagon kell dolgoznom. Akkor veszem észre a könyvespolcon felsejlő port
Habár Tom Cruise számára több mint 25 éve nem létezik lehetetlen küldetés, a Mission: Impossible hetedik részének forgatása komoly kihívások elé állította a stábot.
Torlódnak a hajók a Duna torkolatánál: hajók tucatjai napokig várakoznak a szulinai határátkelő előtt a Fekete-tengeren, mivel a folyami kikötők infrastruktúrája nem győzi kiszolgálni a háború kezdete óta többszörösére emelkedett teherforgalmat - tudatta kedden az Agerpres hírügynökség.
Az infláció megugrása miatt a 10 éves magyar államkötvényhozamok hatalmasat emelkedtek. Jelenleg 7,5 százalékon állnak, azaz közel négyszer olyan magas szinten vannak, mint 2021 elején. Néhány éves távon az infláció csökkenésével és az országkockázat mérséklődésével ugyanakkor a kötvénypiaci hozamok is süllyedni kezdhetnek. Ez komoly fordulatot és