Mi az, amivel a felsővezetők előszeretettel büszkélkednek, amit a HR-esek csinálnának is, ha kapnának hozzá támogatást, és amiből a munkavállalók nem érzékelnek szinte semmit? Természetesen az alapértékekre épülő vállalti kultúrára gondolok, ami a legtöbb cégnél csak addig fontos, ameddig beszélni lehet róla. Amikor a kultúráról van szó, vajon a cé
Oroszországban több mint 7200, Moszkvában pedig 1500-at meghaladó új koronavírusos fertőzöttet jelentettek, ami mindkét esetben új rekordot a nyár óta. A járvány halottainak száma meghaladta a 20 ezret.
A koronavírus-járvány a vártnál is dinamikusabb növekedést hozott a csomagautomaták piacán, ami új szereplők megjelenését, illetve a meglévők kapacitásbővítő beruházásait is magával hozta – derült ki a Világgazdaság körképéből.
Felkerült a Variety legígéretesebb forgatókönyvírókról összeállított tízes toplistájára Wéber Kata, aki Mundruczó Kornél több filmjének forgatókönyvét írta, legutóbb a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Pieces of a Woman című produkcióét.
Saját elmondása szerint nem indult túl jól a Forma-1-es Orosz Nagydíj hétvégéje Lewis Hamiltonnak – a brit versenyző az első gyakorláson csak utolsó előtti lett, és bár a másodikon az élmezőnyben zárt, csapattársát, Valtteri Bottast nem sikerült legyűrnie.
Ez viszont kell ahhoz, hogy 2-3 éven belül visszatérjen a gazdaság a járvány előtti szintre. A pénzügyminiszter szerint a válság nehezén már túl vagyunk.
A Várkert Bazárban, a megszokottnál szűkebb körben adták át idén az elismerő díjakat a GLAMOUR Magazin évente megrendezésre kerülő díjátadóján, a Women of the Year-en.
Befagyasztották Alekszej Navalnij szervezetének számláit és megtiltották lakása eladását. Az orosz ellenzéki vezető több mint egy hónapot töltött el egy német kórházban, miután a gyanú szerint novicsok idegméreggel próbálták megölni.
Szinte teljesen befagyott a budapesti turizmus a járvány kitörése óta. Cégadatbázisos adatokból kiderül, hogyan állnak jelenleg a döntő részt a külföldiekre építő szálláshelyek.
Több projekttel összesen egymilliárd forint sorsáról dönthetnek a városlakók, az interneten lehet beküldeni az ötleteket. A karbantartási ötlet nem érvényes, fejlesztés, minőségi változás szükséges.
Nem indult zökkenőmentesen, mégis elégedett az Orosz Nagydíj pénteki nyitónapjával Carlos Sainz. A spanyol pilóta balesettel kezdett, végül a 4. legjobb idővel zárta a napot.
Milyen módszer ez, tábornok úr, hogy a társadalmat mindig valamiféle izgalmi állapotban kell tartani, kérdezték a Kossuth Rádióban Horváth Józseftől, aki segített a hallgatóknak fejben eljutni a tiltakozó egyetemistáktól a terrorcsoportokig.
Az Európai Bíróság júniusban helyezte hatályon kívül az amerikai vállalat ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatot, az EB most lépett a 13 milliárd eurós ügyben.
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A koronavírus világszerte megnehezítette az olajipar helyzetét, ezért felgyorsulhat az iparág átalakulása - mondta a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlés pénteki ülésén.
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteken bejelentette, hogy januártól Stefano Domenicali irányítja majd az autós gyorsasági világbajnokságot, míg a mostani vezető, az amerikai Chase Carey ügyvezető elnökhelyettesként dolgozik tovább.
Trükkös napként jellemezte a Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki nyitónapját Lando Norris. A McLaren versenyzője számos újítást kipróbált, és végül az 5. helyen zárt.
A koronavírus-járványt követő gazdasági fellendülés magyarországi beindításáról, a brexitről, az uniós tagságról és az amerikai elnökválasztásról is kifejtette nézeteit a miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában pénteken.
Mick Schumacher pontosan tudja, édesapja mit gondol a rekordokról a Forma-1-ben: a hétszeres világbajnok fia reagált arra, hogy Lewis Hamilton a hétvégén utolérheti Michael Schumacher győzelmeinek számát.
A higiénia fontos, különösen a járvány kitörése óta. Ennek megfelelően egyre több helyen jelent meg kézfertőtlenítőszer, amit egyesek nem csak kezeik tisztán tartására használnak.