Miközben a Fitch Rating péntek esti döntésével megerősítette Csehország hosszú lejáratú adósságának AA- minősítését, a kategóriát negatív kilátással látta el, az eddigi stabil helyett.
A Binghamton Egyetemen olyan LED-fényes fertőtlenítő rendszert terveztek, amely az eddigiekhez képest kevésbé károsítja az emberi bőrt, viszont elpusztítja a koronavírust..
Meccsről meccsre nyújtott jobb teljesítményt a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga európai döntőjében Podgoricában – mondta az InfoRádiónak Németh Zsolt, aki a koronavírusos szövetségi kapitányt helyettesítette a montenegrói tornán. A szakembernek ez volt az első ilyen beugrása, mától pedig már ismét az UVSE serdülő fiúcsapatát irányítja
Egyszeri, készpénzben kifizetett segéllyel, valamint utazási kedvezménnyel igyekszik ellensúlyozni a hetvenes évek óta mért legmagasabb inflációs rátát a közgazdász Mario Draghi kormánya, melynek számításai szerint a kevesebb, mint hatvan millió lelket számláló országban 28 milliónyian szorulnak segítségre.
A Varázslatos Magyarország természetfotós pályázata keretében a fotósok kilenc hónapon át versenyeznek egymással a havonta kiosztott díjakért, majd az év végi dobogós helyezésekért. Mindezek mellett a Varázslatos Magyarország – a nemzeti park igazgatóságok szakmai felügyeletét ellátó Agrárminisztérium ajánlásával – az idén megalapította az ország t
Színházi Olimpiát rendeznek 2023-ban Magyarországon a fővárosi Nemzeti Színház koordinálásában. Az előkészületekről pénteken a teátrumban kerekasztal-beszélgetést tartottak.
Újszerű eszközökre van szükség, fontos a munkáltatói márkaépítés, az innovatív elemeket is tartalmazó juttatási csomag, hiszen szektortól függetlenül a csapból is folyik már a munkaerőhiány híre, különösen nagy nehézségek vannak…
A 2022-es Indy 500 harmincharmadik autóját a DragonSpeed adja. Néhány év után tehát az istálló visszatér, de a meglepetés után ennyivel nem elégedne meg. A DragonSpeed szereplését a 2022-es Indy 500-on nyugodtan sorolhatjuk a meglepetés kategóriájába. A csapatfőnök, Elton Julian viszont ennél is többet akar, 2019 és 2020 után jövőre ismét minimum r
Kötvénykibocsátással és a bankok egyszeri befizetéseiből fedezik a Sberbank-betétesek kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pénteki tájékoztatása szerint.
Péntektől Miamiban, új helyszínen küzd meg egymással a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság mezőnye. A futamot magyar idő szerint vasárnap este fél tíztől rendezik.
John Hunter Nemechek óriási fölénnyel nyerte a NASCAR Camping World Truck széria darlingtoni időmérő edzését. A 24 éves észak-karolniai idén második rajtelsőségét szerezte. A Daytona után legnagyobb presztízzsel rendelkező pályán egykörös rendszerű időmérő döntött a rajthelyekről. Elsőként a sorozat kétszeres bajnoka, a 800. NASCAR-rajt elérésének
Két év után visszatér a Sziget: idén augusztusban ismét fesztiválozókkal telik meg az Óbudai-, vagy ahogy mindenki hívja, a Hajógyári-sziget. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője mesélt arról, milyen változásokra számíthatunk.
Időközben Oroszország ismét támadni kezdett Zaporizzsja megyében, és egy további területen is várható fokozott orosz offenzíva a következő napokban. Van olyan elfoglalt ukrán település, ahol már a "Luhanszki Népköztársaság" útleveleit osztják az oroszok.
48 amerikai állam 2558 megyéjének adatai alapján a magasan átoltott területelen 80 százalékos csökkenést tapasztaltak halálozás terén az alacsony átoltott megyékhez képest.
Az elmúlt hétvégén tartotta Életút napi rendezvényét a Csányi Alapítvány Zánkán. Az esemény az Életút Programhoz kapcsolódott, amelyben átfogó tanulmányi és szociális segítséget kapnak a rászoruló gyermekek és családjaik. Az alapítványnak 500 támogatottja van, a gyermekeket 10 éves korukban választják ki és egészen a szakma vagy diploma megszerzésé
A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik.
Ciprus, Görögország és Málta elvárja, hogy az Európai Unió tekintettel legyen aggodalmaikra az orosz nyersolaj embargójáról szóló javaslat részleteinek kidolgozásánál - közölte pénteken Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök athéni látogatásán.
A Brüsszel által javasolt embargó, az orosz olajszállítás leállítása tönkretenné Magyarországot, ezért nyilvánvalóan nemet kell rá mondani - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője pénteki videónyilatkozatában.
A 29. helyen legjobb magyarként célba érő Valter Attila "egészen őrületesnek" nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki nyitószakaszán.