Az USA képviselőházának elnökét a visszavonulásával kapcsolatos döntésében is befolyásolhatja az, ami férjével történt: a támadásban koponyája is betört.
Azt követően, hogy az idei nyárt a legmelegebb volt Európa történetében, a múlt hónap volt az eddigi legmelegebb október a kontinensen, a felszíni levegőhőmérséklet 1,92 Celsius-fokkal haladta meg az 1991 és 2020 közötti időszakban mért átlagos hófokot - közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus kedden.
Az Opelek minden korszakban elérhető innovációkat kínáltak széles vásárlókör számára, ezzel millióknak hozva el az elérhető mobilitást. Takarékos, magas hatásfokú modellek, amelyek éppúgy kínáltak érzelmeket, mint mindennapi praktikus használhatóságot. Az ünnepi, 75 milliomodik autó - egy villamosított hajtáslánca révén lokálisan teljesen emisszióm
Opatiját a European Best Destinations és a Forbes magazin tavaly Európa legromantikusabb városai közé választotta, idén pedig a Trips To Discover turisztikai portál vette fel a 15 romantikus desztinációt felvonultató listájára.
November végéig lehet pályázni az Év Széchenyi Vállalkozási Díjra. Innováció, felelős üzleti vállalkozás, termelékenység, mobilitás, legsikeresebb fiatal vállalkozó, vidékfejlesztés kategóriákban lehet pályázni.
A katonai logika visszavonulást diktálna Putyinnak, de az orosz elnök a csapatai és még a háború elején megszállt város pusztulásától sem fél annyira, mint egy szimbolikus vereségtől. Az Egyesült Államok egyelőre nem akarja tűzszünet felé terelni a magabiztos ukránokat, a nyomásgyakorlásról kiszivárgott hírek inkább az amerikai félidős választásokn
Az uniós ügyek minisztere ezzel lényegében elismerte, hogy Brüsszel az igazságügyi reformot is az uniós támogatások kifizetésének egyik feltételének tekinti. Megerősödhetnek a kormánytól független Országos Bírói Tanács jogai, beleszólhatnak a bírói kinevezésekbe, továbbá a Kúria függetlensége is nőhet.
A kamatemelkedések miatt már hatmillió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy összegben visszafizetniük azoknak, akik nem tudják teljesíteni öt év alatt a babaváró támogatás feltételeit. Ha nem születik meg ennyi idő alatt egy gyermekük sem, akkor ráadásul a felvett tízmillió forintot személyi kölcsönnel felérő kamattal, 16,66 százalékkal kellen
Kocsis Imre a Rally2-es ponttáblázat éléről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, melynek szakaszain korábban még nem versenyzett, de sok információt próbált begyűjteni róluk. Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn aratott győzelemmel a Rally2-es bajnokság élére ugrott és pozícióját később is sikerült megőriznie, a szezo
Kiemelt jelentőséget kap az, hogy az egyes vállalati befektetések- és vagyongazdálkodás értékelése miként változik. A nemrég megalakult Gép- és berendezésértékelők Egyesülete ezt a folyamatot támogatni kívánja.
25 százalék körül tetőzhet az infláció év végén a gazdaságfejlesztési miniszter szerint. Nagy Márton az Inforádióban azt mondta, olyan további élelmiszerek árát maximálhatják napokon belül, amelyek legalább 40 százalékkal drágultak, és meghatározó részben itthon állítják elő. A GKI úgy számol, még magasabb inflációt és áruhiányt okozhat az árstop k
Csaknem 120 kilométer per órával száguldott a megengedett 30 helyett, így gázolt halálra egy járdán sétáló, 39 éves családapát egy autós Sopronban, most emeltek vádat ellene. Az ügyészség eltiltaná a vezetéstől, és öt évre börtönbe is küldené a 21 éves férfit.
Október végén jelentette meg közösségi oldalain az alábbi videót az osztrák Doppelmayr cég, akik Kreischbergen építették meg a síterep legnagyobb beruházását, egy 10 személyes kabinos liftet.
Közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy a képviselőházban a republikánusok kerülhetnek többségbe, míg a szenátusi helyekért kiélezett, fej fej melletti küzdelem várható
November 20-án kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság. Sorozatunkban a vb-k történetének legnagyobb botrányait, titokzatos eseményeit időzzük fel. Ezúttal főszerepben 1938, Párizs és a karlendítéssel felvonuló német válogatott.
A november 7-én elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál. A társaság folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését.
Magyarországon nincs válság – jelentette ki a Parlamentben Tállai András államtitkár. A Fidesz politikusa szerint ez csak a baloldal víziója. Azt viszont elismerte, hogy az infláció magas. Az Országgyűlésben kedden több ellenzéki képviselő is a kormány gazdaságpolitikáját bírálta napirend előtti felszólalásában. A kormánypárti megszólalók szerint f
Aurelio úgy gondolta, ő bármit megtehet, de ma már máshogy látja – többek közt ezt tanulta a börtönben, ahol a Fókusznak elmondta, milyen nehéz feldolgoznia, hogy nem láthatja féléves kislányát. A rács mögött töltött 9 hónap alatt 13 kilót fogyott, mindennap fél ötkor kel, reggel hattól már dolgozik. A mindig harsány Aurelio most megtanult csendben
Nehéz helyzetbe kerülhet Joe Biden amerikai elnök a keddi, félidős választások után. Az előrejelzések szerint a Demokrata Párt a Kongresszus mindkét házában elveszítheti többségét. A Fehér ház annak ellenére nem tud a szavazás biztonságát érintő fenyegetésről, hogy a Putyin séfjének hívott orosz vállalkozó egy közösségi oldalon beismerte: korábban
Betört egy házba, majd egy hétre be is költözött egy tolvaj egy Borsod megyei településen. Azt használta ki, hogy a ház szlovák tulajdonosai ritkán vannak ott. A kamrából megette az élelmiszereket, és jó néhány berendezési tárgyat ellopott, azokat helyben eladta. A rendőrök napokon belül elfogták.
Király Gábortól, a legendás kapustól tanulhatták meg a tizenegyesrúgás lélektanát azok, akik ott voltak az országos tizenegyesrúgó bajnokságon. A legfiatalabb versenyző 6, a legidősebb 69 éves volt. A büntetőverseny legjobbjait már szurkolótábor várta, a győztes pedig egymillió forintot tehetett zsebre.
Sok minden történt mostanában Molnár Ferenc Caramellel: nemrég megszületett a második gyermeke, az új dalát és az ehhez forgatott videót pedig kedden reggel ismerhették meg a rajongói. Új albummal is készül, majd decemberben bemutatják a saját musicaljét, Mesterkód címmel.
Ukrajna öt stratégiai fontosságú céget vett el a korábban befolyásos oligarcháktól. A lépést „a háborús erőfeszítéssel” igazolják és az elvett cégek között van például az Ukranafta olajipari vállalat.