2022. április 28. csütörtök

ápr. 28
0:12
Megtörtént: leállította a lengyel és bolgár gázszállítást Oroszország (Infostart)
21 százalékkal ugrott meg a gáz ára Európában.
ápr. 28
0:12
Így nyitják a bankszámlákat a menekültek (vg.hu)
Érezhetően nőtt a forgalom a hazai bankfiókok többségében az orosz–ukrán háború kitörése óta.
ápr. 28
0:12
Stip-stop: Orbán Viktor bejelentette, hogy július 1-ig maradnak az árSTOP-ok (Biztosító Magazin)
A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghosszabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket
ápr. 28
0:12
A Dji felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában (go2fly)
Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel a kínai technológiai vállalatok közül elsőként szüneteltetve oroszországi működését az ukrajnai háború kezdete óta – számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A dél-kínai sencseni központú vállalat,
ápr. 28
0:16
Gázhír - Az euró padlót fogott, a dollár kihúzta magát (Infostart)
Ötéves mélypontra zuhant az euró a dollárhoz képest. A CNBC elemzése szerint ennek egyik legfontosabb oka, hogy a Gazprom tegnap bejelentette: Lengyelországba és Bulgáriába leállítja a gázszállításokat.
ápr. 28
0:16
Hűtöttáru-fuvarozásban nyomul a Waberer's (vg.hu)
.
ápr. 28
0:20
Leáll a Tungsram a lámpagyártással, nagy elbocsátás következik (Infostart)
Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja.
ápr. 28
0:20
Lengyelország gázkészlete rekordmagas szinten áll (vg.hu)
Kevés más európai ország rendelkezik hasonlóan magas tárolási szinttel.
ápr. 28
0:24
Európai szinten is számottevő üzemet épít itthon a Mol (Infostart)
Európa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét építi fel a cég.
ápr. 28
0:24
Élő Barbie-filmekkel nyomul a felvásárlókkal tárgyaló Mattel (vg.hu)
Befektetésialap-kezelőkkel folytat informális tárgyalásokat a Barbie-gyártó.
ápr. 28
0:28
Vége az akciókkal és az értékelésekkel való trükközésnek (Infostart)
Május végétől szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása, a módosítás több más mellett érinti az árfeltüntetést, az akciótartást és a fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítését is – mondta az InfoRádiónak a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője.
ápr. 28
0:28
Már a legkisebbekre van a legnagyobb veszéllyel a koronavírus (vg.hu)
A járványügyi korlátozások feloldása után úgy tűnik, hogy hamarosan véget érhet a pandémia, az öt év alattiak azonban még mindig fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek.
ápr. 28
0:32
A kkv-k már érzik az infláció hatásait (Infostart)
A mikro-, kis- és középvállalkozások már érzik az infláció hatásait, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják - közölte a K&H Bank szerdán első negyedévi kutatása alapján.
ápr. 28
0:32
WHO: megnőtt a kanyarós megbetegedések száma (vg.hu)
2022 első két hónapjában 79 százalékkal több kanyarós megbetegedést regisztráltak a tavalyi év azonos időszakához képest.
ápr. 28
0:36
Moody's: stabil a magyar és a legtöbb európai bankrendszer kilátása (Infostart)
Várhatóan folytatódik az európai gazdaságok kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából, bár e kilábalási folyamatot valószínűleg lassítja az ukrajnai háború - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban bemutatott szektorelemzésében.
ápr. 28
0:36
Kilenc százalékos inflációra rendezkedett be az OTP (vg.hu)
Csányi Sándor szerint a bank erős piaci szereplő maradhat Ukrajnában.
ápr. 28
0:40
Csányi Sándor 500 millió euróra taksálta az OTP orosz bankját (vg.hu)
Talán évekig Oroszországban marad az OTP, de lehet, hogy egy hét alatt kiszáll a szankcióktól sújtott piacról.
ápr. 28
0:42
Újabb magyarországi beruházásokról zajlanak tárgyalások több nagyvállalattal (ProfitLine)
Újabb magyarországi beruházásokról zajlanak tárgyalások több nagyvállalattal, ugyanis fontos, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta negatív hatások ellenére sikerüljön megvédeni az elmúlt időszak gazdasági eredményeit - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
ápr. 28
0:44
Tarolnak a szélsőséges csoportosulások a videojátékokban (vg.hu)
A probléma a tudatlanság, a téma kényessége és a veszély ignorálása miatt nőtt hatalmas méretűvé.
ápr. 28
0:48
Vegyesen zártak a New York-i tőzsdék (vg.hu)
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 61,75 ponttal, 0,19 százalékkal 33 301,93 pontra nőtt.
ápr. 28
1:12
Eredményes évet zártak a vadászok Zala megyében (ProfitLine)
Több mint 8500 gímszarvast és 5400 őzet ejtettek el a 2021/2022-es vadászati évben Zala megyében, a vaddisznó terítéke pedig meghaladta a 18 ezret - közölte a megyei kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője szerdán az MTI-vel.
ápr. 28
2:42
Átalakítja kormányát a horvát kormányfő (ProfitLine)
Átalakítja kormányát Andrej Plenkovic horvát kormányfő, az új miniszterekről pénteken szavazza a parlament - ezt maga a miniszterelnök jelentette be a szerdai kormányülésen.
ápr. 28
3:42
EU: Fel kell készülni a járvány következő szakaszára (ProfitLine)
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő, hogy felkészítse az uniót és tagállamait a koronavírus-világjárvány jelenlegi szakasza problémáinak kezelésére és a következő szakaszra - közölte Sztella Kiriakídisz egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos szerdán.
ápr. 28
4:12
Kanadai engedélyt szerzett a Richter egyik kiemelt gyógyszere (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. partnercége, az AbbVie engedélyt szerzett a Kanadai Egészségügyi Hatóságtól (Health Canada) az amerikai piacon Vraylar néven kapható, a Richter egyik kiemelt készítményének (cariprazine) használatára az I. típusú bipoláris betegség és a skizofrénia felnőttekben történő kezelésére - közölte a Richter az MTI-vel szerdán.
ápr. 28
4:30
A sokoldalú cirok - Táplálkozási tények és egészségügyi előnyök (Magyar Mezőgazdaság)
A cirok egy ősi gabonaféle, mely az afrikai kontinensről származik. Sok éven át az amerikai élelmiszer-ellátásban édesítőszerként használták a cirokszirupot és a cirokmelaszt, valamint alkoholos italok előállításához, de manapság egyre inkább elfogadottá válik, mint önálló gabonaféle. A magas fehérjetartalmú, gluténmentes és antioxidánsokkal teli n
ápr. 28
4:42
Van jövője a magyar állattartásnak (ProfitLine)
A legkorszerűbb technológiával felszerelt, lehető legmagasabb fokon automatizált és a legszigorúbb állategészségügyi feltételeknek megfelelő hatékony telepek létrehozása jelenti a hazai baromfiágazat alapanyagtermelésének legfontosabb fejlődési feltételét - jelentett ki Feldman Zsolt a Heves megyei Tarnalelesz település új pulykatelepének ünnepélye
ápr. 28
4:48
Bajnokok Ligája: a Liverpool simán hozta az elődöntő első meccsét (Márkamonitor)
A Transfermarkt szerint a Liverpool játékosállományának piaci értéke 900,5 millió euró, a Villarrealé 382,5 millió. A több mint kétszeres különbség előre jelezte, hogy itt bizony Dávid és Góliát küzdelme következik. (Azért a Villarreal piaci értéke kapcsán jegyezzük meg, hogy ilyen összegnél már nem beszélhetünk kiscsapatról: ez az összeg magasabb,
ápr. 28
4:48
Nehézfémszennyezés a talajban: nikkel (Ni) (Agrofórum)
A nikkel ezüstös fehér színű, kemény fém. Az elemi nikkel nagyon reakcióképes, így elsősorban vegyületek formájában található meg. A szervezetbe kerülése elképzelhető szájon át (táplálékkal, vízzel), belégzéssel, illetve a bőrrel történő érintkezés révén.
ápr. 28
4:48
Robotok munkában (New Technology)
Hat hónappal ezelőtt jött létre a Raben Groupnál az az IT-csapat, amely a robotizált folyamatautomatizációs technológia és más robotműveletek fejlesztéséért felel a vállalatnál. A szabadalmaztatott myRobot platform által felügyelt 18 egység már 60 különböző folyamatot képes végrehajtani. Az RPA által a logisztikában elérhető átfogó előnyök miatt az
ápr. 28
4:48
Nem lehetett a kampányban Le Pen ellen fordítani az MKB-t, de ha rosszul költötte el, mindenképp ki fog derülni (Forbes)
Szűcs Anita Franciaország-szakértőt kérdeztük a kampányban elköltött pénzek utóéletéről.
ápr. 28
5:12
Európa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét építi fel a Mol (ProfitLine)
Európa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét építi fel a Mol Százhalombattán, a 22 millió eurós beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat megújuló forrásból származó elektromos áram segítségével évente 1600 tonna zöld hidrogént állítson elő, és ezzel 25 ezer tonnával csökkentse szén-dioxid-kibocsátását.
ápr. 28
5:12
Ez lehet az eredménye az árstop meghosszabbításának (Forbes)
Minden helyettesítő élelmiszer ára tovább emelkedik, súlyos áruhiány várható több termékből. Így is magas lesz az infláció, bár ez a költségvetés oldaláról még jó is lehet.
ápr. 28
5:15
Időjárás: Sok eső után most sok napsütés jön! (Agroinform)
Kedvez a növények fejlődésének a csapadékos, meleg idő.
ápr. 28
5:24
Műanyag: mumus vagy áldás? (Márkamonitor)
Mindannyian használunk műanyagot: már elképzelni sem tudnánk az életünket nélküle. Rengetegféleképpen használható, ugyanakkor fejfájást is okoz: a nem megfelelően – vagyis nem szelektíven – gyűjtött műanyag, különösen, ha a természetben végzi, világszerte probléma. Ennek egyik megoldása lehet a szelektív hulladékgyűjtési helyszínek számának növelés
ápr. 28
5:30
Ezért veszünk fel kevesebb jelzálogkölcsönt (vg.hu)
Egyéves mélypontra zuhant a szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéseinek
ápr. 28
5:36
Rápirítottak a Pfizerre az új anti-Covid gyógyszere miatt (Menedzsment Fórum)
Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) rendkívüli módon aggasztja, hogy – amint az a Covid-19 vakcinák esetében történt – az alacsony és közepes jövedelmű országok ismét a sor végére szorulnak a Pfizer új Covid-gyógyszere miatt. Ezért dörgedelmes ajánlást adott ki, hogy az amerikai gyógyszergyártó tegye átláthatóbbá a Paxlovid árképzését és ügylete
ápr. 28
5:36
Orbán Viktor könnyű helyzetben volt az árstop kérdésében (Privátbankár)
A kormány már a választások előtt is folyamatosan sulykolta, hogy ők mindentől megvédik a magyar családokat. Ez ugyan erős költői túlzás, ám miután az árstop közvetlenül nem rontja a költségvetés egyensúlyát Orbán Viktor szemszögéből nem nagyon szólt erős érv a meghosszabbítás ellen.
ápr. 28
5:36
Tevefejés: magyar technológia a Közel-Keleten (Magyar Mezőgazdaság)
A székesfehérvári AgroMilk Kft. a legismertebb és legfoglalkoztatottabb tevetej-technológiai szakcég a Közel-Keleten.
ápr. 28
5:42
Jelentősen növeli az Ukrajnának nyújtott kereskedelemfinanszírozást az Ebrd (ProfitLine)
Jelentősen növeli Ukrajnának nyújtott kereskedelemfinanszírozási folyósításait az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd).
ápr. 28
5:45
Leálló gázszállítás, árplafon-határidő, jogállamisági eljárás – hírek csütörtökön (Agroinform)
Reggeli összefoglaló aktuális hírekkel, időjárás-előrejelzéssel.
ápr. 28
5:48
Ünnepeld az RTL Magyarországgal a magyar film napját! (Márkamonitor)
Április 30-án ünnepli az ország a magyar film napját, idén 121 éves az első megrendezett magyar film, amihez kötjük ezt a jeles napot.    Az RTL Magyarország is csatlakozik az ünnephez és nemcsak április 30-án, de május 1-jén is magyar gyártású filmeket sugároz! A kínálat a következőképpen alakul: április 30-án az RTL Klubon késő este,
ápr. 28
5:48
A Seco Zöld Alapja már több mint egy évtizede ér el fenntarthatósági célokat (New Technology)
A Seco Tools 2012-ben létrehozta Zöld Befektetési Alapját, hogy ezzel járuljon hozzá a klímaváltozás visszaszorításához és a negatív környezeti hatás csökkentéséhez. A Zöld Alap azóta különböző fenntarthatósági projektekbe történő befektetést támogatott, amelyek mérsékelték a vállalat tevékenységeinek környezeti hatását. 2022-ben 10 millió svéd kor
ápr. 28
5:48
Együtt kell tennünk azért, hogy jobb legyen a világ (Agrárágazat)
Az egészségtudatosabb gyártás eredménye az Év Agrárembere Feldolgozó-Élelmiszeripar kategóriadíja.
ápr. 28
5:48
Csomagolás: a Rauch is nagy lépést tett zöld irányba (Transpack)
Környezetkímélő irányba fejleszti csomagolásait a Rauch a Tetra Pakkal közösen.
ápr. 28
5:48
Paradicsom adja a megélhetésüket (Mezőhír)
Családi paradicsom Felgyőn: dobosék üvegházaiban 3600 tonnás termésre számítanak az idén.
ápr. 28
5:54
Elképesztő, ami az albérletpiacon van (Infostart)
Márciusban még sosem érdeklődtek ennyien a kiadó lakások iránt. Kétszámjegyű éves drágulást mértek.
ápr. 28
5:54
„Zöld” laptopokkal lepte meg a piacot a Dell (vg.hu)
Bioműanyagot, visszanyert szénszálat és óceánokból kihalászott, újrahasznosított műanyagot is felhasznált legújabb számítógépeihez a Dell a fenntarthatóság jegyében.
ápr. 28
5:54
Hernyók elleni védelem – természetesen (Agrofórum)
A hernyóinvázió olyan probléma, amellyel évről évre szembe kell néznünk a kertünkben, és ha nem akarjuk, hogy ezek az apró élősködők tönkretegyék a növényeinket, fel kell lépnünk ellenük. Sokan azonban irtóznak a mesterséges növényvédő szerek használatától, ezért inkább házilag készítik el a saját speciális hernyó-űző „fegyverüket”, amivel aztán bi
ápr. 28
6:00
Hogyan lehet visszacsábítani a dolgozókat az irodába? (Piac és Profit)
A járványhelyzet felerősítette a távoli munkavégzéssel kapcsolatos igényeket, a vállalatok eközben a munkahelyi élmény fokozásával próbálják az irodába csábítani az embereket – árulta el a CBRE szakértője. Racskó Balázs azt is összefoglalta, milyen szerepeket tölthet be mégis a fizikai munkahely a dolgozók életében, illetve az egyensúly megteremtés
ápr. 28
6:12
Feledy Botond: komoly kihívást jelentő tél előtt áll Európa (Infostart)
Feledy Botond külpolitikai elemző szerint egyelőre nem tudni, hogy Moszkva rövid vagy hosszú távon akar-e zsarolni a gázcsapok elzárogatásával.

Keresés