Az elmúlt napokban sokan találkozhattak olyan jelzésekkel, amelyek a Raiffeisen esetleges csődjéről szóltak. A bank – mint jelezte – rendőrségi feljelentést tett rémhírterjesztés miatt.
A szomszédos Ausztriában március 1-től minden virtuális fizetőeszközt, kriptopénzt a hagyományos részvényekhez hasonlóan adóztatnak. Ez azt jelenti, hogy 27,5 százalékos tőkenyereség adó (Kapitalertragsteuer, KESt) terheli azokat. Az új szabály minden, tavaly február 28.-a óta vásárolt kriptopénzre vonatkozik. Minden kriptopénz, amit ennél korábban
Az Magyar Nemzeti Bank összegyűjtötte a legfontosabb kérdéseket Sberbank ügyfelek részére a kártalanítással kapcsolatban, majd írásban meg is válaszolta ezeket.
Félmillió forint újrakezdési kölcsönnel indította első pénzügyi tanácsadó vállalkozását Egyed László, ma pedig az élelmiszeripari érdekeltségeket tömörítő Fino csoport 15 milliárd forintos konszolidált árbevételével a déli régió tejtermelésének egyik jelentős bázisa. Az alapító visszavonulása óta ma már a három gyereke viszi a céget.
Várhatóan idén is tovább öregszik a hazai személyautó-állomány, amelynek átlagéletkora tavaly év végére már elérte a 15 évet, ami szomorú rekordot jelent. Idén az első két hónapban 22 481 import használt személyautó kapott hazai rendszámot a DataHouse adatai szerint, 10 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. Eközben új autó
Pénteken sem állt meg a forint gyengülése, már csaknem 387 forintot kellett fizetni egy euróért. A háború kitörése óta eltelt időben közel 10 százalékot vesztett értékéből a magyar fizetőeszköz.
A miniszterelnök békepárti, a járvány ötödik hullámát levittük a földre, lehet, hogy ez volt az utolsó. A NATO nem véd meg minket - ha nem vagyunk mi magunk is erősek.
Átlagosan havi 3,86 millió Google kereséssel az Axie Infinity lett a legkeresettebb NFT kollekció a világon – derült ki a finbold.com cikkéből. Az egész NFT népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult az elmúlt fél évben. Jelenleg havonta átlagosan 5,1 millióan keresnek az “NFT” szócskára, ami a tavaly év végi eredmény közel ötszöröse. Az Axie I
A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban nem kell maszkot hordani március 7-étől, hétfőtől Budapesten a közösségi közlekedésben - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) közleményben pénteken az Mti-vel.
Márkanevet vált a 4iG csoport tulajdonába tartozó Telenor Montenegro, amely új logóval és ONE márkanévvel folytatja működését a montenegrói mobilpiacon. A brandváltás részeként montenegrói társaság neve ONE Crna Gora DOO-ra változik, és a telefonokon található operátor logó is ONE-ra vált március végétől. A Telenor Montenegro március 31-ig lecserél
Aki tud segít. Aki nem tud, az is. Ez így nagyon nyakatekert, de így érzem. Mert Magyarországon sokan vannak, akik anyagilag nem tehetik meg, hogy segítsenek az ukrajnai háborúból menekülőknek, de ha pénzük nincs is rá, találnak más módot: például önkéntesnek jelentkeznek.
A nyugati autógyártók is rálépnek Oroszország tyúkszemére. A német gyártók közül a Mercedes és a Volkswagen is bejelentette, hogy leállítja oroszországi exportját, illetve az ottani autógyártást, válaszul az ukrajnai orosz invázióra.
Átlépte a kétmilliomodik regisztrált felhasználót a The Sandbox a tegnapi season 2 indulás során. Az NFT-ket és a SAND tokeneket egyaránt használó metaverzum már négy éve áll fejlesztés alatt és tegnap az érdeklődő nagyközönség előtt is korlátlanul megnyílt – bár még csak alfa fázisban tart, annak is a második szezonjában – az elsőt tavaly november
Schobert Larával, Viszkok Fruzsival és Varga Csengével startol a Rossmann TikTokon, a három fiatal influencer tartalomgyártással segíti majd a cég munkáját, megcélozva a fiatalabb vásárlóközönséget. A TikTokkal bővítette közösségi oldalainak listáját a Rossmann. A márka, amely a YouTube-on, a Facebookon és az Instagramon is hosszabb ideje látja el
Amíg 2020-ban nagyon odacsapott a reklámpiacnak a pandémia, addig a tavalyi költésekben már nem sok nyomát lehet látni a járványnak. A Kantar-féle listaáras mérés a tavalyelőtti megtorpanást követően 2021-ben masszív bővülést mutat. A piaci hirdetői szektorok többségénél növekvő költést mértek, viszont az állami reklámozók tavaly már visszafogták m
Gyurkó Szilvi jogász, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány létrehozója a kiégés peremén állt, ezért kivett egy pihenőévet, vállalva az eltűnés minden kockázatát. Most visszatért, és elmesélte tapasztalatait a Forbesnak.
Az orosz-ukrán háború alakulását követve láthatjuk, mennyire fontos szerepet játszik a kibertér a krízishelyzet alakulásában. Az etikus hackerek segítő szándéka mellett egyre több pénzsóvár csaló próbálja hamis adományozási felhívással kihasználni a válságos időszakot.
Csatlakozik a Spirit FM műsorvezetői csapatához Szalai Szabolcs újságíró, aki korábban az Indexnél és az ATV-nél is dolgozott. Március 8-tól a rádió reggeli műsorában, az Aktuálban köszönti majd a hallgatókat. Szalai Szabolcs korábban az Index.hu munkatársa volt, kezdetekben a belpolitikai rovatnál újságíróként dolgozott, később a lap videóriporter
Míg a nagyvárosokban csökkent, addig a kisebb településeken a pandémia gazdasági hatásainak ellenére is nőtt az ingatlanpiaci tranzakciószám. Eközben az átlagárak országszerte emelkedtek, igaz, eltérő mértékben. Ingatlanpiaci szempontból a pandémia gazdasági hatásainak legnagyobb vesztese Budapest volt. A KSH legfrissebb lakáspiaci jelentése1 szeri
Hatalmas növekedés tapasztalható a pár perces videós tartalmakat kínáló platformnál: a TikTok aktív felhasználóinak száma tavaly elérte az egymilliárdot. A hazai fiatalok körében is rendkívül népszerű az alkalmazás, amelyen a legtöbb követővel Forstner Csenge büszkélkedhet. Elképesztő eredményeket hozott a HG Média Csoporthoz tartozó iFaktor Agency
Az orosz gazdaságpolitikát az elmúlt 20 évben a legszélsőségesebb konzervativizmus jellemezte, amit a pénzpiacok is szerettek. De ha az országot elvágják a pénzpiacoktól, akkor nincs értelme az önmérsékletnek és a helyzet is élénkítésért kiállt. Képes-e változtatni Oroszország és ez sikerrel járhat-e? Cikkünkből az is kiderül, hogy mi is az MMT.
Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését a K&H kkv bizalmi index kutatása szerint. A megfelelő szakemberek felvétele a vállalkozások több mint harmadának jelent problémát, míg az euróárfolyam változása és a járványhelyzet miatt kialakult anyaghiány nagyjából ötödüket érinti. Egyre komolyabb a szakembe
A Magyar Suzuki Zrt. az üzemi tanáccsal egyeztetve januárig visszamenőlegesen átlagosan 12 százalékkal emeli a munkavállalók bérét. Az irodai munkatársak fizetése átlagosan 9 százalékkal, a fizikai dolgozóké 12 százalékkal, az operátori kezdő bér 14 százalékkal emelkedik – írja beszámolójában az MTI. A vállalat 13. havi év végi bónuszt is előirányz
55 éve ratifikálta az akkori Szovjetunió az ENSZ-űregyezményt, de nem csak ennek megsértése miatt aggályos 2022-ben az orosz-ukrán háború kapcsán kipattant fenyegetés a Nemzetközi Űrállomás kapcsán.