2020. szeptember 26. szombat

szept. 26
0:06
Elképesztő légi videó a Budapest fölött megjelenő honvédségi és civil gépekről (Infostart)
Nem mindennapi kötelék jelent meg az égen csütörtökön Budapest felett: a honvédség és a Wizz Air egy-egy Airbus gépe, valamint négy Gripen.
szept. 26
0:06
Az ellenzék borsodi jelöltje azt mondja, azért tett antiszemita kijelentéseket, mert kapaszkodókat keresett a Fidesz-kétharmad miatt (444.hu)
Bíró László állítása szerint vállalhatatlannak tartja, amit tett, és ismét bocsánatot kért.
szept. 26
0:10
Októbertől gyűjti az ötleteket a részvételi költségvetéshez a főváros (Infostart)
Több projekttel összesen egymilliárd forint sorsáról dönthetnek a városlakók, az interneten lehet beküldeni az ötleteket. A karbantartási ötlet nem érvényes, fejlesztés, minőségi változás szükséges.
szept. 26
0:10
Volt III/III-as fejtegette a közrádióban: erőcsoportok polgárháborús helyzetet provokálnak, az SZFE-blokád is ennek része (444.hu)
Milyen módszer ez, tábornok úr, hogy a társadalmat mindig valamiféle izgalmi állapotban kell tartani, kérdezték a Kossuth Rádióban Horváth Józseftől, aki segített a hallgatóknak fejben eljutni a tiltakozó egyetemistáktól a terrorcsoportokig.
szept. 26
0:14
Itthon az intenzív osztályon kezelt betegek 60 százaléka halt meg (Infostart)
A koronavírus-járvány második hullámának eddigi adatait elemezték a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei.
szept. 26
0:14
Németh Sándor: „A választók elvárják a magukat konzervatívnak beállító politikusoktól, hogy a magánéletükben is erkölcsi normák érvényesüljenek” (444.hu)
A Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint a szekuláris konzervatív politikusok sokszor úgy élnek, mint a balliberálisok.
szept. 26
0:18
Íme Orbán Viktor stratégiája a járvány túlélésére (Infostart)
A koronavírus-járványt követő gazdasági fellendülés magyarországi beindításáról, a brexitről, az uniós tagságról és az amerikai elnökválasztásról is kifejtette nézeteit a miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában pénteken.
szept. 26
0:18
Több mint félmilliárd forintot vett ki a cégből a Nézőpont Csoport Orbán-közeli tulajdonosa (444.hu)
Miután 1,2 milliárdos rekord árbevétellel zárták a tavalyi évet.
szept. 26
0:22
Elkészültek a Magyarországon gyártott lélegeztetőgépek (Infostart)
Az eszköznek számos előnye van, amelyek miatt Szijjártó Péter elmondása szerint a legjobb a világpiacon.
szept. 26
0:22
A Patagonia politikai üzenetet rejtett el a rövidgatyáiban: „Szavazd ki a seggfejeket!” (444.hu)
Direkt nem csaptak neki hírverést és azt állítják, ez nemcsak Trump, de minden klímaváltozástagadó ellen szól.
szept. 26
0:26
Megindult az átvezénylés a fővárosi Covid-centrumokba (Infostart)
Az Emmi közlése szerint azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben.
szept. 26
0:26
Orbán Viktornak nincs forgatókönyve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást (444.hu)
Szerinte kevésbé lennének segítőkészek egymással, ha a demokraták nyernék a választást.
szept. 26
0:30
Az EKSZ visszaállítaná az első ajtók lezárását (Infostart)
A tavaszihoz hasonlóan ismét a buszok elejének lezárását kéri a járművezetők védelmében az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A BKV szerint a fertőzött kollégáik egyike sem munkavégzés közben kapta el a vírust.
szept. 26
0:30
Kiderült, ki fekvőtámaszozott Ruth Bader Ginsburg koporsója előtt: a személyi edzője (444.hu)
Első látásra igencsak zavarbaejtő volt a jelenet.
szept. 26
0:34
Új, magas biztonsági fokozatú pszichiátria jön létre Budapesten (Infostart)
Az egységet 3,8 milliárd forintból alakítják ki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben - közölte a beruházást irányító Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
szept. 26
0:38
Koronavírusos dolgozók a Miskolci Nemzeti Színházban (Infostart)
Minden előadást elhalasztanak október 5-ig.
szept. 26
0:42
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban ezen a hétvégén mások mellett hallható lesz Vashegyi György, Jakab Zsuzsanna, Deutsch Tamás, Fekete-Győr András és Csató Gábor.
szept. 26
5:12
Hamarosan karanténba vonul Bangó Margit (ATV)
Egyre jobban aggódik a koronavírus-járvány miatt Bangó Margit, ezért úgy döntött, lassan önkéntes karanténba vonul – írja a Ripost.
szept. 26
5:36
NNK-szakértő: most sincs elegendő reagens a PCR-tesztekhez (Infostart)
A gyártókapacitások nem tudják követni az igényeket – magyarázta az alacsony tesztszám okait Kis Zoltán, az NNK Covid-teamjének vezetője.
szept. 26
5:48
Kommunikációs szempontból sem mindegy, hogy hány ellenzéki lista van a szavazólapokon (ATV)
Kunhalmi Ágnes szerint a bizalom ellen hat, ha a pártvezetők a nyilvánosság előtt taglalják, hogy kit látnának szívesen listán. Az MSZP társelnöke úgy fogalmazott, ha nincs közös lista, az szétveri a választóköri együttműködést. A Republikon Intézet vezető kutatója szerint a listáról az erőviszonyok dönthetnek, de a pártok hitelessége múlhat azon,
szept. 26
6:06
Mi áll a Klubrádió ügyének hátterében? (ATV)
A Médiatanács megpályáztatja a ma a Klubrádió által használt frekvenciát. Természetesen teljesen máshogy látják ennek okát a szembenálló felek. A rádiósok szerint egyszerűen el akarják hallgattatni az egyetlen, vállaltan kormánykritikus rádiót. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szerint viszont nem erről van szó. A Heti Napló riportja.
szept. 26
6:12
Kockázatos vírusvezénylés: A normál ellátásra is veszélyes a járvány (Alternatív Energia)
Azokat a kórházakat is zavarba hozza a covid-betegek ellátása, amelyek nem kezelnek koronavírus-fertőzötteket: nagyszámú szakembert vont el tőlük a tisztifőorvos.
szept. 26
6:30
A koronavírus ellenére többen házasodnak, mint tavaly – már közel 50 ezer pár kötötte össze az életét idén! (Ripost)
A koronavírus-járvány ellenére 1363-mal több pár kötött házasságot idén augusztusig, mint az előző év azonos időszakában. Sokan tavaszról őszre halasztották a kézfogót, úgyhogy a Ripost által megkérdezett ceremóniamester szerint az idei év rekordnak ígérkezik. Igaz, az idei lagzik kicsit mások, ahogy erről egy örömanya is beszámolt a Ripostnak.
szept. 26
6:32
Szerelméhez sietett László, amikor ledarálta a villamos - sokkoló részletek (Ripost)
Százak nézhették végig, amint az 1-es villamos magával vonszolt és valósággal ledarált egy 37 éves férfit csütörtök este. László éppen szerelméhez, Anetthez sietett haza, de már soha nem érkezett meg.
szept. 26
6:45
Iványi Gábor: Nem lehet megúszni (Alternatív Energia)
Hiába próbálja valaki meghúzni magát a sarokban, és bizonygatni, hogy nem akar politizálni – mondja Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.
szept. 26
6:48
Csonka András a koronavírusról: Azért tartunk ettől az egésztől, mert nem tudjuk, mire számítsunk (ATV)
Egyre több hazai híresség fertőződik meg a koronavírussal. Csonka András és a néhány hónapja még a vírust hisztériának tituláló Pataky Attila is beteg lett. A helyzethez képest mindketten jól vannak.
szept. 26
7:06
Bátran nekiment a rendőröknek - újabb tanulságos videó a magyar zsaruktól (Infostart)
Befutott a Pofátlan(TAN)ítás sorozat 20. része, benne több tanulságos esettel.
szept. 26
7:15
Meggyógyultak, mégsem engedik vissza őket az iskolába (Alternatív Energia)
A karantén lejárta után sem mehetnek iskolába a kaposvári gimnazisták, ugyanis a köznevelési államtitkárság bizonytalan időre, „visszavonásig” rendelte el számukra a digitális oktatást.
szept. 26
7:24
Rekord bevétel a debreceni stadionban - Emberkísérlet az iskolákban - Hűvös időnk lesz - Friss hírek 2020. szeptember 26. 07:10 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/26/1857/
szept. 26
7:36
Eljött az igazság napja Mohácson – időközi "történetek" (Infostart)
Hat településen választanak új vezetőket vasárnap Magyarországon, például a nagy visszhangot kiváltó mohácsi történések is most jutnak nyugvópontra. Van, ahol nők csatáznak a polgármesteri székért, van, ahol szülés miatt mondott le az eddigi vezető.
szept. 26
7:48
Szabad szemmel: ugyan megroggyant az Orbván-rezsim évei alatt, de még nincs a földön (Alternatív Energia)
A magyar miniszterelnök kilovagolt Puytinért lobbizni és a brexitet dicsőíteni.
szept. 26
8:06
Minden egészségügyi dolgozót kitüntetnek (Infostart)
A koronavírus-járvány mellett a hazai tüdő- és szívtranszplantáció jelene és jövője, valamint a hazai májátültetés 25. évfordulója lesz a főtéma a szervátültetettek idei találkozóján, amelyet tizennyolcadik alkalommal rendez meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ).
szept. 26
8:18
Így reagált a pénzügyminiszter a Moody's döntésére (Infostart)
"Jó hír Magyarországnak" - a Facebookra töltött fel hajnalban videót Varga Mihály.
szept. 26
8:24
Varga Mihály: Magyarország elismerése egyedülálló az EU-ban (ATV)
Magyarország hitelminősítői elismerése egyedülálló az Európai Unióban (EU), hiszen az elmúlt fél évben egyetlen más tagállam adósbesorolásának kilátásait sem javították - mondta szombat reggel közzétett videoüzenetében a pénzügyminiszter.
szept. 26
8:36
Fordulat: Bajnai Gordon visszatér a magyar politikába (ATV)
Tanácsadó lesz az egykori miniszterelnök.
szept. 26
8:54
Elismeri Magyarország teljesítményét a Moody's (Demokrata)
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Magyarország „Baa3” szintű, befektetési ajánlású kilátását a Moody's.
szept. 26
9:00
„Folytatjuk és erősítjük a családtámogatásokat” (Demokrata)
Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járvány miatt se csökkenjen a családok életszínvonala – mondta Novák Katalin.
szept. 26
9:06
Itt vannak a friss számok: 950 új fertőzött és elhunyt 12 beteg (ATV)
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 23 077 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
szept. 26
9:06
Brutál pénzeket osztottak az európai szuperlottón: a magyarok sem maradtak ki (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/39. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, a következő játékhéten (40.) már bruttó 31 millió euró, azaz 11,2 milliárd forint lesz a tét. A 39. játékhét
szept. 26
9:18
Napi adatok: megint elhunyt 12 koronavírusos Magyarországon (Infostart)
Május óta nem volt ilyen magas adat. A napi új fertőzöttek száma 950.
szept. 26
9:18
Novák Katalin elárulta, mit kért tőle Orbán Viktor (ATV)
Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járvány miatt se csökkenjen a családok életszínvonala - mondta a Magyar Nemzet szombati számában megjelent nagyinterjúban Novák Katalin, aki szerint ha a baloldal kerülne hatalomra, elvennék a családoknak járó támogatásokat. Az új tárca nélküli miniszter korábban soha nem látott léptékű otthonteremtési progr
szept. 26
9:30
Koronavírus: 12 beteg, köztük egy 47 és egy 52 éves férfi is meghalt Magyarországon (SzMo)
950 új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt, az aktív fertőzöttek száma már 17 ezer felett van.
szept. 26
9:36
12 beteg meghalt, 950 új fertőzöttet azonosítottak: 17 ezer fölött az aktív esetek száma (Pénzcentrum)
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 730 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 17 248 fő. 950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki
szept. 26
9:42
Meghaladta a 17 ezret az aktív fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19).
szept. 26
10:18
Orbán: valószínűleg valamikor meg kell majd nyitni a járványkórházakat (ATV)
De egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezik az ország a miniszterelnök szerint.
szept. 26
10:18
Magyarország támogatja Georgia euroatlanti közeledését (Demokrata)
Magyarország kiáll Georgia területi integritása és szuverenitása mellettó – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
szept. 26
10:24
Több mint ezren emlékeztek Szekó Józsefre (Demokrata)
Megemlékezéssel tisztelegtek a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt mohácsi polgármester, Szekó József előtt.
szept. 26
10:30
Szabad szemmel: a sajtó megroggyant az Orbán-rezsim alatt, de még nincs a földön (Alternatív Energia)
A magyar miniszterelnök kilovagolt Puytinért lobbizni és a brexitet dicsőíteni.
szept. 26
10:30
Magyarország ellenállóbb a kontinens más országainál (Demokrata)
Magyarország hitelminősítői elismerése egyedülálló az EU-ban, hiszen – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
szept. 26
10:32
12 halott, 950 fertőzött – sokkolóak az új magyar járványadatok (Alternatív Energia)
Megugrott a halálozási arány, a pandémia áprilisi berobbanásakor regisztráltak utoljára ilyen sok elhunytat.

Keresés