Ha enyhébb is az általa okozott betegség lefolyása, az óvatosság (karanténkötelezettség) miatt a gyors terjedés megtámadhatja a kritikus infrastruktúrákat is.
Peter Parker a mozik hőse: Pókember-ruhájában nemcsak a párhuzamos univerzumokból támadó szupergonoszokkal számol le, hanem azt is bebizonyítja: a mozi a nehéz körülmények ellenére is él és virul, és a nézők továbbra is tudják, hogy a nagy filmek nagy vásznat kívánnak.
Románia az Európai Unió közvetítésével a koronavírus ellen beszerzett vakcinák alig több mint felét tudta csak felhasználni, a rendelkezésére álló oltóanyag jelentős részét értékesítette, illetve adományként adta tovább, csaknem egymillió dózisnak pedig lejárt a szavatossága – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.
Kazahsztánban orosz segítséggel kezd helyreállni a rend. A válság azonban nem ért véget, mert annak okait nem orvosolták – magyarázta Kis-Bendek József nemzetbiztonsági szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Az Amszterdamból induló KLM repülőgépekbe mostantól legalább fél százalékos arányban fenntartható kerozint töltenek, mivel ez plusz költséget jelent, ezért a KLM az út hosszától és a foglalt utazási osztálytól függően 1-12 eurót számol fel jegyenként – közölte a légitársaság.
Az oroszok által felvetett témák túl komplexek ahhoz, hogy seperc alatt letárgyalják, mondta orosz partnerének az amerikai tárgyaló, Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes.
Összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítőre, mert tevékenységi engedélyével ellentétben nem kínált kellő számú versengő biztosítást az ügyfeleknek. Sőt, életbiztosításból mindössze egy biztosító termékét értékesítette.
A Bermuda-háromszögben évente átlagosan 130 nagyobb viharral kell számolni, és kérdés, hogy az itteni tragédiákért csak a természeti jelenségek a felelősek-e. Ezt kutatta egy tudományos forgatócsapat, amely azt tapasztalta, hogy a katasztrófákban sokszor emberi mulasztások is szerepet játszanak. A Bermuda-háromszög igazi paradicsom, korallzátonyokk
Egy férfi bicskával fenyegetőzve kért kölcsönt egy taxi sofőrjétől vasárnap a Xiii. kerületi Szent István parknál, sérülés nem történt, a feltételezett elkövetőt elfogták a rendőrök
Két évvel a Volt egyszer egy… Hollywood után Quentin Tarantino megjelentette első regényét, ami valami egészen más lett, mint amit a film alapján várnánk, de velejéig tarantinós is: lendületes, menő, agresszív, stílusos és lírai egyszerre. A Volt egyszer egy Hollywood elégia egy letűnő generációról és egy korszakváltásról, miközben szemérmetlen raj
Az egész csapat nevében nagyon köszönjük, hogy követtétek és szerettétek az Elviszlek magammal adásait! Most pedig itt az ideje, hogy kiderüljön, mi maradt meg bennetek belőlük! Aki hibátlanul kitölti a kvízt, javasoljon egy vendéget 2022-re, akit szívesen látna a műsorban.
Izraelben a koronavírus megjelenése óta hétfőn rekordszámú, több mint húszezer új fertőzöttet azonosítottak, és jelentősen nőtt a súlyos esetek száma is - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
A lengyel kormányfőhelyettes szerint bizonyos értelemben hála illeti Berlint azért, hogy „egyértelművé tette a helyzetet, amikor az új európai föderáció építését hirdette meg”.
Sander kinevezése (aminek során két felsővezetői pozíciót is egyesítenek) tükrözi a Ford elkötelezett törekvését, hogy virágzó üzletággá fejlessze Európában az akkumulátoros elektromos járművek piacát. Sander komoly autóipari tapasztalattal érkezik, hiszen 25 éves pályafutást tudhat maga mögött a Volkswagen Csoportnál, ahol különféle vezető posztok
A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki hétfő esti sajtótájékoztatóján az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még egy oltást sem kért.
Mintegy egymilliárd forint európai uniós támogatásból a közúti fuvarozás költség- és energiatakarékosabbá válását segítő szoftvert fejlesztett a Széchenyi István Egyetem, a Nexogen Kft. és a Waberer's International Nyrt. – közölte a győri felsőoktatási intézmény.
Az elmúlt időszakban a szakemberek többször tapasztalták, hogy az Európai Unión kívüli országokból – elsősorban Törökországból – növényvédőszeres gyümölcsök (citrom, grapefruit, narancs, mandarin, klementin) érkeztek hazánkba. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nagyobb figyelmet kér a forgalmazóktól.
Már az év első felében elérhető lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatára szabott oltóanyag a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) szerint.
A franciaországi autóreklámok egyfajta antireklámot is tartalmazni fognak, amelynek célja, hogy a franciák az autók helyett a kerékpárt vagy a gyaloglást válasszák, amikor csak lehet. A France24 beszámol az autóhirdetések reformjáról a francia televízióban. A helyi hatóságok három lehetőséget kínáltak az autógyártóknak az "alternatív" reklámozásra.
„Olyan dolgokat veszünk, amikre nincs szükségünk, abból a pénzből, ami nem a miénk, hogy lenyűgözzünk embereket, akiket még csak nem is szeretünk” – mondják a Harcosok klubjában. A film régi, a jelenség mégis velünk van ma is: de miért is halmozunk mindent, ha egyszer nem boldogítanak a tárgyak?
Mintegy 40 tonnányi, a karácsonyi ünnepek után kidobott fenyőfát égetnek el a következő időszakban a két biomassza-tüzelésű blokk-kal működő pécsi erőműben - tájékoztatta a Veolia-csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. (PH) hétfőn az MTI-t.
A tökéletes olló önre vár a Fiskarsnál. Az ollók széles köréből válogathat, hogy minden vágási feladatot élvezetesebbé tegyen, beleértve a gyermekollókat, speciális konyhai ollókat, kerti ollókat, varróollókat, kézműves ollókat, többfunkciós ollókat és még sok mást – még a környezetbarát, fenntartható, újrahasznosított ollókat is. Minden Fiskars ol
A Dining Guide legújabb nagyinterjúja a hazai catering- és vendéglátószakma két megkerülhetetlen alakjával, „üzletszobrászával”, Kőrössy Zoltánnal és Nagy Gáborral készült.
A városnéző sétákat szervező Hosszúlépés szért jött létre, hogy az emberek lássák Budapest ezernyi arcát, illatát, történetét és titkát, hogy a főváros szerelmeseiből közösség formálódjon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Koniorczyk Borbála és Merker Dávid urbanista.
Spanyolország januárban 344 ezer adagot vásárol a Pfizer gyógyszergyár koronavírus elleni tablettájából – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban.