2022. április 26. kedd

ápr. 26
0:12
Tízből mindössze négy fiatal érzi úgy, hogy megbecsülik a munkáját (Blikk)
A többség, azaz a dolgozó fiatalok 53 százaléka érezte stabilnak a munkahelyét 2022 első három hónapjában, míg korábban – például 2019 első negyedében – ennél nagyobb, 64 százalékos volt az optimisták aránya. Az elismertség terén is kedvezőtlen a kép, a fiatalok 38 százaléka érzi azt, hogy megbecsülik a munkahelyén: ez javulás az előző negyedévre v
ápr. 26
0:12
Kínos: Amber Heard állítólag olyan sminkkel takarta el a sérüléseit, ami még nem létezett a Johnny Deppel való kapcsolata idején (Noizz)
A színésznő ügyvédje bizonyítékként a Milani egyik palettáját mutogatta a bíróságon. A márka ezután videóban mutatta meg, hogy a terméket csak Amber és Johnny válása után dobták piacra.
ápr. 26
0:12
Még csak 11 hónapos, de háromévesnek nézik a New York-i óriáscsecsemőt (rtl.hu)
Kason Priego 2021 májusában született, teljesen normális méretekkel. Anyukájának nincs gondja az anyatejes táplálással, a kisfiú testvérei is ilyen nagy babák voltak kezdetben.
ápr. 26
0:16
Cserhalmi György visszatér! (Blikk)
– Hosszú kihagyás után visszatér a színpadra Cserhalmi György. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas művésznek évekkel ezelőtt volt utoljára bemutatója, ám április 28-án a nézők, rajongók ismét a színpadon láthatják. Igaz, most nem egy szerepben áll a közönség elé, a Pinceszínház Trezor című pódiumbeszélgetésén vesz ré
ápr. 26
0:16
Csatornába esett őzikét mentettek a tűzoltók Gazdagréten (Noizz)
Ennél cukibb videót ma már biztosan nem fogsz látni.
ápr. 26
0:16
Kocsis Paulina először beszélt szakításáról kamerák előtt (rtl.hu)
Kocsis Paulina az X-Faktorban még szerelmének írt dalával nyűgözte le a mentorokat, ám három év után elváltak útjaik, a lány most pedig csak a karrierjére koncentrál. A Fókusz stábja ott volt a Honeybeast koncertjén, ahol Paulina is fellépett.
ápr. 26
0:20
Katus Attila 96 éves nagypapája mellett elbújhatnak a fiatalok (Blikk)
Katus Attila mindent megtesz azért, hogy egészséges és fitt legyen, ráadásul – mint kiderült – náluk ez náluk családi hagyomány.
ápr. 26
0:20
Katalin hercegné örökítette meg a szülinapos Lajos herceget (rtl.hu)
Négyéves lett szombaton Lajos herceg, Vilmos herceg és Katalin hercegné legkisebb fia. A születésnap apropójából a cambridge-i hercegi pár hivatalos közösségi oldalain nyilvánosságra hoztak róla friss fényképeket. A fotók április elején készültek a norfolki tengerparton, a fotós pedig nem más volt, mint az édesanyja, Katalin.
ápr. 26
0:24
Három évtized alatt egykori önmaga árnyékává vált az Mszp (Blikk)
Az utolsókat rúgja a Magyar Szocialista Párt. Az egykori nagy múltú kormánypárt ma már szinte eltűnt a politikai palettáról, pedig nem volt mindig így. A Blikk most összegyűjtötte a párt történetének nagy fordulópontjait.
ápr. 26
0:30
Megalakult az Lmp országgyűlési képviselőcsoportja (Blikk)
Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja, amely a hétfői alakuló ülésén megválasztotta frakció vezetését.
ápr. 26
0:48
Ez már háború: ByeAlex nem hagyta annyiban a dalait leszóló burgercég csípős üzenetét (Blikk)
Az énekes nem tudta túltenni magát az étteremmel való heves vitáján.
ápr. 26
3:06
A Schobert család legfiatalabb tagja is aktívan sportol: egyre jobban hasonlít a bátyjára (Blikk)
Rubint Réka és Schobert Norbi legkisebb gyermeke is elkezdett bekapcsolódni a fitnesz világába.
ápr. 26
3:12
Idősebb Gáspár Győző: Gáspár Laci egyszerűen hazudik (BorsOnline)
Nem hagyják szó nélkül Gáspárék, hogy távoli és szintén híres rokonuk ország-világ előtt besározza a nevüket. Gáspár Laci vádjaira most idősebb Gáspár Győző, Gáspár Zsolti és Bea asszony is reagált. Nos, nem kímélték az X-Faktor mentorát.
ápr. 26
3:36
Kiakadtak a rajongók Megan Fox pasijának legújabb ruhaválasztásán (Metropol)
Machine Gun Kellyért hagyta ott korábban a családját Megan Fox. A fiatal rapper és a színésznő kapcsolata a mai napig parázs vitákat szül.
ápr. 26
4:18
Napi horoszkóp – április 26: könnyen becsaphatnak, ha nem figyelsz eléggé (Promotions)
Minden csillagjegy jobban jár, ha résen lesz, mert ez a szeleburdi nap váratlan fordulatokat tartogathat.
ápr. 26
4:24
7 híres ember, akik majdnem mindig ugyanazt csinálják filmjeikben (Joy)
Neked feltűnt már ez a néhány "apró" részlet? A képeket elnézve többé nem fogod nem észrevenni.
ápr. 26
4:48
Orosz-ukrán háború: döbbenetes „ellenség”, a 300 éve ismert raszputyica nehezíti Putyin csapatainak előrenyomulását (Promotions)
Az orosz csapatok mozgását egy nagyon régi ellenség hátráltatja Ukrajnában.
ápr. 26
5:18
Koós János özvegyéért aggódnak a barátok: hosszú ideje semmit sem tudnak Dékány Saroltáról (Blikk)
Három éve hunyt el a legendás énekes, Koós János, ám az idő múlása mit sem segít azon a fájdalom, amelyet szerettei éreznek. A táncdalénekes özvegye, Dékány Sarolta hallgatásba burkolózott az elmúlt években, döntését a barátai tiszteletben is tartották, sokáig nem keresték, zargatták őt hívásokkal, üzenetekkel.
ápr. 26
5:18
Horrorisztikus lett Sharon Osbourne arca a plasztikai beavatkozás után (hirado.hu)
A 69 éves Sharon Osbourne tavaly kés alá feküdt és saját szavaival élve, „horrorisztikus” lett az eredmény.
ápr. 26
5:30
Édesszájú vagy és szereted a jó sneakereket? Akkor neked találták ki az Adidas és az M&M;'s közös cipőjét! (Promotions)
Az M&M's összefogott az Adidasszal, a végeredmény pedig egy elképesztően menő sneaker lett.
ápr. 26
5:42
Harvardi professzor: földönkívüli tárgy pihen a Csendes-óceán mélyén (BorsOnline)
Meglepő dolgokat állít a Harvard Egyetem asztrofizikusa.
ápr. 26
5:48
Öltözködj szabadon! Gendersemleges ruhák mindkettőtöknek (Glamour)
Ezeket a szetteket garantáltan imádni fogjátok!
ápr. 26
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: valaki becsap téged? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
ápr. 26
6:06
„Lacika nem a becsületéről volt híres” – egyre dagad a Gáspár család és Gáspár Laci balhéja (Metropol)
Nem hagyják szó nélkül Gáspárék, hogy távoli és szintén híres rokonuk ország-világ előtt besározza a nevüket. Gáspár Laci vádjaira most idősebb Gáspár Győző, Gáspár Zsolti és Bea asszony is reagált.
ápr. 26
6:12
Újra randizik Horváth Gréta: nyitott a szerelemre, de egyelőre feltételekkel – Óvatosabb lett a válás után (Blikk)
Újjászületett és nyitott a szerelemre Horváth Gréta. Az influenszer lelkileg lezárta a házasságát, és ugyan minden oka meglehetne rá, a mély csalódás ellenére sem hajlandó keseregni. Sőt, randizgatni kezdett, igaz, sokkal óvatosabb, mint korábban volt.
ápr. 26
6:12
Aggódnak a barátok: nem tudják elérni Koós János özvegyét (BorsOnline)
Jó ideje nem ad magáról semmilyen információt Koós János özvegye, Dékány Sarolta. Barátai nem tudják, mi lehet vele, aggódnak érte.
ápr. 26
6:18
A magyar DJ meztelenül, míg Nicole Scherzinger forró bikiniben igyekszik elcsavarni a fejeket – válogatás (Promotions)
Nem újdonság, hogy Metzker Viktória és Nicole Scherzinger lenge öltözetben mutatja meg magát.
ápr. 26
6:24
Újabb drágulás, nyáron sem ússzuk meg a többszázalékos emelést (BorsOnline)
Az ukrajnai háború kitörése után rövid időre fékezett, majd újra az év elején tapasztalt magas fordulatszámra pörgött fel a nyári utazások iránti kereslet; a magyarországi utazási irodák kétszer annyi tengerparti charterjáratot tudnak megtölteni, mint tavaly - írta a Világgazdaság.
ápr. 26
6:42
Napi horoszkóp: Ma minden lépésednél óvatosnak kell lenned - április 26. (Glamour)
A Hold ma is az álmodozó, érzékeny Halak jegyében jár, de lehet, hogy nyugtalanul ébredsz, mert a kora reggeli órákban együttállásba kerül a Marssal. Ez az, együttállás ingerlékennyé, de szenvedélyessé is tehet. Hajlamos lehetsz gyógyszerallergiára, a lábfejed is sérülékeny. Lehetőleg ne túlhajtott szexszel, haragod elfojtásával, tévézéssel, vagy m
ápr. 26
6:42
Érkezik az enyhülés, de az igazi tavasz még messze van (BorsOnline)
Kedden napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell.
ápr. 26
6:42
ByeAlex kiakadt, mert az Instagramon töröltették a párjával készült meztelen képét (rtl.hu)
Az X-Faktor mentora közösségi oldalán mérgelődött a napokban történt eset kapcsán. Szerinte a rosszindulatú irigyek miatt címkézte „szexuális felajánlkozásnak” fotóját az Instagram. Azt állítja, hogy a hiba a rosszindulatú emberekben és a közösségi oldalak algoritmusaiban van, amiért azok leginkább az ismert embereket célozzák.
ápr. 26
6:48
Vajna Tímea elfelejtett melltartót felvenni az after partyra (Metropol)
Timi nem éppen a szemérmes nők táborát erősíti, azonban néha még fehérneműt sem húz és úgy mutatja meg bájait a különböző bulikon.
ápr. 26
6:48
2,3 milliós utalást kapott éjjel a Plüss Kommandó: hihetetlen, ami ezután történt (BorsOnline)
Meglepte a Plüss Kommandó csapatát, amikor múlt héten egy több mint 2,3 millió forintos adományt kaptak. Kiderült, a hatalmas összeg bosszúból landolt az alapítvány számláján.
ápr. 26
6:48
Napi horoszkóp 2022. április 26.: a Bika közel kerül a másik lelkéhez, a Nyilas egy titok nyomába ered (Life)
A Hold és a Szaturnusz fényszöge komoly színezetet ad az érzéseinknek, és most sikerül megtalálni az egyensúlyt a szív és az ész között. Napi horoszkóp következik vasárnapra.
ápr. 26
6:48
Nagyon becsapós kvíz: a Katapán, a Kesző vagy éppen a Kocsárd magyar neveket fiúknak vagy lányoknak adják-e? Hibátlanul tuti, hogy nem tudod kitölteni a kvízt (Promotions)
10 ritkán hallott magyar név, vajon tudod, hogy fiúknak vagy lányoknak adják-e ezeket?
ápr. 26
7:06
Sziréna rázta fel kora reggel Szekszárdot, nagy a baj (BorsOnline)
Családi ház ég Szekszárdon. A Munkácsy utcában van szükség tűzoltói beavatkozásra.
ápr. 26
7:12
Szörnyű dolgot tett a 4 éves unokájával a nagymama, a kicsi nem élte túl (BorsOnline)
Mindössze 4 évet élt az a kislány, aki nagymamája hibája miatt alkoholmérgezést kapott.
ápr. 26
7:18
Ez várható az országra a héten: így készülj! (Life)
Egyre jobb lesz az idő a következő napokban, de esőre, záporra is fel kell készülnünk.
ápr. 26
7:18
Napi vers Dobos Evelinnel: a Keresztanyu sztárja ennek a versnek köszönheti az egyik legkomolyabb szerepét (Promotions)
A Keresztanyu és A séf meg a többiek sztárja, Dobos Evelin elárulta, melyik verssel kapta meg az egyik legkomolyabb szerepét.
ápr. 26
7:30
Koronavírus: ennyien haltak meg és kapták el a fertőzést egy nap alatt (Life)
A világon 510 232 318 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 220 720 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 509 539 565 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 218 018 volt.
ápr. 26
7:36
Okult a válásából Horváth Gréta: elmondta, mit nem tesz többé (Ripost)
Az influenszer már az ismerkedésre is nyitott a válása óta.
ápr. 26
7:36
Borzalmas hajóbaleset történt, többen meghaltak (BorsOnline)
11-re nőtt az áldozatok száma.
ápr. 26
7:42
Dallos Bogi hónapokig nem vett tudomást Puskás Peti udvarlásáról (BorsOnline)
Az énekesnő elismeri, hogy egyébként is nehezen olvas a jelekből. Férje, Puskás Peti esetében ez olyannyira így volt, hogy 4-5 hónapig fel se tűnt neki az énekes udvarlása.
ápr. 26
7:42
Horváth Gréta nyitott egy új kapcsolatra: már volt is egy randin (Life)
Horváth Gréta a hangos szakítása után nagy átalakulásba kezdett, és mostanra már arra is nyitott, hogy új kapcsolata legyen. Már el is kezdett randizni, de nagyon óvatos.
ápr. 26
7:48
Milliárdos kincsek magyar kezekben - a műgyűjtő válaszol (Promotions)
A hazai celebvilág felvág egy utazással, vagy egy lízingelt luxusautóval, miközben a valódi anyagi gazdagságot nem ezek jelentik.
ápr. 26
8:00
Egymást szapulja ByeAlex és az ismert magyar étteremlánc: óriási balhé lett egy burgerből (Life)
Nem várt helyről érkezett az év eddigi legnagyobb és legbizarrabb celebbotránya.
ápr. 26
8:06
Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: ilyen különös betegség az idegenkéz-szindróma (Life)
Horrorfilmeket idézhet az a helyzet, ha valakinek az egyik testrésze önálló életre kel, és az akarata ellenére tesz dolgokat. Pedig élnek olyan emberek, akik számára ez a valóság: a világ legritkább és legkülönlegesebb betegségeit bemutató sorozatunkban most az idegenkéz-szindróma következik.
ápr. 26
8:18
Fenyő Iván: Úgy érzem, megértőbb és elfogadóbb lettem (Metropol)
A TV2 Pepe című sorozatában Fenyő Iván egy olyan karakter szerepébe bújt, aki nem titkoltan egy mai ezoterikus-spirituális ember elkarikírozott, rémálombeli és rajfilmes változata.
ápr. 26
8:18
Népharag zúdult a mentő előtt száguldó Audisra: rendszámáért könyörögnek, hogy feljelenthessék (BorsOnline)
Elsöpörte a népharag azt a tahó Audist, aki a mentő előtt száguldozva feltartotta az esetkocsit. A sofőr még be is mutatott a mentősöknek.
ápr. 26
8:18
Van, amit tudni kell viselni! 5+1 tipp az állatmintás ruhadarabokhoz (Life)
Az állatminta közönséges. Az állatminta kihívó. Az állatminta csúnya. Ezek mind olyan sztereotípiák, amelyek annak köszönhetőek, hogy a legtöbben nem tudják, hogyan kell viselni az állatmintás ruhadarabokat. Te tudod?

Keresés