Az adatvédelmi hatóság (NAIH) egy nemrég hozott döntésében szokatlanul magas, 80 millió forint összegű bírságot szabott ki egy hallókészülékek értékesítésével foglalkozó vállalkozással szemben. Pontosan mi is történt, és hogyan lehet elkerülni a hasonló kellemetlen meglepetéseket? A tényeket és a tanulságokat Bartal Iván, az Oppenheim Ügyvédi Iroda
Míg Magyarországon az átlagfizetésből 108-szor tudjuk megvenni a tejből, tojásból, tésztából, margarinból és vécépapírból álló csomagot, addig Hollandiában 320-szor, Ausztriában 302-ször, Szlovákiában 115-ször. Más európai országokban is ennyivel emelkedtek az élelmiszerárak, mint nálunk? Utánajártunk, kiszámoltuk.
A gasztroreality második napján újabb kihívások vártak a versenyzőkre: fél kismalacok, zacskós levesporok és hátráltatásként adott csalánok nehezítették meg az útjukat. Azonban hiába a pánik és a könnyek, a hírességek most is szembementek minden akadállyal.
Sokkot kapott, ki sem mert nézni az ablakon, és két órán keresztül remegett – ezt mondta a Híradónak egy diák, aki végignézte, ahogy az osztálytársa kedden, matekdolgozat közben kiugrott az iskolájuk ablakán. A 17 éves fiú, akinek osztálytársa szerint évet kellett ismételnie, életveszélyesen megsérült, de a hírek szerint fel fog épülni.
Az összeg oroszlánrésze, 83 milliárd euró a jelenleg még szakértők által vizsgált energiaárfékek biztosítását szolgálná. Ezt az összeget jövőre, a teljes 200 milliárdot 2024-ig kell felhasználni.
Az augusztusi stagnálás után 2022 szeptemberében 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Megbánta, amit tett, jogerősen 12-ről 9 év fegyházra enyhítette a bíróság az egyik vádlott ítéletét, aki három éve társaival szigetelőszalaggal székhez kötözött egy részeg, alvó férfit a nagylóki kocsma teraszán három éve. Egyikük még fotókat is készített az áldozatról. Ezután magára hagyták a 42 éves férfit, aki reggelre meghalt. Három társának ko
Heti négy nap, egy-egy órában, úgynevezett postapótló ügyfélszolgálatot hoznak létre hétfőtől az egyik szombathelyi lakótelep nyugdíjas klubjában. Ugyanis a körzetükben lévő posta is bezár november 12-től, az energiatakarékosság miatt. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban azt mondta, racionalizálás történik a postánál, az érint
„Az esemény célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelemben dolgozó több mint 500 ezer embert, amivel a szektor a legnagyobb foglalkoztató, emellett pedig a legmagasabb áfa- és adóbefizető is egyben.”
Átalakul a tömegközlekedés Debrecenben: januártól nem lesznek trolibuszok és hétvégente buszok járnak majd a villamosok helyett. A helyi közlekedési vállalat azt mondja, még mindig jobban megéri az üzemanyagot kifizetni, mint az áramot, ami két és félszeresére drágult az elmúlt évben. Így 2 milliárdot takarítanának meg. Azt ígérik, a jegy- és bérle
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Nem mindennapi jelenetek zajlottak le az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára volt a vendég.
Az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány, az erről szóló kampányuk szerint minden ember képes hozzájárulni az életmentéshez - közölte az alapítvány kedden közleményben az MTI-vel.
Színészi szárnyait kezdte el bontogatni Feng Ya Ou! A Sztárban sztár leszek! felfedezettje nem akárkivel dolgozhatott együtt: Gergely Róbert rengeteg hasznos tanáccsal látta el, amiket a jövőben is szeretne kamatoztatni a tehetséges énekes.
Az orosz gazdaság talpra állása a korábban vártnál tovább tart majd - áll az orosz jegybank monetáris politikáról szóló, kedden ismertetett jelentésében.
Havi alapon 1,6, éves összevetésben 11,6 százalékkal javult a hazai ipar teljesítménye a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberre vonatkozó első becslése szerint. Az ágazat a koronavírus okozta drasztikus visszaesés után 2020 elejéhez képest is közel tíz százalékkal magasabb rekordszintet produkál. A havi bővülés az ukrajnai háború és a sza
A megszokás nagy úr - nem csoda így, hogy a magyar nyugdíjasok jelentős része még mindig nem bankszámlán keresztül kéri a nyugdíja kifizetését, hanem a hagyományos postai kézbesítéssel. Pedig a számlanyitással számos kényelmi funkció is elérhető, valamint a nyugdíj is hamarabb a zsebünkba (avagy a számlánkra, aztán a bankkártya révén a zsebünkbe) j