Kijev és Lviv körzetében található ukrán katonai objektumok nagy pontosságú fegyverekkel történt megsemmisítéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A Ralph Lauren prominens név a divatvilágban. Az amerikai divattervező, filantróp és milliárdos üzletember szinte a semmiből építette fel, és éveken át küzdött azért, hogy azzá a milliárd dolláros vállalattá tegye a Ralph Laurent, ahogy ma ismerjük. Ő maga hivatalnokként kezdte, elhivatottságának köszönhetően pedig a divatipar egyik vezető neve let
A kaukázusi fogoly című 1996-os orosz filmet a csecsen háború idején forgatták a szomszédos Dagesztánban. Szergej Bodrov rendező zseniálisan felépített drámát készített arról, hogy akkor is rossz választás a bosszú, ha nyomós ok és lehetőség is van rá. Lev Tolsztoj regénye adta a számos díjjal elismert film alapját.
Németország izraeli légvédelmi rendszert vásárolhat a védelmi képességek erősítését szolgáló nagyszabású programjában, amelyet az Ukrajna elleni orosz háború miatt indítottak el - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap.
A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, Fekete Iván Csaba nyerte a 2021-2022-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét - közölte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) pénteken az MTI-vel.
Százhat országból 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál két - nemzetközi és Kárpát-medencei - filmszemléjére. Az ingyenesen látogatható fesztiválon a filmek mellett családi programok is várják a látogatókat május 27. és 29. között a gödöllői Királyi Kastélyban.
Komoly nyomás alatt áll a papíripar. Finnországban már év eleje óta fennakadások vannak, egyebek mellett a 2022. január 3-án kezdett papírgyári sztrájk miatt. A közelmúltban több francia üzem is leállította a termelést. A címkegyártók európai szövetsége is megkongatta a vészharangot, mert félő, hogy a világszintű papírhiány miatt néhány héten belül
Klaudia és testvére, Ádám gyakorlatilag egy cukrászdában cseperedett fel, amelyet - ahogyan beszélgetőtársam felidézi - vanília, piskóta és kakaópor illata töltött be. Nem meglepő hát, hogy mire felnőttek, ezer szállal kötődtek az édesség készítéséhez, és a Demeter Chocolate működésében - szüleik mellett - meghatározó szerepük van: Klaudia a market
Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá a Deb
Buzási Dániel öt hónapja vette át a Szentkirályi Magyarország vezetését. Szakmai pályafutása nagy részét az FMCG-szektorban töltötte, de dolgozott a gyógyszeriparban és kommunikációs cégnél is, nagyrészt itthon, de Londontól Moszkváig, Marokkótól Skandináviáig számos piacot megismert. Most a hazai italpiac egyik meghatározó vállalata élén dolgozik
A „duo”, vagy „trio” módon oltott fák többféle fajtájú gyümölcsöt képesek teremni, akár áganként mást. Ez jól mutat a házi kertben, és helytakarékos megoldás is.
A GKI konjunktúraindexe idén márciusban a tavaly késő tavaszi szintjére esett vissza. Az üzleti várakozások csak az iparban és a szolgáltató szektorban lettek rosszabbak.
Amerika háborúra készül. A New York Times értesülése szerint az Egyesült Államok titokban felállított egy olyan csapatot, amely terveket készít arra az esetre, ha Oroszország nukleáris, vagy vegyi fegyvert használna.
Bár szinte mindannyian láttunk már TikTok videót valamilyen formában, sokak számára a főleg fiatalok által dominált platform még mindig nagyon idegen. Az egyre népszerűbb közösségi oldalon azonban már nem csak egyszerű fiatalok tánckoreográfiáit találhatjuk meg, a politikai mozgalmak után a hazai politikusok és pártok is egyre aktívabban kampányoln
norelem energiavezetőlánc választéka műanyag energiavezetőláncokat tartalmaz, így biztosítva a kábelek és vezetékek optimális vezetését és védelmét. Az egyszerű útvonal kiosztás és a rugalmas tervezési lehetőségek révén a mérnökök még nagyobb választási lehetőséggel rendelkeznek a kábelek és tömlők vezetése terén a CNC-szerszámgépektől a csomagolób
Omikron ide, háború oda, februárban megdőlt minden eddigi rekord, mivel közel 109 ezer magyart foglalkoztattak Ausztriában. A koronavírus által okozott megtorpanás már a múlté, a növekedés visszatért a járvány előtti pályára. Az osztrákok a drága üzemanyag miatt támogatásokkal segítik az ingázást, de ösztönöznek a vasúti közlekedésre is.
Sok őshonos, hazai halfajt veszélyeztet a klímaváltozás, és a védett halállományt emellett a kormoránok is mértéktelenül pusztítják - mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója.
Az elmúlt héten Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1,69 százalékkal, a szójabab 2,5 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett drágább. Európában is hasonló trendek érvényesültek, a malmi búza 5,4 százalékkal, a kukorica 4,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 8,6 százalékkal került többe, mint egy héttel korábban. A repce 3,4 százal
Az ingatlanok nagy áremelkedésen vannak túl, így egyre magasabb összegű lakáshiteleket is adnak a bankok. A több tízmilliós jelzálogkölcsönöket csak magasabb fizetéssel lehet felvenni, így alacsonyabb kamatokat lehet kifogni.
Az utazásszervezéssel, turisztikai adózással kapcsolatos szabályok a közelmúltban jelentősen átalakultak. Jelen cikksorozattal egyrészről a szálláshely-szolgáltatókkal kapcsolatos szabályokat, másrészt a közvetítőkre vonatkozó speciális szabályokat tekintjük át. A cikksorozat első három része a szálláshely-szolgáltatókra vonatkozó áfaszabályokkal f
Látványosan kettészakadt a magyar lakáshitelpiac az elmúlt hónapokban: miközben hitelfelvevők tízezrei kénytelenek még a legjobb piaci hitelek közül válogatva is kiegyezni az egyre inkább 6%-ot meghaladó kamatokkal, mintegy 6500 szerencsés hitelfelvevő legfeljebb 2,5%-os kamattal úszhatja meg a lakásvásárlást a Zöld Otthon Programnak köszönhetően.
Védettségi igazolással kapcsolatos visszaélés, költségvetési csalás, de kiskorú veszélyeztetése, szexuális kényszerítés és foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt is tett már feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat, amióta tavaly év elején az egészségügyre is kiterjesztették a hatáskörét. Bár az NVSZ munkája e téren a „hálapé
A lakosság munkanélküliségtől való félelme több hónapos javulás után már februárban erősödni kezdett, ez márciusban kisebb mértékben, de folytatódott. A cégek áremelési törekvése jelentősen tovább erősödött, több mint 50%-uk erre készül, a kereskedelemben 70%-uk. Nagyon jelentősen erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A februári pénzeső u
Ismét szaporodni kezdtek a számlák miatti panaszok. Nem egyszer fordult elő például, hogy az adós azt hitte, a hiteltörlesztés miatt nyitott számlával a kölcsön visszafizetése után nem kell foglalkoznia. A számlavezetési díj miatti tartozás viszont gyűlt, aminek beszedését a bank végül követeléskezelőre bízott.
Sanghajt hétfőtől két szakaszban lezárják, és felfüggesztik a tömegközlekedést a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban - közölték a helyi hatóságok vasárnap este.
Hosszú hónapok után megtörni látszik a bitcoin lejtmenete. A kriptók királya az éjszakai órákban rég nem látott erőt mutatott. Vasárnap este alig néhány perc alatt 2000 dollárral növekedett a BTC árfolyama, amit hajnalban egy újabb impulzus követett. Az elmozdulással sikerült áttörni az év eleje óta már többször tesztelt, de korábban mindig erősebb
A hét első fele csendes lesz a makroadatok szempontjából, elsősorban az orosz-ukrán háború híreire figyelhetnek a befektetők. A hétvége előtt azért jön pár fontosabb adat és döntés, például az amerikai munkaerőpiaci statisztika, illetve az MNB egyhetes betéti tendere.
A hazai fogyasztók 8 százaléka eláll a vásárlástól, amikor egy vállalkozás politizálni kezd. Ezzel szemben elenyésző, nem egész egy százalék azoknak a vevőknek az aránya, akik kifejezetten politika miatt döntenek a vásárlás mellett – állapítja meg egy friss országos közvélemény-kutatás. A Marketing Commando februárban végzett reprezentatív kutatá
A Gvh friss kutatása szerint a kiskereskedők online kampányaiban még mindig a közösségi média dominál. A banner hirdetések egyelőre a kis- és középvállalkozások körében kevésbé népszerűek, pedig a márkaismertség építése révén az értékesítésben is megmutatkozik a hatásuk. A DisplayNow hirdetési webshop a fentiekből kiindulva a Kkv-k marketingköltési
Azok a gyártók, akik sokoldalú és pontos megmunkálás mellett a szerszámkészletek költségeinek csökkentését is szeretnék elérni, kombinálhatják a Seco Turbo 16 sarokmarófejeket a Kukorica Turbo 16 marófejekkel. Mindkét sorozat nagy anyagleválasztási arányt kínál acél, korrózióálló acél, öntöttvas, színes fémek, szuperötvözetek és titán esetén is. A
Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-díjátadó ceremónián.
Farkas Szilvia csak olyan hobbit keresett, amellyel hasznosan töltheti el az idejét a kutyáival. Mára menő budapesti olasz éttermeknek keresik a labradorjai a szarvasgombát, és mások kutyáit is kiképzi triflavadászatra.
A kereskedők vonaton exportálták Európába az első ukrán kukorica-szállítmányt, mivel az ország tengeri kikötői továbbra is zárva vannak az orosz invázió miatt – közölte az Apk-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég
A CODA kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-gálán, amelyen Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője is Oscar-díjat vehetett át a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt.
Februárban a paradicsom ára jellemzően csökkenni szokott a piacon megjelenő nagyobb mennyiségek miatt. Idén ez is másképp alakult. Sok északnyugat-európai paradicsomtermelő küzd a magas energiaárakkal és a paradicsom barna termésráncosodás (ToBrfv) vírussal is, így az árak sok országban nem csökkentek, épp ellenkezőleg.
Dinamikusan, 22 százalékkal emelkedett tavaly a növényi alapú termékek közül a sajt, a hűtött desszert és puding, a jégkrém, tej, tejszín, tejszínhab és joghurt helyettesítésére használt élelmiszerek forgalma Magyarországon – írja a Világgazdaság.
Kétséget kizáróan a COVID-19 válság egyik legnagyobb nyertese az automatizálási iparág. Attól eltekintve, hogy a lezárások időszakában a nagy gyárak visszavettek a termelésből, így a már meglévő rendszereknél csökkentek a feladatok, az automatizálás, mint a válság egyik megoldása iránti érdeklődés mondhatni drasztikusan megnőtt. Saját házunk tájáró