A volt újságíró, aki a korábbi riportalanyaival dolgozik most együtt. A népszerű aktivista, akiből kiszakadt egy káromkodás, amikor győzött. És a méhész, aki a természetben érzi jól magát, és még barátkozik a Parlament épületével. Három frissen esküt tett képviselővel találkoztunk az első munkanapjaik egyikén.
Balatonszabadi – Becsapottnak és megalázottnak érzi magát Kiss János: a férfi egy egészen elképesztő ügy szenvedő alanya. János állítja: azután árverezték el az ingatlanát, hogy az adósságát rendezte, a végrehajtási eljárást pedig meg is szüntették ellene. Egy ügyvéd szerint az árverést csak úgy lehetett volna érvényteleníteni, ha a licitnapló lezá
Az ATV Start vendége Horváth Péter, Nemzeti Pedagógus Kar elnöke volt, aki többek között a fizetésekről, a pedagógussztrájkról és annak kilátásairól beszélt.
Magyarország nem hajlandó tárgyalni az orosz olaj: uniós embargójáról a jövő heti EU-csúcson - ezt írta az Európai Tanács elnökének címzett levelében Orbán Viktor a Financial Times szerint. "Magyarország megítélése az Európai Unióban szörnyű és katasztrofális" - ezt már ellenzéki európai parlamenti képviselők mondták híradónknak, hozzátéve, hogy al
Az MKB Bank és Takarékbank agrár üzletágának vezetője szerint arra kell törekedni, hogy monitorozzuk, mi folyik a világban, és a nálunk megtermelt, jó minőségű alapanyagokat próbáljuk itthon tartani.
Mindhárom politikus új feladat előtt áll, miután maguk mögött hagyták – legalább részben – az aktivizmust, az újságírást vagy netán a méhészetet. Egy újabb kétharmad után nincsenek illúzióik a mozgásterükről, de azt ígérik, bejárnak a Parlamentbe, és tenni fogják a dolgukat. A Házon kívül riportja Kálmán Olga, Jámbor András és Bencze János első par
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hogy miért pont oda, azt nem tudni, de amúgy is Orbán dönt a legfontosabb kérdésekben. Szabó Tünde helyett jó eséllyel a miniszterelnök eddigi sportügyi főtanácsadója, Schmidt Ádám lesz az államtitkár.
Az új kormány megalakulása után a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy jelölje ki a kormányzati tárgyalópartnert a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatásához.
Megjelent az Alaptörvény tizedik módosítása a Magyar Közlönyben, így hivatalosan életbe lépett az Orbán Viktor által bejelentett háborús veszélyhelyzet az országban.
Miközben Karácsony Gergely az országos politikai ambícióira összpontosított a főpolgármesteri szék elfoglalása óta, a városüzemeltetés teljesen háttérbe szorult, kevés a szakértelem ehhez Karácsony kabinetjében - jelentette ki Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának. Budapest egykori első embere arra is rámutatott: miközben Karácsonyék arról pana
A hároméves képzést a most kilencedikes és tizedikes diákok nem tudják befejezni a füredi iskolában, az idén felvettek pedig már nem tudják megkezdeni a következő tanévben.
Pár nappal ezelőtt egy családi vita következtében zárta be a szobába Szabó Zsófit úszóedző vőlegénye. Tusupnak így nagy szerencséje volt, hogy Zsófi nem jelentette fel, mivel börtönbüntetés jár a személyi szabadság korlátozásáért.
Az eddigi „A” kategóriából a „B”-be sorolta át a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége a magyar emberi jogi állami intézményt, mivel szerintük Kozma Ákos ombudsman nem megfelelően foglalkozik számos emberi jogi problémával és nem védelmezte a civileket, a sajtószabadságot, valamint a bíróságok függetlenségét.
Hidegfront éri el az országot kedden, heves széllökések és akár jégeső is lehet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra figyelmeztető jelzést adott ki.
Orbán Viktor veje szerint akárki akármit akar ezzel kapcsolatban direkten, vagy más módon üzenni, ezen az úton haladnak tovább a jövőben is, mert a piac és az eredményeik őket igazolják.
Szerinte a főpolgármester kommunikációs trükkökkel próbálja elrejteni a hibákat a nyilvánosság elől, de ehelyett inkább olyan emberekkel kéne körül vennie magát, akik megállnák a helyüket a város élén.
Novák Katalin köztársasági elnök - Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében - szerda reggel a Karmelita kolostorban átadta az új államtitkárok kinevezési okiratát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Egy hazai szállodalánc igazgatója szerint egy áprilisi gázszámla volt annyi, mint amennyibe korábban három téli hónap került. Az alapanyagok, a munkaerő és az energiadrágulás miatt a belföldi nyaralóknak is mélyen a pénztárcájukba kell majd nyúlniuk. Hogy ez hogyan hat a hazai turizmusra, arról Flesch Tamást, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsé
A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon - jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdai közleménye szerint. Hozzátették, az eddigi legkedvezőbb adatot közel 235 ezer álláskeresővel 2019 decemberében regisztrálták, a legfri
A majomhimlő (egy Közép- és Nyugat-Afrikán kívül ritka, emberek közt nehezen terjedő vírusos fertőzés) immár több mint 131 igazolt megbetegedést okozott több európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Izraelben, az Egészégügyi Világszervezet (WHO) keddi tájékoztatása szerint pedig további 106 eset áll vizsgálat