Kulcsár Edina új párja mögött nehéz múlt van, de a rapper karrierje egyre inkább felfelé ível, és mára már milliókat keres. A zenész megelégelte a pletykákat, megszólalt az anyagi helyzetével kapcsolatban.
A színész ellen azért indított pert a héten egy Afganisztánban elesett katona özvegye, mert szerinte Baldwin az interneten a hozzászólásaival zaklatta.
Barcelona – Tickets sold out, vagyis a jegyek elkeltek. A Barcelona női futballcsapatának hivatalos Twitter-oldala büszkén hirdeti, hogy már most garantált a telt ház a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő-visszavágóra, pedig a szuperrangadót csak március 30-án rendezik.
A törvényhozók kérdései a blokklánc alapjaitól a különböző energiaforrásokkal kapcsolatos kérdésekig terjedtek. Miközben egyes törvényhozók a digitális eszközök alapjaival birkóztak, addig a képviselőházban az energiahatékonyság meghatározásával és a kriptobányászok energiaellátásának módjával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdések kerültek megvitatá
A kaliforniai ügyészek bűncselekmény miatt vádat emeltek egy Tesla Model S tulajdonos ellen egy 2019-es halálos baleset miatt, amelyben a jármű Autopilot rendszere is hibás lehetett. Először fordult elő, hogy egy Tesla-tulajdonos ellen büntetőeljárás indult az Egyesült Államokban az autógyártó fejlett vezetéstámogató rendszerét érintő ügyben.
Az év során a Volkswagen Haszonjárművek összesen 359 500 járművet adott át ügyfeleinek, amely enyhe, 3,2 százalékos visszaesés az előző év eredményéhez képest. „A kiszállítások tekintetében szinte elértük a tavalyi év darabszámait, emellett igen magas és egyre növekvő keresletet tapasztalunk járműveink iránt.” – nyilatkozta Lars Krause, a Volkswage
Óriási az érdeklődés az idén november 18-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság iránt. Az első huszonnégy órában mintegy 1,2 millió jegyigénylés futott be a szervezőkhöz. A legnépszerűbb természetesen a döntő.
Csütörtökön még 44 ezer dollárig is felnyúlt a BTCUSD gyertyája, azóta viszont 37 700 dollárig esett, ami megrengette a piacokat. Ahogy most is, egy-egy nagy piaci mozgás általában számos okra vezethető vissza. Ebből hármat emelnénk ki: az egyik a hagyományos…
2021 harmadik negyedévében Magyarország folyó fizetési mérleg egyenlege a régió többi országában tapasztaltnak megfelelően csökkent. A mérséklődés várhatóan csak átmeneti folyamat – az egyenlegrontó, döntően külső tényezők kifutásával, illetve a magas hazai beruházási ráta exportnövelő hatása révén 2022 második felétől javul az áruegyenleg. Az orsz
Tavasztól kezdődően a modellváltozat kínálata ebből az öt típusból áll majd: • Taycan Sport Turismo 326 lóerővel és hátsókerékhajtással, opcionálisan Performance Plus akkumulátorral és 380 lóerővel, Németországban 86.495 eurótól • Taycan 4S Sport Turismo 435 lóerővel és összkerékhajtással, opcionálisan Performance Plus akkumulátorral és 490 lóerő
Mivel a világban az elmúlt két évben rengeteg negatív esemény történt, sokan nyitottabbá váltak a terápiák iránt. Ez olyan szempontból mindenképpen jó hír, hogy mindig megéri törődnünk a mentális egészségünkkel. Ha te is úgy érzed, hogy szívesen vennél részt egy terápián, akkor számos kérdés felmerülhet benned. Annak érdekében, hogy ez az út egysze
Az ellenzéki referendum aláírásgyűjtésében résztvevő szervezetek szerint a népszavazással visszaadják az embereknek a politikát. Képviselőik pénteken az Országház előtt tartottak sajtótájékoztatót, amelynek végeztével aktivisták élőláncával juttatták el az íveket a Kossuth térről a Nemzeti Választási Iroda közelben álló székházához.
Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter közölte Márki-Zay Péterrel, hogy nem lesz önálló frakciója – mondta el a Magyar Hangnak adott interjújában a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Ki hitte volna, hogy egy cuki, alig pár évtizede még a kihalás szélén álló rágcsáló egyszer csak háborús állapotokat idézhet elő? Márpedig ez történt: a visszatelepített hódok úgy szeretik Szentgotthárd környékét, hogy megállíthatatlanul szaporodnak, és amit látnak, megrágnak. Márpedig ha háború, akkor hadüzenet is kell: Szentgotthárd alpolgármeste
– A 105. legeredményesebb klub volt a 2021-es esztendőben a Ferencváros a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). Az ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepelt gárda a 400 csapatot felvonultató listán az egyetlen magyar együttes.
Bukarestben második napja nincs felszíni tömegközlekedés a járművezetők általános sztrájkja miatt, miután a dolgozók a munkabeszüntetésük törvénytelenné nyilvánítása ellenére sem voltak hajlandók felvenni a munkát, és továbbra is a vállalat igazgatójának a lemondását követelik.
Ki tudna ellenállni a cuki szempárnak, ami az asztalon lévő finom falatokért kuncsorog? De vajon tényleg árthat a kutyának egy kis jutalom az asztalról? Nos, ez attól függ, hogy mi az és mi van benne. A cikkünkben szereplő következő ételeket pedig jobb minél messzebbről elkerülni.
Leoni: A céget gyanúsítják. (Fotó: Leoni) A Szövetségi Kartellhivatal vizsgálatai során kedden a Leoni autóipari beszállítót megszállták a hatóságok. Fennáll a gyanú, hogy több kábelgyártó megállapodott az árakról – jelentette be meglepetésre a cég kedd este Nürnbergben a tőzsdezárás után. Konkrétan a gyártók állítólag közösen számították ki és egy
Részvétünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a közel száz sérülttel és halálos áldozattal járó ghánai Bogoso közelében bekövetkezett robbanásos katasztrófában érintett embereknek – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
– Kaszkadőr segítségét kérte Nagy Ervin A Tanár 4. évadának egyik veszélyes jelentében. A színész eddig nem kért segítséget a veszélyes jeleneteknél, az RTL Klub sorozatának első epizódjában például ő maga ugrott ki egy tanterem ablakából.
Freetown – Sierra Leone labdarúgó-válogatottja 26 év után először szerepelt az Afrikai Nemzetek Kupáján, a szurkolói mégis nehezen emésztették meg, hogy a csoportkörben a csapat elszalasztotta az esélyt a továbbjutásra. A drukkerek annyira felháborodtak, hogy a bűnbaknak kikiáltott Kei Kamara otthonát jelenleg rendőröknek kell őrizniük.
Az idei nyugdíj- és minimálbér-emelések eredményeként három megyében a nettó minimálbért sem fogja elérni az átlagos nyugdíj összege. Az érintett megyékben közel 400 ezer nyugdíjas él – írja az mfor.hu.
A MAN krakkói üzembővítésének alapkőletétele (balról jobbra): Michael Kobriger termelési és logisztikai igazgató, Richard Slovak krakkói üzemvezető és Alexander Vlaskamp vezérigazgató. (Fotó: MAN) A MAN pénteken letette a lengyelországi krakkói üzem bővítésének alapkövét. "Az összes MAN teherautó és fülke körülbelül háromnegyedét itt szerelik majd
Már pénteken elkezdik a Karácsony Gergely által szervezett két országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íveinek ellenőrzését – tájékoztatta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken az MTI-t.
Mindannyiunk életében akad legalább egy olyan említésre méltó történet, amely az alkoholhoz fűződik. A történelem központi alakjaival sincs ez másként: az ital több alkalommal befolyásolta a történelmet, mint azt hinnénk. A Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában ezek közül elevenítünk fel néhányat, köztük Humphrey Bogart esetét.
Autók szállítás előtt: Bremerhavenben több mint 200 autókulcsot loptak el új autókból. (Szimbólumfotó: BLG Logistics) Ismeretlenek több mint 200 új autókulcsot loptak el egy autólogisztikai vállalat telephelyéről Bremerhavenben. A rendőrség több százezer euróra teszi a kárt. Egy német gyártó járműveit nem tudták leszállítani és át is kellett progra
Megkezdődött a dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói által a balesetben résztvevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen indított polgári per pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A 78 felperes összesen több mint 4 milliárd forint sérelemdíjat vár a két hajózási társaságtól.
Január 20-án elstartolt az idei rali-világbajnokság, s a mezőny egyik legerősebb csapatát magyar szaktudás is segíti egy Győrben tanuló fiatalember, Piller Rudolf személyében. A Széchenyi István Egyetem járműmérnök mesterképzésében részt vevő hallgató már a középiskolás évei alatt felismerte, hogy autókkal szeretne foglalkozni, és innentől kezdve m