2022. március 16. szerda

márc. 16
0:09
Erősödött a forint (Infostart)
A kőolaj ára jelentősen csökkent és emelkedett az európai gázár-jegyzés.
márc. 16
0:12
Nyomj meg egy gombot és nyerj 1 Btc-t (Kripto Akadémia)
A Binance ma délután indította el a Bitcoin Button, vagyis Bitcoin Gomb névre hallgató játékát, aminek fődíja 1 BTC. A játékban való részvételhez erre az oldalra kell ellátogatni, ahol egy stopper, alatta pedig egy bazi nagy bitcoin logóval ellátott gomb látható. A játék szabálya rendkívül egyszerű. A stopper 60 másodpercről kezd el visszaszámolni,
márc. 16
0:12
Újra száz dollár alatt az olaj ára, erősödik a forint (hirado.hu)
Kedden is folytatódott a forint erősödése.
márc. 16
0:12
Emelkedik a napi fertőzöttek száma Belgiumban (vg.hu)
Kórházba is egyre több embert szállítanak a fertőzés súlyos tüneteivel.
márc. 16
0:12
Nők a drónszakmában találkozó (go2fly)
“Nők a drónszakmában” címmel szervez találkozót a Légtér.hu csapata. A találkozó célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a szakmában dolgozó hölgyeket: megismerhessék egymást, megoszthassák tapasztalatainkat, tanulhassanak egymástól. “A szakmában a tapasztalatok szerint kevés nő van jelen – a 3500 tagot számláló Légtér Facebook csoport tagjai közül mi
márc. 16
0:12
Varga Mihály: Nem kell adót emelnünk (Üzletem)
Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz, az EU-ban nem lesznek olyan szankciók, amelyek az olaj- vagy a gázellátást érintenék – szögezte le Varga Mihály pénzügyminiszter.
márc. 16
0:12
Mi az a Polygon layer2 és mire lehet használni? (BitcoinBázis)
A Polygon layer2 chain neve nagyon sokszor felmerült az utóbbi időben, ám sokan nem tudják pontosan, hogy miről is van
márc. 16
0:13
Növelte gázexportját a Gazprom (Infostart)
A Gazprom több földgázt exportált március első 15 napján, mint február és január azonos időszakában a FÁK-országokon kívüli piacokra.
márc. 16
0:16
A januárival megegyező mértékű volt az amerikai termelőiár-emelkedés februárban (hirado.hu)
A januárival megegyező mértékű volt az amerikai termelői árak éves szintű emelkedése februárban, míg havi összevetésben a növekedés mérsékelten lassult.
márc. 16
0:16
Gyengén zártak kedden az európai indexek (vg.hu)
.
márc. 16
0:16
A RAK Ceramics felvásárolja a magyar gyárral is rendelkező Kludit (Üzletem)
Az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett, a világ 5 legjobb kerámiagyártója közé tartozó, vezető kerámiaspecialista vállalat, a RAK Ceramics felvásárolja a sauerlandi székhelyű szerelvénygyártó céget, a Kludit.
márc. 16
0:16
Ha Oroszország leállítja a gázellátását, Európa recesszióba süllyedhet (BitcoinBázis)
A múlt héten Moszkva széles körű exporttilalmakkal váltotta be azt a fenyegetést, hogy az energiaexportja fékezésével torolja meg a nyugati
márc. 16
0:17
Varga Mihály: az olaj- vagy a gázellátást érintő szankciók nem lesznek (Infostart)
Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz – szögezte le a pénzügyminiszter az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
márc. 16
0:20
Az Intel több mint 33 milliárd eurót fektet chipek gyártásába Európában (hirado.hu)
Az American Intel Corp., a világ egyik legnagyobb számítógépalkatrész-gyártója több mint 33 milliárd eurót fektet félvezető alkatrészek gyártásába Európában.
márc. 16
0:20
Erősödött a forint (vg.hu)
.
márc. 16
0:20
„Brexit-kiigazítás”: Magyarország egyelőre nem kap az uniós tartalékból (Üzletem)
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékból több mint 2 milliárd eurót folyósítsanak 12 tagállam számára.
márc. 16
0:21
Tavasz végétől félmilliárdra is bírságolható a kettős minőség (Infostart)
A május utolsó napjaiban élesedő törvényi előírás a visegrádi országok közös kezdeményezésére megalkotott uniós irányelven alapul.
márc. 16
0:24
Szakít az orosz szállítóval az ukrán atomipar – exkluzív VG-interjú az ukrán nemzeti atomenergetikai vállalat vezetőjével (vg.hu)
A Westinghouse fűtőelemeire váltanának az oroszországi termékről az ukrajnai atomerőművek – mondta a VG-nek Petro Kotyin, az Energoatom ukrán nemzeti atomenergetikai vállalat vezetője.
márc. 16
0:24
2022. március 16. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 16
0:28
Nyáron elkészülhet a Bulgária és Görögország közötti gázvezeték (vg.hu)
Ez lehetővé tenné, hogy a Görögországba érkező cseppfolyósított földgázt más európai országokba is eljuttassák.
márc. 16
0:32
Bojkottálná Svájc a budapesti vizes vb-t, mert az oroszok jöhetnek (vg.hu)
A Svájci Úszó Szövetség kilátásba helyezte, hogy sportolói távol maradnak a nyári budapesti vizes világbajnokságtól, ha azon részt vehetnek orosz és fehérorosz versenyzők.
márc. 16
0:36
Tovább építkezik a pénzügyi piacon a BDPST Group (vg.hu)
.
márc. 16
0:40
Pénzbírságot kapott az élő adásban tiltakozó orosz tévés (vg.hu)
Marina Ovszjannyikovának harmincezer rubelt kell fizetnie.
márc. 16
0:44
Újabb két amerikai újságíró halt meg Ukrajnában (vg.hu)
Kijev közelében lőttek a gépkocsijukra kedden.
márc. 16
0:48
Pluszban zártak a főbb amerikai indexek (vg.hu)
.
márc. 16
1:12
Növekszik Belgiumban a napi fertőzöttek száma (ProfitLine)
Belgiumban folytatódik a koronavírus-fertőzéses esetek számának növekedése, naponta mintegy nyolcezer fertőzöttet vesznek nyilvántartásba az országban, és ismét egyre több embert szállítanak kórházba a fertőzés súlyos tüneteivel - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
márc. 16
1:54
Napokon belül kiderül, becsődöl-e az orosz állam (Portfolio)
Oroszország fizetésképtelenségével érne fel a Fitch nemzetközi hitelminősítő értékelése szerint, amennyiben az orosz állam nem amerikai dollárban fizeti ki - 30 napon belül - a szerdán esedékes, dollárkötvények után járó kamatokat - értékelte a helyzetet a Fitch. Közben ketyeg az adósságóra néhány, rubelben denominált adósság esetében is.
márc. 16
4:18
AI-modulokkal küzdötték le a chiphiányt, és ez életmentő lehet (okosipar.hu)
A Global Telecom (GT) olyan testre szabható, AI-vezérelt modulokat mutatott be, amelyek képesek kapcsolatot teremteni műholdakkal, privát hálózatokkal, illetve wifin és bluetoothon is kommunikálnak. Az IoT-megoldásokkal foglalkozó cég Mercury névre keresztelt eszközeinek legnagyobb előnye, hogy megkerülik a chiphiány okozta problémákat – írja az ee
márc. 16
4:42
Datolyaszilvától a fügéig (Magyar Mezőgazdaság)
Káki, kivi, füge, indián banán és mediterrán társaik: hazánkban is egyre több kertben teremnek egzotikus gyümölcsök. Ez jelentős részben Harcz Endrének köszönhető, aki saját termelése mellett szakirodalommal és szaktanácsadással segíti az érdeklődőket.
márc. 16
4:48
Vezető régiós szerepre törekszik egy magyar autókereskedő csoport (G7)
Annak ellenére, hogy gyűlnek a kérdések az autóipar jövőjét illetően, az AutoWallis nemrég tőzsdére lépett és egyre inkább erősíti a jelenlétét a régióban.
márc. 16
4:48
Mikroelemek a talajban: kobalt (Co) (Agrofórum)
Az egyes mikroelemek felvételének módja lényegesen eltér egymástól. A gyakorlat számára ez azt jelenti, hogy a körülmények kedvezőtlen változása más és más mikroelem hiányát okozza.
márc. 16
5:18
A Siemens digitális ikrekkel nyúl a hidrogénhajtású repülők szárnya alá (New Technology)
A tiszta energia által hajtott repülést támogatja a vállalat szimulációs megoldása.   A digitális ikrek technológiájával segíti a repülőgépek zöldhidrogén-infrastruktúrájának fejlesztését a Siemens és az egyesült királyságbeli projektpartnere, a Protium. A két cég az üzemanyag-utántöltő megoldás fejlesztését és tesztelését fogja jelentősen felgyors
márc. 16
5:18
Elektromos kukásautók lephetik el a dán fővárost (okosipar.hu)
Legalább 78 – opcionálisan pedig akár további 23 – tisztán elektromos hajtásrendszerű, L-szériás tehergépkocsit szállít a Scania a koppenhágai régió városi hulladékkezelési alkalmazásaira az Amager Ressourcecenter (ARC) vállalat számára – számolt be róla a Scania. Az első két példányt már 2021 decemberében kiszállították. A nulla kipufogógáz-kibocs
márc. 16
5:33
Déli összekötő: kulcsmozzanathoz ért a projekt (Infostart)
A Déli összekötő vasúti híd három új hídszerkezettel éled újjá a Duna Aszfalt kivitelezésében.
márc. 16
5:33
Rákosi szalámitaktikája és Putyin - a svédek most eléggé meg vannak ijedve (Privátbankár)
A svédek most eléggé meg vannak ijedve, de nincs valós veszélyérzetük. Ez kitűnt a járvány alatt is.
márc. 16
5:36
Napenergia: Kiszolgáltatottá vált a világ Kínának, de van szándék ennek megváltoztatására (NRGreport)
Az iparágat sújtó nehézségek ellenére 2022-ben rekord nagyságú új naperőmű-kapacitás települhet világszerte. A részben Kína napelemcella és -modulgyártásban létrejött dominanciájából eredő problémák ugyanakkor rávilágítottak, hogy az ilyen fokú koncentráltság az egész ellátási láncot és globális iparágat sérülékenyebbé teszi a kihívásokkal szemben,
márc. 16
5:48
Várható időjárás szerdától péntekig: csak rövid ideig tart ki a csapadékos idő (Agroinform)
A szokásosnak megfelelően alakul a hőmérséklet, és szerdán esőre lehet számítani.
márc. 16
5:48
FARM Machine 2022 – Az év mezőgépe 3. (Agrofórum)
Az év mezőgépe választás 1997-ben kezdődött, először Machine of the Year, napjainkban Farm Machine néven. A több mint tizenkét ország szakújágírójából álló zsűri az Agrotechnica kiállítás alkalmából készíti el értékelését. A mezőgépfejlesztés legjobbjait tizenkét kategóriába sorolják, amelyet a látogatók által legjobbnak tartott fejlesztés díja (Au
márc. 16
5:48
Új fekete mágia Led lámpa széria a Hella-tól (GépMax)
A kiegészítő lámpák kocka, fénysáv és mini fénysáv formájában kaphatók, akár 15 000 lumen fényerővel.
márc. 16
5:48
Számoljanak! Még nem késő! (Mezőhír)
Gabonatermesztés 2022-ben a Head-Land Zsémix Plusz és a Naturamin Plusz segítségével.
márc. 16
5:48
Jobb növények génmódosítás nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
A japán Riken Center for Sustainable Resource Science kutatói kifejlesztettek egy eljárást, amivel a növények génállományának a módosítása nélkül is javítani lehet a haszonnövények tulajdonságain.
márc. 16
5:57
A magyarok úgy érzik jelentősen romlani fog pénzügyi helyzetük (Piac és Profit)
Márciusban hatalmasat esett a Gazdaságkutató Intézet (GKI) fogyasztói bizalmi indexe.
márc. 16
6:06
Begyűrűzött az autóhiány Magyarországra is: a háború miatt sem fogsz olcsóbban kocsit venni (Pénzcentrum)
Van olyan autókereskedő, aki a 400 forintos árfolyam láttán nem is átárazta autóit, hanem “átmenetileg” euró árakat írt inkább ki. A Pénzcentrum a két legnagyobb hazai autóhirdetési portál szaértőit kérdezte arról, mi várható a piacon a háború és az elszálló forint hatására. Az szinte biztos, hogy olcsóbbak nem lesznek az autók, ám az érdeklődés is
márc. 16
6:18
Hatalmas támogatás vehető igénybe annak, aki napelemet telepítene (Alternatív Energia)
Az otthonfelújítási támogatássalm akár féláron juthatunk napelemes rendszerhez.
márc. 16
6:18
Radó Péter: Pedagógus ellenállás újratöltve (Portfolio)
A pedagógusok ellenállásának újraéledése mögött álló okok, s az ellehetetlenítésére tett kísérletek tökéletesen mutatják be a Fidesz-rezsim természetét. Ma annak ellenére kezdődött sztrájk a közoktatásban, hogy a kormányzat a jogelvonás és megfélemlítés szinte minden eszközét bevetette. A pedagógusok mellett számos szülői és diákszervezet is kiállt
márc. 16
6:18
Mennyi a törlesztője 10 millió forint szabad felhasználású jelzálogkölcsönnek? (Bank360 blog)
Nagyobb összegű hitelt általában lakáscélra szoktak felvenni, de a szabad felhasználású jelzáloghitelt bármilyen célra lehet igényelni akár 50 millió forintos összegig is. Az elmúlt hónapokban ezek a kölcsönök is drágultak, de még így is jóval 10 százalék alatti THM mellett lehet igényelni a jelzálogfedezetre hitelt. Mutatjuk, milyen törlesztőrészl
márc. 16
6:18
Bodrogkeresztúri riolittufa – Talajjavítás természetesen (Agrárágazat)
Kőportrágya: talajjavítás és növénytáplálás természetesen a mezőgazdaságban Bodrogkeresztúri riolittufával.
márc. 16
6:18
Azt kérték, hogy legyen innovatív és visszafogott – új központot épít az egyik legfontosabb magyar vállalat (Forbes)
Visszafogott, de bátor székházzal feledtetné a keleti piacoknak részben kitett patinás magyar vállalat a háború és az azt megelőző pandémia időszakát.
márc. 16
6:18
Visszatérnek Kaposvárra Európa legjobbjai (Magyar Mezőgazdaság)
Kaposvár, a lovastorna-bajnokságok legtapasztaltabb magyarországi helyszíne 2022-ben ismét kontinensviadalnak ad otthont – ráadásul ismét úttörőként, hiszen a fiatal lovastornász kategóriában elsőként itt kerül majd sor Európa-bajnokságra.
márc. 16
6:24
Nagy kilengések kísérhetik a mai kamatemelést (Kripto Akadémia)
Magyar idő szerint ma 20:00-kor(*) veszi kezdetét az amerikai jegybank testületi ülése. A találkozó elején egy közlemény kerül majd kibocsátásra, amit várhatóan fél órával később a jegybank elnökének sajtótájékoztatója fog követni. Ezekből két fontos információt tudhatunk meg. (*) Az USA nyári időszámításra való átállása miatt elképzelhető, hogy 19

Keresés