2022. január 22. szombat

jan. 22
0:12
Fontos részletek szivároghattak ki a Realme 9 Pro mobilról (PCWorld)
A processzor, a kijelző, de még a kamerák kapcsán is okosabbak lettünk talán.
jan. 22
0:16
Ez az adatvédelmi döntés az összes amerikai techvállalatnak keresztbe tehet (PCWorld)
Egy osztrák bíróság illegálisnak kiáltotta ki a Google Analytics használatát, ami egy nagyobb probléma megoldását teszi még sürgetőbbé.
jan. 22
4:54
A Litván Nemzeti Bank engedélyével indult el a Benker (Mínuszos)
A Benker blokklánc alapú neobank pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott a Litván Nemzeti Banktól, és alig hatszázezer euró (214 millió forint) jegyzett tőkével megkezdi működését. A Benker az Európai Unió első olyan pénzügyi szolgáltatója, amely teljes egészében blokklánc technológiával működik. A pénzügyi társaság közölte: a Benker mögötti, ma már
jan. 22
5:54
Ez vérlázító: csalók élnek vissza a NAV honlapjával (Mínuszos)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott “csaló portál” jelent meg az interneten – figyelmeztetett a hivatal. A NAV azt közölte, hogy a felület a járványra és kitalált adóvisszatérítésre hivatkozva ígér pénzt. A csábító, de gyanús ígéreteknek senki ne dőljön be, senki ne kattintson
jan. 22
6:24
Mutatjuk, melyek a legsugárzóbb okostelefonok a piacon (GSMring)
Több helyen lehet olvasni azt az interneten, hogy az okostelefonok sugároznak és károsak lehetnek a szervezetre. Mutatjuk, hogy melyik telefonoknál mérték a legnagyobb sugárzást. Manapság már nagyon sok elektronikai készüléket használunk, amik mind befolyással lehetnek különböző dolgokra. Ilyen például a mobiltelefon is, ami talán egyre jobban kezd
jan. 22
6:54
Egymásra talált a Magyar Telekom és a Magyar Tanárok (Mínuszos)
Oktatási programjában valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Magyar Telekom, azért, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen – közölte a vállalat. A Magyar Telekom oktatási programja egy pilot projekttel indul, amelynek keretében egy kiválasztott iskolában a távközlési társaság által fejlesztet
jan. 22
7:18
Erősnek ígérkezik a Xiaomi Redmi Note 11 Pro (GSMring)
Hamarosan piacra dobhatja legújabb középkategóriás okostelefonjait a kínai vállalat, köztük a Xiaomi Redmi Note 11 Pro készüléket. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. Ahogy azt megírtuk nektek, a Xiaomi még decemberben bemutatta Kínában a Xiaomi Redmi Note 11 sorozatot, január 26-án pedig Európában is debütálhatnak a készülékek, köztük a középkateg
jan. 22
7:48
Korai fázisban szűrhetők a demencia első jelei (Mínuszos)
A NETIS Zrt és a repülőgép szimulátorokat fejlesztő SimNest Aviation Kft. (korábbi nevén Pearwilliams Hungary Kft.) újonnan kifejlesztett rendszere, a PreDEM korai szűrésen és mesterséges intelligencia feldolgozáson alapuló kockázatelemzéssel, kognitív képességeket felmérő játékok és szemmozgást figyelő diagnosztikák használatával képes szűrni a de
jan. 22
8:06
Új megjelenési dátumot kapott a Syberia: The World Before (GameStar)
Nem kell már olyan sokat várnunk arra, hogy megismerhessük Kate Walker történetének folytatását.
jan. 22
8:12
Bemutatkozott a Razer borzalmasan csicsás Hello Kitty-kollekciója (PCWorld)
Vajon mekkora igény lesz a masnival ellátott, rózsaszín-fehér fejhallgatóra? Valószínűleg nagy.
jan. 22
8:18
Megfizethető áron jöhet, egy kis méretű Samsung okostelefon (GSMring)
A mai mobiltelefon piacon nagyon kevés olyan készülék van, ami kisebb kijelzővel rendelkezik. Most viszont érkezhet egy kis méretű Samsung okostelefon sokak örömére. A mobiltelefon piac tendenciája jelenleg az, hogy minél nagyobb kijelzővel dobják piacra a termékeiket a gyártók. Ez a kijelentés különösen igaz a középkategóriára, hiszen, ha ott szét
jan. 22
8:48
A Huawei kezdi utolárni a világot (Mínuszos)
Új intelligens pénzügyi alkalmazással bővült a Huawei mobilökoszisztémája, amely lehetővé teszi az NFC-s, érintésmentes fizetést a gyártó legújabb P50 készülékcsaládjának okostelefonjain is, más, már a piacon lévő HMS-alapú készülékhez, például a Huawei nova 9-hez hasonlóan. Az alkalmazás a felhasználó tartózkodási helyétől függetlenül bármilyen ba
jan. 22
9:06
Idén végre kipróbálhatjuk The Vanishing of Ethan Carter alkotóinak fantasy FPS-ét (GameStar)
Korai hozzáférésben kezdi meg pályafutását a Witchfire.
jan. 22
9:18
Változik a Gmail levelezőrendszer (GSMring)
A Google egy újabb frissítést hozott el a Gmail levelezőrendszerbe, amit nem biztos, hogy elsőre észre fogunk venni. Mutatjuk a részleteket. A világon az egyik, ha nem a legnépszerűbb levelező alkalmazás a Gmail levelezőrendszer, amit szinte minden Android-os okostelefonon fontos létrehozni. Széles körben terjedt már el a világon céges szinten is,
jan. 22
9:48
Mélyponton a Bitcoin árfolyama, jöhetnek az olcsóbb videokártyák? (PCWorld)
A kriptovaluták árfolyamának gyengélkedése akár némi enyhülést is hozhat a GPU-piacon.
jan. 22
10:12
Mit jelent az Activision Blizzard felvásárlása, és mi jöhet még? (GameStar)
Összeszedtünk minden fontos kérdést az Activision Blizzard felvásárlása kapcsán, és azzal a gondolattal is eljátszottunk, hogy a Microsoft mit vehet még meg.
jan. 22
10:18
A legizgalmasabb futballjátékok mobiltelefonra (GSMring)
A mobiltelefonok és applikációk rohamos fejlődésének köszönhetően a sport – és különösen a foci – szerelmesei semmiben sem szenvednek hiányt. A megfelelő app segítségével tudnak akár pár kattintással jegyet venni (vagy akár eladni) kedvenc meccsükre. Amennyiben nem tudnak élőben szurkolni, miközben szeretett csapatuk játszik, úgy nincs más hátra, m
jan. 22
11:12
20 éves Steven Spielberg legsikeresebb játéka, a Medal of Honor: Allied Assault (GameStar)
Spielberg és a 2015, Inc. stúdió alkotása 20 éve megváltoztatta a háborús FPS-ek világát, és szerkesztőségünk vezetőjének életét is.
jan. 22
11:12
Spanyol tudósok: a túlóra nem hogy káros, hanem egyenesen építő (Bitport)
Ha angol tudósok jöttek volna ezzel, meg sem lepődnénk. De épp a szieszta hagyományát mind a mai napig ápoló spanyolok?!
jan. 22
11:30
A Nubia a metaverzum felé kacsintgat új telefonnal és VR-headsettel (PCWorld)
A gamer mobil és VR-headset mellett monitorral és routerrel is készül a ZTE leányvállalata.
jan. 22
11:48
Arnold Schwarzenegger autóbalesetet szenvedett (GameStar)
A színész terepjárója nekiment egy Priusnak, és rágurult egy Porsche Cayenne-re.
jan. 22
13:00
A The Batman majdnem olyan hosszú lesz, mint a Bosszúállók: Végjáték (GameStar)
Ez a Bruce Wayne rászánja az időt egy tisztességes bemutatkozásra.
jan. 22
13:18
Furcsa PC-s hibajelenségek és megoldásaik (PCWorld)
Hajmeresztő problémák merülhetnek fel egy számítógép használatakor. Összegyűjtöttük a leggyakoribb gondokat, és segítünk mindre hatékony megoldást találni.
jan. 22
14:24
Egy napig bírta a Battlefield 2042 legújabb játékmódja (GameStar)
A leleményes játékosok mindig megtalálják a módját, hogy visszaéljenek a rendszer hibáival.
jan. 22
15:12
Az Nvidia megemelte a GeForce Founders Edition kártyák európai árát (PCWorld)
Az áremelés csak az öreg kontinensen érvényes.
jan. 22
15:18
Hivatalos állásfoglalást kaptunk a Call of Duty PlayStationös jövője kapcsán (GameStar)
Sokan aggódtak az Activision multiplatform sorozatai kapcsán, így nem csoda, hogy Phil Spencer megszólalt az ügyben.
jan. 22
16:06
Medal of Honor: Allied Assult és Rainbow Six Extraction - ezzel játszunk a hétvégén (GameStar)
A jubileum alkalmából újra előveszünk egy imádott klasszikust, de nem csak ez lesz terítéken.
jan. 22
16:12
Mutatjuk, melyek a legsugárzóbb okostelefonok a piacon (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jan. 22
17:06
Az Intel óvatosságra inti azokat, akik Alder Lake processzorokat szeretnének tuningolni (PCWorld)
Többen is próbálták mostanában feljebb tekerni az Alder Lake procik órajelét, annak ellenére is, hogy nem a K szériával rendelkeznek, az Intel szerint ez határozottan rossz ötlet.
jan. 22
17:12
Már előrendelhető a magyar nyelvű Bloodborne társasjáték (GameStar)
Végre lokalizált formában is megjelenik a FromSoftware csodájának asztali változata.
jan. 22
18:06
Napi büntetés: ezt a játékot vibrátorral is irányíthatod, és még haszna is van (GameStar)
Elsőre fura a koncepció, de egyébként orvosi haszna is lehet a játéknak, amit egy vibrátor segítségével lehet irányítani.
jan. 22
18:54
Ezeket a lövöldözős játékokat próbáld ki, ha már unod a népszerű FPS-eket (GameStar)
Olyan FPS-eket szedtünk össze, amelyekről ritkábban esik szó, pedig érdemesek a figyelmünkre.
jan. 22
19:00
A Facebookot és a Snapchatet perli 11 éves lánya öngyilkossága miatt egy amerikai anya (PCWorld)
A tragédiát megelőző években súlyos közösségi média-függés alakult ki a kislánynál.
jan. 22
19:48
Bobby Kotick megpróbálta megnyugtatni munkatársait, de ezzel is csak felbőszítette őket (GameStar)
Az Activision Blizzard ügyvezetője hiába ígérte, nem válaszolt a dolgozói legégetőbb kérdéseire.
jan. 22
20:48
Így szeretné a Blizzard visszanyerni a játékosok és a dolgozók bizalmát (GameStar)
Mike Ybarra, a Blizzard elnöke hangzatos ígéreteket tett az idei évre vonatkozóan.

Keresés