2022. március 5. szombat

márc. 5
0:12
Három ukrán Rib-gyártó a veszélyzónában (AQUA)
Ukrajna északkeleti, Harkiv várost körülvevő régiója volt az egyik olyan terület, amely az orosz invázió közvetlen hatásait érezte. Itt található a Brig, amely a világ legnagyobb Rib-gyártójának vallja magát, valamint két másik, ugyanezen iparágban tevékenykedő vállalat, a Grand és a Gala. A gyártók a térségben uralkodó, óránként változó, bizonytal
márc. 5
0:15
A moszkvai tőzsde betiltotta az euró shortolást (Igényes férfi)
A moszkvai tőzsde pénteken bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette az euróban történő shortolást.
márc. 5
0:15
Mickey Hargitay: izomkolosszus, aki egy szexbombát vett feleségül – Magyarok Hollywoodban 8. (Képmás)
Akrobatanövendékből emigráns, majd a testépítés széles körben elismert legendája. A kőbányai szegény családból származó Mickey Hargitay példás sportember volt, aki egészen a Mr. Universe címig, majd Hollywoodig küzdötte fel magát. A világ mégis főleg az ötvenes évek szőke szexszimbólumával, Jayne Mansfielddel kötött rövid, ám viharos házassága miat
márc. 5
0:15
Megnyitotta szobáit a felújított kamalduli remeteség Majkon (Spabook)
Az oroszlány-majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg – mondta el a Pénzügyminisztérium európai uniós…
márc. 5
0:15
Az Elon Muskot fenyegető tini most az orosz oligarchákra állt rá (Hamu és Gyémánt)
Egy fiatal srác azzal vált híressé az interneten, hogy Elon Musk minden léptét követte szimpla magánrepülőszámlákon keresztül, Twitteren dokumentálva az amerikai oligarcha útjait. Most az orosz oligarchákat vette célbe az invázió miatt.
márc. 5
0:18
Új rekord: ennyi síterepen sikerült csúszni 24 óra alatt (Síelők)
Újabb világrekord dőlt meg egy olyan kategóriában, amelynek az értelméről szép kis vitákat lehet folytatni. Azonban az biztos, hogy egy ilyen vállalkozást megszervezni sem lehet könnyű, a végrehajtásba pedig nem csúszhat hiba.
márc. 5
0:19
Balogh Levente legújabb nagy dobása (Igényes férfi)
A modern városi látványosságokat és a természetközeliséget ötvöző BudaPart városnegyed központjában nyitotta meg kapuit az első Vízangyal Health & Beauty Center.
márc. 5
0:19
Még az is benne van a pakliban, hogy egyszer csak elfogy a gáz (Hamu és Gyémánt)
Minden jel arra utal, hogy Oroszország jócskán visszafogta az EU-s gázszállítást. Hogy mi lehet a jövőben, arra több forgatókönyv is létezik. Kevesebb gáz 130 euró környékéről indulva nagyjából 45 százalékkal emelkedett a gáz ára szerdán néhány óra leforgása alatt a holland gáztőzsdén (TTF). Volt, hogy történelmi csúcsot jelentő 193,95 euró
márc. 5
0:23
Európa fut a repülőgépei után, visszakérnék őket az oroszoktól (Hamu és Gyémánt)
A repülőgép-lízingeléssel foglalkozó európai vállalatok sorra mondják fel szerződésiket az orosz légitársaságokkal az ország légiközlekedési ágazatát célzó nyugati szankciókat követően. Az érintettek szerint logisztikai katasztrófa is lehet a vége.
márc. 5
0:27
Elon Musk nagyon berágott az amerikai elnökre (Hamu és Gyémánt)
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója még mindig dühös, amiért a Fehér Ház nem igazán tesz említést a vállalatáról – és azt akarja, hogy ezt az elnök is tudja. A milliárdos kedden a CNBC-nek azt mondta, hogy senki sem fogja megnézni Joe Biden elnök Európai Unió helyzetéről szóló beszédét. Úgy néz ki azonban, hogy Musk figyelte az elnök bejel
márc. 5
0:31
Úgy tűnik, az oltott anyák antitestekkel ellátott babákat szülnek (Hamu és Gyémánt)
Tudjuk, hogy a Covid-vakcinák beadása a terhesség alatt biztonságos mind az anya, mind a gyermek számára. Most megtudtuk, hogy az anyai védőoltások a jelek szerint olyan védettséget biztosítanak a csecsemőknek, amely megóvja őket a fertőzéstől.
márc. 5
1:54
Síbalett: ötvenévesen sem kopott meg a bajnok tudása (Síelők)
Ez a cikk valami olyasmiről szól, amelyről a mai tizenéveseknek már fogalmuk sem lehet. Egykoron létezett egy sportág, amit úgy hívtak, hogy síbalett. Régen még olimpiai aranyat is osztottak azért, ha valaki sílécekkel a lábán balettozott. Egy fura apropója van ennek a nosztalgiázásnak.
márc. 5
2:15
A prosztatagyulladás kevésbé ismert okai (HáziPatika)
Élete során nagyjából minden huszadik férfi megtapasztalja a krónikus prosztatagyulladás kellemetlen tüneteit, amelyek az életminőséget is igen negatívan befolyásolhatják. Ilyenkor egyes hétköznapi tevékenységek is súlyosbíthatják a panaszokat, így
márc. 5
2:18
Mit szabad és mit nem foghúzás után? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Szeretném tudni, hogy véséssel és varrással együtt járó foghúzást követően mi a teendő? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
márc. 5
2:24
Addison-kór - A mellékvese csökkent működésének következménye (WebBeteg)
Addison-kórban szenvedett Jane Austen, a Büszkeség és balítélet szerzője, valamint J. F. Kennedy amerikai elnök is. A betegség a mellékvese csökkent működésének következménye, amely bármely életkorban felléphet, a nőket és férfiakat közel egyenlő arányban érinti.
márc. 5
3:21
Grönland többet ér az ép észnél, pár évnél és néhány lefagyott lábujjnál! (Igényes férfi)
A Netflix új túlélődrámája jégre visz, mielőtt hőseinél elmennek otthonról
márc. 5
3:51
Klicsko: sosem gondoltam, hogy sikeres sportolói és politikai karrier után, egy nap háborúra ébredek (Igényes férfi)
A korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok elmondta, hogy a legnagyobb kihívást jelenleg a fűtés, az áram és a vízellátás biztosítása jelenti és nagyban nehezíti az önkormányzat dolgát, hogy a szállítási, logisztikai rendszer összeomlott.
márc. 5
4:21
A háborúk láthatatlan sebeket ejtenek (HáziPatika)
A háború okozta pszichológiai traumák legfiatalabb áldozatai a gyerekek: az átéltek olyan komoly lelki sérüléseket idézhetnek elő náluk, amelyek évekkel később sem gyógyulnak be, és akár a következő generációra is átörökíthetőek. Ezért fontos a
márc. 5
4:21
Kívül-belül megújult autókkal, új szabályokkal rajtol a Forma ̶1-es szezon (Igényes férfi)
Az első hivatalos tesztelés után alaposabban szemügyre vettük az idei F1-es mezőnyt.
márc. 5
4:27
Miért jó egy pár óra digitális detox? (Vital)
A tisztító kúra hallatán elsőre egy hosszú és nehéz, éhezéssel, sanyargatással járó programot képzelünk el. Nem feltétlenül kell így lennie. A tisztító kúráknak számos változata létezik, az egynapos pihentető kúrától a hetekig tartó böjtökig, különféle fokozatokban. Már egy pár napos, könnyű tisztítókúráért is hálás lesz szervezetünk. Melyek egy t
márc. 5
4:27
Rejtett üzenet lehet, ha ugyanazt a számot látod mindenhol - Eláruljuk, hogy mi az (Joy)
Hallottál már az angyalszámokról? Ha még nem akkor most beavatunk a részletekbe!
márc. 5
4:42
Vilmos herceg olyat bókolt, amibe mindenki belepirul (ridikul.hu)
Természetesen ezúttal is Katalin hercegnét dicsérte.
márc. 5
4:45
Fotó: ilyen egy modern fogászati központ (HáziPatika)
Átadták a Pécsi Tudományegyetem új fogászati oktatási központját a baranyai megyeszékhelyen.
márc. 5
4:45
Nosztalgiázzunk! Mutatjuk, melyek voltak a 90-es évek legjobb édességei (Joy)
Imádtuk őket!
márc. 5
4:51
A legdurvább dolgok, amiket takarítónőként láttam (She)
Életem egy átmeneti időszakában, több lakásban is takarítottam. Igen, takarítónő voltam, ami számtalan dologra megtanított, és igen érdekes helyzetekbe sodort. Amennyiben elgondolkodtál már azon, hogy tisztítószert ragadva keress pénzt, vagy szeretnéd, hogy hetente valaki más tisztítsa meg az otthonod, ezt ne hagyd ki!
márc. 5
4:51
Mire figyelj, ha kerti bútort vásárolsz? (Igényes férfi)
Habár néhány napja még erőteljes havazás volt az ország nagy részén, márciussal hivatalosan is beköszönt a tavasz.
márc. 5
4:51
Látogass el a valódi Völgyzugolyba, a svájci Lauterbrunnenbe! (Utazási Élmények)
Szédítően magas sziklás, hófödte bércek, élénken zöldellő dombok, alázúduló vízesések… a festői hegyvidéki környezetben fekvő svájci Lauterbrunnen nevű község legfőbb látnivalója az egyik környező oromról fakadó látványos és kristálytiszta zuhatag, de az idilli alpesi falucska már önmagában is képeslapra illő látványt nyújt, amely számos írót és kö
márc. 5
5:06
Nem minden D-vitamin egyforma – ők a hasznosabbak (Nosalty)
A D-vitamin hozzájárul az erős csontozat fenntartásához, az immunrendszer helyes működéséhez és javítja a hangulatot. Egy új kutatás szerint azonban nem minden D-vitamin egyforma.
márc. 5
5:15
Nincs megfázás orrdugulás nélkül? (HáziPatika)
Az orrdugulás a megfázás egyik legtipikusabb tünete, mondhatni, kéz a kézben járnak. Nem lehetetlen azonban megszabadulni a kellemetlen szimptómától: cikkünkben eláruljuk, mi segíthet, és általánosságban a megfázásról is megosztunk néhány fontos
márc. 5
5:15
#WomenWhoFly - Székely Réka sokat tanult magáról a futás által (Runner's World)
Márciusban ünnepeljük a nőket! Megkérdeztük a hazai HOKA futócsapat női tagjait, hogy mit ad számukra a futás, mitől érzik magukat erősnek, és szerintük miért növekedett meg úgy az elmúlt években a női futók száma. Ezúttal Székely Rékán, azaz Fit.Love.Rékán a sor!
márc. 5
5:21
Az örök dilemma: kezdeményezzen a nő vagy sem? (She)
Az örök, feloldhatatlan dilemma. Édesanyám és nagymamám már egészen kicsi koromtól azzal nyaggatak, hogy egy igazi nő márpedig nem kezdeményez. De miért is nem?
márc. 5
5:21
Előzetest kapott John Malkovich áprilisban érkező új filmje: nem jutunk szóhoz (Igényes férfi)
John Malkovich egy igazi kaméleon, hiszen hollywoodi mércével mérve képtelenség beskatulyázni.
márc. 5
5:21
Hiába a menekülés! Orosz oligarcha szuperjachtját foglalták le Franciaországban (Hamu és Gyémánt)
A megtorlás elől nincs menekvés.
márc. 5
5:27
Bocsáss meg a szüleidnek, hogy végre fellélegezhess (She)
Anyukám nagyon furcsa ember, akinek őszintén szólva sokkal több a rossz tulajdonsága, mint a jó. Ebből párat örököltem tőle, ami miatt felnőttkoromban elkezdtem rá neheztelni és azt éreztem, na, ez is az ő hibája. De fel kellett ismernem, hogy azzal, hogy minden miatt őt hibáztatom, a dolgok nem fognak változni. Sőt..
márc. 5
5:42
Az ok, ami miatt mindig legyen rend a konyhádban, ha diétázol (Nosalty)
Mégis mi köze van a diétádnak a rendhez a konyhában? Egy kutatás szerint nagyon is sok múlhat azon, ha nincs rend ott, ahol eszel!
márc. 5
5:45
A háború közepette is nyitva tart a macskakávézó (HáziPatika)
Az ukrajnai Lviv városában lévő macskakávézó kis csapata - köztük a tulajdonos, Serhii Oliinyk - úgy döntött, a háború ellenére sem zárnak be: továbbra is várják a vendégeket és gondoskodnak a náluk lakó 20 cicáról.
márc. 5
5:51
Szex az első randin? Miért ne? (She)
Nagyanyáink az esküvőig vártak az első együttléttel, anyáink ha addig nem is, több hónapot biztosan. Manapság sokkal szabadabb életet élünk, ami annak is köszönhető, hogy az online társkeresők virágkorukat élik jelenleg. Sokan azonban még mindig konzervatívak azzal kapcsolatban, hogy szabad-e szexelni az első randin.
márc. 5
5:51
Megmozdult a Gallet óragyártó (Kronometer)
Mostanában igazán nem újdonság, ha egy korábban dicsőséges márkanév feltűnik és kiad egy heritage órát, de a Galletről érdemes beszélni. Az egyik legrégebbi svájci óragyártóról van szó, – – ha…
márc. 5
6:15
Újra lehet harcsát fogni a Tisza-tavon (24.hu)
A műcsalik, élő és élettelen kishalcsali, a haldarabok, valamint a vertikális módszer használata most is tilos.
márc. 5
6:21
Még az első munkanap előtt 2 hét fizetett szabadságra küld minden új dolgozót egy amerikai cég (Igényes férfi)
Nem véletlen, hogy egyre több helyen kísérleteznek például a négynapos munkahét bevezetésével vagy tartanak vállalati szintű szünnapot a mentális egészség nevében.
márc. 5
6:21
Majki remeteség: a hely, ahol a csend az úr, és feltöltődhet a lelked (egy.hu)
Március 5-én újabb felújított épületek nyílnak meg Majkon, a Kamalduli remeteségben. A némaságában is sokat mondó világot érdemes felkeresni tavasszal, amikor keltikék borítanak virágszőnyeget a környékre. Nyáron, levendulavirágzás idején a kis cellaházak közt liláskéken bókoló illatos bokrok sorakoznak, a fallal körülvett kertekben gondosan váloga
márc. 5
6:24
Közösségi szemétszedés a Pálvölgyi-barlangnál! (Metropol)
Ismét szemétszedés a Hármashatár-hegyen - áll a 3H kör eseményének leírásában.
márc. 5
6:26
Magbörze, bábszínház és kertész programok a Wekerlei Kispiacon! (Metropol)
Most már pillanatokon belül itt a tavasz, lehet kezdeni magról palántát nevelni, beültetni a kertet mindenféle finomságokkal!
márc. 5
6:28
Veterán börze és szépségverseny a virágpiacon (Metropol)
Autó, motor, kerékpár és ezekhez kapcsolódó dolgokat csodálhatnak meg vagy vásárolhatnak meg az érdeklődők.
márc. 5
6:45
Óriási veszélyt jelent a felmelegedés ezen a kontinensen (HáziPatika)
Ausztráliának az eddig jósoltnál is katasztrofálisabb viharokkal és árvizekkel kell szembenéznie a globális felmelegedés súlyosbodása miatt - erre hívja fel a figyelmet egy új tanulmány.
márc. 5
6:48
Új turistalátványosság Tihanyban (AQUA)
Megmentették és teljes egészében renoválták a tihanyi apátság 200 éves barokk magtárának tetőszerkezetét, így júniustól egy modern, mutatós turisztikai fogadóközpont várja a félszigeti településre látogatókat. Mivel a beruházás az eredeti tervekhez képest többletköltséggel járt, az önkormányzatnak 76 millió forint célzott támogatásra is szüksége vo
márc. 5
6:51
Kővirágra bukkantak a Marson (Travelo)
Az apró képződmény abból az időből származik, amikor még volt víz a bolygón.
márc. 5
6:51
Egy pár életében általában az első gyerek születése a legnagyobb krízis (WMN)
A gyereknél nincs csodásabb megkoronázása egy szerelemnek ez igaz (sok esetben). De közben a gyerekvállalás átírja a mindennapjainkat, a szerepeinket, a vágyainkat, és nincs feltétlenül jó hatással a párkapcsolatunkra. Szakértővel beszéltünk a témáról.
márc. 5
6:57
Nehezen alszol el és fáradtan érbredsz? Szokatlan helyről jöhet a segítség! (Spa Trend Online)
Az alvás nem mindig jön könnyen és egyértelműen. Van, hogy túl sok minden kavarog a fejedben vagy csak nem sikerül időben letenni a kütyüket? Pedig a kiadós és pihentető alvás elengedhetetlen a minőségi élethez, így adunk egy tippet, ami mindig beválik.
márc. 5
6:57
5 szexpóz, amiért odavannak a férfiak (+18) (Joy)
Szeretnéd feldobni a hangulatot a hálószobában? Meglepetést okoznál a kedvesednek, miközben Te magad is intenzív orgazmusra vágysz? Összegyűjtöttük a legjobb szexpozíciókat a férfiak számára, amelyeket a srácok nem csak a saját örömükre szeretnek. Az ÉvaMagazin.hu írása.

Keresés