Két év után visszatér a Sziget: idén augusztusban ismét fesztiválozókkal telik meg az Óbudai-, vagy ahogy mindenki hívja, a Hajógyári-sziget. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője mesélt arról, milyen változásokra számíthatunk.
Táncesttel emlékeznek egykori kollégái, tanítványai Seregi Lászlóra, a tíz esztendeje elhunyt Kossuth-díjas koreográfusra, aki meghatározó alakja volt a magyar táncművészetnek.
Koncz Gábor 83 évesen is teljes elánnal dolgozik, három színházban játszik párhuzamosan, az Újszínház pedig már a következő évadra is leszerződtette. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész azonban úgy érzi, meg vannak számolva a napjai és csak azt sajnálja, hogy külföldön élő unokáit ritkán láthatja.
Nehéz napokat tudhat maga mögött Molnár Gusztáv. Mint arról beszámoltunk, a színész otthonában pár napja rendőrök, mentők jártak, mert öngyilkossággal fenyegetőzött, nem sokkal később pedig a munkáját is elveszítette.
– A magyar mellett hollandul is tanítja majd születendő gyermekét Donáth Anna, a Momentum elnöke, aki Hollandiában született férjével több mint tíz éve ismeri egymást.
„Tavaly novemberben történt. Borús volt a hajnal, és egy társammal járőröztünk a parkban. Nem tudtuk, hogy orvvadászok törtek be éjszaka” – idézi fel a női újoncok kiképzéséért felelős Belinda Mzimba. Élete első letartóztatása most is élénken él emlékeiben.
Kiürült a piperéd? Hogyan tovább? Üvegek, flakonok, kompaktok és megannyi kiürült tubus fordul meg a kezünkben minden évben. Azt viszont meglehetősen kevesen tudjuk, melyikkel mit érdemes kezdenünk.
Sokan nincsenek tisztában a pszichológia hasznosságával, pedig sok érdekességre lelhetünk, ha kicsit tanulmányozzuk az emberek személyiségét vagy az emberi agy működését.
Mint ismert, mindössze negyvenegy évesen elhunyt Berki Krisztián. A balhés izomceleb két kisgyermeket hagyott hátra, felesége és szülei értetlenül állnak a tragédia előtt.
Betlen János jól ismert, de meglehetősen régen nem látott arca a magyar televíziózásnak. Pedig, állapítom meg, amikor a kis rózsadombi bisztróban találkozunk, lendülete és szellemi frissessége alapján még nyugodtan állhatna a kamerák elé. Ráadásul most is pont olyan sokat mosolyogva, élénken gesztikulálva beszél, ahogy anno a tévében megszokhattuk
Berki Krisztián első gyermekének édesanyja is megtörte a csendet. „Nekem nem volt, akinek mondhattam, hogy apa. Már neki sincs többé” – írta kislányáról.
Dakota Johnson stílus dolgában aligha verhetetlen. Miután minden szem rászegeződött, amikor feltűnt egy csillogó, rojtos, fekete csipke kezeslábasban a Met gálán, amit egy hosszú vörös bársony Gucci kabáttal viselt, tovább folytatja a divatozást New York utcáin.
A Halak-Mars és a Bika-Nap harmonikus rezgéseinek köszönhetően ötleteket kapunk, hogyan tehetnénk biztonságosabbá munkánkat és anyagi helyzetünket. Ez a konstelláció az immunrendszerre is kedvezően hat. Mindenféle siker lehetséges: állás, pénzügyek, projektek. Biztos ösztöneid nem alábecsülendőek, kiszámíthatatlan ellenféllé tesznek, de egy gyenge
Éveken keresztül minden nap a televízió képernyőjén láthatta a közönség Nagy Adrit, aki a Jóban Rosszban főszerepe mellett számtalan show-műsorban szórakoztatta a közönséget, ráadásul sikeres énekesi karriert is befutott. A Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásában úgy fogalmazott, a csúcson volt, amikor megszületett a gyermeke, és tudatosan
Remek ember és sokoldalú tehetség volt Felföldi Anikó, az Operettszínház örökös tagja, akire születésnapja alkalmából emlékezett Galambos Erzsi. A Kossuth-és Jászai Mari díjas színművész barátnőjéről és pályatársáról árulta el, milyen volt a magánéletben.
Ha már eddig is csodálója voltál Sarah Jessica Parker gyönyörű hajkoronájának, akkor nem vagy vele egyedül. Bár az És egyszer csak című sorozatban híres karaktere, Carrie Bradshaw szeret kísérletezni a különböző frizurákkal, egy dolog biztosan állandó: Parker mesés hajszíne. Megalkotásáért pedig már 15 éve Gina Gilbert felel, így pontosan tudja, mi
Kim Cattrall remekül érzi magát a bőrében, ami nem csoda, hiszen 65 évesen is fantasztikusan néz ki. Ráadásul a karrierje is szárnyal, és újra rátalált a szerelem.