Tavaly augusztus óta kaphatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok; mostanra összesen 113 környezetkímélő járművet helyeztek így forgalomba - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.
Milyen szempontokat veszel figyelembe, amikor ruhát választasz magadnak? Ha nem csak az esztétikum és a hordhatóság, de a tartósság és a fenntarthatóság is fontos számodra, jobb, ha elfelejted a fast-fashion boltokat és inkább körbenézel a magyar divattervezők kollekcióiban. Bár drágábbak a ruháik, mint a plázák kínálata, ezek garantáltan több éven
Újabb nyolc elektromos meghajtású autóbusszal bővül a pécsi autóbuszflotta, köszönhetően annak, hogy sikeresen lezárult a járművek beszerzésére kiírt tender - tájékoztatta a város közösségi közlekedési eladatait ellátó Tüke Busz Zrt. az MTI-vel.
Újabb segélyszállítmányt indít Kárpátaljára az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja, a Katolikus Karitász pedig öt kisbusznyi tartós élelmiszert és gyógyszert küld a térségbe az ukrajnai háború miatt létrehozott ingyenkonyhák támogatására.
Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el az Afrikai Unió békefenntartó műveleteinek 600 millió eurós (mintegy 220 milliárd forintos) támogatására a 2022-2024-es időszakra vonatkozóan az Európai Békekeretnek (EPF) nevezett uniós program keretében.
A várt romlás helyett javult áprilisban a márciusi 22 havi mélyponthoz képest a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtöki jelentése alapján.
A Graphisoft Park SE a 2021-es adózott eredménye terhére, a forgalomban lévő több mint 10,08 millió "A" sorozatú törzsrészvényei után részvényenként 43 eurócent osztalékot fizet, 30 kereskedési napon belül történik a kifizetés - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen tud lenni, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt
Az orosz-ukrán háború egy csapásra új fő célt adott az Európai Unió energiapolitikájának: megszabadulni az orosz gázimporttól való függőségtől. Az ötletelésbe az EU kormányának is nevezett Európai Bizottság, illetve a tagállamok mellett sok szakmai szervezet is nagy lendülettel vetette bele magát, így ma már számos különféle forgatókönyv létezik a
Ismét Ságvári Pált választotta alelnökévé az Energiaszabályozók Regionális Egyesülete (ERRA) a szervezet éves budapesti közgyűlésén. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese 2024-ig töltheti be a posztot.
Egy holland sajtgyártótól 60 érlelt sajtkereket loptak el, mintegy 21 000 euró értékben. Sajnos ez nem egyedi eset, a sajt a világ legtöbbet lopott élelmiszere.
Bár a blancók hatalmas előnnyel vezetik a spanyol első oszályú labdarúgó-bajnokság tabelláját, öt fordulóval a vége előtt még nem lehet hivatalosan bajnokot hirdetni. A királyi gárda szerdán este Pamplonában 3:1 arányban legyőzte a lelkes, de más játékerőt képviselő Osasunát. A másik madridi nagycsapat, az Atlético viszont botlott egyet, csak dö
A megkérdezettek 78%-a úgy érzi, a cégek nem tesznek elég erőfeszítést a fenntarthatósági és társadalmi problémák megoldása érdekében. Az üzleti vezetők 96%-a úgy véli, hogy az emberi előítéletek és érzelmek gátolják a megfelelő döntéseket. Az Oracle és Pamela Rucker, a Harvard Professional Development intézet tanácsadója és oktatója által készíte
Az Európai Unióban idén július 6-a után már csak rendeletben meghatározott, új biztonsági berendezésekkel rendelkező autó vezethető be a piacra – hívta fel a figyelmet a LeasePlan flottakezelő.
Jelentős, 200 milliárd forint értékű informatikai beszerzést nyertese lett a Delta Systems Kft., a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata által vezette héttagú konzorcium. A rendszerintegrátor társaság a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, átalános kliens oldali IT eszközök beszerzésére és szállítására vo
Ezt a prezentációt még a háború előtt készítettük elő, azzal a céllal, hogy megbeszéljük, milyen az élet a pandémiás hype után, és pontosan miben is állt az a hype. A járvány kirobbanásakor mindenki félt. A bank ügyfelei féltették az egészségüket, a vagyonukat, a vállalkozásukat. A dolgozók féltették az egészségüket és a munkájukat. A szállítók az
Az orosz-ukrán háború jócskán megnehezíti az ingatlanirodák -és értékesítők dolgát, ugyanis mind az ukrán menekülők, mind az orosz vevők nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek, mint korábban. Aki elmulasztja a vevő vagy bérlő átvilágítását, arra büntetés várhat. De pontosan milyen terheket ró a megváltozott helyzet az ingatlanosokra, és ki tud ne
Délnyugat-Franciaországban, a Toulouse melletti Aussonnei-ben avatták az új Vetőmag Csávázás Technológiai Központot azzal a céllal, hogy segítse az európai gazdálkodókat, hogy biztonságos vetőmaggal rendelkezzenek a vetés idejére, és egészséges növényekkel indulhasson a termelés.
A hazai húsipari cégek döntő többségének nincs elegendő tartaléka ahhoz, hogy több hónapos veszteséget képes legyen finanszírozni, ezért a sertésár néhány hét alatt bekövetkezett hatvanszázalékos emelkedését rövid idő alatt át kell hárítania a kereskedelmi partnerekre, végső soron pedig a fogyasztókra.
Állampapír vagy valami más? Fix vagy változó? Deviza vagy forint? Mibe fektessek? Az emberek tömegesen váltják vissza a MÁP Pluszt. Áttekintjük a lehetőségeket. A nagy állampapírtrió négytagú lett, miután olyan papírokat is érdemes venni, amelyeket korábban nem.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata feltehetően több szempontból is tisztességtelenek minősülhet. A kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.
Az ukrán elnök továbbra is nagyon aktív a nemzetközi diplomáciában és igyekszik nyomás alatt tartani a Nyugatot, hogy Oroszország minél inkább elszigetelődjön.
Hogyan lehetne vásárlásaink során gyorsabb, biztonságosabb és legfőképpen olcsóbb fizetőeszköz a forint? A megoldás a központi bankok által kibocsátott digitális jegybankpénz (CBDC
Az egyik legismertebb erősen mérgező növény a csattanó maszlag, de ennek ellenére is egyre inkább terjed dísznövényként való alkalmazása. Mindenkit óva intenék ettől, ha kisállat, gyermek van a kertben.
Kicsit olyan, mintha az öregedés ellenszerét fedezték volna fel a Chicagói Illinois Egyetemen: a kutatók találtak egy sajátos anyagösszetételt, amivel kikövezték az utat a jövő korróziómentes üzemanyagcellái felé. Az üzemanyagcellák technológiai alapját a katalizátor alapú kémiai reakciók adják, hiszen ezek termelik az energiát – már napjainkban is
Van, amelyik gyerektáboroztató térítésmentesen várja idén az ukrán gyerekeket, de központilag szervezett vakációs lehetőségről, amelyet a háború elől menekülő gyerekeknek szervezne a kormány, még nincs hír. Arról viszont igen, hogy a 2022-es infláció a gyerektáboroknál is érezhető, 5-10 százalékos drágulást hozott.
Az okosórák és a viselhető orvosi eszközök segítségével napi 24 órában nyomon követhetjük egészségügyi állapotunkat. Az új fejlesztések lehetővé teszik a véroxigénszinttel, pitvarfibrillációval kapcsolatos figyelmeztetéseket, sőt az automatikus gyógyszeradagolást is. Fontos azonban az eszközök és az általuk generált adatok maximális védelme, a műsz
Keresztes Zsófia generációjának egyik legkeresettebb, külföldön is menő, egyúttal egyik legdrágább magyar képzőművésze. Vele beszélgetve hamar kiderül, hogy kedves, ugyanakkor alapvetően távolról szemlélődő, megfontolt személyiség. Zsikla Mónika művészettörténész-kurátorral közös kiállítási koncepciója a héten nyílt Velencei Képzőművészeti Biennále
Év végéig átlagosan még 10-20 százalékkal emelkedhetnek az élelmiszerek árai, de ha valami hiánycikké válik, akkor az átlagosnál nagyobb lehet a drágulás – figyelmeztet Hollósi Dávid, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár és Élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója.
Tovább robognak a lakásárak Magyarországon, így akik először vesznek lakást, vagy értékesebb ingatlanba költöznek, azok nagyobb összegű hitelt kénytelenek felvenni most, mint korábban. Csakhogy a kamatok és velük együtt a törlesztőrészletek is felfelé vágtatnak, így nemhogy a nagyobb, már a változatlan hitelösszeget is egyre nehezebb bevállalni a s
Lehet olyan bevétele és ebből fakadóan adófizetési kötelezettsége a magánszemélynek, amelyről a NAV-nak nem volt információja a személyi jövedelemadó-bevallás 2021. évi tervezetének elkészítésekor. Ebbe a körbe tartozhat például az ingóság átruházása, amelyről a bevallástervezet kiegészítése során számot kell adni.
Egyre kevésbé idegenkednek a luxusmárkák az egymással való együttműködéstől vagy fiatal tervezők felkarolásától, a társulások mindkét fél számára előnyösek.
Tavaly ilyenkor még épp, hogy csak kezdték a piaci szereplők komolyan venni a megjelenő inflációt, de nem tartottak az elhúzódásától, így a jegybanki kamatszintek és a piaci hozamok is alacsonyak voltak, sőt, negatív hozam is akadt bőven. Azóta nagyot változott a világ.