2020. szeptember 27. vasárnap

szept. 27
0:06
Kevesen gondolnák, milyen ütemben süllyed az Alföld (Infostart)
Elsősorban az artézi vizek, a kőolaj és a gázkészletek kitermelése miatt évente 2–5 millimétert süllyednek az Alföld nagyvárosai – állapította meg tanulmányában Timár Gábor geofizikus. Az ELTE Természettudományi Tanszékének egyetemi tanára szerint a változás üteme az utóbbi években a tízszeresére emelkedett, Debrecen környékén például már az 5 mill
szept. 27
0:06
Felavatták a Budapest-Szentendre kerékpárutat, nem is kevesen (Infostart)
Jövő nyárra a pesti oldalon, Budapestet Dunakeszivel összekötő kerékpárút is kész lesz.
szept. 27
0:06
A Semmelweis Egyetem 250 éves történetét bemutató kiállítás nyílt (Infostart)
Az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban látható tárlaton az orvostörténeti relikviák között helyet kapott többek között egy röntgengép a 20. század elejéről, az orvosi kar osztályozási könyve Semmelweis Ignác nevével, Lenhossék József ikerszörny-preparátuma és Hőgyes Endre állatkísérletekhez tervezett nyúlpadja is.
szept. 27
0:06
Minden Fradi-szurkoló dörzsölheti a tenyerét, nem megy a Moldénak (Infostart)
A Ferencváros norvég BL-playoff-ellenfele hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Sandefjordtól. Persze lehet, hogy csak tartalékolt.
szept. 27
0:06
Egyelőre a gyalogosoké marad a pesti alsó rakpart (444.hu)
A főváros pedig továbbra is várja az ötleteket a terület átalakítására.
szept. 27
0:06
Visszavonul Torghelle Sándor: „Inkább a szép dolgokra emlékezem” (444.hu)
„Nincs hiányérzetem, bár nagyon sokan kritikusak voltak velem szemben” - mondta a 42-szeres válogatott csatár.
szept. 27
0:06
A belarusz állami tévé gyerekműsora az önmagát megkoronázó diktátoron gúnyolódott (444.hu)
Bátor húzás egy olyan rendszerben, ahol az egyszerű tüntetőket is elviszik és megkínozzák Lukasenka rendőrei.
szept. 27
0:06
Javította a magyar állam adóskilátását a Moody's (444.hu)
A hitelminősítő arra számít, hogy a koronavírus miatti válság más európai országoknál kevésbé sújtja majd a gazdaságunkat, a civil társadalom és az igazságszolgáltatás gyengesége viszont ront a megítélésünkön.
szept. 27
0:06
Ne törje be az autója ablakát, ha nem tudja kinyitni az ajtaját! Mutatjuk mit lehet tenni! (Biztosító Magazin)
Önnel is előfordult már, hogy nem tudott bejutni a saját autójába? Ennek számos oka lehet: lemerült az akkumulátor, bent felejtette a kulcsot, vagy éppen nem szakszerűen cserélt elemet a távirányítóban. The post Ne törje be az autója ablakát, ha nem tudja kinyitni az ajtaját! Mutatjuk mit lehet tenni! first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyu
szept. 27
0:06
Sétáljon a pesti rakparton úgy, ahogyan egykor hajósok és tengerészek tették! (Travelo)
Tudták, hogy a MAHART-székház tetejére világítótornyot terveztek? És azt, hogy miért jár viadukton a 2-es villamos? Na, ezért is izgalmas egy hajózástörténeti séta!
szept. 27
0:06
Horváth Gréta lefagyott ettől a kérdéstől a kamerák előtt (Life)
Horváth Gréta lefagyott ettől a kérdéstől a kamerák előtt – Videó
szept. 27
0:06
Az ÉletMentő applikáció az Év digitalizációs projektje Magyarországon (Tudás.hu)
Az ÉletMentő applikáció nyerte el az Év digitalizációs projektje címet és megkapta a Gyurós Tibor-díjat is, amellyel a hazai digitalizáció fejlődésében aktívan szerepet vállaló személyeket és vállalkozásokat ismerik el – tudatta az Országos Mentőszolgálat közleményben. Az ÉletMentő közérdekű, ingyenes egészségügyi alkalmazás célja, hogy gyorsabbá é
szept. 27
0:10
Ez az öt szám ért rengeteg pénzt (Infostart)
Rögtön a húzás után kiderült, mennyi szerencsés van és elvitték-e a főnyereményt.
szept. 27
0:10
Emberelőnyben, tizenegyessel nyert a Real Madrid (Infostart)
Tavaszi arcát mutatta a Real Madrid a Betis elleni bajnoki mérkőzésen: emberelőnybe került, aztán egy tizenegyesből szerzett góllal megnyerte a mérkőzést.
szept. 27
0:10
A mohácsi ellenzék szerint a cigány önkormányzat épületében, a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat (444.hu)
Kifogással éltek a választói akarat jogsértő befolyásolása miatt.
szept. 27
0:10
Több száz nő vonult fel Minszkben, pedig tudták, hogy rabszállító autók várnak rájuk (444.hu)
Holnap százezer fős gigarendezvényre készülnek, a női tüntetés ennek a felvezetése csak, de a rendőrök már akcióba léptek.
szept. 27
0:10
Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó (444.hu)
Ičićiben épít ötcsillagos komplexumot a mađarski tajkun.
szept. 27
0:10
Keszthelyi Erik alkuszcége komoly részesedést szerzett a Cig Pannónia Életbiztosítóban (Biztosító Magazin)
Az Opus Global Nyrt. eladja a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt. (Cig) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján. The post Keszthelyi Erik alkuszcége komoly részesedést szerzett a Cig Pannónia Életbiztosítóban first appeared o
szept. 27
0:10
Varázslatos, óriási 3D-s falfestmények a görög utcákon (Life)
Varázslatos, óriási 3D-s falfestmények a görög utcákon – Galéria
szept. 27
0:10
Lengyelország 2049 végéig bezárná az összes kőszénbányáját (Tudás.hu)
Lengyelország 2049 végéig bezárná az összes kőszénbányáját, a bányákban dolgozó vájároknak nyugdíjukig biztosítják jelenlegi foglalkozásuk folytatását – erről állapodtak meg a bányászszakszervezetek és a lengyel kormány képviselői pénteken. Mateusz Morawiecki miniszterelnök úttörőnek nevezte a megegyezést. A tárgyaló felek szem előtt tartották Leng
szept. 27
0:12
Másfél milliárd forintból újult meg a Dayka-villa Budapesten (ProfitLine)
Több mint másfél milliárd forintból megújult az OK Oktatási és Innovációs Központnak otthont adó, szecessziós stílusú Dayka-villa Budapesten.
szept. 27
0:14
Rengeteg életet mentett meg egy óriáspatkány, most kitüntették (Infostart)
A Magawa nevű gambiai óriáspatkány karrierje során 39 aknát és 28 fel nem robbant lőszert szagolt ki.
szept. 27
0:14
Elhunyt a világhírű rendező, gyászol a filmvilág (Life)
Elhunyt a világhírű rendező, gyászol a filmvilág
szept. 27
0:14
Nemzeti laboratóriumok nyíltak Pécsen (Tudás.hu)
A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) megnyílt a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium. Az innovációs és technológiai miniszter a pénteki nyitórendezvényen emlékeztetett: a kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja a idén tizennégymilliárd, a köve
szept. 27
0:18
A konyhai szeméttől a veszélyes hulladékig – a fővárosi erdők titkai (Infostart)
Vagyonokat fizet a Pilisi Parkerdő a területén illegálisan lerakott hulladék elszállításáért, lerakásáért.
szept. 27
0:18
Balesetet szenvedett Kandász Andrea, kórházba szállították (Life)
Balesetet szenvedett Kandász Andrea, kórházba szállították
szept. 27
0:22
Koronavírus - Megdőlt a fertőzöttek napi számának rekordja, kiterjesztik a korlátozásokat Dániában (Life)
Koronavírus - Megdőlt a fertőzöttek napi számának rekordja, kiterjesztik a korlátozásokat Dániában
szept. 27
0:26
Így erősíti az immunrendszerét Koós Réka (Life)
Így erősíti az immunrendszerét Koós Réka: videó
szept. 27
0:30
Tóth Gabi igazán kicsípte magát, így bulizott nővérével (Life)
Tóth Gabi igazán kicsípte magát, így bulizott nővérével – Fotó
szept. 27
0:34
Lesújtó adatok: egyre kevesebb felnőtt olvas könyvet (Life)
Lesújtó adatok: egyre kevesebb felnőtt olvas könyvet
szept. 27
0:38
Rázuhant egy szék a fiatal lányra a tizenkettedik emeltről, súlyos a sérülése (Life)
Rázuhant egy szék a fiatal lányra a tizenkettedik emeltről, súlyos a sérülése
szept. 27
0:42
Retteg a koronavírustól Galambos Lajos: súlyos betegségekkel küzd (Life)
Retteg a koronavírustól Galambos Lajos: súlyos betegségekkel küzd
szept. 27
3:06
Kockázatitőke-befektetés korona idején: lezajlott a 2020-as VC Summit konferencia (ProfitLine)
Megtartották a 7. Venture Capital Summit-et, Magyarország őszi kockázatitőke-csúcskonferenciáját. Üzletfejlesztési szakértők, pénzügyi szakemberek és befektetésialap-kezelők előadásait hallhattuk kockázatitőke-befektetésről, a smart money és a kapcsolati brókerek szerepéről, a nemzetközi piacon elérhető lehetőségekről, és arról, hogy milyen hatást
szept. 27
3:06
Bangó Margit már kerüli a találkozást a rajongóival (BorsOnline)
Bangó Margit egyre jobban aggódik a koronavírus-járvány miatt. A népszerű előadóművész úgy érzi, nehéz helyzetbe került, hiszen nemcsak a korából adódóan, hanem betegségei miatt is veszélyeztetett.
szept. 27
3:27
Hogy mi? Ő vette el majdnem Jennifer Anistontól élete nagy szerepét (Joy)
El sem tudjuk képzelni, hogy nem Jannifer Aniston Rachel!
szept. 27
3:42
Ingyenes koncertekre várja a közönséget a Budapesti Fesztiválzenekar (Tudás.hu)
Szeptember végén és október elején öt helyszínen, Esztergomban, Pápán, Kaposfüreden, Budapest VII. és XIII. kerületében várja ingyenes koncertjére a közönséget a Budapesti Fesztiválzenekar. Három templomi koncertjükre ezúttal is régizenével, Bach és Vivaldi darabjaival készülnek. Október 2-án a Fasori Evangélikus templomban, 3-án a kaposfüredi Szen
szept. 27
3:48
Vezető amerikai infektológus: 3 egyszerű dolog, amivel erősíthetjük immunrendszerünk (Növekedés)
Azt tudjuk, hogy a maszk viselése, a kézmosás és a szociális távolságtartás segíthet abban, hogy ne kapjuk el a koronavírust. Dr. Anthony Fauci ezeken kívül még három egyszerű dologra hívta fel a figyelmet, amik bár egyértelműnek tűnhetnek, nem árt hangsúlyozni a fontosságukat, és betartani őket járvány idején, hogy erősítsük immunrendszerünk.
szept. 27
4:06
A halálozások 49%-a ugyanazon okból történt 2019-ben Magyarországon (ProfitLine)
Magyarországon 2019-ben a halálozások 49%-át, 64 ezer halálesetet okoztak a szív- és érrendszeri betegségek - áll a Központi Statisztikai Hivatal egy friss kiadványában, melyet néhány infografikával is alátámasztanak. Mutatjuk.
szept. 27
4:06
10+1 film, mely túl messzire ment a hitelességért (Mafab)
Vannak rendezők, akik a víziójukért bármire hajlandóak, és bár ebbe legtöbb alkalommal a szereplők is beleegyeznek, volt olyan eset, ami börtönbüntetéssel végződött. Egy igazán hatásos és jó filmnek hitelesnek kell lennie, ehhez nem férhet kétség, de az alábbiakból világosan kiderül, hogy vannak esetek, amikor az alkotók olyan mértékben törekednek
szept. 27
4:12
Versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást az Agrárminisztérium (Tudás.hu)
Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást – jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren. Zambó Péter a magánerdősök országos találkozóján azt mondta, a 800 ezer hektárnyi magánerdő, a félmillió magánerdő-tulajdon
szept. 27
4:18
5+1 dolog, amiről nem is gondolnád, de a szüleidtől örökölted (Joy)
A genetikai kutatások alapján most összegyűjtöttünk pár olyan érdekességet, amit mind a szüleinktől öröklünk!
szept. 27
4:30
Buvári Tamás: Mindig zavart az igazságtalanság (Növekedés)
Az idei film felhozatal egyik különlegessége Buvári Tamás: Magdolna című alkotása, amely a 23 éves korában lelőtt Bódi Magdolna életének két napját mutatja be. A film közösségi finanszírozásban készült, amely nem túl megszokott a mai filmgyártásban. A rendezővel beszélgettünk.
szept. 27
4:39
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 8 (nyolc) 23 (huszonhárom) 72 (hetvenkettő) 80 (nyolcvan) 90 (kilencven) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 82 darab, nyereményük egyenként 615 445 forint; 3 találatos szelv
szept. 27
4:42
Miért veszélyes a prediabétesz és hogyan kerülje el? (WebBeteg)
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
szept. 27
4:42
Jacto: önjáró permetező-, önjáró műtrágyaszóró-, önjáró vetőgép (Agrofórum)
A Shunji Nishimura által 1948-ban alapított vállalat termékei napjainkban már több mint 100 országban megtalálhatók.
szept. 27
4:42
Digitális felkészültség az igazi vakcina (KKV Magazin)
Felértékelte az automatizáció jelentőségét a járvány a gazdasági szereplők körében az SAP Hungary által végzett friss Digitális COVID Körkép kutatás szerint. Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. A 200 fő feletti cégek jobb munkaerőmegtartó képességről számo
szept. 27
4:42
Több százezer weboldal van veszélyben (Mínuszos)
Sorra próbálják a támadók, hogy vajon mindenki frissítette-e a népszerű WordPress plugint, a File Managert. A WordPress File Manager nevű pluginjében egy nulladik napi sérülékenységet fedeztek fel a biztonsági szakemberek: a hiba kihasználásával a támadó kártékony fájlokat képes feltölteni az adott weboldalra. Ezek segítségével a támadó át tudja ve
szept. 27
4:42
Wellington Waterloonál véget vetett a napóleoni „csodálatos kalandnak” (Tudás.hu)
Waterloo. Aligha akad olyan általános műveltségű ember Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Német- vagy Magyarországon, aki ne hallott volna a Brüsszeltől alig húsz kilométerre délre fekvő vallon kisvárosról. Amely attól lett világhírű, hogy 1815. június 18-án a hozzá közeli Mont-Saint-Jean-fennsíkon és az előtte elterülő hullámos emelkedőn zaj
szept. 27
4:42
Hihetetlenül népszerűek az otthoni edzésterveket kínáló alkalmazások (Növekedés)
Az otthoni fitneszalkalmazások már jóval a COVID-19 előtt megjelentek, de népszerűségük az elmúlt hónapokban ugrott meg igazán. Az amerikaiak 74 százaléka legalább egy fitneszalkalmazást használt karantén alatt, 60 százalékuk pedig annyira élvezte otthoni edzéseit, hogy végleg lemondják edzőtermi tagságukat. Mely régiók hajtják a növekedést?
szept. 27
4:48
Pszichiáter: Újra meg kell tanulnunk együtt élni a bizonytalansággal (Növekedés)
Hogyan őrizhetjük meg a hatékonyságunkat a munkahelyükön, miközben a járvány közepette egyaránt aggódnak az életükért és a megélhetésükért? Hogyan élhetünk együtt egyáltalán akár hosszabb távon is egy ilyen bizonytalan helyzettel? Ezekről az aktuális kérdésekről is beszélgettünk Purebl György pszichiáterrel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi

Keresés