2022. március 30. szerda

márc. 30
0:09
Stana Alexandra fenekére megjegyzés tett egy rajongó, jött is a csípős válasz Meggyes Dávidtól (Blikk)
Komoly küzdősport mellett tette le a voksát Stana Alexandra és Meggyes Dávid, akik még edzeni is közösen járnak.
márc. 30
0:12
Végre tudjuk, mikor indul Magyarországon a Disney+ és azt is, milyen filmek-sorozatok lesznek elérhetők rajta (Glamour)
Évek óta várjuk, hogy Magyarországra is végre megérkezzen a családi filmek, rajzfilmek és sorozatok legnagyobb gyűjtőhelye, a Disney+ online streamoldal. Most már tudjuk, mikor indul és azt is, hogy mennyi szuper tartalom lesz rajta!
márc. 30
0:12
Megszólalt Sas József özvegye, így él most Zsuzsanna (BorsOnline)
Ötvegye képtelen elengedni a több mint egy éve elhunyt Sas Józsefet.
márc. 30
0:12
Kristen Stewart köldökig kivágott ingben és rövidnadrágban parádézott az Oscaron (Life)
Az Oscar-gála egyik fontos pillanata a vörös szőnyeges bevonulás. A sztárok idén is megtettek mindent, hogy felejthetetlen ruhákban tündököljenek, Kristen Stewartra is minden bizonnyal sokáig emlékezni fogunk.
márc. 30
0:12
Exatlon: olyan baleset történt, hogy ki kellett vágni a műsorból (Promotions)
Zozót komoly baleset érte, de senki sem láthatta.
márc. 30
0:12
Három nappal az esküvőjük után műtötték meg méhnyakrákkal Béci feleségét, Norinát (rtl.hu)
Rácz Béla művész nevén Young G feleségénél másfél évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak, amikor a fiatal anyuka második gyermeküket várta. Norina méhét kislányuk születése után, három nappal az esküvőjük után távolították el. Hogy hogyan élte túl a pár az elmúlt másfél év megpróbáltatásait, arról a Fókusznak beszéltek.
márc. 30
0:15
Kisónak elárulta: saját jégpályája van Michael Bublénak (Blikk)
Kiss Orsolyának, azaz Kisónak nemrég lehetősége volt a négyszeres Grammy-díjas Michael Bublével interjút készíteni a Sláger FM-ben. A műsorvezető soha nem hallott kulisszatitkokat árult el a Blikknek.
márc. 30
0:16
Élő adásban repedt szét Katy Perry nadrágja, milliók látták a kínos pillanatot (BorsOnline)
Igazi divatkatasztrófát élt át a híresség a színpadon.
márc. 30
0:16
Rosszul lett a világbajnok családapa, kiderült, hogy már csak néhány hónapja van hátra (Life)
Dave Boltont sokkolta a diagnózis, hogy agydaganat támadta meg a szervezetét.
márc. 30
0:16
Súlyos csapás érte Oroszországot – újabb komoly veszteség érte őket a háború miatt (Promotions)
Oroszország szénája egyre rosszabbul áll.
márc. 30
0:16
Egy videó szerint Will Smith nyilvánosan megszégyenített egy kopasz férfit (rtl.hu)
1991-ben még nem volt erre a témára annyira érzékeny. A közösségi médiában sokan egyszerűen lehipokritázták.
márc. 30
0:20
Lezárták az M1-es autópályát a rendőrök, nagy baj történt (BorsOnline)
Bicske térségében három teherautó ütközött össze.
márc. 30
0:20
Tiger Woods unokahúga, Cheyenne nem csak a pályán szexi (Life)
Tiger Woods unokahúga, Cheyenne Woods a pályán és a pályán kívül is szexi.
márc. 30
0:20
Krausz Gábor nem bírta szó nélkül hagyni, így reagált a hatalmas botrányra (Promotions)
Olyan dolog történt, ami láthatóan Krausz Gábort is rendesen kiakasztotta.
márc. 30
0:20
Sokan elítélték Will Smith pofozkodását: kinek van igaza? (rtl.hu)
Will Smith már mindenkitől bocsánatot kért az Oscar-gála után. A színész a színpadon kevert le egy pofont az egyik díjátadónak, a komikus Chris Rocknak. Azután hogy Rock a világsztár feleségének kopaszságán poénkodott. A botrány után most az amerikai filmakadémia vizsgálatot indított. Will Smith viselkedését még a Williams nővérek apja is elítélte,
márc. 30
0:24
Koronavírus: továbbra is enyhén emelkedik az örökítőanyag-koncentráció a szennyvízben (Life)
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden a honlapján.
márc. 30
0:24
Ősi keresztény prófécia védi Ukrajnát, sohasem lehet legyőzni őket? (Promotions)
A Kijevben lévő óriási Mária-képhez misztikus legenda fűződik.
márc. 30
0:24
Béci úgy érzi, közös kislányuk mentette meg Norina életét (rtl.hu)
Közös kislányuk megmentette az anyukája életét - így érzi Rácz Béla az apuka, aki példaértékű módon állt felesége mellett valóban jóban, rosszban. Akkor is, amikor feleségének csupán 30 évesen kivették a méhét és az apuka ottmaradt két gyerekükkel, ameddig felesége teljesen fel nem épült.
márc. 30
0:28
Vásárlás közben kapták lencsevégre Rihannát: lenge ingben mutatta meg pocakját (Life)
Rihanna mindig is extra stílusáról volt ismert, testét alig takaró ruháiról pedig még várandóssága miatt sem mond le.
márc. 30
0:28
Eurojackpot: új szabályok, nagyobb nyeremény – magyar ember vitte el az 5,9 milliárd forintos főnyereményt? (Promotions)
Mutatjuk az e heti Eurojackpot nyerőszámokat!
márc. 30
0:32
"Beteljesedett az álmunk" - Különleges fotót posztolt Szandi (Life)
Szandi Instagram-oldalán köszöntötte fiát, Csabikát, aki ma ünnepli 16. születésnapját.
márc. 30
0:32
Tényleg a CODA az év legjobb filmje? Megérdemelte az Oscar-díjat? – kritika (Promotions)
Sokak meglepetésére egy kedves családi alkotás, a CODA nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat – de vajon jól döntött az Akadémia?
márc. 30
0:36
Egy friss tanulmány szerint a negyedik oltás négyszer annyira véd, mint a harmadik (Life)
Kemenesi Gábor virológus összefoglalta, mit lehet tudni a koronavírus elleni negyedik oltásról, és arról is beszélt, hatékonyabb-e, mint a három.
márc. 30
0:36
Három öreg a színpadon: elbúcsúzott a Genesis, Phil Collinsnak már mindene fáj (Promotions)
A dobos-énekes mentette meg a legendás bandát, de most már lelépnek a színről.
márc. 30
0:40
Szörnyű tragédia: nem tudta legyőzni a leukémiát, elhunyt a 28 éves focista (Life)
Elhunyt a belga Cercle Bruges kapusa, Miguel Van Damme. A focista hosszú évek óta harcolt a leukémiával, ám végül nem sikerült legyőznie a gyilkos kórt.
márc. 30
0:40
Olaszország kiesés miatt nekik szurkolnak a világbajnokságon ezek a szexi lányok (Promotions)
A két olasz lány megmutatta, hogy kiket fognak támogatni.
márc. 30
0:44
II. Erzsébet is részt vett Fülöp herceg megemlékezésén: így van most a királynő (Life)
II. Erzsébet királynő jelenlétében emlékeztek meg kedden Londonban az uralkodó néhai férjéről, a tavaly elhunyt Fülöp edinburghi hercegről.
márc. 30
0:48
Fontos dologra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: ez várható csütörtöktől (Life)
A csütörtökön várható érdemi csapadék sem javít jelentősen a szárazságon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
márc. 30
1:27
A szülés után visszatért a képernyőre Kiss Anna Laura (Blikk)
Tíz hónappal a kisfia születése után ismét dolgozik Kiss Anna Laura színésznő. A Drága örökösök sztárja újra az RTL Klubon tűnik fel, ahol A Séf meg a többiekben kapott szerepet.
márc. 30
1:51
A borús napok után felcsillant a remény: Tóth Andi túl van a depresszión? (Blikk)
Újra nagy a mosoly Tóth Andi arcán. Vajon sikerült túllendülnie a nehezebb időszakain?
márc. 30
2:03
Nemzetközi karrierre vágyik Pumped Gabo (Blikk)
– Nagy tervei és álmai vannak Pumped Gabónak, ugyanis lemezlovasként szeretné bejárni a világot. Az egykori realitysztár mindent megtesz azért, hogy elérje a céljait, s úgy tűnik, a legjobb úton halad.
márc. 30
3:27
Király Linda régi családi képekkel köszöntötte fel Király Viktort és ritkán látott ikertestvérét (Blikk)
Nagy nap a mai a Király családban, ugyanis Király Viktor és ikertestvére, Benjamin születésnapja van. Nővérük, Király Linda nem akármilyen régi családi fotókkal köszöntötte fel a testvéreit.
márc. 30
3:42
Kanye West exbarátnője botrányos ruhában jelent meg az Oscar-gálán (Metropol)
A művésznő ismét kiverte a biztosítékot, ruhakölteménye szó szerint fojtogatta őt.
márc. 30
4:18
Napi horoszkóp: régóta vársz a sikerre? Mutatjuk, hogy a szerencse vagy a balszerencse követi a lépésiedet (Promotions)
Erősen billeghet a mérleg, szóval lesz olyan csillagjegy, akinek pozitív és negatív változássokkal is meg kell küzdenie.
márc. 30
4:42
Csak a Szentlélek tartotta össze a ruhát a szőkeség hatalmas mellein +18-as fotók (BorsOnline)
Még a bugyiját is megvillantotta a szőke modell.
márc. 30
4:48
A tudomány döbbenetes eredményre jutott: ettől leszel vonzó, bolondulnak majd érted a nők vagy a férfiak - sosem találtad volna ki (Promotions)
Érdekes felfedezésre jutottak kutatók, talán erre kevesen gondoltak volna.
márc. 30
5:12
Hódi Pamela elárulta, hogyan működik a házassága (Ripost)
Együtt áll a kamerák elé Hódi Pamela és Tóth Bence. A pár hamarosan a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában mérkőzik meg és enged bepillantást a kapcsolatukba.
márc. 30
5:18
Lisa Bonet már csak a múlté? Jason Momoa heves flörtbe kezdett Kate Beckinsale-el (hirado.hu)
Szemtanúk és a lesifotók is bizonyítják, hogy a sármos színész igencsak közel került az Oscar-díjátadó after partiján a gyönyörű és úgy tudni szingli Kate Beckinsale-hez.
márc. 30
5:33
Elhagyta a családját a szerelméért: öt hónap után visszatért a szökésből Buli Dorina (Blikk)
Romantikus szöktetés vagy rémisztő lányrablás? Talán minden résztvevő máshogy élte meg az elmúlt öt hónapot, amikor Rostás Dorina, a Buli, buli című sláger előadója egyszer csak eltűnt otthonról.
márc. 30
5:36
Élet a Titanicon túl: íme az aranytorkú Céline Dion legnagyobb slágerei! (Promotions)
Ma ünnepli 54. születésnapját Céline Dion, ennek örömére összeszedtük a legnépszerűbb dalait!
márc. 30
5:48
Hisz a közösség és a nők erejében - Ismerd meg a sikeres vállalkozót, Pap Sárát (Glamour)
A nők bármire képesek, ennek ékes példája Pap Sára üzletasszony, aki az elmúlt húsz évben vállalkozásaival ért el sikereket. Olyan nevek fűződnek a nevéhez, mint az Inglot, Michal Negrin vagy a Kazar, ezúttal pedig a divat világából kitekintve egy újabb területen, a gasztronómiában indít saját vállalkozást.
márc. 30
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: van okod a féltékenységre? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
márc. 30
5:54
Marco Rossi mindenkit meglepett a győztes meccs után (Ripost)
Furcsa nyilatkozatot tett a magyarok kapitánya.
márc. 30
6:00
„Volt, hogy azt éreztem, feladom” – kapcsolatáról vallott Hódi Pamela (Metropol)
Együtt áll a kamerák elé Hódi Pamela és Tóth Bence. A pár hamarosan a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában mérkőzik meg és enged bepillantást a kapcsolatukba.
márc. 30
6:18
Kis híján halálra fagyott éjjel a magyar énekes és kedvese (Ripost)
Nem minden fenékig tejfel a Titicaca-tó partján!
márc. 30
6:18
Látni lehet Mészáros Mercédesz mellbimbóit ezeken a merész képeken – válogatás (18+) (Promotions)
Kylie és Kendall Jenner pedig egy igazán vadító szettben pózoltak.
márc. 30
6:30
Mucsi Zoltán: Nem az a fontos hogy nekem tessék, hanem hogy a nézőknek tetszen (Ripost)
Április 10-én dupla résszel indul a TV2 új vígjátéksorozata.
márc. 30
6:45
Roman Abramovics 1 millió fontot fizetethetett azért, hogy Beyoncé énekeljen az újévi buliján (Blikk)
Roman Abramovics, a Chelsea leköszönő főnöke milliókat fizetett ki egy látványos szilveszteri buliért, amelyen Beyoncé is részt vett.
márc. 30
6:48
Elképesztően dögös: felrobbant az internet Tóth Andi kockahasától (Metropol)
Az énekesnő legújabb fotóján megmutatta elképesztően kidolgozott hasát, a követői pedig imádják.
márc. 30
6:48
Kiadták a riasztást: durva vihar csap le az országra, havazás is várható (BorsOnline)
A következő napokban egy ciklon bolondítja meg a tavaszi időjárást.

Keresés