Sergio Pérez idén a bajnoki második helyért küzd, miután a csapattársa, Max Verstappen utcahosszal vezet, és már megnyerte a bajnokságot. Legutóbb, Brazíliában keletkezett is egy konfliktus a csapattársak között, amit viszont állítólag azóta megbeszéltek. Verstappen ugyanis nem volt hajlandó elengedni Pérezt, hiába kérte meg rá csapata. A mexikói i
Elfogadják a holland pilóta azzal kapcsolatos indokait, hogy miért nem állt félre Pérez elől, és hangsúlyozzák: elfogadhatatlanok az emiatt a csapatot ért online zaklatások.
Grosics Gyula lánya, Edina szerint Brazília feledteti az utóbbi világbajnokságokon elszenvedett kudarcait. Könnyen lehet, hogy 2002 után ismét a selecao végez az élen.
A Hyundai Shell Mobis WRT a teljes 2022-es FIA Rally Világbajnokság szezont tényleges vezető nélkül teljesítette, mivel Julien Moncet-t a szezon első fordulójától a múlt hétvégéig a csapatfőnök-helyettesi feladatokat látta el, de a 2023-as szezonra lemondott. Moncet bejelentette, hogy állandó szerződést szeretne, de úgy tűnik, a Hyundai másként gon
Charles Leclerc nem számított arra, hogy ilyen “agresszív” lesz Lando Norris Brazíliában. Miután Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen találkoztak a pályán, mindkét versenyző feladni kényszerült a versenyt. Ám az autókat el kellett vinni a pályáról és a sóderágyból, így a biztonsági autónak is be kellett avatkoznia. Az újraindítás viszont életet lehe
Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese utalást tett arra, hogy mi vár rá a jövőben. Julien Moncet a Hyundai Motorsport csapatvezetői feladatait Andrea Adamo távozása után vette át, ám nem lett kinevezve hivatalos csapatfőnöknek, hanem csapatigazgató-helyettesként végezte munkáját. A munkáját, mely során idén komoly fejlődést
Esapekka Lappi idén részmunkaidőben versenyzett a Toyotánál, a pletyka szerint jövőre azonban már teljes szezont fog menni a Hyundainál, ahova az F1-ből érkezhet az új csapatfőnök. A La Derniere Heure belga lap információja szerint hamarosan meglehet a Hyundai Motorsport új csapatvezetője, Julien Moncet csapatigazgató-helyettest Cyril Abiteboul vá
A NASCAR ezúttal Brazília felé veszi az irányt, és új szériát indít, miközben újabb fontos tesztkilométereket tett meg a Garage56 gép. A NASCAR bejelentette, hogy létrehozza a NASCAR Brasil Sprint Race-t. Ez lesz a szervezet negyedik nemzetközi versenysorozata, és az első Dél-Amerikában. A 2023-ban induló sorozat a széria és a brazíliai GT Sprint R
Nemrég tiszta vizet öntött a pohárba a Red Bull, ugyanis elegük lett az internetes zaklatásból. A Brazil Nagydíj utolsó köreiben a jobb startégián lévő hollandot elengedtették Sergio Pérezzel, hogy előzze meg Charles Leclerc-t és Fernando Alonsót. A mexikóinak azt mondták, ha nem sikerül előrébb kerülnie a kétszeres világbajnoknak, akkor visszakapj
A bajnokságban címvédő és listavezető Ferencváros labdarúgócsapata 2027-ig meghosszabbította az együttes csapatkapitányának, Dibusz Dénesnek a szerződését.
Sebastian Vettel a hétvégén utoljára vesz részt Forma-1-es versenyen, a négyszeres világbajnoktól pedig természetesen minden kollégája tisztelettel búcsúzik. Beleértve az egykori nagy riválist, Fernando Alonsót is, aki gyakorlatilag Vettel sisakfestésével áll rajthoz az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A Forma-1-ben a 2010-es évek eleje leginkább Alo
Ott Tanak 2020-ban, friss világbajnokként érkezett a Hyundai csapatához, ahol azonban nem tudott vb címért harcolni. Az észt versenyző nem bánta meg, hogy a Hyundaihoz ment, de azt sem, hogy egy évvel szerződése lejárta előtt távozik is onnan. Ott Tanak 2019-ben hat versenyen tudott nyerni a Toyotával és megszerezte eddigi egyetlen vb címét, az év
Lewis Hamilton szerint nem az idei Abu Dhabi Nagydíjon látjuk majd utoljára versenyzőként Sebastian Vettelt a Forma-1-ben. A brit klasszis szerint ugyanis a négyszeres világbajnok egyszer visszatér majd a sorozatba. Az Aston Martin pilótája még júliusban jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó szezonja a királykategóriában. Ezzel egy 15 évig tar
Először szólaltak meg a Liu testvérek, mióta kiderült, más színekben versenyeznek tovább. A Nemzeti Sportnak adott interjúban a gyorskorcsolyázók a szövetséget okolják a távozásuk miatt. Azt mondják, nincs kidolgozott szakmai terv, és a bizalmuk is megingott bennük. Nem értenek egyet, hogy pénzt követel tőlük a szövetség, de kifizetik ezt, ha muszá
Megtörte a csendet Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. A két olimpiai bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó a Nemzeti Sportnak adott interjúban mesélte, hogy a következő olimpián miért nem magyar színekben indul.
A McLaren Forma-1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint csapata “nagy lehetőséget” szalasztott el a múlt hétvégén Brazíliában, ahol Daniel Ricciardo és Lando Norris is “felesleges” pályán történt balesetekbe keveredtek. Ricciardo versenye már az első körben eldőlt, mivel összeütközött a Haas pilótájával, Kevin Magnussennel, míg Norris is korán öss
Németh András góllal mutatkozott be a válogatottban, Szalai Attila látványos gólt fejelt, de védelmi hibák miatt csak 2-2-es döntetlent ért el a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburgban a házigazdák csapata ellen.
Ralf Schumacher újra élesen bírálta a Haas csapatfőnökét, Günther Steinert az unokaöccse, Mick Schumacher és Nico Hülkenberg pilótacseréje kapcsán. A volt Forma-1-es versenyző a német Sky-nak adott interjújában így fogalmaz: “Ezt nem nevezhetjük személyzeti menedzsmentnek, úgy értem, motiválni kell az alkalmazottakat.” Véleménye szerint Steiner kud