Romániában továbbra is aggasztó a járványhelyzet, de nem okoz gondot az egészségügyi ellátásban, az ellátórendszer pedig felkészült arra, hogy a továbbiakban is zökkenőmentesen ellássa feladatát - hangoztatta szerdán Alexandru Rafila, egészségügyi miniszter.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 17. és 23. között 15 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az ezt megelőző hetinél 29 százalékkal többen, de nincs influenzajárvány Magyarországon.
A konditerem-látogatók top kívánsága a kockahas, a második legjobban áhított izmos testrész pedig a hátunk, ugyanis az ott lerakódott zsírpárnáktól való megszabadulásra is sokan gyúrnak. A szó legszorosabb értelmében.
A világ egyik legrangosabb sportszakmai elismerésének tartott Laureus-díjátadó ritkán múlik el Forma-1-es jelöltek nélkül, és a 2021-ben nyújtott sportteljesítmények alapján összeállított esélyesek között is jutott egy-egy hely a tavalyi F1-es szezon két rivális csapatának.
Az MSZP-s EP-képviselő közölte, hogy erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.
Azt állította, hogy ötször olcsóbban számítják a gázt Magyarországnak, mint Európa más részeinek. Arra is világosan utalt, hogy Magyarország egy hazugság árán léphetett be a NATO-ba. Egyik állítás sem tűnik igaznak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek. Négy vizsgált termék használata áramütéssel is járhat. Az összes eszköz forgalmazását megtiltották – közölte szerdai közleményében a minisztérium.
A február 25-27. között tartó eseményt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-program szervezi, a három nap alatt nyolc helyszínen közel 60 művészeti produkciót, előadást és koncertet látogathatunk Veszprém belvárosában. A Fesztivál összművészeti esemény, így ott lesz a fellépők között a Platon Karataev, Grecsó Krisztián, Ohnody, Nyáry
2022 januárjában, országosan 10 815 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A Duna House becslése szerint az új év első hónapjában, erős érdeklődés mellett 10 815 darab ingatlantranzakció realizálódott. Ugyan 2021 januárjához képest 3%-o
Tiszta szerencse, hogy Mónika kormánypárti, hiszen beláthatatlan következményei lettek volna annak, ha egy gyógyíthatatlanul kétoldali liberáliában szenvedő egyén fog ki egy fideszes négylábút.
Nemsokára érkezhet a Farm VIP Junior! Az egyik legsikeresebb agrár-reality műsor a Farm V.I.P. gyerek változata is hamarosan elkészülhet az egyik kereskedelmi televízióban.
Magabiztosan várja második Forma-1-es szezonját Mick Schumacher, aki reméli, a Haasnak előnye származik abból, hogy beáldozta a tavalyi évet. A német eközben tartalékpilótaként a Ferraritól is bármikor kaphat behívót.
A liberálisok mellett már több konzervatív képviselő is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja bizalmi szavazás elrendelése a miniszterelnök ellen.
Kiemelt óvatosságra inti a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azokat, akik értékesíteni szeretnék az üdülési jogukat. A GVH két céggel és egy civil szervezettel szemben is eljárást indított, mivel valószínűleg megtévesztik a fogyasztókat.
Míg a magyar autópiac – az előzetes várakozásokkal ellentétben – 3,4 százalékot csökkent 2020-hez képest, addig a Duna Autó Zrt. eladásai 4,8 százalékkal nőttek. Ez a gyakorlatban összesen közel öt és félezer eladott autót jelent, melynek 9,5 százaléka volt használt, 90,5 százaléka pedig új. Nem csak darabszámban, de arányaiban is növekedett az új
A szerb világelső teniszező úgy döntött, hogy a közeljövőben ő is felveszi a covid elleni vakcinát, így elhárul az akadálya annak, hogy valamelyik tornán ne indulhasson.