Sosem korán és nem is késő elkezdeni a tökéletes esküvő szervezését, úgyhogy hoztunk egy kis segítséget, hogy könnyebb legyen. Az esküvőszervező talán költségesnek hangzik, de érdemes átgondolni, hiszen lehet, hogy a stresszmentes esküvő gondolatától jobb lesz a hangulatod. Ha magadnak szervezed szívesebben, akkor is van egy-két olyan dolog ebben a
Ezúttal Franciaországban történt meg, hogy a sofőr összetévesztette az utat a sípályával és a behavazott út helyen a szintén behavazott sípályán folytatta az útját.
Radics Ágnes jósnő a számmisztika és jóskártyák segítségével jósolta meg, meddig tart majd Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata. Elmondása szerint a mostani erős szerelem nem tart majd örökké.
Húszévesnek érzi magát edzés közben, és mi tagadás, valóban jó pár évet letagadhatna Szandi. Az énekesnő a rendszeres sportnak köszönhetően kirobbanó formában van. Kifogástalan alakja mellé törhetetlen életkedv is társul, ezért buzdít mindenkit testmozgásra.
Közeleg a szerelem ünnepe Beyoncé pedig nem tudta megállni, hogy ne engedjen bepillantást az Adidas x Ivy Park kollaboráció Valentin-napi kollekciójába.
Ez nem egy átlagos útikalauz, amiben elárulom, hogy Milánóban mi jót lehet csinálni egy hétvége alatt, hanem egy olyan útikalauz, amelynek segítségével megismered Milánó legdivatosabb helyszíneit.
A barbadosi származású énekesnő az Instagramon posztolt új képet egyre gömbölyödő pocakjáról. A világ leggazdagabb énekesnője az első babáját várja a rapper A$AP Rockyval közösen.
Mielőtt Várkonyi Andrea összeköltözött az ország leggazdagabb emberével, Mészáros Lőrinccel, az érdi házát a barátainak, Radics Gigi családjának adta ki.
A luxusfeleségről csak kevesen tudják, de van egy ikertestvére, Roland, akit a rajongók csak ritkán láthatnak a közösségi média felületein, most azonban a színésznő kivételt tett, és megmutatta bátyját követőinek.
A reggeli órákban a Hold az intuitív, álmodozó, érzelmes Halak jegyében jár, ahol harmonikus fényszöget zár be a Bika-Uránusszal és a Bak-Vénusszal: ez a konstelláció támogatja az idealizmust, az utazásokat, a művészeteket, a romantikát és az alkotást. Könnyű ilyenkor szerelembe esni, és ha alkalmazkodóak és udvariasak vagyunk ügyfeleinkkel és azok
Noha Szulák Andrea sosem teregette ki a magánéletét a nyilvánosság előtt, néha kivételt tesz és enged egy kis bepillantást a mindennapjaiba, valamint a lányával, Rozinával való kapcsolatába. Most azt is elárulta, hogy hosszú idő után végre ismét eltalálta Ámor nyila.
Az énekesnő már az Instagram-oldalán is felvállalta, hogy gyermeket vár szerelmétől, a rapper A$Ap Rocky-tól. Rihanna megmutatta, milyen nagy már a pocakja.
Szögezzük le gyorsan az elején: keresve is nehezen találnál nálam nagyobb Szex és New York-rajongót, tényleg. Az elmúlt úgy nagyjából 15 évben rendszeresen újranéztem a sorozatot, szinte évente, és volt egy nyár valamikor 2008 környékén, igen, pont miután kijött az első film, amikor heteken keresztül minden egyes nap megnéztem azt. Jól olvastad. Íg
Már évek óta keringtek olyan pletykák, hogy Rihanna Rakim Mayers rapperrel, azaz A$AP Rockyval randevúzik, köszönhetően a színpadon és azon kívül is köztük lévő tagadhatatlanul erős kémiának. 2020-tól pedig már biztosan tudjuk is, hogy egy párt alkotnak.
Megérkezett a kétszeres Oscar-díjas Guillermo del Toro legújabb filmje, a Rémálmok sikátora, amiben Bradley Cooper bebizonyítja, hogy ő korunk egyik legjobb színésze.
Gryllus Dorka a magyar művészvilág két kiemelkedő alakjának gyermekeként látta meg a napvilágot. Gryllus Dániel zenész és Kőváry Katalin színházi rendező immáron ötven éve élnek boldog házasságban, kivételes életútjuk mellett pedig csodaszép családjukra is büszkék.
Még másfél hét van hátra Valentin-napig, de Kim Kardashian rózsaszín szettje már most kimaxolta az édességet – kétségtelen, hogy a szerelem ünnepéig még vár ránk bőven forróság a milliárdos üzletasszonytól.
A hírek szerint Amerika Kapitány megformálója már nem szingli többé. Cikkünkből kiderül, ki a szerencsés, akinek sikerült meghódítania Chris Evans szívét.
Az eMAG a helytelen babahordozást reklámozza az egyik kisfilmjében. A babahordozási tanácsadó elmondta, miért nem szabad követni a reklámban látott példát.
A Jean Paul Gaultier ikonikus női és férfi illatpárjának támogatására az idei Valentin-nap alkalmából új kreatív, művészi fotókat alkotott a márka, melyen a modellek korábbi Gaultier darabokat viselnek, és kiállnak a szerelem sokfélesége mellett, az elfogadásért, az inkluzivitásért kampányolnak.