Max Verstappen úgy véli, jövőre nem lesz ilyen egyszerű megismételniük az idei eredményeiket. A holland versenyző vasárnap a 15. győzelmét szerezte meg a szezonban, és megmutatta milyen dominanciája volt idén a csapatnak. Ám az évad véget ért, így márciusban mindenki tiszta lappal kezdheti az újabb csatározásokat. A 25 éves versenyző is tisztában v
Vámosi Péter szerint jó évet zárt a Forma–1, kétség sem férhetett Max Verstappen és a Red Bull sikeréhez, de jövőre talán hármas csata lehet, ám ehhez több feltételnek is teljesülnie kell.
A szezonzáró után a versenyzők megünnepelték az afterparty-n az idei évet. Sebastian Vettel a futam után elmondta, hogy részt vesz majd a szezonbúcsúztató bulin, majd hozzátette, szeretné meghallgatni Lando Norrist a DJ-pult mögött. A négyszeres világbajnok kívánsága valóra vált, ugyanis a brit pilóta ismét a “pódiumra” keveredett. A német versenyz
A CBS Sports-nak dolgozó Grant Wahl-t félóráig tartották fogva a biztonságiak a Wales elleni meccs előtt, állítólag azért, mert féltették a többi szurkolótól.
Mick Schumacher eddigi utolsó Forma-1-es futama azzal ért véget, hogy megkérték, ne csináljon több fánkot a pályán. A Haas pilótája a tizenhatodik helyen, egy hellyel csapattársa, Kevin Magnussen előtt ért célba a 2022-es szezonzárón annak tudatában, hogy nem lesz tagja a 2023-as F1 mezőnynek. A Haas még a hétvége előtt ugyanis nyilvánvalóvá és hiv
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti csapatot. A legendás játékos haláláról a család tájékoztatta az MTI-t. A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a Já
A DAMS csapat bejelentette, hogy a Ferrari junior Arthur Leclerc lesz az egyik pilótájuk a Formula 2 soron következő szezonjában. A monacói fiatal a legutóbbi két évet a Formula 3-ban töltötte el a Prema csapatával, ahol komolyabb sikereket ért el. Charles Leclerc öccse végül a 6. helyen fejezte be a bajnokságot és itt volt az
A kétszeres olimpiai bajnok sportolót egyhangú szavazással választották meg a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének. A jövőbeli tervekről, a legfontosabb kérdésekről és a klubok eredményességéről nyilatkozott az InfoRádiónak.
Tudomásunk szerint először szerzett világbajnokságon gólt egy regnáló államelnök fia. Ráadásul nem is annak az országnak a színeiben, amelyet a politikus vezet. Ha ez így túl talányos, íme a megfejtés: George Weah, az egykori aranylabdás futballista 2018 óta Libéria államelnöke. Fiai közül a harmadiknak született Timothy hétfő este megszerezte az E
Daniel Ricciardo nem lesz ott a jövő évi rajtrácson, miután az idény végeztével távozott a McLaren csapatától. Állítólag közel van egy megállapodáshoz a Red Bullal, akiknél tartalékversenyző lehetne. Utóbbit Christian Horner is megerősítette, és elvileg már csak egy aláírásra várnak az ausztráltól, aki szintén igen biztosra veszi a megegyezést. „Ne
Charles Leclerc szezonja pozitív szájízzel fejeződött be, miután Abu Dhabiban szoros csatában sikerült bebiztosítania a bajnoki második helyét Sergio Pérezzel szemben. A szezon elején, amikor 3 futamon 2 győzelemmel kezdett, aligha elégedett volna meg ennyivel, ám annak fényében, ami a szezon második felében történt, mégis tekinthető ez pozitív ere
Fernando Alonso 2019-ben invesztált a Motorsport Games-be, a cég viszont most nagy pénzügyi problémákkal küzd. Múlt héten tartotta negyedéves eredménybeszámolóját a Motorsport Games amely a cég felépítésében, és a pénzügyi háttérben is óriási gondokat leplezett be. A közleményben ez állt: “A 2022. október 31-én rendelkezésre álló pénzeszközök, vala
A sportcsatornák élő közvetítéseinek sorában még magyar kézilabdát, lósportot, valamint a jégkorong BL egy mérkőzését találni. Lesz egy kis curling-Eb is.
Kiderült, hogy ki lesz a Formula 3-ban remek újonc szezont maga mögött tudó Oliver Bearman csapattársa a Premánál. Az olasz csapatnál Frederik Vesti lett a bebefutó. A dán fiatalnak az idei volt az első teljes szezonja a Formula 2-ben. Vesti az ART Grand Prix-nál kapott lehetőséget, azonban az éve egy igazi hullámvasút utazás volt. Hol
Az amerikai újságíró, Grant Wahl a Twitteren számolt be arról, hogyan vették őrizetbe, mire utasították, majd hogyan engedték el. A FIFA sem maradt szótlan.
Oscar Piastri kedden első alkalommal lépett pályára a McLaren versenyzőjeként, a szezon utáni teszten, Abu Dhabiban. Az egynapos teszten mind a 10 csapat részt vesz, és minden csapat két autót használ a nap folyamán. A McLaren egyik autóját egy fiatal újonc Piastri vezeti, aki 2023-ban a csapat versenyzőjeként debütál, honfitársa, Daniel Ricciardo
Tegnapelőtt véget ért a Forma-1-es világbajnokság 2022-es kiírása Abu Dhabiban. A Mercedes pedig gondoskodott arról, hogy méltó módon búcsúztassák az AlphaTaurihoz távozó Nyck de Vriest. A holland számára kapóra jött Alex Albon betegeskedése az Olasz Nagydíj folyamán. A brit-thai helyére ugyanis ő ugorhatott be és élt is a lehetőséggel: azonnal kép
Milák Kristóf, aki a Kaposváron rendezett rövidpályás országos bajnokságon is döntötte a csúcsokat, jó úton halad a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint, aki beszélt az ezúttal hiányzó Hosszú Katinkáról és Kenderesi Tamásról is.
Véget ért a 2022-es Forma-1-es szezon, ezzel pedig többek karrierje is befejeződött. Kinek önszántából és végleg (Sebastian Vettel), kinek kényszerből, abban a reményben, hogy még visszatérhetnek a jövőben (Daniel Ricciardo, Mick Schumacher, Nicholas Latifi). Másoknak azonban ezzel kezdődik most el F1-es karrierjük és/vagy jut F1-es vezetési lehető
A jövőre Forma-1-es nagydíjat is rendező Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin. A 14 éves versenyző csapata, az Energy Corse felkérésére állt rajthoz a 25. alkalommal megrendezett SKUSA SuperNationals nevű versenyen, ahol korábban a legendás Michael Schumacher is versenyzett. A csúcskategóriás autóverseny-kategóriákba készülő
Hétfő este, életének 82. évében elhunyt Mészöly Kálmán, minden idők legjobb magyar középhátvédje, aki – összeadva játélkosként és szövetségi kapitányként töltött mérkőzéseit – a labdarúgó-válogatott rekordere volt.
A Honda, a Porsche és talán még a Ford is meglepheti a Forma-1 világát azzal, hogy aláírják a 2026-os új motorszabály rendszert. Az Auto Motor und Sport szerint bár egyesek szerint a Honda esetleges döntése a Red Bull-lal való komolyabb együttműködést jelentené, az energiaital-gyártó cég a jelek szerint eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben megő