Bernie Ecclestone azt mondja, hiányzik neki Sebastian Vettel “régi” változata. A német versenyző és Forma-1-es egykori feje közismerten jó kapcsolatot ápoltak, míg Ecclestone irányította a sportot. Az elmúlt években azonban Vettel meglehetősen érett felnőtté vált, és igazán foglalkoztatja a világ sorsa, társadalmi- és környezetvédelmi tekintetben i
Kevesebb, mint 100 nap múlva kezdődik a NASCAR Cup Series 2023-as szezonja, a széria pedig kiadta a teljes versenynaptárat. A NASCAR Cup Series 2023-ban jubileumi 75. évfordulóját ünnepli, így tökéletes alkalom lesz arra, hogy a széria egyik leglegendásabb pályája, North Wilkesboro visszatérjen, méghozzá All-Star versenyként. Bár a szezon első két,
A Sauber juniorversenyzője, Theo Pourchaire lehet a svájci istálló egyik pilótája, amikor azok szövetségre lépnek az Audival, 2026-tól. A csapatfőnök Frederic Vasseur azonban egyelőre inkább nem ígér semmit, hiszen van még mit megbeszélniük ezzel kapcsolatban. „Az biztos, hogy Valtteri és Zhou itt vannak a fedélzeten, és akkor ott van még Theo. De
Kettős Hyundai győzelmet hozott a Japán Rally, miután Elfyn Evans is defektet szedett össze. Thierry Neuville nyert Ott Tanak és Takamoto Katsuta előtt. Péntek Azt követően, hogy a csütörtöki szuperspeciált Sébastien Ogier nyerte, az első pénteki szakaszon Kalle Rovanpera vette át a vezetést Thierry Neuville és Elfyn Evans előtt, míg Sébastien Ogi
A McLaren fiatal brit versenyzője, Lando Norris ma ünnepli 23. születésnapját. Reméljük már teljesen rendbe jött, mert ma biztosan fog kapni valami finom tortát. Bár bizonyára leginkább egy jó versenyeredménnyel szeretne ünnepelni Brazíliában. Mindenesetre “ünneplésként” mi összegyűjtöttünk 23 random tényt Norrisról, ha esetleg még nem tudtátok vol
Fernando Alonso az elmúlt hetekben nem félt megosztani az Alpine-nal kapcsolatos csalódottságát, miközben a spanyol az Aston Martinhoz távozik jövőre. A kétszeres világbajnok utalt, hogy nem csak az autója romlik el túl gyakran, de a csapat kivételezik csapattársával, Esteban Oconnal. Ocon visszavágott ezekre az állításokra, hogy emlékeztesse Alons
Délután a magyar jégkorong-válogatott a 3. helyért játszik Ukrajnával. Este Forma–1-es Brazil Nagydíj és Buffalo Bills-Minnesota Vikings összecsapás az NFL-ben.
A szombati sao-paulói sprintversenyen az Alpine két versenyzője, Esteban Ocon és Fernando Alonso többször is ütköztek. Miközben Alonso a csapattársát találta hibásnak az eset kapcsán, a csapat közösségi oldalain elszabadult a pokol. Ellepték őket a gyűlölködő kommentek, olyannyira, hogy közleményt kellett kiadniuk. Áll a bál az Alpine-nál: Alonso u
Takács István nyerte a Zemplén Rally első szakaszát a Rally3-ban, majd a másodikon a már bajnok Zákányi János vette át a vezetést. Takács István és Takács István kezdett a legjobban a Rally3 zempléni versenyén az első szakaszt megnyerve, míg a másodikon Lenkey Ákos és Drótos Cintia volt a leggyorsabb, azonban féltávnál a már bajnok Zákányi
Max Verstappen hiába vezetett a Brazil Nagydíj sprintfutamán, végül mindössze a negyedik helyen intette le a kockás zászló. A holland ugyanakkor a közepes keverékű gumikon futotta le a 24 körös versenyt, ezt a gumit rajta kívül csak Latifi választotta. A sárga oldalfalú gumikat semmikép sem érezte jónak, viszont szerinte a lágyakon sem lett volna j
Jöjjön egy kis móka és kacagás a NASCAR igazán feszült és drámai 2022-as éve után. Vajon melyek voltak a versenyzők gyerekkori becenevei? Az NBC Sports-szal folytatott szórakoztató beszélgetés során a NASCAR-pilóták az egyik legkínosabb kérdésre válaszoltak. “Mi volt a gyerekkori beceneved?” Az első versenyző, aki felfedte titkát, nem más volt, min
Daniel Ricciardo nyitva hagyta az ajtót egy esetleges 2023-as Supercars szereplés előtt, miközben hangsúlyozta, hogy számára továbbra is a Forma-1 marad a prioritás. Az ausztrál több mint egy évtized óta először nem lesz ott az F1-es rajtrácson a következő szezonban. A McLarennél a helyét honfitársa, Oscar Piastri kapja meg. Valószínűleg 2023-ra eg
A brazil Vinicius Juniort azzal vádolják, hogy a pályán tanúsított magatartásával provokálja az ellenfelet, és ebből netán baja származhat a katari vb-n.
Fernando Alonso 2023-ban az Aston Martin színeiben folytatja a pályafutását, akikkel nem is lehet más célja, csak a bajnoki cím. A kétszeres világbajnok az Alpine csapatától távozik, akikkel kifejezetten rossz szezont fut, leginkább a balszerencséje miatt. „Azt hiszem, 2022-t elnézve, jövőre óriási szerencsém lesz. Tudom, hogy Mexikóról sok szó esi
Mads Ostberg büntetése után megfeleződött a norvég versenyző előnye a Zemplén Rallyn, amit szeretne is kihasználni Csomós Miklós. Mads Ostberg és Jonas Johansson 10 másodperces büntetést kapott a harmadik szakaszon eltalált lassító miatt, így az első napot 12 másodperc előnnyel zárta Csomós Miklós és Nagy Attila előtt a Zemplén Rallyn. A verseny
Daniel Ricciardo elutasítja azon feltételezéseket, amelyek szerint szerződése van már, hogy a következő szezonban visszatérjen a Red Bullhoz Forma-1-es tartalékversenyzőként. Brazíliában olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az ausztrál szerződést kötött korábbi csapatával, hogy 2023-ban támogassa Max Verstappen és Sergio Perez munkáját. Ez Ric
Dancia Patrick nemrég egy F1-es podcast vendége volt, ahol mesélt kedvenc versenyzőjéről, és arról, hogy miért ne találkozz a hősöddel. Tom Clarksonnal beszélgetve Danica mesélt karrierjéről és F1-es ambícióiról. Amikor Clarkson megkérdezte, hogy melyik versenyzőt csodálta fiatalon, a korábbi IndyCar és NASCAR versenyző meglepő választ adott “Az eg
A már bajnokként induló Zákányi János és Vidécz Zsolt nyerte a Rally3-as Zemplén Rallyt Takács Istvánék és Geng Bencéék előtt. Lenkey Ákosék a második helyen állva komoly időt vesztettek a záró szakaszon. Zákányi Jánosék a második körben már mindkét szakaszt megnyerték a Zemplén Rallyn, így végül 29 másodperc előnnyel zárták a versenyt, és a szezo
Lando Norris a tegnapi sprintfutam után elmondta, nem érzi magát még 100%-osnak. Csütörtökön jelentette be a McLaren, hogy a brit versenyző nem vesz részt a sajtó napon, mert ételmérgezést kapott. Akkor még úgy tűnt, hogy a 23 éves pilóta nem fog autóba ülni a hétvégén, így Nyck de Vries-t kellett segítségül hívnia a csapatnak. Ám
Lewis Hamilton és George Russell azt tervezik, hogy összedolgoznak majd annak érdekében, hogy kihozzák a maximumot az első soros rajthelyeikből. A cél természetesen, hogy megszerezzék a Mercedes idei első nagydígyőzelmét. A szombati sprintversenyen Russell megelőzte az élen haladó Max Verstappent és megszerezte a győzelmet. Verstappen végül csak a
Szalai Ádám javára döntött a bázeli bíróság, így a 34 éves magyar labdarúgó mától újra látogathatja az Fc Basel edzéseit. Sajtóhírek szerint a svájci csapat anyagi megfontolásból mellőzte Szalait.
1994-ben ezen a napon Michael Schumacher a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon, Adelaide-ben szerezte meg hét világbajnoki címe közül az elsőt, de ez minden volt, csak nem tiszta ügy a német sikerkovácsnak. Embed from Getty Images A bajnoki harc a Benetton versenyzője, Schumacher és a Williams pilóta, Damon Hill között zajlott, és a britnek győznie kelle
Talán a fiatalabb rajongóknak újdonság, de bizony a Red Bull Racing NASCAR csapatot is indított a 2000-es évek elején. Az egész sztori akkor kezdődött, amikor Roger Penske új főhadiszállást épített csapatának és úgy döntött, hogy eladja régi létesítményét. Miután a Red Bull már ekkor gondolkozott az amerikai terjeszkedésen, kapóra jött nekik a dolo
Mads Ostberg nyerte a Zemplén Rallyt, a Rally1-es bajnokság szezonzáró versenyét, így megszerezte első abszolút magyar bajnoki címét. A második helyen Csomós Miklós, a harmadikon pedig Vincze Ferenc zárt. Csomós Miklós és Nagy Attila megpróbálta megnehezíteni Mads Ostberg és Jonas Johansson dolgát a Zemplén Rally vasárnapi szakaszain, azonban a 20
Rohan az idő! Mi sem példázza ezt jobban – többek között -, mint hogy Juan Pablo Montoya és felesége, Connie, már a 20. házassági évfordulójukat ünnepelték október végén. Az európai közönség a 2000-es évek elején ismerte meg a kolumbiai versenyzőt, mikor a BMW Williams színeiben elkezdődött az F1-es karrierje. Vele pedig megismertük barátnőjét, Con
A Red Bull Forma-1-es topcsapata, és így Helmut Marko is még ismerkedik az energiaital-gyártó cég új felső vezetésével. Korábban a Red Bull alapítója és vezéregyénisége, Dietrich Mateschitz egyszerű módon kommunikált a csapattal – a hasonló korú, 79 éves osztrák és korábbi F1-es pilóta, Dr. Helmut Marko közvetítésével. Mateschitz a múlt hónap végén
Pierre Gasly veszélyesen közel áll az egy versenyes eltiltáshoz. A francia pilóta most már csak két büntetőpontra van ettől. A 26 éves versenyző tízre növelte pontjainak számát Mexikóban, miután Lance Strollt lekényszerítette a pályáról. Gasly elismerte, hogy csalódott a stewardok pontosztó döntése miatt, és arra utalt, hogy ha a versenyirányítás a
Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-es mezőnybe, két év kihagyást követően, majd’ 40 esztendősen. A spanyol bevallotta, hogy kezdetben voltak benne kétségek, tudja-e hozni az elvárt szintet, már csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérését látva is. A német legenda 2006-os visszavonulását követően három évet hagyott ki,
A szombati sprint végeredményének értelmében a Sao-Pauló-i Nagydíjon George Russell foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle azonban nem a tegnapi második helyezett Carlos Sainz várta a rajtot. Ő rajtbüntetést kapott, így a második rajtkockát Russell csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton foglalhatta el. A második sor a két Red Bullé